1975. december 1.
(Kuruksetra)
A hajnal első sugarára Srila Prabhupada és kísérete két kocsival indult Kuruksetra híres tirthaja felé, arra a helyre, ahol úgy öt ezer évvel ezelőtt az Úr Sri Krsna elbeszélte Arjunának a Bhagavad-gitát. Prabhupada az első kocsiban utazott Harikesa, Gopala Krsna és Hansaduta prabhukkal. Caitya-guru, Ambarisa és én maradtunk hátra. Új-Delhit elhagyva három órán át észak felé hajtottunk, mire elértük a célunkat.
Kuruksetra még ma is ugyanolyan népszerű zarándokhely, mint volt, akár évezredekkel az Úr Krsna megjelenése előtt. Kis város, de sok templom található itt. Minden évben, különösképpen nap- és holdfogyatkozások alkalmával, zarándokok milliói gyűlnek össze, hogy megfürödjenek a nagy tavakban és hogy meglátogassák a Pándavák és a Kuruk közt lezajlott híres csata helyszínét.
Gulzarilal Nanda egy közeli vendégházban fogadta Srila Prabhupadat. Együtt megreggeliztek, majd Nandaji a Brahma-sarovaraként ismert területet járta be vele.
Ez a hely a fő zarándok központ. Egy felettébb nagy tóbál áll, mely nagyjából fél mérföld széles és kétharmad mérföld hosszú. Nandaji Manava Dharma néven alapítványt hozott létre, melynek célja a terület fejlesztése, és mindeddig másfél crore rúpiát (nagyjából másfél millió dollár) költöttek e célra. A pénz egésze állami forrásból származott.
A tó maga lenyűgöző volt, kivételes tisztaságú vízzel. A partján körös-körül - szabályos közönként - ghatok szolgáltak fürdőhelyként, a nők számára szeparált melléképületekkel. Nandaji úgy tervezte, hogy az egész parton lépcsők vezessenek le egészen a vízig. A kiterjedt vízfelületen túl, a túloldalon épületek és templomok sora volt látható, egyikük a Gaudiya Matha-é.
Nandaji a meder egyik végéhez vezette Prabhupadot, ahol néhány területre mutatott, melyek fejlesztésekre vártak, ahogy néhány másik földterület is a tó mentén. Egyértelmű volt, hogy azt akarja, Srila Prabhupada vásároljon meg egy darab földet, bár Prabhupada jobb szerette volna, ha Nandaji adományoz valamit az ISKCON számára. Olybá tűnt, Prabhupadat nem nyűgözi le a javaslat. Érdeklődött az alacsony domborzat felől és az esős évszak során való esetleges áradás lehetőségéről. Mindent egybevetve, Prabhupada kételkedni látszott, mégis, némi érdeklődést fejezett ki.
Nandaji férfiak népes csoportját gyűjtötte össze, akik mind őt dicsőítették, és ugyanúgy tartották őt lelki vezetőnek, mint államférfinak. A tómeder végében Nandaji egy igen nagy szobrára lettünk figyelmesek. És miközben folytattuk utunkat, titkárai folyamatosan őt dicsérték. A környék fejlesztésére irányuló törekvései valóban lenyűgözőek voltak.
A Brahma-sarovara fejlesztésén túl bemutatta Prabhupadanak az új öntözőrendszert is. Ez egy kis szivattyú állomásból állt, zsilipekkel lezárt kis csatornarendszerrel, mely a Brahma-sarovara mentén futott. Úgy tervezték, hogy az egész körzetet ellássa vízzel. Aztán elvitte Prabhupadat egy kis gosalába, majd végül, a nemrég alapított Ayurvédikus gyógyszertárba. Délre értünk vissza a Vendégházba.
Míg a napos hátsókertben Prabhupadat masszíroztam, Nandaji egy széken ült, és a terület bővítésével kapcsolatos jövőbeli terveiről beszélt. Kifejezte továbbá az indiai emberek, különösképpen a fiatalok erkölcsi és lelki életének erősítésével kapcsolatos terveit is. Úgy érzi, a materializmus és az ateizmus hatására megkopott az értékrendjük. A beszélgetés - a pozitív változás elérésének alapjaként - a Bhagavad-gita filozófiájára fókuszált. Bár eleinte Nandaji beszélt, végül ő lett a hallgató fél; ő kezdeményezte eme párbeszédet, ám fokozatosan visszavonult, ahogy Srila Prabhupada átvette a szót.
Prabhupada rámutatott, hogy a Bhagavad-gitát kellőképpen kell megérteni és magunkba szívni, mielőtt átadhatnánk másoknak. Ezért, pontosan úgy kell elfogadni, ahogy Krsna beszélte el, először a napistennek, Vivasvannak, majd később Arjunának itt, Kuruksetrán.
A napisten említésére Nandaji némi kételyének adott hangot, hogy hogyan lehetne ezt megérteni. Számára ez afféle szimbolizmusnak tűnt. De Srila Prabhupada elmagyarázta, hogy Vivasvan valóban létezik, és hogy a Gitában minden tényszerű, semmi nem szimbólum.
Nandaji hátradőlt, miközben Prabhupada a más bolygókon, mint például a napon és a holdon való élet védikus leírását magyarázta. Idézte a Gítából az Úr Krsna kijelentését, miszerint az élőlények mind nityák, örökkévalók, mind pedig sarva-gaták, azaz mindent áthatók. Mint mondta, ez azt jelenti, hogy nem hat rájuk semmiféle anyagi kötőerő, ezért mindenütt megtalálhatók az univerzumban. Sri Krsna kimondottan rámutat arra, hogy az atmát nem égetheti tűz, így aztán Krsna kijelentése, miszerint a Bhagavad-gita tudományát elmondta a napistennek, szó szerint értendő, úgy, ahogy le van írva, nem pedig szimbolikus értelemben.
Nandaji buzdítására, Prabhupada leírta a nap, a hold és egyéb bolygók helyzetét is a Srimad-Bhagavatam alapján.
Nandaji szemlátomást sohasem vette fontolóra, hogy a Gitát szó szerint kéne érteni. Mindazonáltal figyelmesen hallgatott, miközben Srila Prabhupada ügyesen irányította a beszélgetést. Prabhupada nem nyitott vitát, noha a téma akár abba is torkollhatott volna. Egy barátságos, kétszemélyes beszélgetés szintjén tartotta a dolgokat. Megengedte, hogy beszélgetőpartnere felfedje álláspontját, majd fokozatosan közelebb vonta őt a Krsna-tudatos nézőponthoz. Bátorította Nandajit, hogy tanulmányozza a Gitát, és még azt is javasolta, hogy mivel immár visszavonult a politikától, fontolóra kéne vegye, hogy a szannyász rendbe lépjen és teljes időben Krsna üzenetét prédikálja.
Nandaji szemmel láthatóan visszahőkölt ennek hallatán. Már az élet lemondott rendjébe lépés puszta gondolatának hatására is szó szerint fészkelődni kezdett a székében. Prabhupada diplomatikusan nem erőltette tovább a dolgot.
Pár perc múltán aztán Nandaji udvariasan távozott, hogy Prabhupada fürödhessen és elfogyaszthassa az ebédjét.
Lenyűgöző látni és hallani Prabhupadat, különösképpen, amikor a közönséges ember szemében előkelő személyekkel van dolga. Olyan tökéletes meggyőződéssel és megvalósításokkal beszél, s oly sokat idéz a védákból, hogy igen nehéz vitázni azzal, amit állít.
Mégis, India nagyvilági emberei számára, a védikus élethez és a Gíta tanításaihoz való meggyőződéses ragaszkodásuk ellenére is, úgy tűnik komoly nehézséget jelent a védák szó szerinti elfogadása. Csupán azokat a részeket fogadják el, melyek illeszkednek az ő személyes, korlátolt álláspontjukhoz, és vagy átértelmezik, vagy figyelmen kívül hagyják, ami nem vág egybe azzal, ami szerintük logikus.
Srila Prabhupada azonban sosem fedi el spekulációval Sri Krsna vagy bármely más védikus autoritás kijelentéseit. Úgy fogadja el a Bhagavad-gitát, ahogy van. Így hát mindig igen hatékony abban, hogy javítson az emberek életén. Olyan egyéniséggel, tudással és meggyőződéssel rendelkezik, hogy a Nandaji-féle emberek természetszerűleg tisztelettel viszonyulnak hozzá. Bár az, hogy ténylegesen megfogadják-e a tanácsát, már egy másik kérdés.
Közvetlenül ebéd után Nandaji a Kuruksetra Egyetemre vitte Prabhupadat terepszemlére. Prabhupada megbizonyosodott afelől, hogy könyveiből ott hagyunk néhányat további tanulmányozásra. Aztán Prabhupada visszatért a Vendégházba és elköszönt vendéglátójától. Elhárította a telekvétellel kapcsolatos azonnali döntést, ám biztosította Nandajit, hogy a közeljövőben kapcsolatba lép vele.
Srila Prabhupada pihent egy órát, majd felkészült az Új-Delhibe való visszatérésünkre. Némi diskurzust követően azonban Prabhupada mégis inkább úgy döntött, hogy meglátogatja Kuruksetra egy kevésbé fejlett területét, Jyotisart. Ez a terület nem volt Nandaji Manava Dharma Alapítványa figyelmének központjában, noha úgy hírlik, ez volt a Bhagavad-gita elbeszélésének tényleges helye.
Keresztülhajtottunk a városon, elhaladva reggeli körutunk helye mellett. További 7 mérföld múltán lefordultunk egy szűk, poros csapáson néhány épület nem túl elbűvölő csoportja felé. Egy egyszerű, kanyargó partú tavacska mellett néhány kicsiny szentélyt pillantottunk meg. Az egyik Sarasvati múrtijának adott otthont, egy másikban Krsna állt, jobb kezében kagylókürttel, a balban pedig cakrával.
Ám a fő látványosság kint, a szabadtéren volt, egy nagy banyan fa kitárt karjai alatt. Azt mondják, ez a fa itt áll az öt ezer évvel ezelőtti csata ideje óta. Itt, egy fém-üveg ház védelmében akadtunk rá Sri Krsna és Arjuna szekéren ülő, fél-életnagyságú, fehér márványból készült múrtijára. Arjuna keresztbe tett lábakkal ül a szekér hátulján, kezei összetéve. Krsna pedig, Aki kékre van festve, elöl ül, félig Arjuna felé fordulva. Bal kezében tartja a négy ló kantárát, jobb kezét pedig felemeli, s hüvelyk- és mutatóujja kört - a klasszikus mudrát - formázva, mely a lelki tudás cseréjét jelzi.
Prabhupada kisétált, és alaposan átvizsgálta a területet. Tíz perc múltán megkérdezte, mit gondolunk erről a helyről. A korábbi vendég szerep alól felszabadultan, mindenki a lelkesedésének adott hangot. Egyhangúlag azt a következtetést vontuk le, hogy úgy tűnik, mintha ez lett volna a fő zarándokhely. Mindnyájan éreztük a terület lelki rezgését. Időtlen bölcsesség mélységes érzete, és nyugalom látszott áthatni a légkört.
Harikesa röviden úgy fogalmazta meg, "A másik hely olyan, mint a mennyei bolygók, de ez a hely Vaikuntha!"
Prabhupada elmosolyodott, és azt mondta, hogy Krsna és Arjuna templomát itt kéne felépítenünk. Azt javasolta, hogy egy másik templom is épülhetne a Brahma-sarovaranál Krsna, Balarama és Subhadra részére, mert oda mentek megfürdeni a napfogyatkozás alatt.
Caitya-gurut választotta ki, hogy a földdel kapcsolatban tárgyaljon Nandajival. Prabhupada arra is megkérte, hogy próbáljon adomány gyanánt földet szerezni Jyotisarnál.
Visszaúton Prabhupada nyíltan kifejezte véleményét a kuruksetrai fejlesztésekkel kapcsolatban. "Manava-dharmának [vallásos tettek az emberiség számára] hívják; én azonban pasu-dharmának [állati élet] hívom. Másfél crore rúpiát elköltöttek, és egy hatalmas szobrot emeltek, amire a madarak üríthetnek. Múrtit azonban egyetlen egyet sem avattak be."
------ O ------
Este kilenc volt már, amikor megérkeztünk a Todar Mal Lane 9. szám alá. A szobájában ülve Prabhupada a napi posta felől érdeklődött. Prabhupada postáját kizárólag a titkára szokta kezelni. Ám mivel Hansaduta elment Nathu-hoz, hogy ételt szerezzen, Srila Prabhupada engem küldött a templomba, hogy elhozzam a leveleit. Amikor átnyújtottam a leveleket, legnagyobb meglepetésemre engem kért, hogy nyissam ki őket, és olvassam fel neki, mi áll bennük. Olyan privilégium volt ez, melyet buzgón, ám idegesen fogadtam el. Egyesével felnyitottam a borítékokat és felolvastam az üzeneteket. Prabhupada szintén kinyitott párat, és szemügyre vette őket.
Pusta Krsna Swami küldött egyet Dél-Afrikából, abbéli terveit írva le, hogy Németországban szeretne Mercédeszt vásárolni, és elvezetni vele idáig, hogy Prabhupada használhassa Indiában. Egy másik Kirtiraja dastól jött, Los Angelesből. Ő Európába költözik, hogy Lengyelországban kezdjen prédikálni. A harmadikat Gopiparanadhana das írta, ez Srila Bhaktivinoda Thakura munkájának, a Sri Caitanya-siskamrta első fejezetének fordítását tartalmazta. És voltak ott még további levelek is.
Harikesa épp akkor jött be, amikor Prabhupada befejezte az olvasást. Ledöbbent, amikor meglátta, hogy én olvasom Prabhupada leveleit, és szidni kezdett, semmibe véve a tényt, hogy Srila Prabhupada is jelen van. "Ez kizárólag a titkár dolga", mondta dühösen. "Neked nem feladatod, hogy akár csak hozzáérj a levelekhez!"
Srila Prabhupada egy szót sem szólt. Egyszerűen csak állt, majd csendesen besétált a hálószobájába, hogy lepihenjen. Harikesa eközben tovább nyomatékosította mondandója lényegét. "Ha még mindig Brahmananda lenne a titkár, ezt nem úsznád meg szárazon!" Ám amikor elmagyaráztam, hogy Srila Prabhupada személyesen kért meg, hogy felolvassam neki, lecsendesedett. Harikesa elismerte, hogy ilyen körülmények közt nem volt más választásom, mint megtenni.
Bizonyos értelemben Harikesanak igaza volt. Prabhupada levelei személyes jellegűek, nem szabad szeszélyesen kezelni őket. Harikesa szemszögéből én csupán ideiglenes kisegítő vagyok, ezért ügyelnem kell arra, hogy ne sértsem Srila Prabhupada állandó szolgáinak kizárólagos [szolgálati] területének határait. Máskülönben Prabhupada maga kerülne kellemetlen helyzetbe napi teendői során.
Azt azonban mindketten értettük, hogy mindamellett, hogy Prabhupada ismeri feljebbvaló embereinek kiemelkedő helyzetét, összességében mégsem tesz különbségeket. Ha nincs a közelben a megfelelő ember, akkor azt használja, aki a keze ügyében van. Számára mi mindannyian a tanítványai vagyunk Krsna szolgálatában, és bárkit lefoglal, aki hajlandóságot mutat és elérhető, a szükségnek és a bhakta kapacitásának megfelelően.
Tettemet a Srila Prabhupada közvetlen kérésére adott ártatlan válaszként fogadva el, Harikesa megenyhült. Aztán csatlakoztam Srila Prabhupadahoz, hogy megmasszírozzam.
A lágy sötétségben, pár percnyi csend múltán, lábai és lábfejei gondos masszírozása közben Prabhupada lágyan megkérdezte tőlem, hogy tetszik az ötlet, hogy Jyotisarban templom legyen.
"Igen, az nagyon jó lenne", mondtam.
Elmosolyodott, és azt felelte, "Igen, Krsna ott mondta el az Ő Bhagavad-gitáját." Aztán lehunyta a szemeit és elaludt.
