126 - Śrīla Prabhupāda szandálja és a majom

Śrīla Prabhupāda Uvāca 126

Śrīla Prabhupāda szandálja és a majom

1972. november

Rādhā-Dāmodara Templom

Vrindavan, India

Ezidőtájt Śrīla Prabhupāda egy második emeleti szobában lakott a Rādhā-Dāmodara Templomban. Már nem is emlékszem, miért nem a szokásos két szobájában, a földszinten. Második emeleti szobái egy nagy beton teraszra nyíltak, ami az első emeleti lakosztályának a tetejét képezte. Vrindavanban a legtöbb épület téglából és betonból készül, így a tető általában egy lapos, sima betonterület, mely bármilyen célra használható.

A második emeleti létesítményben Śrīla Prabhupādanak volt egy nappalija, és egy külön hálószobája. Kísérete egy másik szobán osztozott. Miközben Śrīla Prabhupāda masszírozása zajlott a nappalija előtti teraszon, a napfény ragyogott csillogó, mustármag olajjal bekent aranyszínű bőrén. A masszázs után még ott helyben megfürdött egy réz vödörből, mely a naptól felmelegedett vízzel volt teli.

- Tégy egy vödör vizet a tetőre - mondta nekem. - A nap majd felmelegíti.

A lotája és eme vödörnyi meleg víz segítségével, ott a teraszon, a gamsájában guggolva megfürdött. Śrīla Prabhupāda elvi kérdést csinált abból, hogy teste fenntartását illetően a legnagyobb egyszerűségre szorítkozzon. Fürdés után visszatért a hálószobájába, és tiszta ruhát öltött, melyet előzőleg kikészítettem az ágyára. Ezen a bizonyos napon nagy forróság volt, ezért Śrīla Prabhupāda csupán dhotit viselt, kurtát nem.

Pár perccel azután, hogy bement a szobájába átöltözni, hallottam, hogy felkiált. Én még mindig a teraszon voltam, épp takarítva magunk után. Amint meghallottam a kiáltását, máris rohantam a szoba felé. A bejárati ajtó félig nyitva volt. Fogalmam sem volt, mi lehet a baj, és bár épp rohanásban voltam, a megszokásnál fogva a hódolatomat ajánlottam. Śrīla Prabhupāda az asztala mögött volt. Ahogy sietősen felültem, és felé néztem, egy tilak darabot hajított a fejem felé. Golflabda méretű volt, és egy baseball dobójátékos erejével dobta. Pár hüvelyken múlt, hogy nem találta el a fejemet. Sokkos és ijedt állapotba kerültem.

- Mi a baj? - böktem ki.

- Az a majom ellopta a cipőmet - mondta, felém mutatva.

Épp idejében fordultam meg, hogy még láthassam egyikét Vrindavan szőrös kártevőinek, amint Śrīla Prabhupāda szandálját markolva kiszalad a szobából.

A dhama eme része igencsak bővelkedett a majmokban, akik mindig japa zsákok, szemüvegek és egyéb ellopható értékes tárgyak után kutattak. Arra használták őket, hogy ételre cseréljék. Megkönnyebbültem, immár tudván, hogy Guru Mahārājom a majom felé hajította a tilakot, nem felém. Szokatlan élmény volt megélni, amint egy tilak darab süvít el a fejem mellett. Szerencsére a lelki tanítómesterem ügyesen célzott. A majom átugrott Śrīla Prabhupāda nappalijának tetejére, és várt.

- Ez a gazember elvitte a papucsomat - mondta Śrīla Prabhupāda. - Szerezz néhány perát, és gyere ki.

A Śrīla Prabhupāda könyvespolca felett álló üvegből kivettem néhány tejes édességet, majd az ajtón át követtem a gurumat kifelé, a várható összetűzés irányába. Śrīla Prabhupāda a botját is hozta. A majom ott ült a tető szélén, a szandál a szájában, és várta, hogy kezdődjék az alku.

A tető épp elérhető távolságon kívül esett, úgy nyolc lábra a földtől, ahol mi álltunk. Śrīla Prabhupāda elkezdett fel-le ugrálni, botját a feje fölött lengetve, hogy megfélemlítse a majmot. Csakhogy a majom - olybá tűnt - élvezi a figyelmet. Nem ijedt meg, sőt, cseppet sem zavarta, hogy Śrīla Prabhupāda esetleg megszerezheti a papucsot. A szőrös kis démon - velünk gúnyolódva - lengetni kezdte a cipőt. Śrīla Prabhupāda továbbra is fel-le ugrált, feje felett a botjával. Ellenfele irányába hadonászva mondta: "Ezek a majmok olyan gazemberek."

A majom tovább gúnyolódott rajtunk. Ezúttal pofákat vágott. Egyértelművé vált, hogy igen ügyes az értékes tárgyak megszerzése és váltságdíjért való visszaszolgáltatása terén. Ravasz tolvaj volt, aki élvezte kaján alkudozásait.

Ez volt az első alkalom, hogy efféle csatározást láttam, és el kell ismernem, meglehetősen vidám dolognak találtam.

- Śrīla Prabhupāda - mondtam. - Nézzük, ha adok neki édességet, visszaadja-e a szandált.

- Jól van, lássuk, működik-e - felelte Śrīla Prabhupāda.

Rettenthetetlen mesteremmel az oldalamon, óvatosan a magasba tartottam egy édességet, remélve, hogy a majom cserébe nekem adja majd a varázslatos papucsot. Persze a majmok természetéhez hűen, megpróbált átverni engem. Megkísérelte elkapni az édességet, anélkül, hogy lemondott volna Prabhupāda szent papucsáról. Ismét próbálkoztam. Feltartottam az édességet, és közben mozdultam a cipőért. A majom egyik kezével elkezdte nyújtani felém a papucsot, miközben másik kezével az édességért nyúlt. A biztos siker reményében azonban óvatlan voltam. Szeretett Gurum jelenlétében éretlen büszkeség töltött el a közelgő diadalt várva, csakhogy kudarcot vallottam, és elpazaroltam az édességet. Sajnálatos módon, a majom nem adta át a papucsot. Legnagyobb bánatomra, három édességet vesztegettem el ellenségem javára, mindezt úgy, hogy közben még csak a közelébe se jutottam a lótusz papucs visszaszerzésének.

Ezen a ponton a majom nagy élvezettel rágcsálni kezdte a papucs sarkát. Le is tépett róla néhány ruhadarabot, valamint fogak nyomait hagyta rajta. Śrīla Prabhupādat cseppet sem szórakoztatta támadója rongálása.

- Felejtsd el - mondta. - Tönkretette a cipőt.

Ő Isteni Kegyelme visszament a szobájába, és az ebédhez készülődött. Magam is követtem őt a szobába. Felnéztem, és láttam, hogy a majom szőrös lába mellé dobta a szandált, majd elfutott. Gondolom, megértette, ha számunkra már nem jelent értéket, akkor számára sem hasznos. Arra gondoltam, én magam is megszerezhetem a papucsot, úgyhogy hívtam Girishat, Hayagriva fiát, és megkértem, a lépcsőkön menjen fel a tetőre, és szerezze vissza Śrīla Prabhupāda papucsát. Girisha úgy 10 év körüli fiú volt és lelkesen segített.

Lentről figyeltem, amint Girisha a papucs felé tartott, ám amint lehajolt azt felvenni, a semmiből egy kegyetlen majomcsapat jelent meg, és nekitámadtak. Nagyon megijesztették. Az egyik majom a kisfiú felé lendült, mire Girisha sikítozni kezdett: "Śrutakīrti! Śrutakīrti!" Riadtan néztem körül, és megláttam egy bambusz botot. Odahajítottam neki. Amint megragadta a botot, és lengetni kezdte, a majmok sietősen visszavonultak. Girisha fogta a papucsot, és szélsebesen lerohant a lépcsőkön. Odalent hősiesen adta át a papucsot.

Visszavittem a papucsot Śrīla Prabhupādanak, mivel már elég régóta viselte, és úgy tűnt, nagyon kedveli. Volt másik is, de ezt szerette. Megmutattam neki az eltépett papucsot.

- Ó, nem néz ki olyan rosszul - mondta Śrīla Prabhupāda. - Szerezz egy kis ragasztót, és hátha meg tudod javítani.

Magammal vittem hát a szobámba, és legjobb tudásom szerint megfoltoztam. A megmentett papuccsal visszasiettem Śrīla Prabhupāda szobájába, a hódolatomat ajánlottam, és megmutattam, mit ügyeskedtem. Mosolyogva bólintott, és azt mondta:

- Jól van, még használható.

Két héttel később Hyderabadban voltunk egy igen módos támogató, Mr. Pithi otthonában. Egy nap Mr. Pithi észrevette Śrīla Prabhupāda papucsát. Elmagyaráztam neki, mi történt.

- Szeretnék venni Prabhupādanak egy másik pár szandált - mondta.

Kifejeztem, milyen jó ötletnek tartom, így aztán egyik szolgáját elküldte, vegyen egy pár szandált. Amikor átadták az új szandálokat Śrīla Prabhupādanak, ő kegyesen elfogadta őket, de nekem később azt mondta:

- Ezeket nem viselhetem, mert bőrből készültek.

Így hát továbbra is, hetekig a megrongált szandált hordta, míg egy másik templomba nem érkeztünk. Akkor aztán vettünk egy Śrīla Prabhupāda tetszése szerinti szandált, és a régit továbbadtuk. A széttépett szandál most Kirtiraja prabhu otthonában van, Alachuaban. Egy üvegdobozba került, és tulajdonosa igen nagy becsben tartja.

Śrīla Prabhupāda, nagyon nehéz leírni azt a roppant boldogságot, amit aznap tapasztaltam, amikor botoddal a majom felé csapkodtál. Néhány percig ugyanazon ellenség ellen harcoltunk Kṛṣṇa földjén. Talán soha többé nem lesz lehetőségem ilyen transzcendentális kedvtelés részesének lenni. Sosem fogom elfelejteni azt a különleges napot, azt a pár percet, amikor megengedted, hogy részese legyek Vrindavan Dhama legvidámabb játékának. Imádkozom, hogy sose felejtsem el azt a napot.

Eredeti: http://www.vedabase.com/en/spu/126

125 - A Śrīla Prabhupāda vágyainak megfelelő szolgálatból fakadó kegy

Śrīla Prabhupāda Uvāca 125

A Śrīla Prabhupāda vágyainak megfelelő szolgálatból fakadó kegy

1973. szeptember

ISKCON Bombay

Amikor Indiába utaztam, betegségeimen túl a kulturális különbségek is igen nagy mértékben hozzájárultak, hogy idegenkedtem a világ eme igen egyedi tájékára való utazásoktól. Ám Indiával kapcsolatos nemtetszésemmel nem voltam egyedül. Számos bhaktát láttam, akik eljöttek a szent földre, majd nem sokkal később sietősen távoztak is. Nehézségeik egészségügyi problémákból, az megfelelő épületek hiányából, a vezetéssel való személyes konfliktusokból és a kulturális sokkból adódtak.

Megfigyeltem, amint Śrīla Prabhupāda két régi tanítványa is szembesülni kényszerült a szent földdel kapcsolatos korlátaival. A történetek, melyek a nyugati prédikálási lehetőségek gyümölcsöző lehetőségeit ecsetelték, csábították őket vissza az Államokba. Indiában a potenciális támogatóknak való prédikálás keservesen lassúnak tűnt. Az indiaiak azt mondták, nem tudunk semmi olyat mondani nekik, amit még ne tudnának, hiszen úgy nőttek fel, hogy Kṛṣṇáról hallottak. A támogatók gyakran mondták: "Ó, igen, tudjuk ki Kṛṣṇa."

Śrīla Prabhupāda számos alkalommal illusztrálta ezt a pontot, mondván, olyan ez, mintha mi nyugatiak 100 mérföldre lennénk Kṛṣṇától, ám az ő irányítása alatt immár az Úr felé tartunk. Az indiaiak mindössze 10 mérföldre vannak Tőle, de sajnálatos módon ellenkező irányba haladnak. A mi problémánk az volt, hogy megtaláljuk a módját, hogyan fordítsuk meg őket, hogy végre jó irányba haladhassanak, "Vissza Istenhez". Ez gyakorta bárminek mondható volt, csak felvillanyozónak nem.

Egy nap, néhány tanítvány volt Śrīla Prabhupāda lakosztályában, kérlelve őt, hadd menjenek vissza nyugatra.

- Olyanok vagyunk, mint az üzletemberek - mondta egyik tanítvány Śrīla Prabhupādanak. - Pénzt és támogatókat keresünk.

Egy szempontból igaza volt, de volt egy különbség, nevezetesen, hogy mi mindezt Śrīla Prabhupāda és Kṛṣṇa kedvéért csináltuk, nem személyes nyereségvágyból.

Śrīla Prabhupāda megértette a frusztrációjukat, ám szigorú hangon azt mondta nekik:

- De én azt akarom, hogy itt maradjatok. A lelki tanítómester vágya, hogy itt maradjatok, tehát így a jobb.

- Nem szolgálat az is, ha Amerikába megyünk prédikálni? - kérdezte egy szannyászi. - Amerikában annyival jobban lehet prédikálni.

Ahogy ott ültem, elámultam, hallván istentestvéreim nyomatékosságát. Ritka látvány volt. Śrīla Prabhupāda tanítványai hajthatatlannak tűntek. Ám minél eltökéltebben akarták elhagyni Indiát, Śrīla Prabhupāda annál eltökéltebben próbálta őket maradásra bírni. Egyértelmű volt, hogy Śrīla Prabhupāda az indiai prédikálást mindennél fontosabbnak tartja. Olyan lecke volt ez, amit mindjárt az első - Guru Mahārājommal megtett - indiai utam során megtanultam.

Korábban, még 1973 januárjában, Kartikeya Mahādevia lakásában is igen tüzes vita zajlott Śrīla Prabhupāda és néhány tanítványa közt. Az a két szannyászi, aki akkor kérlelte Śrīla Prabhupādat, ugyanezt próbálta elérni. Bámulatos volt megtapasztalni Śrīla Prabhupāda erélyességét és szakértelmét, ahogy fiatal tanítványait vezeti az odaadó szolgálatban.

Śrīla Prabhupāda hírnevét bemocskolták, mert jelentéseket kapott, miszerint a támogatók befizették az ígért pénzt, de nem kapták meg az ígért könyveket. Nem volt megfelelően vezetve a nyilvántartás. A támogatók panaszait rendszeresen hozta a posta Śrīla Prabhupādanak.

- Ha nem tudtok megbirkózni mindezzel, akkor egyszerűen csak össze kéne pakolnunk, és elhagyni Indiát - mondta Śrīla Prabhupāda a tanítványainak. - Nem jó ez így. Mindent nagyon gondosan kéne elvégezni.

Mindenki megérthette, milyen fontos volt Śrīla Prabhupāda számára, hogy a transzcendentális irodalmakat kiosszák. Mi végső soron őszintén arra vágytunk, hogy elégedetté tegyük Ő Isteni Kegyelmét, minden utunkat álló akadály ellenére.

Kilenc hónappal később Śrīla Prabhupāda ismét ugyanazon két idősebb szannyászival vitatkozott, hogy maradjanak Indiában. Nem ment valami jól a dolog. Śrīla Prabhupāda feldúlt állapota láttán ott fészkelődtem a szoba sarkában. Én azt is megértettem, milyen nehéz Indiában maradni. Śrīla Prabhupāda ezektől az emberektől függött, hogy segítsenek neki az ő fontos munkájában, ám ők egyszerűen képtelenek voltak tovább csinálni. Heves küzdelem volt. A vitatkozás intenzitása pedig inkább egyenrangú felek közti ellentétre emlékeztetett, semmint lelki tanítómester és tanítvány köztire. Śrīla Prabhupāda azt akarta, maradjanak, és ez volt a végső szava. A tanítványai pedig vitatkoztak, állítva, hogy a prédikáláshoz el kell hagyniuk Indiát. Akkortájt a Nyugat igen termékeny prédikáló terület volt. Végül, jól látható undorral így szólt Śrīla Prabhupāda: "Rendben, akkor csak japázzátok le a 16 körötöket, kövessétek a szabályozó elveket és csináljatok azt az istenverte dolgot, amit csak akartok."

Így végződött ez az igen ritkaságszámba menő szobai beszélgetés. A mi legnagylelkűbb vezetőnk engedélyt adott nekik, hogy olyan mértékben szolgálják őt, amilyenre teljesítményre képesek. Ismét csak nyilvánvalóvá vált, hogy Śrīla Prabhupāda mindannyiónkat az ő transzcendentális hadseregébe jelentkező önkénteseknek tartott. Rajtunk áll, hogy eldöntsük, milyen gyorsan akarjuk megkapni a kegyet, és fejlődést elérni azáltal, hogy az ő vágyai szerint szolgáljuk a lelki tanítómesterünket. Naponta döntünk, hogy mit és mennyit akarunk tenni Guru Mahārājunk szolgálatában.

Egyszer, New Dwarakai (Új Dwarakai) lakosztályában azt mondta Śrīla Prabhupāda: "Végül mindannyian a saját repülőnkön utazunk." (Magyarosan: Mindannyian a saját utunkat járjuk.) Śrīla Prabhupāda, én még mindig próbálom megtalálni a visszautat a repülőtérre. Ha te nem jársz előttem, nagyon nehéz megtalálni, merre menjek. Megadtál nekünk minden eszközt, ami csak kell ahhoz, hogy elmerüljünk az odaadó szolgálatban, de nem hiszem, hogy valaha képesített leszek arra, hogy elvezessem a saját repülőmet, vissza Kṛṣṇához. Hadd szolgáljam hát azokat, akik képesek saját repülőjük vezetésére, "Vissza Istenhez". Imádkozom, hogy megengedd, a légiutas kísérőd lehessek, miközben körülutazod az univerzumot, hogy felszabadítsd a feltételekhez kötött lelkeket.

Eredeti: http://www.vedabase.com/en/spu/125

124 - Śrīla Prabhupāda megbizonyosodik róla, hogy egészséges és boldog vagyok

Śrīla Prabhupāda Uvāca 124

Śrīla Prabhupāda megbizonyosodik róla, hogy egészséges és boldog vagyok

1975. március

ISKCON Māyāpur Candrodaya Mandir, Māyāpur, India

1972-ben, első Śrīla Prabhupādval tett indiai utazásom során, már az első két hónap során elkaptam a sárgaságot, maláriát, vastagbélgyulladást és természetesen a vérhast. A szövődmények elhúzódtak, így az egészségem meglehetősen ingatag volt. Śrīla Prabhupāda indiai körútja nagyjából két hónapig tartott és az én szeretett Gurudevám kegyéből sikerült végig egészségesnek maradnom.

Kínos saját tevékenységeimről beszélnem, mégis muszáj, mivel Śrīla Prabhupāda személyesen győződött meg arról, hogy megkapok mindent, amire szükségem van ahhoz, hogy egészséges maradhassak. Friss gyümölcsöket ettem, valamint joghurtot és sajtot, melyet tehéntejből készítettek. Emellett párolt zöldséget és rizst kaptam, s reggelire zabkását is. Természetesen megtiszteltem Śrīla Prabhupāda maradékait is, amikor épp lehetőségem adódott rá. Néhány alkalommal megkérdezte, kaptam-e friss tehéntejet és elegendő gyümölcsöt. Megmondta az saját étkezéseiért felelős Mātājīnak, hogy gondoskodjon arról, mindent megkapok, ami kell. Nem akarok sértőnek tűnni, de Śrīla Prabhupāda nem úgy gondoskodott, mint egy apa, sokkal inkább, mint egy szerető, aggódó anya. Ő Isteni Kegyelme mindenkivel megkedveltette magát, akivel csak találkozott. Elbűvölt a kedvessége. Oly nagyon törődött mindnyájunkkal. És még most is ezt teszi. Szégyellem bevallani, de sosem érdemeltem ilyen transzcendentális ízeket.

Śrīla Prabhupāda csodálatos kegyét azonban nem csak én kaptam. Minden tanítványát szerette. Amikor megérkezett a Kṛṣṇa Balarāma Mandirba a templomnyitó ünnepségre, behívatta a szobájába a vezetőket és megkérdezte: "Hogy gondoskodtok az emberekről? Kapnak inni tehéntejet? Kell, hogy kapjanak tejet. Nem ihatnak bivalytejet."

Nem tudom eléggé hangsúlyozni, hányszor beszélt arról Śrīla Prabhupāda, milyen fontos, hogy jó minőségű prasadamot kapjanak a bhakták. Egyike a legelső leckéknek, amit Śrīla Prabhupāda tanított nekem, hogy távozása előtt minden látogatónak kell kapnia prasadamot, még akkor is, ha az csupán egy darab gyümölcs.

Az utsava, a Kṛṣṇa Balarāma Mandir megnyitó ünnepsége közben, a bhakták különféle vendégházakban laktak a templom közelében, mivel a templomban nem volt erre alkalmas létesítmény. Śrīla Prabhupāda azt mondta a felelősöknek, "Győződjetek meg, hogy megfelelő helyekre kerültek a bhakták. Nem szabad, hogy kényelmetlenül érezzék magukat." Csodás élmény volt látni egy Kṛṣṇa-tudatos személyt, amint intézkedik. Śrīla Prabhupāda mindenről tudatos volt, ami körülötte zajlott és minden olyasmiről is, ami nem zajlott körülötte. Szerető figyelme minden bhaktát arra inspirált, hogy a tőlük telhető legjobb formájukat hozzák.

Śrīla Prabhupāda megbizonyosodott arról, hogy kíséretének minden tagjának minden szükséglete ki van elégítve, és jó prasadamot kapnak. Mondta a vezetőknek, hogy győződjenek meg arról, mindenki, aki a gondjukra van bízva, megkapja ugyanazt. Sosem hallottam, hogy Śrīla Prabhupāda bárkinek is azt mondta volna, túl sokat eszik. Az ellenben gyakran előfordult, hogy Ő Isteni Kegyelme azt mondta a tanítványainak, hogy túl későn kelnek fel, amennyiben nem ébredtek időben ahhoz, hogy részesülhessenek a Brahma Murta lelki áldásaiban.

Śrīla Prabhupāda, te mindig tökéletes példával jártál elöl, megmutatva nekünk azt, hogyan viselkedjünk minden körülmények közt. Amikor beteg voltál, panaszkodás nélkül folytattad a szolgálatodat, ám amikor én panaszkodtam a betegségem miatt, együtt érzőn gondoskodtál a vágyaimról. Az életemmel, és még többel tartozom neked. Te bármit elfogadtál, amit Kṛṣṇa nyújtott számodra, ám közben arra törekedtél, hogy a tanítványaid minden kényelmet megkapjanak, amihez hozzá voltak szokva. Örültél, amikor azt láthattad, hogy a tanítványaid boldogan, aggodalmaktól mentesen foglalják le magukat az odaadó szolgálatban. Kérlek, áldj meg engem a vággyal, hogy én is ugyanolyan szeretettel és gondoskodással akarjak gondoskodni istentestvéreimről, ahogyan te tetted azt.

Eredeti: http://www.vedabase.com/en/spu/124

123 - Lelki büszkeség

Śrīla Prabhupāda Uvāca 123

Lelki büszkeség

Egy befogadó bhakta rengeteg dolgot tanulhatott pusztán azáltal, hogy csendesen ült és figyelte Śrīla Prabhupādat. Egy alkalommal Śrīla Prabhupāda felült New Dwarakai (Új Dwaraka) kertjében, kihúzta magát, és így szólt:

- Egy bhaktának büszkének kell lennie, hogy Kṛṣṇa szolgája lehet!

Számomra ez nagyon fontos lecke volt, mivel az alázat és a Kṛṣṇa szolgájaként érzett büszkeség közti egyensúlyozás zavaró tudott lenni.

Szolgálatom végzése során kissé szégyenlős voltam, amennyiben az a bhakta közösségen kívüli emberek segítségét vagy szolgálatát is igényelte. Összekevertem a vallásos alázatosságot a világi testi felfogással. Ahelyett, hogy büszke lettem volna amiatt, hogy Kṛṣṇa és Śrīla Prabhupāda szolgája lehetek, mentegetőztem. Visszautasítottam a büszkeséget, nem ismerve fel, hogy el vagyok tévedve. Becsapott állapotomban azt gondoltam, alázatosságot kell sugároznom.

Śrīla Prabhupāda bájosan személyesítette meg a Kṛṣṇa szolgájaként érzett büszkeséget. Időnként, amikor a reggeli program után visszatért a nappalijába, odafordult hozzám, és mosolyogva kérdezte:

- Felvetted a mai leckét?

- Igen, Śrīla Prabhupāda - feleltem.

- Játszd vissza - utasította. - Hallani akarom.

Más alkalmakkor az asztala mögött ült a szobájában, és amikor a tanítványai beléptek, mosolyogva kérdezte: "Nos, milyen volt a mai lecke?" Persze a tanítványok mindig lelkesen feleltek, rajongva minden szóért, mely lelki tanítómesterük lótusz ajkait elhagyta. Némely leckéjében a bhakták különleges üzeneteket fedeztek fel, és még az élőlények legostobábbja is képes volt megérteni azt az egy pontot, amit Śrīla Prabhupāda folyamatosan és egyértelműen hangsúlyozott.

Úgy tűnt, néhány konkrét leckére különösképpen büszke volt Śrīla Prabhupāda. Roppantmód élvezni látszott, amint porrá zúzhatja a Mayavadi filozófiát. Büszkén mutatta be Kṛṣṇát mindenkinek, legyőzve hamis vitáikat. Büszke volt, hogy Kṛṣṇa az Ura és Mestere.

Śrīla Prabhupāda kifejezte továbbá tanítványaival kapcsolatos büszkeségét is. 1973. júliusában, egy gyönyörű délutánon, Śrīla Prabhupāda a Bhaktivedanta Manorban ült a pázsiton, néhány tanítványa, valamint indiai vendégek körében. Felolvastam "Az Úr Caitanya 5 jellemzése" című könyvből, a Sri Caitanya-Caritāmṛta egy korai és részleges kiadásából. Nagyon törekedtem, hogy az átirat használatával helyesen ejtsem ki a bengáli szöveget. Legnagyobb meglepetésemre, úgy 10 percnyi felolvasás után Śrīla Prabhupāda azt mondta: "Figyeljétek, milyen szépen ejti ki a bengáli szavakat. Bár még soha életében nem olvasott bengáliul, ezzel a módszerrel nagyon szépen tudja kimondani."

Śrīla Prabhupāda gyakran dicsérte nyugati tanítványait az indiai közösség előtt. Sok dolgot elért ezáltal. Egyrészt, ösztönözte tanítványait, hogy tovább fejlődjenek a Kṛṣṇa-tudatban, másrészről azonban az indiai közösséget is buzdította, hogy vegyék komolyabban azt, ami születés jogán magukénak tudhattak. Mindenkinek megmutatta, hogy Guru és Gaurāṅga kegyéből és a Szent Név erejével még a melecchák és yavanák is fejlődhetnek a lelki életben. Śrīla Prabhupāda mindig az ő Guru Mahārāja valamint az Úr szent neve éneklése erejének a javára írt mindent, amit elért. Egyszer New Dwarakai (Új Dwarakai) szállásán azt mondta nekem: "Ti, nyugati fiúk és lányok, annyi kábító és mámorító szert szedtetek. Ha nem lenne a Mahā-mantra éneklése, nem tudnátok elérni semmit."

1975 májusában, az ausztrál Perthben Śrīla Prabhupāda egy professzorral beszélgetett, melynek során nagyon keményen beszélt az emberek különféle osztályairól. Paramahāmsa Mahārāja és jómagam is ott ültünk a szobában, élvezve, ahogy lelki tanítómesterünk kifejezi eme meglehetősen befogadó úriember számára, hogy valójában majd' mindenki negyedosztályú ember.

- Te is negyedosztályú ember vagy - mondta a professzornak.

- Nos, mit tehetnék? - felelte a professzor.

- Tiszta bhaktává kell válnod, mint ők! - monda Śrīla Prabhupāda energikusan.

Ahogy befejezte a mondatot, rámutatott Paramahāmsara és rám, mint a tiszta bhakták példáira. Összenéztünk istentestvéremmel és szélesen elmosolyodtunk. Tudtuk, hogy nem vagyunk tiszták, mégis tetszett, hogy legdrágább lelki tanítómesterünk példaként említ minket. Tudtuk, Śrīla Prabhupāda sosem mondana olyasmit, hogy "Légy tiszta bhakta, mint én." Ez volt a lelki tanítómesteremnek, az Úr tiszta bhaktájának egyik gyönyörű tulajdonsága.

Śrīla Prabhupāda, minden, amit elértem ebben az életben, csakis a te indokolatlan kegyedből vált lehetővé. Engem mindig elnyel a hamis büszkeség, mégis, a legnagyobb büszkeségem, hogy a te szolgádnak tarthatom magam. Te vagy az én Uram, és én nagyon büszke vagyok, hogy a szolgád lehetek. Imádkozom, hogy mindig az maradhassak. Kérlek, add meg az intelligenciát, hogy sose felejtsem el ezt az örök helyzetemet. Bár nincs képesítésem, hiszek a szavaidban, amikor is Paramahāmsára és rám mutattál. Tudom, hogy mindkettőnket megáldottál, hogy még ebben vagy valamely következő életünkben elérhessük a tiszta odaadó szolgálatot. A te szádból Kṛṣṇa füléig! Minden dicsőség neked, Śrīla Prabhupāda!

Eredeti: http://www.vedabase.com/en/spu/123

122 - Śrīla Prabhupāda azt akarja, hogy én szolgáljam

Śrīla Prabhupāda Uvāca 122

Śrīla Prabhupāda azt akarja, hogy én szolgáljam

1975. március 3.

ISKCON Dallas

Śrīla Prabhupāda gyorsan átutazta a nyugati világot. Rendszerint csupán néhány napot, legfeljebb egy hetet töltött egy-egy templomban. Az a két hely, melyet isteni jelenlétével hosszabb időre is megáldott, New Dwaraka (Új Dwaraka) volt Los Angelesben, és New Navadvipa (Új Navadvipa) Hawaiion.

Miután 2 napra meglátogatta az atlantai yatrat, Śrīla Prabhupāda, kíséretével Dallas felé vette az irányt, hogy ott töltsék a következő két napot. Elmém a Paramahāmsa Mahārājjal kötött egyezségünkön járt, miszerint még Śrīla Prabhupāda Indiába utazása előtt hazatérek Hawaiira, feleségemhez és fiamhoz. Egyik felem vágyakozott a társaság, a barátság és a szeretet kényelmére, melyet az odaadó családos élet ígért, másik felemet azonban gyötörte a bűntudat, amiért el akarom hagyni szeretett Guru Mahārājomat. Ilyen nyugtalan szívvel nehéz volt egymagamban ülni a szolgai lakrészben, órákon, napokon át, arra várva, hogy hívassanak. Érzékeim kavarogtak, arra késztetve, hogy némi nyomást gyakoroljak Paramahāmsa Mahārājara, intézkedésre sarkallva őt.

Elhatároztam, hogy Dallasban beszélek Paramahāmsaval, mivel ez volt a legközelebbi templom a Los Angelesben élő Nanda Kumarhoz. Elmondtam neki, hogy elérkezettnek látom az időt, hogy felváltsuk egymást Nanda Kumarral. Śrīla Prabhupāda indiai útja előtti következő állomása New York volt. Féltem Indiába menni, mert az általában komoly betegségekkel járt számomra. Biztos akartam lenni abban, hogy hatékonyan rendezzük el a dolgokat. Egyszerűnek tűnt elintézni, hogy Nanda Kumar New Yorkba repüljön, én pedig Dallasból közvetlenül Hawaiira repülhettem.

Késő délelőtt, miközben energikusan masszíroztam Śrīla Prabhupādat, Paramahāmsa Mahārāja, Ő Isteni Kegyelme titkára sétált be a szobába, és ajánlotta a hódolatát.

- Śrīla Prabhupāda - mondta. - Odaszóljunk Los Angelesbe Nanda Kumarnak? Nem kéne most ideutaznia, hogy felváltsa Śrutakīrtit? Nanda Kumar kezdhet most a szolgádként, még mielőtt Indiába indulnánk. Elintézzük?

Számomra most érkezett el az igazság pillanata. Izgatottan vártam Śrīla Prabhupāda válaszát. Nem tudtam, mire számítsak, de azt tudtam, hogy bármi megtörténhet. Hihetetlen, milyen gyakran születtek döntések Śrīla Prabhupāda hátának masszírozása közben, amikor nem láthattam, milyen kifejezés ül ki gyönyörű, aranyló arcára. Keresztbe tett lábbal ültem Śrīla Prabhupāda mögött, erőteljesen nyomkodva őt, közben visszatartva a lélegzetemet. Várakozásomnak azonban hamar vége szakadt.

- Nem ragaszkodom hozzá, hogy Nanda Kumar jöjjön velem - mondta. - Ő nagyon szeszélyes. Elsétál mellettünk valamilyen nő, és ő már ott sincs. Kész, vége. Nagyon jó, nagyon képesített, de túlontúl szeszélyes. Keresztezi az útját egy lány, és annyi. Eltűnik.

- Akkor mit tegyünk, Śrīla Prabhupāda - kérdezte Paramahāmsa. - Śrutakīrti jöjjön Indiába?

Úgy három másodperc telhetett el, mielőtt Śrīla Prabhupāda válaszolt volna. Olyan volt, mintha arra várna, hogy mondjak valamit. Választási lehetőséget adott nekem. Vegyes érzelmeim azonban elnémítottak. Hideg verejtékben úsztam, ráébredve, hogy minden félelmem ellenére is igen valószínű, én megyek vissza Indiába az én szeretett Śrīla Prabhupādammal.

- Igen, ő jöhet - mondta Śrīla Prabhupāda.

Śrīla Prabhupāda kegyesen és gyengéden ismét adott nekem egy lehetőséget, hogy döntsek. Elolvadt a szívem. Guru Mahārājom azt akarta, hogy vele menjek! Úgy éreztem, az én szeretett Guru Mahārājomnak szüksége van rám! Śrīla Prabhupāda szavainak hatására hősnek éreztem magam, így bátran beleegyeztem, hogy elmegyek Indiába. A masszázs további hátralevő részében másról nem esett szó. Paramahāmsa a hódolatát ajánlotta, majd elhagyta a szobát. Én pedig tovább masszíroztam szerető lelki tanítómesteremet, míg nem szólt, hogy abbahagyhatom.

Amikor visszatértem a szolga szállásra, jót nevettem istentestvéreimmel. Mélyen legbelül sejtettem, hogy ez fog történni. Miután Śrīla Prabhupāda meghozta a döntését, nagy megkönnyebbülést éreztem. Valami nagyon különleges dolog történt! Śrīla Prabhupāda kifejezte, hogy szereti, hogy én vagyok a szolgája! Talán ostobaságnak tűnik, de ez nagyon sokat jelentett a számomra. Śrīla Prabhupāda sosem beszélt túl sokat arról, amit nap nap után csináltam. Transzcendentális volt, a Legfelsőbb Urat szolgálta, és minden felmerülő helyzetet az Úr kegyeként élt meg. Aznap pedig azt mondta, azt akarja, hogy én menjek vele. Śrīla Prabhupāda sok időt töltött a képzésemmel, és elégedett volt az eredménnyel. Jó érzés volt. Śrīla Prabhupāda mindig tudatta velem, hogy értékelte, amit csinálok, de aznap mindezt megerősítette.

Időnként a bhakták az elsőosztályú személyes szolga természetéről érdeklődnek. Visszatekintve úgy gondolom, hogy a jó szolga láthatatlanul segít, megérezve mesterének a szükségleteit. Kérés nélkül elégíti ki azokat. A jó személyes szolga nem kér sok viszonzást, nincs szüksége sok bátorításra és nincs sok megoldásra váró problémája. A jó szolga nem gyárt kérdéseket és csak akkor beszél, amikor szólnak hozzá. A jó szolga nem próbálja manipulálni a mesterét. A jó szolga végzi a szolgálatát, és nincs láb alatt. A jó szolga csak akkor mond véleményt, ha kérdezik. Minden kérdést őszintén és alázatosan kezel. A jó szolgára hatással van a Guru, és ő nem akadályozza a Guru küldetését.

Gurudeva, csodálatos érzés volt a tudat, hogy azt akartad, veled tartsak. Most azonban csak szomorúságot érzek amiatt, hogy nem volt elég erős a vágyam, hogy veled maradhassak. Śrīla Prabhupāda, minden nap siránkozok, és felőrölnek ezek az érzések. Én vagyok a legszerencsétlenebb személy ezen a bolygón. Sosem küldtél el, mégis elhagytalak. Rövidlátón és ostobán azt gondoltam, örökké itt leszel velünk vapudban. Kérlek, bocsásd meg a tudatlanságomat. Imádkozom, hogy ismét megkaphassam a darsanadat. Pokoli helyzetben vagyok, egyedül és elveszetten, nem látva mosolyodat és nem érezve selymes, puha lótuszlábaidnak érintését.

Eredeti: http://www.vedabase.com/en/spu/122

121 - Śrīla Prabhupāda nekem adja a paplanját és a kardigánját

Śrīla Prabhupāda Uvāca 121

Śrīla Prabhupāda nekem adja a paplanját és a kardigánját

1974. december

ISKCON Los Angeles

Egy New Dwarakai (Új Dwarakai) hideg estén, a két lángos gáztűzhellyel fűtöttem a szolga szállást, hogy aludni tudjak éjszaka. Segített, mivel gyékényszőnyegen aludtam, takaróm pedig a csadarom volt. Holmimat illetően próbáltam a minimumra szorítkozni, mert kevés holmival könnyebb volt körbeutazni a világot Śrīla Prabhupādaval. Időnként egy bőröndöt használtam Ő Isteni Kegyelme számára, és egy kicsit magamnak, ám legtöbbször elég volt egy nagy bőrönd kettőnk holmijának.

Śrīla Prabhupāda éjszaka meglátta a tűzhelyemet, és kora reggel a szobájába hívatott. A hódolatomat ajánlottam, és felnéztem kegyes gurumra.

- Miért hagyod bekapcsolva a tűzhelyt éjszakára? - kérdezte.

Elmagyaráztam, hogy a tűz melegsége segít elaludni, mivel olyan hideg van.

- Nincs paplanod? - kérdezte.

- Nincs, Śrīla Prabhupāda - mondtam. - Általában nincs rá szükségem.

- Rendben - mondta. - Menj a szekrényemhez, és válaszd ki valamelyik takarót és kardigánt, amelyik tetszik.

Izgatottan rohantam a hálószobájában lévő fém szekrényhez. Miután megnéztem a négy takarót, melyek szépen összehajtogatva feküdtek a polcon, kiválasztottam a legvastagabb, legszínesebb darabot, amit csak találtam. Aztán kerítettem egyet magamnak a sáfrány színű pulcsijaiból is. Visszamentem Śrīla Prabhupādahoz a nappalijába, hogy megmutassam a választásomat. Beleegyezése jeléül mosolyogva bólintott.

- Rendben, most elmehetsz - utasított.

Hódolatomat ajánlottam, és abban a tudatban hagytam el a szobát, hogy én vagyok a legszerencsésebb lélek az egész világon.

Minden éjszaka azt a paplant használtam, úgy érezve, Śrīla Prabhupāda szeretete vesz körül. Lelkileg melegített. Egy nap aztán egyik barátommal, Brahmarupa Dāsaval beszélgettem. Megkérdezte, nincs-e kedvem a templomszobában aludni aznap éjjel, néhány másik férfi bhaktával. Beleegyeztem. Mivel mindig egyedül voltam, kalandosnak ígérkezett a dolog. Amikor bementem a templomszobába, vittem magammal a gyönyörű világos narancs takarómat. Egyik oldala fénylő selyem volt, másik pedig puha. Amikor besétáltam a templomszobába, Brahmarupa szemei elkerekedtek.

- Azt meg honnan szerezted? - kérdezte.

- Śrīla Prabhupāda adta nekem - mondtam. - Kéred? - kérdeztem bűntudattól hajtva, amiért ilyen felbecsülhetetlen értékű kincs van a birtokomban.

- Igen - felelte mohón.

Így aztán neki adtam.

Egy héttel később, amikor a szolga lakrészben aludtam, Śrīla Prabhupāda észrevette, hogy nincs rajtam a takaró.

- Hol van a takaró, amit adtam? - érdeklődött.

Szégyenkezve, csendesen feleltem:

- Egyik bhakta meglátta, és amikor elmondtam, hogy a tiéd, annyira izgatott lett, hogy oda kellett adnom neki.

- Rendben. Vegyél magadnak még egy takarót - mondta csendesen. - De ezúttal ne add tovább - tette hozzá egy kicsit több érzéssel.

Ismét boldogan teljesítettem nagylelkű utasítását, és kivettem egy újabb prasadam paplant.

Pár alkalommal, amikor olyan városba mentünk, ahol hideg volt, Śrīla Prabhupāda pulóvert adott nekem. Ám sosem sikerült megtartanom egyiket sem. Elkerülhetetlen volt, hogy valamelyik bhakta megtudja, hogy Śrīla Prabhupāda maradéka, én pedig önzőnek éreztem magam, és elajándékoztam. Istentestvéreim nagyon nagyra becsülték Śrīla Prabhupāda prasadamját. Míg Śrīla Prabhupādaval utaztunk, nagyon kevés dolgot tartottam meg magamnak. Nem tartottam praktikusnak, hogy túl sok tulajdont halmozzak fel. Akkor még nem jöttem rá, hogy valójában én nem voltam praktikus.

Śrīla Prabhupāda, te minden tettedben a Legfelsőbb Úrba vetett tökéletes hitedről tettél tanúbizonyságot. Gyakran mondtad, hogy ha teljesen elmerülünk Kṛṣṇa szolgálatában, akkor minden szükségletünk el lesz látva. Magam is számtalan alkalommal megtapasztalhattam ezt az igazságot, míg neked végeztem szolgálatot. Szükségtelen volt bármiféle külön törekvés. Egyszerűséged példamutató volt. "Bármit tegyen egy nagy egyéniség, a közönséges emberek a nyomdokába lépnek." Az élet küzdelem, amikor elfelejtem szolgálni lótuszlábaidat. Imádkozom indokolatlan kegyedért, hogy örökké szolgálhassalak, személyes kényelmemre való tekintet nélkül.

Eredeti: http://www.vedabase.com/en/spu/121

120 - Śrīla Prabhupāda nekem adja a cipőit

Śrīla Prabhupāda Uvāca 120

Śrīla Prabhupāda nekem adja a cipőit

1975. március 1.

ISKCON Atlanta

Paramahāmsa, Nitai és én kivételes, transzcendentális kincseket kaptunk atlantai tartózkodásunk során. Az idő meglehetősen hűvös volt, amikor Śrīla Prabhupāda megérkezett, ezért a bhakták melek zoknit és egy pár vászon utcai cipőt hoztak Śrīla Prabhupādanak. Másnap reggel, séta előtt én segítettem fel áldott cipőkanala segítségével az új pár cipőt Śrīla Prabhupāda transzcendentális lábara. A séta és a reggeli program után Śrīla Prabhupāda csengetett. Megkerestem az új lakrészéhez vezető utat és a hódolatomat ajánlottam. Felültem és Śrīla Prabhupādara néztem.

- Nem jók rám ezek a cipők - mondta. - Ha neked jók, akkor viseld őket.

- De hát én nem hordhatom a te cipőidet, Śrīla Prabhupāda - feleltem nyomban. - Ez sértő lenne.

- Ha azt mondom, hogy megteheted, akkor minden rendben lesz - felelte lágyan.

Megilletődtem! Śrīla Prabhupāda mindig tele volt meglepetésekkel, de soha nem gondoltam volna arra, hogy Guru Mahārājom cipőjét viselhetem majd! Akár egy kisfiút, egyre izgatottabbá tett a gondolat, hogy a lelki édesapám cipőjében járhatok. Hallottam róla, hogy a lelki tanítómester cipőjét nem szabad hordani, s ez még izgalmasabbá tette a dolgot. Már a gondolat is vitatható volt, hogy megtehetem-e! Tetszett! Szilárd meggyőződésem volt, hogy ha Śrīla Prabhupāda valamiről azt mondta, hogy rendben van, akkor az bizonyosan rendben volt. Biztonságban éreztem magam, és izgatott voltam, tudván, hogy a cipői tele voltak hihetetlen potenciával. Mosolyogva elfogadtam a cipőjét. Śrīla Prabhupāda nagylelkűsége pedig tovább záporozott rám.

- Szükséged van zoknira? - kérdezte.

Be kell ismernem, bár mohó dolog volt lelki tanítómesteremtől ajándékokat elfogadni, meglehetősen élveztem. Egyre fokozódó vággyal, vidáman, mégis szégyenkezve feleltem:

- Igen.

- Rendben - mondta. - Vegyél ki magadnak néhány zoknit, és adjál párat Paramahāmsanak és Nitainak is.

Boldogan hajtottam végre az utasításait. Hódolatomat ajánlottam, s a cipőjével és néhány zoknival teli karokkal siettem ki a szobából. Az első dolgom az volt, hogy egy elhagyatott helyre szaladtam, mint valami rosszban sántikáló kisgyerek, és megpróbáltam felhúzni a transzcendentális lábbelit. Mintha maguk a gonosz mostohanővérek lennének, lábaim sajnálatos módon túlontúl nagyok voltak, hogy beleférjenek Ő Isteni Kegyelme cipőibe. Kitartóan próbáltam belepréselni az én otromba lábaimat Śrīla Prabhupāda varázslatos cipőjébe. Végül aztán mély leckét tanultam. Gyakorlatilag és szimbolikus értelemben sem lennék képes arra soha, hogy Śrīla Prabhupāda cipőiben járjak.

Játékos természetem miatt sajnálatos módon nem töprengtem túl sokáig eme üzenet mélységein. Voltam olyan gazember, hogy azonnal istentestvéreimhez rohanjak, ahol aztán hóbortosan átnyújthatom nekik Śrīla Prabhupāda zoknijait. Elmagyaráztam nekik, hogy ő akarta, hogy az övék legyen. Ellenálltak, megróva engem, helytelen viselkedésem miatt. Pontosan úgy reagáltak, ahogyan azt megjósoltam. Beképzelten továbbítottam Śrīla Prabhupāda ajándékait, őszinte tiltakozásuk ellenére. A problémát megerősítette kritikus viselkedésük, s ez megédesítette a kalandot. Elégedetten biztosítottam őket arról, hogy Śrīla Prabhupāda személyes jóváhagyását adta. Így megnyugodhattak, hogy Śrīla Prabhupāda engedélyével ellátva már nem volt akadálya, hogy viseljék őket. Ennek hallatán izgatottan megragadták kezemből a zoknikat, és boldogan húzták fel őket, hogy melegítsék hideg lábujjaikat.

Śrīla Prabhupāda vagy személyesen hasznosított mindent Kṛṣṇa szolgálatában, vagy másokat is lefoglalt a használhatóság eme transzcendentális elvében. Így aztán, cipőjének hordása helyett inkább próbálva lábnyomait követni, gyorsan túlléptem azon a tényen, hogy a cipők nem illettek rám. Amikor legközelebb találkoztam a templom prezidenttel, elmagyaráztam, hogy a cipő nem passzolt teljesen Śrīla Prabhupāda lábára, így az övé lehet.

Ő fogta őket, és oda tette Śrīla Prabhupāda vyasasanajának a lábához. Szégyenemben képtelen voltam elmondani neki a történteket. Ám megnyugtatott a tudat, hogy nem lehetett beszennyezni semmit, ami kapcsolatba került a mi tökéletesen tiszta lelki tanítómesterünkkel.

Śrīla Prabhupāda, annyi keggyel árasztottál el engem. Gyakran hallottam a mondást, "A hasonlóság megvetést szül." ("Familiarity breeds contempt.") Tudom, mindig sértő voltam azzal, hogy nem nem fogtam fel teljes mértékben a te dicsőséges lényedet. A világi kapcsolatokkal ellentétben, minél jobban megáldottál engem a társaságoddal, én annál inkább tudtam értékelni a nagyságodat. Te folyamatosan, mindenki felé kifejezed szeretetedet, igaz szeretettel viszonzod mindenki érzéseit. Tanítványaid iránti bensőséges érzéseid láttán mindinkább elbűvöltél, s egyre jobban ragaszkodni kezdtem hozzád. Te mindent megtestesítesz, amit tanítasz. Lelki szeretetedet mindenkinek szabadon odaadod, s mivel motiváció és feltételek nélküli, sosem csökken, és sosem olcsó. Szereteted átlépi az idő és a tér határait, és mindenki szívét megérinti, aki elég szerencsés ahhoz, hogy megkapja transzcendentális irodalmadat. Örökké itt leszel, hűséges tanítványaid szívében, akik ragaszkodunk a te Bhagavat Vanidhoz. Kérlek, bocsáss meg nekem, amiért azt gondoltam, járhatok a te cipődben. Senki nem érhet fel veled. Ezt jobban kellett volna tudnom. S bár soha nem fog illeni rám a cipőd, imádkozom, hogy egy nap képes legyek követni azokat az isteni lábnyomokat, melyeket jól láthatóan lefektettél előttem.

Eredeti: http://www.vedabase.com/en/spu/120