Sríla Prabhupada Uvaca 62
Éneklés és az elvek követése
Sríla Prabhupada a japázásról.
Sríla Prabhupada szemmel láthatóan élvezte a japázást. Mindig hangsúlyozta a napi 16 kör lejapázásának fontosságát. Egyszer azt mondta nekem, hogy házas emberként volt egy egyszerű módszere a 16 kör befejezésére.
- Amikor családos voltam - mondta - minden étkezés előtt 4 kört japáztam, továbbá négyet este, lefekvés előtt. Ily módon gond nélkül megvolt a 16 köröm. - Elnevette magát, és úgy folytatta - ha nem eszel prasadamot, mielőtt lejapáznád a négy körödet, biztos lehetsz benne, hogy befejezed őket.
Új Dwarakában azt mondta:
- Esténként, ha fáradt vagyok, sétálva japázom. Ha fáradt vagy, sétálj te is japázás közben, mint én. Időnként, amikor fáradt vagyok, fel-le járkálok a szobában. Egyszerűen, egy szobában mindent megcsinálhatsz. Ha fáradt vagy, állj fel és japázz úgy, ahogy én.
Gyakran lehetett látni Sríla Prabhupadát a lakrészében sétálva, vagy a hintaszékében üldögélve japázni. Esténként időnként akkor japázta a köreit, amikor masszíroztam őt az ágyon.
- Na, készen is vagyok - mondta.
Egyik nap a nappalijában ültem, Új Dwarakában, az asztala körül takarítva. Ő az asztal mögött ült és japázott. Ahogy lehúzta a számlálót, gyönyörű mosollyal nézett rám, és viccesen így szólt:
- Na, befejeztem a 16 körömet. Most aztán azt csinálok, amit akarok.
A bhakták gyakran kérdezgették Sríla Prabhupadát az Ekadasi bizonyos szabályai felől vagy a Caturmas követésével kapcsolatban.
- A tanítványaim, még arra sem képesek, hogy lejapázzák a 16 kört és kövessék a szabályozó elveket - felelte. - Mi értelme a többi szabálynak! Először ezeket a dolgokat csináld meg. Csináld meg az egyszerű dolgokat, amiket kérek tőled. Ne foglalkozz az összes szertartással. Először csak japázd le a 16 körödet és kövesd a szabályozó elveket.
Egy nap egy brahmacari belépett Sríla Prabhupada szobájába és elmondta neki, hogy leesett egy nő miatt. Kérdezte Sríla Prabhupadától, vajon nem kellene-e megházasodnia.
- Házasság... Miből gondolod, hogy a házasság meg fogja oldani a problémáidat? - kérdezte Sríla Prabhupada. - Japáznod kell. Csak énekeld a Hare Krsnát. Japázd le a 16 körödet.
A bhakták gyakran mentek be Sríla Prabhupadához olyan problémával, amire valamiféle különleges elrendezéssel próbáltak megoldást találni. Ám a megoldás mindig ugyanaz volt:
- Énekeld a Hare Krsnát, japázd le a 16 körödet. - Még jóval a Nike előtt megalkotta a "Just do it!" (Csak csináld!) kifejezést.
- Ha valamiféle nehézség támad, énekelj hangosan - mondta az egyik tanítványának. - Ha valami nyugtalanít, csak énekelj hangosan.
Egy alkalommal felhívták a figyelmét arra, hogy egy idősebb bhakta nem vesz részt a mangala aratin, s nem japázza a köreit, legalábbis nem a többi bhaktával.
- Csináld azért, hogy példát mutass a többi bhaktának - mondta Sríla Prabhupada. - Te magad nagyon fejlett vagy. Nincs szükséged a mangala aratin való részvételre, de példát kéne mutatnod azoknak, akiknek szükségük van rá.
Köszönöm, Sríla Prabhupada, hogy az Acarya voltál. Mindig a példáddal tanítottál. Te lejapáztad a köreidet. Elmondtad napi három alkalommal a Gayatri mantrát, reggel korán keltél és tilakot tettél a transzcendentális testedre. Sosem kértél olyat a tanítványaidtól, amit nem tettél meg te magad is. Te is mindig gyakoroltad, amit prédikáltál. Megmutattad nekünk, a tiszta bhakta életvitelét. Időtlen idők óta illúzióban voltam, de imádkozom, hogy soha többé ne csapjam be magam, azt gondolva, hogy az odaadó szolgálat eme folyamata csak a kezdők számára való.
Eredeti: http://www.vedabase.com/en/spu/62
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése