2016. május 6., péntek

002 - Előszó

Előszó

1965-ben egy öregember Indiából az Egyesült államokba jött, hogy beteljesítse lelki tanítómesterének tett ígéretét, a Krisna-tudat prédikálását a nyugati világban. Szinte hihetetlen, de pusztán néhány rövid év leforgása alatt ő és követői egy világméretű vallásos mozgalmat alapítottak, közel 5000 avatott tanítvánnyal és több tízezer követővel és támogatóval. Mindezeken túl sokmillió könyv és egyéb spirituális irodalom lett kiosztva a Föld minden sarkában. A sikerrel azonban viták is jártak, mivel egy jólszervezett szektaellenes mozgalom a Hare Krisna befolyásának korlátozását tűzte ki célul. Az agymosás vádja ürüggyel szolgált a média és az átlagemberek számára, hogy gátat szabjanak az olyan "fenyegető szekták" növekedésének, mint a Hare Krisna. Így, különösebb megfontolások nélkül elfogadva az "elmekontrollról" szóló hamis vádakat, sokan sosem értették meg az olyan vallási csoportok szociális és kultúrális jelentőségét, mint például a Krisna-tudatú Hívők Nemzetközi Szervezete (ISKCON), ismertebb nevén a Hare Krisna. Mindezeken túl a legtöbb ember nem értette meg az ISKCON vonzerejét, lelki tradíciójának gazdagságát és hitelességét, az "egyszerű élet, magasszintű gondolkodás" életmódját, és ami talán a legfontosabb, alapítójának, A.C. Bhaktivedanta Swami Sríla Prabhupadanak karizmáját és lelki potenciáját sem.

Immár majdnem tizenöt év telt el Sríla Prabhupada 1977 novemberi eltávozása óta. Annak ellenére, hogy oly sok minden történt ezidő alatt Prabhupada tanítványaival és mozgalmával, emléke, és általa nyújtott inspiráció örökké fennmarad. Legtöbben természetesen nyomban arra az örökségre gondolnak, melyet Prabhupada fordításai és a védikus irodalomhoz fűzött magyarázatai jelentenek, vagy a bhakta közösségekre, melyek jelen vannak szerte a világban. Ám van örökségének egy másik része is, mely az egyénekben él, és tanítványai közös emlékeiben. Hari-sauri Transzcendentális naplójának eme első kötetében az olvasó megértheti azt az embert, aki világszerte oly sok ember szívét és elméjét érintette meg.

Egyesek talán a jószerencsére fogják mindezt, mások Krisna elrendezésére, de akárhogy is, Hari-sauri abban az irigylésre méltó helyzetben volt, hogy Prabhupada személyes szolgálatát végezhette több, mint tizenhat hónapon át, 1975 novemberétől egészen 1977 márciusáig. Hari-sauri naplója által személyes, részletes megértést kaphatunk Prabhupadaról, mint emberről, s mint lelki vezetőről egyaránt. Hari-sauri ablakot nyit számunkra Prabhupada tetteire, gondolataira és aggodalmaira. Ebben a kötetben 1975 novemberétől 1976 áprilisáig együtt járhatjuk Indiát Prabhupaddal, s végül a vele való személyes kapcsolat érzésével csukhatjuk be a könyvet, nagyrabecsülve a Krisna és oly sok tanítványa iránti szeretetét. Tanúi lehetünk Prabhupada bánatának, látva fiatal tanítványai számos személyes és lelki jellegű problémáját; véget nem érő örömének és boldogságának, amit az 1975-ös és 1976-os robbanásszerű könyvosztási sikerek okoztak; és megérthetjük tévelygő tanítványai - beleértve a szerzőt is - szidásainak okát.

Mindezeken túl még többet tudhatunk meg erről a figyelemre méltó emberről és arról az adottságáról, ahogy képes volt inspirálni követőit. Csatlakozhatunk Prabhupadahoz és tanítványaihoz a reggeli sétákon. Ezen alkalmak során bepillantást nyerhetünk Prabhupada intellektuális és spirituális oldalába. Tanítványaival vitázik, gyakran párbajra kelve az evolúcióelmélet és azok a "gazember tudósok" logikájával és elméleteivel. Láthatjuk Prabhupada viták terén való jártasságát, valamint Krisna eme szolgálata terén tanúsított - az ellenállás mértékétől független - elkötelezettségét. Az is nyilvánvaló, hogy az efféle, tanítványaival történő viták, segítettek nekik, hogy fejlesszék önnön filozófiai megértésüket és prédikáló képességeiket.

Nem lehet túlbecsülni ennek, és az ezt követő köteteknek az értékét. Prabhupada tanítványai számára az itt fellelhető értékek a szikra, mely fényt derít ama vég nélküli történetekre és érzésekre, melyek tovább mélyítik kapcsolatukat lelki tanítómesterükkel. Azon bhakták számára pedig, akiknek nem volt személyes kapcsolatuk, társulásuk Sríla Prabhupadaval, ez a könyv különösképpen fontos célt szolgál: alapját képezi Prabhupada egy sokkal bensőségesebb módon való megismerésének. Lehetővé teszi az új és leendő tanítványok számára, hogy kapcsolódjanak Prabhupada, valamint Caitanya Mahaprabhu missziójának tisztaságához és inspirációjához. Azáltal, hogy láthatjuk Prabhupada példáját a guruja iránti teljes meghódolásról, azt is megtanulhatjuk, hogyan kell megközelíteni és szolgálni egy lelki tanítómestert. Egy átlagos olvasó számára - akinek nincs közvetlen kapcsolata Prabhupada mozgalmával - szintén inspiráció forrása lehet ez a könyv. Csak csoda lehet az, hogy egyetlen ember szerte az egész világon oly sok mindenkit tud arra buzdítani, hogy Isten-tudatosak legyenek. Itt megtudhatjuk, mindez hogyan és miért történt.

Valláskutatók és diákjaik számára az itt bemutatott anyag meglehetősen fontos történelmi feljegyzést jelent. Bárki, aki kifejezetten Prabhupada mozgalmát akarja megérteni, vagy akár általában véve a vallásos mozgalmak fejlesztését végző karizmatikus vezetés központi jellegét, az át fogja tanulmányozni ezt a könyvet. A napló formátum, mint a Prabhupada életének rögzítésére és bemutatására használt eszköz, segít abban, hogy a bemutatott anyag részletgazdag és pontos tükre legyen a lezajlott eseményeknek. Hari-sauri ahelyett, hogy részrehajló vagy eméleti érdekeket szolgáló történeti rekonstrukciókban merülne el, tiszta és lényegretörő módon mutatja be az olvasó számára az eseményeket. Mint ilyen, nagy érdeklődésre tarthat számot a vallástörténészek, és -szociológusok számára is, akik Prabhupada és a szélesebb értelemben vett Hare Krisna mozgalom szociális és kulturális jelentőségének megértését tűzték ki célul.

1976-ban abban a szerencsében volt részem, hogy utolsó ottani tartózkodása során találkozhattam Sríla Prabhupaddal az ISKCON Los Angelesi közösségében. Akkoriban kezdtem kutatásomat, és csupán halvány fogalmam volt Prabhupada emberként és lelki vezetőként való jelentőségéről. Az évek során mind nyilvánvalóbbá vált számomra, hogy Prabhupada volt, és még most is ő a Hare Krisna mozgalom élete. Bár fizikailag már nincs jelen, példája és tanításai továbbra is inspirálják azokat, akiket megérintette ő és a mozgalma. Hare Krisna.

Professor E. Burke Rochford, Jr.
Middlebury College, Vermont.
A Hare Krisna Amerikában szerzője (Rutgers University Press)

2016. május 5., csütörtök

001 - Bemutatkozás

Bemutatkozás

Egy 16 hónapos időszakon át, 1975 késő novemberétől 1977 márciusának végéig abban a nagy szerencsében volt részem, hogy személyes szolgájaként együtt utazhattam Ő Isteni Kegyelmével, A.C. Bhaktivedanta Swami Prabhupadaval.

Bár szolgálatom kezdetben 2-3 naposnak indult, az Úr Krsna kegyéből azonnal felismertem eme kivételes lehetőséget, miszerint személyesen társulhatok Sríla Prabhupadaval. Így, már az első este szereztem egy üres jegyzetfüzetet, melyben naplót vezettem tapasztalataimról. Úgy gondoltam, 10-12 év múlva visszaolvasva eme jegyzeteket, ismét kiélvezhetem azt a röpke időt, melyet a társaságában tölthettem. Amikor valamelyest szilárdabbá vált kíséretében elfoglalt helyzetem, napi szinten folytattam naplóm frissítését.

Emellett nagyon is tisztában voltam azzal, hogy Prabhupada szavai - különös tekintettel a reggeli sétákra és a látogatóival való beszélgetésekre - kazettára lettek rögzítve. Ezekre egy másikfajta naplóként tekintettem.

Ez a könyv tehát egyfajta kiterjesztett formája személyes írott naplómnak, egyéb töredékeknek, valamint az elektronikusan rögzített anyagnak. Ehhez lettek továbbá hozzáfűzve Ő Isteni Kegyelme levelezésének egyes részei.

Ez csupán csekély törekvés, felhívni a világ figyelmét Sríla Prabhupada nagyságára - mind személyére, mind pedig az üzenetére. Megkíséreltem pontos és részletes történelmi beszámolót nyújtani Sríla Prabhupada tevékenységeiről és kedvteléseiről - Sríla Prabhupadaról, úgy, ahogy van - velünk töltött idejének kései időszakából. Így ez tehát afféle részleges életrajz lett.

Eme visszaemlékezésre nem az egykori szolga személyes emlékeiként kell tekinteni, bár természetesen kifejeztem néhány érzésemet, melyeket akkortájt tapasztaltam. Továbbá nem is visszatekintő elemzésről van szó. Ez egyszerű, tényszerű leírása időknek, helyeknek és eseményeknek, melyeket én, az ő személyes szolgájaként egyedülálló helyzetből figyelhettem meg.

Ezen anyag bemutatásával két célom is van. Egyrészt, dicsőíteni szeretném Sríla Prabhupadat, azon csekély és alázatos módon, amelyre képes vagyok. Ilyen ragyogó személyiség ritkán látható az emberi élet színpadán, és arra jutottam, hogy mielőtt a múló idő elrabolná tiszta emlékeinket és az ő tiszta, transzcendentális természetének megbecsülését, olyan széles körben kell elérhetővé tenni ezt az anyagot, ahogyan csak lehet. Másodsorban pedig szerettem volna az Úr Krsna bhaktáinak megadni a lehetőséget, hogy ugyanazon a bensőséges, napi szinten társulhassanak Sríla Prabhupadaval, ahogy én tehettem. Minden szentírás nyomatékosan kijelenti a szent személyekkel való társulás felmérhetetlen előnyeit, mégis, ez a lehetőség rendszerint csupán néhány személy számára elérhető. Ugyanakkor a nyomtatott szavak útján határok nélkül kiterjeszthető.

Készen állok beismerni eme bemutató készítésével kapcsolatos korlátaimat. Sem író, sem bhakta nem vagyok. Az egyetlen képesítés, melyet magaménak tudhatok, hogy elmondhatom: ott voltam. Valamiféleképp Krsna megadta az események rögzítéséhez szükséges lélekjelenlétet, így azzal a csekély alázattal, mellyel rendelkezem, most bemutathatom ezt az anyagot Sríla Prabhupada minden bhaktája, Ő Isteni Kegyelme jövőbeli követői, a tudósok, valamint az emberiség örömére és okulására.

A Bhaktivedanta Archívum folyamatosan azon dolgozik, hogy Prabhupada beszélgetései, levelezései és leckéi teljes mértékben elérhetők legyenek mind kazetta, mind pedig könyv formájában. Felmerülhet a kérdés, hogy ebben az esetben mi szükség ezen források kivonatainak itteni szerepeltetésére. A válasz egyszerű: eme oldalakon az olvasó megtalálja az azt övező eseményeket, így Sríla prabhupada szavai friss és még mélyebb jelentőséggel bírnak.

Megkérdőjelezhető továbbá azon nevek és esetek szerepeltetése, melyek kevésbé hízelgőek az érintett személyekre. Ez meg kell indokolnom. Természetesen nem az a szándokom, hogy bárkit is kínosan tüntessek fel. Csakhogy a dolgok megtörténtek, melyek, az odaadó szolgálatban való éretlenségünk vagy megértésünk hiánya miatt olyan problémákat okoztak, melyeket csakis Ő Isteni Kegyelme tudott orvosolni. Nagy hasznot hajthatunk abból, ha megértjük, hogyan birkózott meg Sríla Prabhupada a nehéz helyzetekkel, hogyan javította a problémákat, és hogyan rendezte a lelki gyermekei közt fennálló vitákat. Számunkra mindez a lelki életben való felnövés folyamatának a része volt, és amilyen mértékben fogadtuk el Sríla Prabhupada tanácsait, olykor szidását, olyan mértékben, vagy még annál is nagyobb mértékben profitáltunk a Krsna-tudatunkban.

Hasonló szellemben is felfoghatjuk ezeket az eseteket, mint ahogy Sríla Prabhupada maga tette; senkit nem bélyegzett meg esetenként negatív viselkedése miatt. Sokkal inkább azon munkálkodott, hogy mind a helyzeten, mind pedig az érintett személyen javítson, mindenki javára. Javító és támogató volt minden helyzetben, és ezeket az eseteket ebből a szemszögből kell megfigyelni.

Imádkozom Sríla Prabhupada minden bhaktájának és követőjének áldásaiért, és remélem, alázatos próbálkozásom képes lesz növelni Ő Isteni Kegyelme személyének és tanításainak megértését és megbecsülését.

Mint azt Sríla Prabhupada maga is megjegyezte, amikor 1977 januárjában egy éjszakai vonaton utaztunk Allahabadból Kalkuttába: "A történelem feljegyzi majd ezt az időszakot, hogy hogyan változtatta meg a világot a Krsna-tudat." Hatalmas örökséget hagyott a világra, és ez csupán egy parányi próbálkozás arra, hogy erre rávilágítsunk.

S ismét hivatkozva azon könyvekre, melyeket maga írt, Sríla Prabhupada azt mondta, hogy annak, aki elolvas "egy verset, egy sort, egy szót", az élete megváltozik.

Biztos vagyok benne, hogy ugyanez lesz a hatása azon könyveknek is, melyek róla szólnak. És ez a célja Sríla Prabhupada megjelenésének: ostoba, anyagi életünket átformálni a lelki megvilágosodás és végtelen boldogság transzcendentális birodalmává, ahol minden nehézség és következetlenség automatikusan feloldódik az Úr Krsnával, minden ok okával, és minden létezés középpontjával való közös kapcsolatunk fényében.

Hari-sauri dasa
Befejezve Srí Gaura Purnima Szent Napjára
1992. március 18.
Vrndavana, India

2016. április 28., csütörtök

129 - Upendra Prabhu, Prabhupāda kedves szolgája

Śrīla Prabhupāda Uvāca 129
Upendra Prabhu, Prabhupāda kedves szolgája
Tiszteletem kifejezése, kedves barátunk, Upendra Prabhu, Prabhupāda szolgája iránt, eltávozása alkalmából

Śrīla Prabhupāda gondoskodott Upendráról, amikor neki a legnagyobb szüksége volt rá. Eltávozása dicsőséges volt, körülötte szent nevet éneklő bhaktákkal, szerte, egész testén a tilakba írt szent nevekkel. Radha Kunda Jalt helyeztek a szájába, és prasadam virágfüzérek vették körül. Śrīla Prabhupāda ügyelt rá, hogy szolgája a lehető legjobb módon hagyja el a testét.

Śrutakīrti nagy megnyugvást merít Upendra dicsőséges eltávozásának leírásából. Ez mind Śrīla Prabhupāda kegye. Śrīla Prabhupāda személyes szolgái közül sokan észreveszik, mint gondoskodik ő továbbra is mindannyiunkról.

Upendra elsőosztályú módon szolgálta Śrīla Prabhupādat. Olyan érzékeny volt! Hihetetlen mértékben ragaszkodott Śrīla Prabhupādahoz, és szerette az odaadó szolgálatot, mégis, az érzékei erősek voltak, és elvonták őt. Mindazonáltal, nagyon erős volt a bűntudata. Ő maga alig tudta elviselni a saját nyugtalanságát. Ő Isteni Kegyelme a közelében tartotta.

Śrīla Prabhupāda megmutatta nekünk, hogyan kell élni, és hogyan kell meghalni. Megbocsájtást kért minden istentestvérétől, a testvérétől és családtagjaitól, mielőtt Goloka Vrindavanba távozott volna. Mindannyian tudtuk, hogy semmiféle bocsánatra nem volt szükség, Śrīla Prabhupāda mégis tökéletes példával járt elöl.

Chitralekha, Upendra volt felesége, és a gyermekeik még az utolsó napjaiban is tudtak vele kommunikálni. A bhakták hangosan felolvasták neki a leveleiket. Fia, Somiya Prabhu, kéretlen megbocsátó levelet írt, felszabadítva Upendrát, hogy Śrīla Prabhupāda sevaját végezze. Köszönjük, Somiya Prabhu. Minden Vaiṣṇava számára csodálatos példát mutattál!

Upendra oly nagyon a bhakták közelében akart lenni, és gyengéden szolgálni. Śrīla Prabhupāda látható jelenlétének utolsó napjaiban, Śrīla Prabhupāda azt mondta Upendrának, csak olvasson és énekeljen Vrindavanban. A vezetőség azonban ragaszkodott ahhoz, hogy ez nem elégséges, és valamilyen módon szolgálatot kell végeznie. Megszakadt a szíve. Alig tudta ellátni magát, így távozott. Mégis, szíve továbbra is tele volt lelki vágyódással.

Úgy nagyjából egy éve Upendra beszélt Śrutakīrtinek rossz fizikai állapotáról, és megbeszélték végső állapotát. Akkor Śrutakīrti felajánlotta számára saját vrindavani lakhelyét, mondván, az megfelelő hely lehet utolsó napjai eltöltéséhez. Upendra elfogadta az ajánlatot. Szerintünk Upendra már sürgősségi állapotban utazott Ausztráliába. Mégis, Śrutakīrti azon gondolkodik, vajon nem lehetséges-e, hogy Upendra korábbi fájdalmas tapasztalatai okozták, hogy nem ment közvetlenül Vrindavanba.

Upendra esete arra késztet minket, hogy elgondolkodjunk a Vaisnavák kegyén és a tiszta odaadó szolgálat definícióján. Brahmānanda megjegyezte, milyen kedvező körülményeket biztosítottak Upendra számára az ausztrál bhakták, mondván: "Az ausztrál bhaktákkal volt, akik annyira szerették őt, és gondoskodtak róla a templomban. Így az is Vrindavan!"

Az elmúlt nyáron beszéltünk Upendra Prabhuval, épp, amikor visszatért az ausztrál templom látogatásából. Kifejezte, mennyire szeretett ott lenni, mert a bhakták feltétel nélkül elfogadták őt. Bátorította őt a bhakták szeretete. Brahmānanda említette, hogy még gyűjtést is szerveztek a jegye finanszírozására. Felemelő társaságuk hatására Upendra lelkileg feléledt.

Röviddel azután, hogy nélkülöznie kellett szerető társaságukat, kimerült és depressziós lett. Augusztus végén beszéltünk vele, és az ausztrál bhakták hívták őt vissza, hogy alternatív terápiával gyógyítani próbálják a betegségét. Upendra nagy reményekkel, és újult boldogsággal tervezte az ausztrál yatraba való visszatérését.

Mindannyian szerettük Upendrát. Amikor tudomást szereztek az állapotáról, Satyadeva és Mahā Guna Prabhuk mindjárt felajánlották, hogy gondját viselik. Mindketten megfelelően képesítettek voltak a feladatra, mivel szakavatott egészségügyi dolgozók voltak. Szóval sokan szerettünk volna segíteni. Shaktimati és TuryaDāsa Prabhuk selyem füzért hoztak a māyāpuri Úr Nrsringhadeva Múrtitól, kifejezetten Upendra számára. Śrutakīrti elsőosztályú Tulasī japa láncot hozott neki Vrindavanból. Mindenki tenni akart valamit, hogy segítsen Upendrának.

Miért is ne? Hisz Upendra oly szépen gondoskodott a mi szeretett Śrīla Prabhupādankról, míg Ő Isteni Kegyelme köztünk járt, itt, az anyagi börtönben. Mindannyian oly sokkal tartozunk Upendrának, amiért személyesen szolgálta Śrīla Prabhupādat! Mi mást is érezhetnénk Upendra Prabhu iránt, mint a hála lekötelezettségét??

Mindez felveti a kérdést: "Ki az elesett?" Bűntudata száműzte Upendra Prabhut a helyi Berkeley templomból. Elutasítva, kiközösítettnek érezte magát. Hát nem lettünk mi mindannyian kiközösítve a lelki világból? Az alázat vajon nem képesít a tiszta odaadó szolgálatra? Nem vagyunk vajon mindannyian elesettek? Én az vagyok, ezt tudom. Már csupán ennek mértéke a kérdés. A 16 körömet olyan sértőn japázom le, hogy csoda, hogy Kṛṣṇa megtűr. Lelkileg tudatlan vagyok. Papagáj módjára mondom a szavakat, nem is igazán vagyok tudatában a jelentésüknek. Mégis, mechanikusan végzem a dolgom, büszke módon emelkedettnek tartva magam. Ez az én azonnali diszkvalifikációm. Ezt jelenti, hogy elesett.

Hogyan szolgálhatjuk a lelki tanítómesterünket? Maradjak arrogánsan diszkvalifikált, biztos távolságot tartva az elesett bhaktáktól, ahelyett, hogy boldogan fogadnám őket? Az ausztrál bhakták csodálatos leckét adtak nekünk a feltétel nélküli szeretetből. Én megtapsolom őket. Biztos vagyok benne, hogy elégedetté tették Śrīla Prabhupādat! Ez az igazi szolgálat!

Śrīla Prabhupāda egyesével, kegyesen hívja vissza magához minden személyes szolgáját. Mindannyian képtelenek vagyunk rá, hogy tökéletesen kövessük a mi szeretett Śrīla Prabhupādankat. Ő mégis lefoglal minket. Ilyen Sri Guru és Gaurāṅga kegye! Śrīla Prabhupāda tisztasága és ereje által minden lehetséges. Neki megvan minden, ami belőlünk hiányzik. Minden dicsőség Śrīla Prabhupādanak! Minden dicsőség az összegyűlt bhaktáknak! Minden dicsőség az ausztrál yatranak, amiért visszakísérték Ő Isteni Kegyelméhez a szolgáját, Upendra Prabhut!

Nagy szeretettel emlékezve Upendra Prabhura,

Szolgáid, Śrutakīrti Dāsa és Kusa devi dāsī

2016. április 21., csütörtök

128 - Az odaadó szolgálat azt jelenti, elégedetté tesszük Kṛṣṇát; Sandesh és Rasgulla

Śrīla Prabhupāda Uvāca 128
Az odaadó szolgálat azt jelenti, elégedetté tesszük Kṛṣṇát; Sandesh és Rasgulla
1972. szeptember 27.
ISKCON Los Angeles

Alább olvasható annak a levélnek a kivonata, melyet három hete írtam Kīrtanānanda Mahārājanak, miután New Vrindavanból (Új Vrindavanból) elutaztam, és Śrīla Prabhupāda szolgája lettem:

"Most kezdem megérteni, hogy minden, ami kapcsolatban áll Śrīla Prabhupādaval, igazi nektár. Az ő indokolatlan kegye ez, hogy végre megtaláltam azt a prédikálást, amihez igazán vonzódni tudok - azaz, hogy más bhaktáknak mesélhetek szeretett lelki tanítómesterünk dicsőséges tetteiről. Minden általa kiejtett szó, minden általa megtett lépés szerte az egész Földön tanítványok ezrei számára jelentik a boldogság forrását. Csakis Prabhupāda képes arra, hogy a mi nyomorult életünket valami értékessé alakítsa. Ő  még a legjelentéktelenebb szolgálatot is nagy dologként fogadja el.

Miközben tegnap, Prabhupāda masszírozása során New Vrindavanról (Új Vrindavanról) beszéltem, megemlítettem, hogy tehén aratit szoktunk tartani. Ezen a ponton Prabhupāda tekintetén rosszallás jelent meg. Megkérdeztem, helyesen tettük-e, mire ő azt mondta: "Nem." Megkérdeztem, van-e bármi speciális dolog, amit a tehenekért tehetünk. Azt mondta: "Tartsátok őket tisztán, szépen fésüljétek meg, fürdessétek őket, és ki is fényesíthetitek a szarvukat és a patájukat."

Továbbá tegnap megkapta Prabhupāda a sandeshedet. Még aznap éjszaka kettőt kérésére a tányérjára tettem, egy kis ananásszal és forró tejjel. Beleharapott az egyikbe, és azt mondta: "Kīrtanānanda Mahārāja elsőosztályú sandesht készített." Aztán elmondta, hogy a sandesh és a rasagulla a "bengáli édességek", és hogy ezek a "sztenderd". Kritizálta a L.A.-i kitalált édességeket, melyek a puffasztott rizs, karob, tejpor, ételszínezék és mogyoróvaj különféle kombinációiból álltak, ám amelyek őt hidegen hagyták. Azt mondta:

- Én a sandesht, rasagullát és az édes golyókat adtam nektek. Ezek a sztenderd édességek, és igen jók is. Miért kell nekik más?

Így aztán tegnap este készítettem sajtot, majd abból ma reggel sandesht. Ebédre adtam neki egyet a te sandeshedből, és egyet az enyémből. Mindkettőt megette. Amikor befejezte, megkérdeztem, milyen volt a sandesh. Felragyogott az arca, és azt mondta:

- Te csináltad őket?

Elmondtam neki, mit tettem, és azt mondta, hogy nagyon jók voltak. Nagyon boldog vagyok, mert a sandesh egyike a kedvenc édességeinek.

Śrīla Prabhupāda, az abszolút igazság sosem változik. Huszonöt év telt el azóta, hogy megírtam ezt a levelet Kīrtanānanda Mahārājanak. De a te indokolatlan kegyed által ismét felfedeztem "azt a prédikálást, amihez igazán vonzódni tudok". Imádkozom, hogy soha többé ne hagyjak oly sok évet üresen eltelni, anélkül, hogy törekednék az én fenséges lelki tanítómesterem dicsőítésére. Kérlek, adj nekem még egy lehetőséget, hogy sandesht készíthessek az ebédedhez. Ily módon élvezhetem, amint kedvesen bátorítasz engem, elkerekedett szemekkel kiáltva fel: "Ez nagyon jó."

2016. április 1., péntek

127 - Bengáli konyha, mustármag olaj, Pishima és shukta

Śrīla Prabhupāda Uvāca 127
Bengáli konyha, mustármag olaj, Pishima és shukta
1974. szeptember
ISKCON Calcutta

Az 1973-as, kalkuttai templomban való tartózkodásunk során tudomásomra jutott, mennyire szereti Śrīla Prabhupāda a bengáli konyhát. Meglepő módon, az én - Śrīla Prabhupādanak végzett - személyes szolgálatom során, Ő Isteni Kegyelme nem evett túl gyakran bengáli stílusú prasadamot. Még amikor a kalkuttai vagy māyāpuri templomban volt, akkor is rendszeresen a nyugati tanítványai által készített prasadamot tisztelte meg. A csodálatos bengáli preparációkkal az volt a probléma, hogy bár igen ízletesek, gyakran tartalmaznak mustármag olajat.

- Ezt nehéz megemésztenem - jegyezte meg Śrīla Prabhupāda.

Egy nap, a kalkuttai templomban, Tamāla Kṛṣṇa Mahārāja lépett be Śrīla Prabhupāda szobájába, s ajánlotta a hódolatát. Śrīla Prabhupāda, kényelmesen üldögélve asztala mögött - sugárzott, mint mindig.

- Nem azt mondtad, hogy a mustármag olajat külsőleg, a ghít pedig belsőleg kell használni? - érdeklődött Tamāla Kṛṣṇa.
- De - mondta mosolyogva Śrīla Prabhupāda.
- Akkor ez nem azt jelenti, hogy nem kéne mustármag olajat használnunk a főzéshez? - folytatta Tamāla Kṛṣṇa Mahārāja. - Néhány bhakta időnként mustármag olajjal főz. Nem hiszem, hogy ez jó ötlet.
- Nos, ez így van - mondta Śrīla Prabhupāda. - De a mustármag olaj igen ízletes. A zöldségek íze elsőosztályú lesz tőle. Ezért Bengálban mindenki mustármag olajjal főz. Igen ízletes.

Amikor Śrīla Prabhupāda Bengálban tartózkodott, a testvére időnként eljött a templomba, és főzött neki. Ez igen felemás áldás volt számunkra. Sokak számára ismert tény volt, hogy Śrīla Prabhupāda testvére, Pishima, szárija alatt mustármag olajat csempészett a templomba, hogy azt használja a főzéshez szeretett fivére számára. Śrīla Prabhupādahoz hasonlóan Pishimanak is megvolt a maga szokása, hogy meghallgatta, amit mondtunk, majd csinálta, ami neki jólesett. Śrīla Prabhupāda mindent megevett, amit ő főzött, aztán alkalomadtán panaszkodott utána:

- Belebetegedek a főztjébe - mondta, majd némi fekete humorral élve folytatta. - Szerintem meg akar ölni.

Időnként megszidtam őt, mintha a szülője lennék, mondván:

- Prabhupāda, amikor a saját szakácsod főztjét eszed, nem betegszel meg, de amikor a testvéred főztjét eszed, lebetegedsz.
- Igen! Ne is adj nekem semmi mást - felelte meggyőződéssel. - Azt eszem, amit te főzöl. Ha a testvérem ad valamit, megeheted, ha szeretnéd. De én nem akarom megenni.

Nagyon lelkes lettem, hallván eltökéltségét, miszerint követi az utasításaimat. Persze amikor evésre került a sor, sosem követte túl sokáig senki utasításait. Mindig azt csinálta, ami neki jólesett. Egyszer egyik istentestvérének tanítványa, egy bengáli brahmacārī, látogatta meg Śrīla Prabhupādat juhui lakásában. Nagyon jó szakács volt, és felajánlotta, hogy shuktát - keserű zöldséglevest - főz Śrīla Prabhupāda számára. Figyeltem az ifjú bhaktát, amint a nagy szelet zöldségeket - beleértve a keserű dinnyét is - ügyesen kisütötte. Amikor végzett, ott állt egy nagy bödön igen keserű és meglehetősen olajos leves. Śrīla Prabhupāda minden falatot nagy élvezettel fogyasztott el.

- Ez a legcsodálatosabb dolog - jegyezte meg. - Śrutakīrti, neked is meg kéne ezt tanulnod. Csinálj te is ilyet. Ez nagyon elsőosztályú.

Még csak meg se közelítettem soha azt a zöldséglevest, amit Śrīla Prabhupāda oly nagy élvezettel fogyasztott aznap. Szerencsémre, Śrīla Prabhupāda az általam rendszeresen készített, sokkal egyszerűbb fogásokat is elfogadta. Elragadtatással hallgattam, amint mondta, hogy az én főztömtől nem betegedik meg.

Śrīla Prabhupāda, mindig elámultam együttérzésed mélységein. Rendszeresen elfogadtad mindenki szolgálatát, a rád vonatkozó következményekre való tekintet nélkül. Senki nem tudja ezt nálam jobban. Soha nem mondtál le rólam. Tudom, hogy amíg azzal az őszinte vággyal fordulok feléd, hogy szolgáljalak, te sosem fordítasz nekem hátat. Kérlek, adjál ízt az általad evett shuktára, és az odaadó szolgálatra. Számomra mindkettő túl keserű, mert érzékeim - az életeken át tartó démonikus életmód hatására - már elhaltak.

2016. március 31., csütörtök

126 - Śrīla Prabhupāda szandálja és a majom

Śrīla Prabhupāda Uvāca 126
Śrīla Prabhupāda szandálja és a majom
1972. november
Rādhā-Dāmodara Templom
Vrindavan, India

Ezidőtájt Śrīla Prabhupāda egy második emeleti szobában lakott a Rādhā-Dāmodara Templomban. Már nem is emlékszem, miért nem a szokásos két szobájában, a földszinten. Második emeleti szobái egy nagy beton teraszra nyíltak, ami az első emeleti lakosztályának a tetejét képezte. Vrindavanban a legtöbb épület téglából és betonból készül, így a tető általában egy lapos, sima betonterület, mely bármilyen célra használható.

A második emeleti létesítményben Śrīla Prabhupādanak volt egy nappalija, és egy külön hálószobája. Kísérete egy másik szobán osztozott. Miközben Śrīla Prabhupāda masszírozása zajlott a nappalija előtti teraszon, a napfény ragyogott csillogó, mustármag olajjal bekent aranyszínű bőrén. A masszázs után még ott helyben megfürdött egy réz vödörből, mely a naptól felmelegedett vízzel volt teli.

- Tégy egy vödör vizet a tetőre - mondta nekem. - A nap majd felmelegíti.

A lotája és eme vödörnyi meleg víz segítségével, ott a teraszon, a gamsájában guggolva megfürdött. Śrīla Prabhupāda elvi kérdést csinált abból, hogy teste fenntartását illetően a legnagyobb egyszerűségre szorítkozzon. Fürdés után visszatért a hálószobájába, és tiszta ruhát öltött, melyet előzőleg kikészítettem az ágyára. Ezen a bizonyos napon nagy forróság volt, ezért Śrīla Prabhupāda csupán dhotit viselt, kurtát nem.

Pár perccel azután, hogy bement a szobájába átöltözni, hallottam, hogy felkiált. Én még mindig a teraszon voltam, épp takarítva magunk után. Amint meghallottam a kiáltását, máris rohantam a szoba felé. A bejárati ajtó félig nyitva volt. Fogalmam sem volt, mi lehet a baj, és bár épp rohanásban voltam, a megszokásnál fogva a hódolatomat ajánlottam. Śrīla Prabhupāda az asztala mögött volt. Ahogy sietősen felültem, és felé néztem, egy tilak darabot hajított a fejem felé. Golflabda méretű volt, és egy baseball dobójátékos erejével dobta. Pár hüvelyken múlt, hogy nem találta el a fejemet. Sokkos és ijedt állapotba kerültem.

- Mi a baj? - böktem ki.
- Az a majom ellopta a cipőmet - mondta, felém mutatva.

Épp idejében fordultam meg, hogy még láthassam egyikét Vrindavan szőrös kártevőinek, amint Śrīla Prabhupāda szandálját markolva kiszalad a szobából.

A dhama eme része igencsak bővelkedett a majmokban, akik mindig japa zsákok, szemüvegek és egyéb ellopható értékes tárgyak után kutattak. Arra használták őket, hogy ételre cseréljék. Megkönnyebbültem, immár tudván, hogy Guru Mahārājom a majom felé hajította a tilakot, nem felém. Szokatlan élmény volt megélni, amint egy tilak darab süvít el a fejem mellett. Szerencsére a lelki tanítómesterem ügyesen célzott. A majom átugrott Śrīla Prabhupāda nappalijának tetejére, és várt.

- Ez a gazember elvitte a papucsomat - mondta Śrīla Prabhupāda. - Szerezz néhány perát, és gyere ki.

A Śrīla Prabhupāda könyvespolca felett álló üvegből kivettem néhány tejes édességet, majd az ajtón át követtem a gurumat kifelé, a várható összetűzés irányába. Śrīla Prabhupāda a botját is hozta. A majom ott ült a tető szélén, a szandál a szájában, és várta, hogy kezdődjék az alku.

A tető épp elérhető távolságon kívül esett, úgy nyolc lábra a földtől, ahol mi álltunk. Śrīla Prabhupāda elkezdett fel-le ugrálni, botját a feje fölött lengetve, hogy megfélemlítse a majmot. Csakhogy a majom - olybá tűnt - élvezi a figyelmet. Nem ijedt meg, sőt, cseppet sem zavarta, hogy Śrīla Prabhupāda esetleg megszerezheti a papucsot. A szőrös kis démon - velünk gúnyolódva - lengetni kezdte a cipőt. Śrīla Prabhupāda továbbra is fel-le ugrált, feje felett a botjával. Ellenfele irányába hadonászva mondta: "Ezek a majmok olyan gazemberek."

A majom tovább gúnyolódott rajtunk. Ezúttal pofákat vágott. Egyértelművé vált, hogy igen ügyes az értékes tárgyak megszerzése és váltságdíjért való visszaszolgáltatása terén. Ravasz tolvaj volt, aki élvezte kaján alkudozásait.

Ez volt az első alkalom, hogy efféle csatározást láttam, és el kell ismernem, meglehetősen vidám dolognak találtam.

- Śrīla Prabhupāda - mondtam. - Nézzük, ha adok neki édességet, visszaadja-e a szandált.
- Jól van, lássuk, működik-e - felelte Śrīla Prabhupāda.

Rettenthetetlen mesteremmel az oldalamon, óvatosan a magasba tartottam egy édességet, remélve, hogy a majom cserébe nekem adja majd a varázslatos papucsot. Persze a majmok természetéhez hűen, megpróbált átverni engem. Megkísérelte elkapni az édességet, anélkül, hogy lemondott volna Prabhupāda szent papucsáról. Ismét próbálkoztam. Feltartottam az édességet, és közben mozdultam a cipőért. A majom egyik kezével elkezdte nyújtani felém a papucsot, miközben másik kezével az édességért nyúlt. A biztos siker reményében azonban óvatlan voltam. Szeretett Gurum jelenlétében éretlen büszkeség töltött el a közelgő diadalt várva, csakhogy kudarcot vallottam, és elpazaroltam az édességet. Sajnálatos módon, a majom nem adta át a papucsot. Legnagyobb bánatomra, három édességet vesztegettem el ellenségem javára, mindezt úgy, hogy közben még csak a közelébe se jutottam a lótusz papucs visszaszerzésének.

Ezen a ponton a majom nagy élvezettel rágcsálni kezdte a papucs sarkát. Le is tépett róla néhány ruhadarabot, valamint fogak nyomait hagyta rajta. Śrīla Prabhupādat cseppet sem szórakoztatta támadója rongálása.

- Felejtsd el - mondta. - Tönkretette a cipőt.

Ő Isteni Kegyelme visszament a szobájába, és az ebédhez készülődött. Magam is követtem őt a szobába. Felnéztem, és láttam, hogy a majom szőrös lába mellé dobta a szandált, majd elfutott. Gondolom, megértette, ha számunkra már nem jelent értéket, akkor számára sem hasznos. Arra gondoltam, én magam is megszerezhetem a papucsot, úgyhogy hívtam Girishat, Hayagriva fiát, és megkértem, a lépcsőkön menjen fel a tetőre, és szerezze vissza Śrīla Prabhupāda papucsát. Girisha úgy 10 év körüli fiú volt és lelkesen segített.

Lentről figyeltem, amint Girisha a papucs felé tartott, ám amint lehajolt azt felvenni, a semmiből egy kegyetlen majomcsapat jelent meg, és nekitámadtak. Nagyon megijesztették. Az egyik majom a kisfiú felé lendült, mire Girisha sikítozni kezdett: "Śrutakīrti! Śrutakīrti!" Riadtan néztem körül, és megláttam egy bambusz botot. Odahajítottam neki. Amint megragadta a botot, és lengetni kezdte, a majmok sietősen visszavonultak. Girisha fogta a papucsot, és szélsebesen lerohant a lépcsőkön. Odalent hősiesen adta át a papucsot.

Visszavittem a papucsot Śrīla Prabhupādanak, mivel már elég régóta viselte, és úgy tűnt, nagyon kedveli. Volt másik is, de ezt szerette. Megmutattam neki az eltépett papucsot.

- Ó, nem néz ki olyan rosszul - mondta Śrīla Prabhupāda. - Szerezz egy kis ragasztót, és hátha meg tudod javítani.

Magammal vittem hát a szobámba, és legjobb tudásom szerint megfoltoztam. A megmentett papuccsal visszasiettem Śrīla Prabhupāda szobájába, a hódolatomat ajánlottam, és megmutattam, mit ügyeskedtem. Mosolyogva bólintott, és azt mondta:

- Jól van, még használható.

Két héttel később Hyderabadban voltunk egy igen módos támogató, Mr. Pithi otthonában. Egy nap Mr. Pithi észrevette Śrīla Prabhupāda papucsát. Elmagyaráztam neki, mi történt.

- Szeretnék venni Prabhupādanak egy másik pár szandált - mondta.

Kifejeztem, milyen jó ötletnek tartom, így aztán egyik szolgáját elküldte, vegyen egy pár szandált. Amikor átadták az új szandálokat Śrīla Prabhupādanak, ő kegyesen elfogadta őket, de nekem később azt mondta:

- Ezeket nem viselhetem, mert bőrből készültek.

Így hát továbbra is, hetekig a megrongált szandált hordta, míg egy másik templomba nem érkeztünk. Akkor aztán vettünk egy Śrīla Prabhupāda tetszése szerinti szandált, és a régit továbbadtuk. A széttépett szandál most Kirtiraja prabhu otthonában van, Alachuaban. Egy üvegdobozba került, és tulajdonosa igen nagy becsben tartja.

Śrīla Prabhupāda, nagyon nehéz leírni azt a roppant boldogságot, amit aznap tapasztaltam, amikor botoddal a majom felé csapkodtál. Néhány percig ugyanazon ellenség ellen harcoltunk Kṛṣṇa földjén. Talán soha többé nem lesz lehetőségem ilyen transzcendentális kedvtelés részesének lenni. Sosem fogom elfelejteni azt a különleges napot, azt a pár percet, amikor megengedted, hogy részese legyek Vrindavan Dhama legvidámabb játékának. Imádkozom, hogy sose felejtsem el azt a napot.

2016. március 23., szerda

125 - A Śrīla Prabhupāda vágyainak megfelelő szolgálatból fakadó kegy

Śrīla Prabhupāda Uvāca 125
A Śrīla Prabhupāda vágyainak megfelelő szolgálatból fakadó kegy
1973. szeptember
ISKCON Bombay

Amikor Indiába utaztam, betegségeimen túl a kulturális különbségek is igen nagy mértékben hozzájárultak, hogy idegenkedtem a világ eme igen egyedi tájékára való utazásoktól. Ám Indiával kapcsolatos nemtetszésemmel nem voltam egyedül. Számos bhaktát láttam, akik eljöttek a szent földre, majd nem sokkal később sietősen távoztak is. Nehézségeik egészségügyi problémákból, az megfelelő épületek hiányából, a vezetéssel való személyes konfliktusokból és a kulturális sokkból adódtak.

Megfigyeltem, amint Śrīla Prabhupāda két régi tanítványa is szembesülni kényszerült a szent földdel kapcsolatos korlátaival. A történetek, melyek a nyugati prédikálási lehetőségek gyümölcsöző lehetőségeit ecsetelték, csábították őket vissza az Államokba. Indiában a potenciális támogatóknak való prédikálás keservesen lassúnak tűnt. Az indiaiak azt mondták, nem tudunk semmi olyat mondani nekik, amit még ne tudnának, hiszen úgy nőttek fel, hogy Kṛṣṇáról hallottak. A támogatók gyakran mondták: "Ó, igen, tudjuk ki Kṛṣṇa."

Śrīla Prabhupāda számos alkalommal illusztrálta ezt a pontot, mondván, olyan ez, mintha mi nyugatiak 100 mérföldre lennénk Kṛṣṇától, ám az ő irányítása alatt immár az Úr felé tartunk. Az indiaiak mindössze 10 mérföldre vannak Tőle, de sajnálatos módon ellenkező irányba haladnak. A mi problémánk az volt, hogy megtaláljuk a módját, hogyan fordítsuk meg őket, hogy végre jó irányba haladhassanak, "Vissza Istenhez". Ez gyakorta bárminek mondható volt, csak felvillanyozónak nem.

Egy nap, néhány tanítvány volt Śrīla Prabhupāda lakosztályában, kérlelve őt, hadd menjenek vissza nyugatra.

- Olyanok vagyunk, mint az üzletemberek - mondta egyik tanítvány Śrīla Prabhupādanak. - Pénzt és támogatókat keresünk.

Egy szempontból igaza volt, de volt egy különbség, nevezetesen, hogy mi mindezt Śrīla Prabhupāda és Kṛṣṇa kedvéért csináltuk, nem személyes nyereségvágyból.

Śrīla Prabhupāda megértette a frusztrációjukat, ám szigorú hangon azt mondta nekik:

- De én azt akarom, hogy itt maradjatok. A lelki tanítómester vágya, hogy itt maradjatok, tehát így a jobb.
- Nem szolgálat az is, ha Amerikába megyünk prédikálni? - kérdezte egy szannyászi. - Amerikában annyival jobban lehet prédikálni.

Ahogy ott ültem, elámultam, hallván istentestvéreim nyomatékosságát. Ritka látvány volt. Śrīla Prabhupāda tanítványai hajthatatlannak tűntek. Ám minél eltökéltebben akarták elhagyni Indiát, Śrīla Prabhupāda annál eltökéltebben próbálta őket maradásra bírni. Egyértelmű volt, hogy Śrīla Prabhupāda az indiai prédikálást mindennél fontosabbnak tartja. Olyan lecke volt ez, amit mindjárt az első - Guru Mahārājommal megtett - indiai utam során megtanultam.

Korábban, még 1973 januárjában, Kartikeya Mahādevia lakásában is igen tüzes vita zajlott Śrīla Prabhupāda és néhány tanítványa közt. Az a két szannyászi, aki akkor kérlelte Śrīla Prabhupādat, ugyanezt próbálta elérni. Bámulatos volt megtapasztalni Śrīla Prabhupāda erélyességét és szakértelmét, ahogy fiatal tanítványait vezeti az odaadó szolgálatban.

Śrīla Prabhupāda hírnevét bemocskolták, mert jelentéseket kapott, miszerint a támogatók befizették az ígért pénzt, de nem kapták meg az ígért könyveket. Nem volt megfelelően vezetve a nyilvántartás. A támogatók panaszait rendszeresen hozta a posta Śrīla Prabhupādanak.

- Ha nem tudtok megbirkózni mindezzel, akkor egyszerűen csak össze kéne pakolnunk, és elhagyni Indiát - mondta Śrīla Prabhupāda a tanítványainak. - Nem jó ez így. Mindent nagyon gondosan kéne elvégezni.

Mindenki megérthette, milyen fontos volt Śrīla Prabhupāda számára, hogy a transzcendentális irodalmakat kiosszák. Mi végső soron őszintén arra vágytunk, hogy elégedetté tegyük Ő Isteni Kegyelmét, minden utunkat álló akadály ellenére.

Kilenc hónappal később Śrīla Prabhupāda ismét ugyanazon két idősebb szannyászival vitatkozott, hogy maradjanak Indiában. Nem ment valami jól a dolog. Śrīla Prabhupāda feldúlt állapota láttán ott fészkelődtem a szoba sarkában. Én azt is megértettem, milyen nehéz Indiában maradni. Śrīla Prabhupāda ezektől az emberektől függött, hogy segítsenek neki az ő fontos munkájában, ám ők egyszerűen képtelenek voltak tovább csinálni. Heves küzdelem volt. A vitatkozás intenzitása pedig inkább egyenrangú felek közti ellentétre emlékeztetett, semmint lelki tanítómester és tanítvány köztire. Śrīla Prabhupāda azt akarta, maradjanak, és ez volt a végső szava. A tanítványai pedig vitatkoztak, állítva, hogy a prédikáláshoz el kell hagyniuk Indiát. Akkortájt a Nyugat igen termékeny prédikáló terület volt. Végül, jól látható undorral így szólt Śrīla Prabhupāda: "Rendben, akkor csak japázzátok le a 16 körötöket, kövessétek a szabályozó elveket és csináljatok azt az istenverte dolgot, amit csak akartok."

Így végződött ez az igen ritkaságszámba menő szobai beszélgetés. A mi legnagylelkűbb vezetőnk engedélyt adott nekik, hogy olyan mértékben szolgálják őt, amilyenre teljesítményre képesek. Ismét csak nyilvánvalóvá vált, hogy Śrīla Prabhupāda mindannyiónkat az ő transzcendentális hadseregébe jelentkező önkénteseknek tartott. Rajtunk áll, hogy eldöntsük, milyen gyorsan akarjuk megkapni a kegyet, és fejlődést elérni azáltal, hogy az ő vágyai szerint szolgáljuk a lelki tanítómesterünket. Naponta döntünk, hogy mit és mennyit akarunk tenni Guru Mahārājunk szolgálatában.

Egyszer, New Dwarakai (Új Dwarakai) lakosztályában azt mondta Śrīla Prabhupāda: "Végül mindannyian a saját repülőnkön utazunk." (Magyarosan: Mindannyian a saját utunkat járjuk.) Śrīla Prabhupāda, én még mindig próbálom megtalálni a visszautat a repülőtérre. Ha te nem jársz előttem, nagyon nehéz megtalálni, merre menjek. Megadtál nekünk minden eszközt, ami csak kell ahhoz, hogy elmerüljünk az odaadó szolgálatban, de nem hiszem, hogy valaha képesített leszek arra, hogy elvezessem a saját repülőmet, vissza Kṛṣṇához. Hadd szolgáljam hát azokat, akik képesek saját repülőjük vezetésére, "Vissza Istenhez". Imádkozom, hogy megengedd, a légiutas kísérőd lehessek, miközben körülutazod az univerzumot, hogy felszabadítsd a feltételekhez kötött lelkeket.

2016. március 18., péntek

124 - Śrīla Prabhupāda megbizonyosodik róla, hogy egészséges és boldog vagyok

Śrīla Prabhupāda Uvāca 124
Śrīla Prabhupāda megbizonyosodik róla, hogy egészséges és boldog vagyok
1975. március
ISKCON Māyāpur Candrodaya Mandir, Māyāpur, India

1972-ben, első Śrīla Prabhupādval tett indiai utazásom során, már az első két hónap során elkaptam a sárgaságot, maláriát, vastagbélgyulladást és természetesen a vérhast. A szövődmények elhúzódtak, így az egészségem meglehetősen ingatag volt. Śrīla Prabhupāda indiai körútja nagyjából két hónapig tartott és az én szeretett Gurudevám kegyéből sikerült végig egészségesnek maradnom.

Kínos saját tevékenységeimről beszélnem, mégis muszáj, mivel Śrīla Prabhupāda személyesen győződött meg arról, hogy megkapok mindent, amire szükségem van ahhoz, hogy egészséges maradhassak. Friss gyümölcsöket ettem, valamint joghurtot és sajtot, melyet tehéntejből készítettek. Emellett párolt zöldséget és rizst kaptam, s reggelire zabkását is. Természetesen megtiszteltem Śrīla Prabhupāda maradékait is, amikor épp lehetőségem adódott rá. Néhány alkalommal megkérdezte, kaptam-e friss tehéntejet és elegendő gyümölcsöt. Megmondta az saját étkezéseiért felelős Mātājīnak, hogy gondoskodjon arról, mindent megkapok, ami kell. Nem akarok sértőnek tűnni, de Śrīla Prabhupāda nem úgy gondoskodott, mint egy apa, sokkal inkább, mint egy szerető, aggódó anya. Ő Isteni Kegyelme mindenkivel megkedveltette magát, akivel csak találkozott. Elbűvölt a kedvessége. Oly nagyon törődött mindnyájunkkal. És még most is ezt teszi. Szégyellem bevallani, de sosem érdemeltem ilyen transzcendentális ízeket.

Śrīla Prabhupāda csodálatos kegyét azonban nem csak én kaptam. Minden tanítványát szerette. Amikor megérkezett a Kṛṣṇa Balarāma Mandirba a templomnyitó ünnepségre, behívatta a szobájába a vezetőket és megkérdezte: "Hogy gondoskodtok az emberekről? Kapnak inni tehéntejet? Kell, hogy kapjanak tejet. Nem ihatnak bivalytejet."

Nem tudom eléggé hangsúlyozni, hányszor beszélt arról Śrīla Prabhupāda, milyen fontos, hogy jó minőségű prasadamot kapjanak a bhakták. Egyike a legelső leckéknek, amit Śrīla Prabhupāda tanított nekem, hogy távozása előtt minden látogatónak kell kapnia prasadamot, még akkor is, ha az csupán egy darab gyümölcs.

Az utsava, a Kṛṣṇa Balarāma Mandir megnyitó ünnepsége közben, a bhakták különféle vendégházakban laktak a templom közelében, mivel a templomban nem volt erre alkalmas létesítmény. Śrīla Prabhupāda azt mondta a felelősöknek, "Győződjetek meg, hogy megfelelő helyekre kerültek a bhakták. Nem szabad, hogy kényelmetlenül érezzék magukat." Csodás élmény volt látni egy Kṛṣṇa-tudatos személyt, amint intézkedik. Śrīla Prabhupāda mindenről tudatos volt, ami körülötte zajlott és minden olyasmiről is, ami nem zajlott körülötte. Szerető figyelme minden bhaktát arra inspirált, hogy a tőlük telhető legjobb formájukat hozzák.

Śrīla Prabhupāda megbizonyosodott arról, hogy kíséretének minden tagjának minden szükséglete ki van elégítve, és jó prasadamot kapnak. Mondta a vezetőknek, hogy győződjenek meg arról, mindenki, aki a gondjukra van bízva, megkapja ugyanazt. Sosem hallottam, hogy Śrīla Prabhupāda bárkinek is azt mondta volna, túl sokat eszik. Az ellenben gyakran előfordult, hogy Ő Isteni Kegyelme azt mondta a tanítványainak, hogy túl későn kelnek fel, amennyiben nem ébredtek időben ahhoz, hogy részesülhessenek a Brahma Murta lelki áldásaiban.

Śrīla Prabhupāda, te mindig tökéletes példával jártál elöl, megmutatva nekünk azt, hogyan viselkedjünk minden körülmények közt. Amikor beteg voltál, panaszkodás nélkül folytattad a szolgálatodat, ám amikor én panaszkodtam a betegségem miatt, együtt érzőn gondoskodtál a vágyaimról. Az életemmel, és még többel tartozom neked. Te bármit elfogadtál, amit Kṛṣṇa nyújtott számodra, ám közben arra törekedtél, hogy a tanítványaid minden kényelmet megkapjanak, amihez hozzá voltak szokva. Örültél, amikor azt láthattad, hogy a tanítványaid boldogan, aggodalmaktól mentesen foglalják le magukat az odaadó szolgálatban. Kérlek, áldj meg engem a vággyal, hogy én is ugyanolyan szeretettel és gondoskodással akarjak gondoskodni istentestvéreimről, ahogyan te tetted azt.

123 - Lelki büszkeség

Śrīla Prabhupāda Uvāca 123
Lelki büszkeség

Egy befogadó bhakta rengeteg dolgot tanulhatott pusztán azáltal, hogy csendesen ült és figyelte Śrīla Prabhupādat. Egy alkalommal Śrīla Prabhupāda felült New Dwarakai (Új Dwaraka) kertjében, kihúzta magát, és így szólt:

- Egy bhaktának büszkének kell lennie, hogy Kṛṣṇa szolgája lehet!

Számomra ez nagyon fontos lecke volt, mivel az alázat és a Kṛṣṇa szolgájaként érzett büszkeség közti egyensúlyozás zavaró tudott lenni.

Szolgálatom végzése során kissé szégyenlős voltam, amennyiben az a bhakta közösségen kívüli emberek segítségét vagy szolgálatát is igényelte. Összekevertem a vallásos alázatosságot a világi testi felfogással. Ahelyett, hogy büszke lettem volna amiatt, hogy Kṛṣṇa és Śrīla Prabhupāda szolgája lehetek, mentegetőztem. Visszautasítottam a büszkeséget, nem ismerve fel, hogy el vagyok tévedve. Becsapott állapotomban azt gondoltam, alázatosságot kell sugároznom.

Śrīla Prabhupāda bájosan személyesítette meg a Kṛṣṇa szolgájaként érzett büszkeséget. Időnként, amikor a reggeli program után visszatért a nappalijába, odafordult hozzám, és mosolyogva kérdezte:

- Felvetted a mai leckét?
- Igen, Śrīla Prabhupāda - feleltem.
- Játszd vissza - utasította. - Hallani akarom.

Más alkalmakkor az asztala mögött ült a szobájában, és amikor a tanítványai beléptek, mosolyogva kérdezte: "Nos, milyen volt a mai lecke?" Persze a tanítványok mindig lelkesen feleltek, rajongva minden szóért, mely lelki tanítómesterük lótusz ajkait elhagyta. Némely leckéjében a bhakták különleges üzeneteket fedeztek fel, és még az élőlények legostobábbja is képes volt megérteni azt az egy pontot, amit Śrīla Prabhupāda folyamatosan és egyértelműen hangsúlyozott.

Úgy tűnt, néhány konkrét leckére különösképpen büszke volt Śrīla Prabhupāda. Roppantmód élvezni látszott, amint porrá zúzhatja a Mayavadi filozófiát. Büszkén mutatta be Kṛṣṇát mindenkinek, legyőzve hamis vitáikat. Büszke volt, hogy Kṛṣṇa az Ura és Mestere.

Śrīla Prabhupāda kifejezte továbbá tanítványaival kapcsolatos büszkeségét is. 1973. júliusában, egy gyönyörű délutánon, Śrīla Prabhupāda a Bhaktivedanta Manorban ült a pázsiton, néhány tanítványa, valamint indiai vendégek körében. Felolvastam "Az Úr Caitanya 5 jellemzése" című könyvből, a Sri Caitanya-Caritāmṛta egy korai és részleges kiadásából. Nagyon törekedtem, hogy az átirat használatával helyesen ejtsem ki a bengáli szöveget. Legnagyobb meglepetésemre, úgy 10 percnyi felolvasás után Śrīla Prabhupāda azt mondta: "Figyeljétek, milyen szépen ejti ki a bengáli szavakat. Bár még soha életében nem olvasott bengáliul, ezzel a módszerrel nagyon szépen tudja kimondani."

Śrīla Prabhupāda gyakran dicsérte nyugati tanítványait az indiai közösség előtt. Sok dolgot elért ezáltal. Egyrészt, ösztönözte tanítványait, hogy tovább fejlődjenek a Kṛṣṇa-tudatban, másrészről azonban az indiai közösséget is buzdította, hogy vegyék komolyabban azt, ami születés jogán magukénak tudhattak. Mindenkinek megmutatta, hogy Guru és Gaurāṅga kegyéből és a Szent Név erejével még a melecchák és yavanák is fejlődhetnek a lelki életben. Śrīla Prabhupāda mindig az ő Guru Mahārāja valamint az Úr szent neve éneklése erejének a javára írt mindent, amit elért. Egyszer New Dwarakai (Új Dwarakai) szállásán azt mondta nekem: "Ti, nyugati fiúk és lányok, annyi kábító és mámorító szert szedtetek. Ha nem lenne a Mahā-mantra éneklése, nem tudnátok elérni semmit."

1975 májusában, az ausztrál Perthben Śrīla Prabhupāda egy professzorral beszélgetett, melynek során nagyon keményen beszélt az emberek különféle osztályairól. Paramahāmsa Mahārāja és jómagam is ott ültünk a szobában, élvezve, ahogy lelki tanítómesterünk kifejezi eme meglehetősen befogadó úriember számára, hogy valójában majd' mindenki negyedosztályú ember.

- Te is negyedosztályú ember vagy - mondta a professzornak.
- Nos, mit tehetnék? - felelte a professzor.
- Tiszta bhaktává kell válnod, mint ők! - monda Śrīla Prabhupāda energikusan.

Ahogy befejezte a mondatot, rámutatott Paramahāmsara és rám, mint a tiszta bhakták példáira. Összenéztünk istentestvéremmel és szélesen elmosolyodtunk. Tudtuk, hogy nem vagyunk tiszták, mégis tetszett, hogy legdrágább lelki tanítómesterünk példaként említ minket. Tudtuk, Śrīla Prabhupāda sosem mondana olyasmit, hogy "Légy tiszta bhakta, mint én." Ez volt a lelki tanítómesteremnek, az Úr tiszta bhaktájának egyik gyönyörű tulajdonsága.

Śrīla Prabhupāda, minden, amit elértem ebben az életben, csakis a te indokolatlan kegyedből vált lehetővé. Engem mindig elnyel a hamis büszkeség, mégis, a legnagyobb büszkeségem, hogy a te szolgádnak tarthatom magam. Te vagy az én Uram, és én nagyon büszke vagyok, hogy a szolgád lehetek. Imádkozom, hogy mindig az maradhassak. Kérlek, add meg az intelligenciát, hogy sose felejtsem el ezt az örök helyzetemet. Bár nincs képesítésem, hiszek a szavaidban, amikor is Paramahāmsára és rám mutattál. Tudom, hogy mindkettőnket megáldottál, hogy még ebben vagy valamely következő életünkben elérhessük a tiszta odaadó szolgálatot. A te szádból Kṛṣṇa füléig! Minden dicsőség neked, Śrīla Prabhupāda!

2016. március 3., csütörtök

122 - Śrīla Prabhupāda azt akarja, hogy én szolgáljam

Śrīla Prabhupāda Uvāca 122
Śrīla Prabhupāda azt akarja, hogy én szolgáljam
1975. március 3.
ISKCON Dallas

Śrīla Prabhupāda gyorsan átutazta a nyugati világot. Rendszerint csupán néhány napot, legfeljebb egy hetet töltött egy-egy templomban. Az a két hely, melyet isteni jelenlétével hosszabb időre is megáldott, New Dwaraka (Új Dwaraka) volt Los Angelesben, és New Navadvipa (Új Navadvipa) Hawaiion.

Miután 2 napra meglátogatta az atlantai yatrat, Śrīla Prabhupāda, kíséretével Dallas felé vette az irányt, hogy ott töltsék a következő két napot. Elmém a Paramahāmsa Mahārājjal kötött egyezségünkön járt, miszerint még Śrīla Prabhupāda Indiába utazása előtt hazatérek Hawaiira, feleségemhez és fiamhoz. Egyik felem vágyakozott a társaság, a barátság és a szeretet kényelmére, melyet az odaadó családos élet ígért, másik felemet azonban gyötörte a bűntudat, amiért el akarom hagyni szeretett Guru Mahārājomat. Ilyen nyugtalan szívvel nehéz volt egymagamban ülni a szolgai lakrészben, órákon, napokon át, arra várva, hogy hívassanak. Érzékeim kavarogtak, arra késztetve, hogy némi nyomást gyakoroljak Paramahāmsa Mahārājara, intézkedésre sarkallva őt.

Elhatároztam, hogy Dallasban beszélek Paramahāmsaval, mivel ez volt a legközelebbi templom a Los Angelesben élő Nanda Kumarhoz. Elmondtam neki, hogy elérkezettnek látom az időt, hogy felváltsuk egymást Nanda Kumarral. Śrīla Prabhupāda indiai útja előtti következő állomása New York volt. Féltem Indiába menni, mert az általában komoly betegségekkel járt számomra. Biztos akartam lenni abban, hogy hatékonyan rendezzük el a dolgokat. Egyszerűnek tűnt elintézni, hogy Nanda Kumar New Yorkba repüljön, én pedig Dallasból közvetlenül Hawaiira repülhettem.

Késő délelőtt, miközben energikusan masszíroztam Śrīla Prabhupādat, Paramahāmsa Mahārāja, Ő Isteni Kegyelme titkára sétált be a szobába, és ajánlotta a hódolatát.

- Śrīla Prabhupāda - mondta. - Odaszóljunk Los Angelesbe Nanda Kumarnak? Nem kéne most ideutaznia, hogy felváltsa Śrutakīrtit? Nanda Kumar kezdhet most a szolgádként, még mielőtt Indiába indulnánk. Elintézzük?

Számomra most érkezett el az igazság pillanata. Izgatottan vártam Śrīla Prabhupāda válaszát. Nem tudtam, mire számítsak, de azt tudtam, hogy bármi megtörténhet. Hihetetlen, milyen gyakran születtek döntések Śrīla Prabhupāda hátának masszírozása közben, amikor nem láthattam, milyen kifejezés ül ki gyönyörű, aranyló arcára. Keresztbe tett lábbal ültem Śrīla Prabhupāda mögött, erőteljesen nyomkodva őt, közben visszatartva a lélegzetemet. Várakozásomnak azonban hamar vége szakadt.

- Nem ragaszkodom hozzá, hogy Nanda Kumar jöjjön velem - mondta. - Ő nagyon szeszélyes. Elsétál mellettünk valamilyen nő, és ő már ott sincs. Kész, vége. Nagyon jó, nagyon képesített, de túlontúl szeszélyes. Keresztezi az útját egy lány, és annyi. Eltűnik.
- Akkor mit tegyünk, Śrīla Prabhupāda - kérdezte Paramahāmsa. - Śrutakīrti jöjjön Indiába?

Úgy három másodperc telhetett el, mielőtt Śrīla Prabhupāda válaszolt volna. Olyan volt, mintha arra várna, hogy mondjak valamit. Választási lehetőséget adott nekem. Vegyes érzelmeim azonban elnémítottak. Hideg verejtékben úsztam, ráébredve, hogy minden félelmem ellenére is igen valószínű, én megyek vissza Indiába az én szeretett Śrīla Prabhupādammal.

- Igen, ő jöhet - mondta Śrīla Prabhupāda.

Śrīla Prabhupāda kegyesen és gyengéden ismét adott nekem egy lehetőséget, hogy döntsek. Elolvadt a szívem. Guru Mahārājom azt akarta, hogy vele menjek! Úgy éreztem, az én szeretett Guru Mahārājomnak szüksége van rám! Śrīla Prabhupāda szavainak hatására hősnek éreztem magam, így bátran beleegyeztem, hogy elmegyek Indiába. A masszázs további hátralevő részében másról nem esett szó. Paramahāmsa a hódolatát ajánlotta, majd elhagyta a szobát. Én pedig tovább masszíroztam szerető lelki tanítómesteremet, míg nem szólt, hogy abbahagyhatom.

Amikor visszatértem a szolga szállásra, jót nevettem istentestvéreimmel. Mélyen legbelül sejtettem, hogy ez fog történni. Miután Śrīla Prabhupāda meghozta a döntését, nagy megkönnyebbülést éreztem. Valami nagyon különleges dolog történt! Śrīla Prabhupāda kifejezte, hogy szereti, hogy én vagyok a szolgája! Talán ostobaságnak tűnik, de ez nagyon sokat jelentett a számomra. Śrīla Prabhupāda sosem beszélt túl sokat arról, amit nap nap után csináltam. Transzcendentális volt, a Legfelsőbb Urat szolgálta, és minden felmerülő helyzetet az Úr kegyeként élt meg. Aznap pedig azt mondta, azt akarja, hogy én menjek vele. Śrīla Prabhupāda sok időt töltött a képzésemmel, és elégedett volt az eredménnyel. Jó érzés volt. Śrīla Prabhupāda mindig tudatta velem, hogy értékelte, amit csinálok, de aznap mindezt megerősítette.

Időnként a bhakták az elsőosztályú személyes szolga természetéről érdeklődnek. Visszatekintve úgy gondolom, hogy a jó szolga láthatatlanul segít, megérezve mesterének a szükségleteit. Kérés nélkül elégíti ki azokat. A jó személyes szolga nem kér sok viszonzást, nincs szüksége sok bátorításra és nincs sok megoldásra váró problémája. A jó szolga nem gyárt kérdéseket és csak akkor beszél, amikor szólnak hozzá. A jó szolga nem próbálja manipulálni a mesterét. A jó szolga végzi a szolgálatát, és nincs láb alatt. A jó szolga csak akkor mond véleményt, ha kérdezik. Minden kérdést őszintén és alázatosan kezel. A jó szolgára hatással van a Guru, és ő nem akadályozza a Guru küldetését.

Gurudeva, csodálatos érzés volt a tudat, hogy azt akartad, veled tartsak. Most azonban csak szomorúságot érzek amiatt, hogy nem volt elég erős a vágyam, hogy veled maradhassak. Śrīla Prabhupāda, minden nap siránkozok, és felőrölnek ezek az érzések. Én vagyok a legszerencsétlenebb személy ezen a bolygón. Sosem küldtél el, mégis elhagytalak. Rövidlátón és ostobán azt gondoltam, örökké itt leszel velünk vapudban. Kérlek, bocsásd meg a tudatlanságomat. Imádkozom, hogy ismét megkaphassam a darsanadat. Pokoli helyzetben vagyok, egyedül és elveszetten, nem látva mosolyodat és nem érezve selymes, puha lótuszlábaidnak érintését.

2016. március 2., szerda

121 - Śrīla Prabhupāda nekem adja a paplanját és a kardigánját

Śrīla Prabhupāda Uvāca 121
Śrīla Prabhupāda nekem adja a paplanját és a kardigánját
1974. december
ISKCON Los Angeles

Egy New Dwarakai (Új Dwarakai) hideg estén, a két lángos gáztűzhellyel fűtöttem a szolga szállást, hogy aludni tudjak éjszaka. Segített, mivel gyékényszőnyegen aludtam, takaróm pedig a csadarom volt. Holmimat illetően próbáltam a minimumra szorítkozni, mert kevés holmival könnyebb volt körbeutazni a világot Śrīla Prabhupādaval. Időnként egy bőröndöt használtam Ő Isteni Kegyelme számára, és egy kicsit magamnak, ám legtöbbször elég volt egy nagy bőrönd kettőnk holmijának.

Śrīla Prabhupāda éjszaka meglátta a tűzhelyemet, és kora reggel a szobájába hívatott. A hódolatomat ajánlottam, és felnéztem kegyes gurumra.

- Miért hagyod bekapcsolva a tűzhelyt éjszakára? - kérdezte.

Elmagyaráztam, hogy a tűz melegsége segít elaludni, mivel olyan hideg van.

- Nincs paplanod? - kérdezte.
- Nincs, Śrīla Prabhupāda - mondtam. - Általában nincs rá szükségem.
- Rendben - mondta. - Menj a szekrényemhez, és válaszd ki valamelyik takarót és kardigánt, amelyik tetszik.

Izgatottan rohantam a hálószobájában lévő fém szekrényhez. Miután megnéztem a négy takarót, melyek szépen összehajtogatva feküdtek a polcon, kiválasztottam a legvastagabb, legszínesebb darabot, amit csak találtam. Aztán kerítettem egyet magamnak a sáfrány színű pulcsijaiból is. Visszamentem Śrīla Prabhupādahoz a nappalijába, hogy megmutassam a választásomat. Beleegyezése jeléül mosolyogva bólintott.

- Rendben, most elmehetsz - utasított.

Hódolatomat ajánlottam, és abban a tudatban hagytam el a szobát, hogy én vagyok a legszerencsésebb lélek az egész világon.

Minden éjszaka azt a paplant használtam, úgy érezve, Śrīla Prabhupāda szeretete vesz körül. Lelkileg melegített. Egy nap aztán egyik barátommal, Brahmarupa Dāsaval beszélgettem. Megkérdezte, nincs-e kedvem a templomszobában aludni aznap éjjel, néhány másik férfi bhaktával. Beleegyeztem. Mivel mindig egyedül voltam, kalandosnak ígérkezett a dolog. Amikor bementem a templomszobába, vittem magammal a gyönyörű világos narancs takarómat. Egyik oldala fénylő selyem volt, másik pedig puha. Amikor besétáltam a templomszobába, Brahmarupa szemei elkerekedtek.

- Azt meg honnan szerezted? - kérdezte.
- Śrīla Prabhupāda adta nekem - mondtam. - Kéred? - kérdeztem bűntudattól hajtva, amiért ilyen felbecsülhetetlen értékű kincs van a birtokomban.
- Igen - felelte mohón.

Így aztán neki adtam.

Egy héttel később, amikor a szolga lakrészben aludtam, Śrīla Prabhupāda észrevette, hogy nincs rajtam a takaró.

- Hol van a takaró, amit adtam? - érdeklődött.

Szégyenkezve, csendesen feleltem:

- Egyik bhakta meglátta, és amikor elmondtam, hogy a tiéd, annyira izgatott lett, hogy oda kellett adnom neki.
- Rendben. Vegyél magadnak még egy takarót - mondta csendesen. - De ezúttal ne add tovább - tette hozzá egy kicsit több érzéssel.

Ismét boldogan teljesítettem nagylelkű utasítását, és kivettem egy újabb prasadam paplant.

Pár alkalommal, amikor olyan városba mentünk, ahol hideg volt, Śrīla Prabhupāda pulóvert adott nekem. Ám sosem sikerült megtartanom egyiket sem. Elkerülhetetlen volt, hogy valamelyik bhakta megtudja, hogy Śrīla Prabhupāda maradéka, én pedig önzőnek éreztem magam, és elajándékoztam. Istentestvéreim nagyon nagyra becsülték Śrīla Prabhupāda prasadamját. Míg Śrīla Prabhupādaval utaztunk, nagyon kevés dolgot tartottam meg magamnak. Nem tartottam praktikusnak, hogy túl sok tulajdont halmozzak fel. Akkor még nem jöttem rá, hogy valójában én nem voltam praktikus.

Śrīla Prabhupāda, te minden tettedben a Legfelsőbb Úrba vetett tökéletes hitedről tettél tanúbizonyságot. Gyakran mondtad, hogy ha teljesen elmerülünk Kṛṣṇa szolgálatában, akkor minden szükségletünk el lesz látva. Magam is számtalan alkalommal megtapasztalhattam ezt az igazságot, míg neked végeztem szolgálatot. Szükségtelen volt bármiféle külön törekvés. Egyszerűséged példamutató volt. "Bármit tegyen egy nagy egyéniség, a közönséges emberek a nyomdokába lépnek." Az élet küzdelem, amikor elfelejtem szolgálni lótuszlábaidat. Imádkozom indokolatlan kegyedért, hogy örökké szolgálhassalak, személyes kényelmemre való tekintet nélkül.

2016. március 1., kedd

120 - Śrīla Prabhupāda nekem adja a cipőit

Śrīla Prabhupāda Uvāca 120
Śrīla Prabhupāda nekem adja a cipőit
1975. március 1.
ISKCON Atlanta

Paramahāmsa, Nitai és én kivételes, transzcendentális kincseket kaptunk atlantai tartózkodásunk során. Az idő meglehetősen hűvös volt, amikor Śrīla Prabhupāda megérkezett, ezért a bhakták melek zoknit és egy pár vászon utcai cipőt hoztak Śrīla Prabhupādanak. Másnap reggel, séta előtt én segítettem fel áldott cipőkanala segítségével az új pár cipőt Śrīla Prabhupāda transzcendentális lábara. A séta és a reggeli program után Śrīla Prabhupāda csengetett. Megkerestem az új lakrészéhez vezető utat és a hódolatomat ajánlottam. Felültem és Śrīla Prabhupādara néztem.

- Nem jók rám ezek a cipők - mondta. - Ha neked jók, akkor viseld őket.
- De hát én nem hordhatom a te cipőidet, Śrīla Prabhupāda - feleltem nyomban. - Ez sértő lenne.
- Ha azt mondom, hogy megteheted, akkor minden rendben lesz - felelte lágyan.

Megilletődtem! Śrīla Prabhupāda mindig tele volt meglepetésekkel, de soha nem gondoltam volna arra, hogy Guru Mahārājom cipőjét viselhetem majd! Akár egy kisfiút, egyre izgatottabbá tett a gondolat, hogy a lelki édesapám cipőjében járhatok. Hallottam róla, hogy a lelki tanítómester cipőjét nem szabad hordani, s ez még izgalmasabbá tette a dolgot. Már a gondolat is vitatható volt, hogy megtehetem-e! Tetszett! Szilárd meggyőződésem volt, hogy ha Śrīla Prabhupāda valamiről azt mondta, hogy rendben van, akkor az bizonyosan rendben volt. Biztonságban éreztem magam, és izgatott voltam, tudván, hogy a cipői tele voltak hihetetlen potenciával. Mosolyogva elfogadtam a cipőjét. Śrīla Prabhupāda nagylelkűsége pedig tovább záporozott rám.

- Szükséged van zoknira? - kérdezte.

Be kell ismernem, bár mohó dolog volt lelki tanítómesteremtől ajándékokat elfogadni, meglehetősen élveztem. Egyre fokozódó vággyal, vidáman, mégis szégyenkezve feleltem:

- Igen.
- Rendben - mondta. - Vegyél ki magadnak néhány zoknit, és adjál párat Paramahāmsanak és Nitainak is.

Boldogan hajtottam végre az utasításait. Hódolatomat ajánlottam, s a cipőjével és néhány zoknival teli karokkal siettem ki a szobából. Az első dolgom az volt, hogy egy elhagyatott helyre szaladtam, mint valami rosszban sántikáló kisgyerek, és megpróbáltam felhúzni a transzcendentális lábbelit. Mintha maguk a gonosz mostohanővérek lennének, lábaim sajnálatos módon túlontúl nagyok voltak, hogy beleférjenek Ő Isteni Kegyelme cipőibe. Kitartóan próbáltam belepréselni az én otromba lábaimat Śrīla Prabhupāda varázslatos cipőjébe. Végül aztán mély leckét tanultam. Gyakorlatilag és szimbolikus értelemben sem lennék képes arra soha, hogy Śrīla Prabhupāda cipőiben járjak.

Játékos természetem miatt sajnálatos módon nem töprengtem túl sokáig eme üzenet mélységein. Voltam olyan gazember, hogy azonnal istentestvéreimhez rohanjak, ahol aztán hóbortosan átnyújthatom nekik Śrīla Prabhupāda zoknijait. Elmagyaráztam nekik, hogy ő akarta, hogy az övék legyen. Ellenálltak, megróva engem, helytelen viselkedésem miatt. Pontosan úgy reagáltak, ahogyan azt megjósoltam. Beképzelten továbbítottam Śrīla Prabhupāda ajándékait, őszinte tiltakozásuk ellenére. A problémát megerősítette kritikus viselkedésük, s ez megédesítette a kalandot. Elégedetten biztosítottam őket arról, hogy Śrīla Prabhupāda személyes jóváhagyását adta. Így megnyugodhattak, hogy Śrīla Prabhupāda engedélyével ellátva már nem volt akadálya, hogy viseljék őket. Ennek hallatán izgatottan megragadták kezemből a zoknikat, és boldogan húzták fel őket, hogy melegítsék hideg lábujjaikat.

Śrīla Prabhupāda vagy személyesen hasznosított mindent Kṛṣṇa szolgálatában, vagy másokat is lefoglalt a használhatóság eme transzcendentális elvében. Így aztán, cipőjének hordása helyett inkább próbálva lábnyomait követni, gyorsan túlléptem azon a tényen, hogy a cipők nem illettek rám. Amikor legközelebb találkoztam a templom prezidenttel, elmagyaráztam, hogy a cipő nem passzolt teljesen Śrīla Prabhupāda lábára, így az övé lehet.

Ő fogta őket, és oda tette Śrīla Prabhupāda vyasasanajának a lábához. Szégyenemben képtelen voltam elmondani neki a történteket. Ám megnyugtatott a tudat, hogy nem lehetett beszennyezni semmit, ami kapcsolatba került a mi tökéletesen tiszta lelki tanítómesterünkkel.

Śrīla Prabhupāda, annyi keggyel árasztottál el engem. Gyakran hallottam a mondást, "A hasonlóság megvetést szül." ("Familiarity breeds contempt.") Tudom, mindig sértő voltam azzal, hogy nem nem fogtam fel teljes mértékben a te dicsőséges lényedet. A világi kapcsolatokkal ellentétben, minél jobban megáldottál engem a társaságoddal, én annál inkább tudtam értékelni a nagyságodat. Te folyamatosan, mindenki felé kifejezed szeretetedet, igaz szeretettel viszonzod mindenki érzéseit. Tanítványaid iránti bensőséges érzéseid láttán mindinkább elbűvöltél, s egyre jobban ragaszkodni kezdtem hozzád. Te mindent megtestesítesz, amit tanítasz. Lelki szeretetedet mindenkinek szabadon odaadod, s mivel motiváció és feltételek nélküli, sosem csökken, és sosem olcsó. Szereteted átlépi az idő és a tér határait, és mindenki szívét megérinti, aki elég szerencsés ahhoz, hogy megkapja transzcendentális irodalmadat. Örökké itt leszel, hűséges tanítványaid szívében, akik ragaszkodunk a te Bhagavat Vanidhoz. Kérlek, bocsáss meg nekem, amiért azt gondoltam, járhatok a te cipődben. Senki nem érhet fel veled. Ezt jobban kellett volna tudnom. S bár soha nem fog illeni rám a cipőd, imádkozom, hogy egy nap képes legyek követni azokat az isteni lábnyomokat, melyeket jól láthatóan lefektettél előttem.

2016. február 18., csütörtök

119 - Śrīla Prabhupāda extázisa Atlantában

Śrīla Prabhupāda Uvāca 119
Śrīla Prabhupāda extázisa Atlantában
1975. február 28.
ISKCON Atlanta

Śrīla Prabhupāda látogatása az atlantai templomban csupán pár napig tartott, mégis tele volt transzcendentális nektárral. Śrīla Prabhupāda istenszeretettel árasztotta el a bhakták közösségét. Amikor Ő Isteni Kegyelme megérkezett, ezt a rövid, mégis édes leckét tartotta az Urak előtt a bhakta kongregációnak.

Śrīla Prabhupāda: Nos, nagyon örülök, hogy találkozhatok veletek. Először Mexico Citybe jöttem?
Bhakta: Igen.
Prabhupāda: Szóval Mexico City, aztán Caracas, aztán...
Bhakta: Miami.
Prabhupāda: Miami. És hát úgy látom, a ti templomotok a legjobb.
Bhakták: Jaya! Hari bol!
Prabhupāda: Nos, Caitanya Mahāprabhu nagyon kedves. Parama karuna pahu dui jana. A két Urunk, Nitai-Gauracandra. Nityananda Prabhu és Sri Caitanya Mahāprabhu. Ők nagyon kedvesek, tudjátok? Csakis azért jöttek el, hogy visszavigyék e kor elesett lelkeit. Tehát Ők még kegyesebbek, mint Maga Kṛṣṇa. Kṛṣṇa, Ő is nagyon kegyes. Eljön, hogy felszabadítson. De Kṛṣṇa azt kéri, hogy mindenek előtt hódoljunk meg. Caitanya Mahāprabhu még a meghódolást sem kéri. Ő olyan kegyes. (Elcsuklik a hangja.) Tehát vegyetek menedéket Sri Caitanya Mahāprabhunál, és legyetek boldogok. Nagyon köszönöm. (Könnyezik.)

Az Urak láttán Śrīla Prabhupāda elolvadt extázisában. Az istenszeretet hullámai által elárasztva, a boldogság nektári könnycseppjei záporoztak szemeiből. Śrīla Prabhupāda el volt ragadtatva, látván, milyen szépen gondoskodnak a Múrtikról. Micsoda jó szerencse! Milyen hihetetlenül megindító pillanat volt tanúja lenni Śrīla Prabhupāda transzcendentális találkozásának az Urakkal! Nem lehet méltóképp leírni Ő Isteni Kegyelmét, miközben eme bepillantást adta nekünk szent extázisába. Śrīla Prabhupāda látta maga előtt az Urat. Én a gyönyörű fém múrtikat láttam. Én nem értettem az Arca Vigraha igazi természetét. Csak elképzelni tudtam, vajon mit tapasztalhatott meg Śrīla Prabhupāda.

Śrīla Prabhupāda ritkán fedte fel extatikus tüneteit. Egy korábbi alkalommal, Māyāpurban, elnézést kért, miután extatikus transz állapotba esett. Ez volt az egyedüli alkalom, amikor olyan szerencsés voltam, hogy tanúja lehettem Śrīla Prabhupāda extázisában ejtett könnyeinek. Śrīla Prabhupāda transzcendentális ízeinek hipnózisa hatására mindenki döbbenten és elképedve lemerevedett. Elmélyült figyelemmel álltunk, miközben lelki tanítómesterünk elhagyta külső tudatát, s minden perce 12 évnek vagy még többnek tűnt. A misztikus idő hatalmas ismeretlenként tágult ki körülöttünk. Döbbenten, extatikusan állva vártuk Śrīla Prabhupāda visszatérését, s amikor Ő Isteni Kegyelme tudata ismét köztünk volt, bólintott, hogy kezdjük a kirtant.

Ami engem igazán lenyűgözött, az Śrīla Prabhupāda azon képessége volt, hogy rendszerint hogyan tartózkodott az extatikus tünetektől. Ügyesen kontrollálta magát, hogy képes legyen utasításokat adni nekünk, és előremozdítani az Úr Caitanya mozgalmát. Mi nem tudtuk teljes mértékben megérteni Śrīla Prabhupāda extázisát, így ő könyörületesen képzett minket, kezdve a legalacsonyabb szinttel. Az odaadó szolgálat annyira tele van transzcendentális bhavaval, hogy az ostoba gazemberek könnyedén közönséges, világi érzéseknek tarthatnák őket, lévén ez minden, amit ismernek. Śrīla Prabhupāda gondosan ügyelt arra, hogy példamutató életet éljen, azáltal, hogy azt tanította nekünk, amit már készen álltunk megtanulni.

S míg Atlantában volt, kirtan közben mridangán is játszott a vyasasanan. Ez volt az egyedüli eset, amikor részese lehettem ennek a csodálatos eseménynek. Mindenki nagyon ritka és extatikus pillanatokat élt meg isteni lelki tanítómesterével.

Kedves Śrīla Prabhupādám, rájöttem, hogy ha életed bármely napján meditálok, Kṛṣṇa-tudatossá válhatok. A társaságodban töltött minden perc tele volt nektárral, mely folyamatosan áradt a te transzcendentális formádból. Még most is képtelen vagyok kellőképp értékelni azt az istenszeretetet, ami belőled árad, mert tudatom tele van érzéki vágyakkal. Śrīla Prabhupāda, kérlek, adj nekem olyan szemeket, melyekkel láthatlak téged.

118 - Kṛṣṇa és Arjuna a szekéren; Mindenünkkel meg kell hódolnunk!

Śrīla Prabhupāda Uvāca 118
Kṛṣṇa és Arjuna a szekéren; Mindenünkkel meg kell hódolnunk!
1975. február 25.
ISKCON Miami

Śrīla Prabhupāda a Mexico Cityben, és a venezuelai Caracasban eltöltött két csodálatos hét után érkezett meg Miamiba. Egy a templom közelében található villában szállt meg. A ház amúgy egy család lakhelye volt. A falakat a Śrīla Prabhupāda könyveiben található képekből készült poszterek díszítették. Amikor Śrīla Prabhupāda és én bementünk a házba, mindjárt megakadt a szeme egy bizonyos poszteren. Kṛṣṇa a szekéren ült, és Arjuna mögötte állt, bal kezével a fejét támasztva. Olybá tűnt, Arjunát igen nagy aggodalom gyötri. (Bhagavad Gītā, úgy, ahogy van, 5. kép)

Śrīla Prabhupāda nevetni kezdett.

- Igen, ez a kép - mondta. - Nagyon szeretem ezt a képet. Ez a kép igen tanulságos.

Nem tudván a kép és saját életem közti párhuzamról, naivan érdeklődtem:

- Mi az, Śrīla Prabhupāda?

Tökéletesen ismert engem, s így felelt:

- Nos, Kṛṣṇa azt mondja Arjunának, 'Mindent fel kell adnod.' Azt mondja Arjunának, 'Mondj le a családodról. Meg kell ölnöd őket. Meg kell ölnöd a családtagjaidat.' Hát ez a lényeg. Készen kell állnunk arra, hogy bármiről lemondjunk Kṛṣṇáért, és azt tegyük, amire Kṛṣṇa vágyik. Fel kell készülnöd arra, hogy elhagyd a feleséged, a gyerekeid, mindent. Arra is készen kell állnunk, hogy megöljük a rokonainkat, ha Kṛṣṇa úgy kívánja, nem is beszélve arról, hogy le kell tudnunk róluk mondani. Ha Kṛṣṇa úgy akarja, megölöd a rokonaidat. Ilyen egy bhakta. Egy bhakta készen áll arra, hogy ha kell, akár meg is ölje a rokonait Kṛṣṇa kedvéért. Ezen a ponton Arjuna már készen áll. El kell fogadnia. És akkor minden rendben van. Bhaktaként készen kell állnunk arra, hogy lemondjunk minden családi kapcsolatról.

Ezen a ponton mélyen megrendített saját belső háborgásom, mivel friss házasnak tartottam magam, egy csodálatos fiúgyermekkel. Épp csak belekóstoltam a családos életbe, s egyértelműen nem álltam készen arra, hogy lemondjak róluk, még kevésbé, hogy megöljem őket. Az ilyen fokú meghódolás túlontúl szélsőségesnek tűnt a szememben. Így hát megadtam magam a ténynek, hogy ezt én még képtelen vagyok megérteni. Saját tudatlanságom terhe alatt a földet bámultam, és csendesen így feleltem:

- Igen, Śrīla Prabhupāda.

Miután elmagyarázta a képet, Śrīla Prabhupāda folytatta útját befelé a villába. Elkezdtem kipakolni a bőröndjét, miközben továbbra is értékes utasításán töprengtem. Vágyakoztam a családos kötödés kényelme után. Kínzott a tudat, hogy magára hagytam újszülött fiamat és ifjú feleségemet.

Ő Isteni Kegyelme tökéletesen objektíven magyarázta el Arjuna dilemmáját. Śrīla Prabhupāda nagyon ügyes volt. Nem mondta, hogy hagyjam el a családomat. Gyengéden győzködött, hogy magam jussak erre a következtetésre. Hangjában nem volt jele annak, hogy ez az én kellemetlen helyzetemről szól, mégis nyilvánvaló volt számomra, hogy erről van szó. Ragaszkodtam a családomhoz, és eltökéltem, hogy velük maradok. Śrīla Prabhupāda filozofikusan készített fel arra a fontos döntésre, melyet meg kellett hoznom a közeljövőben.

Betoboroztak Śrīla Prabhupāda seregébe. Az Uncle Sam (Sam bácsi) feliratú tábla helyett, Prabhupāda mutatott rám, mondván, "Kṛṣṇa téged akar!" Háborúban álltunk mayaval. Śrīla Prabhupāda - parancsnokunk és vezetőnk - felszólított minket, hogy végrehajtsuk a sürgősségi intézkedéseket. Mint önkéntes harcosoktól, ez igen nagy személyes áldozatokat követelt. Választhattunk, hogy a tűzvonalban végzünk prédikáló munkát, vagy inkább a háttérben zajló, támogató munkákban veszünk részt. Esetemben ez Śrīla Prabhupāda személyes szolgálatát jelentette, sokan mások számára pedig a szankirtan hosszú óráit.

Némiképp belefáradva a mayaval való csatározásba, ráébredtem, hogy ez a harc sosem fog véget érni. Így vagy úgy, de rá kellett jönnöm, egy lépés a Kṛṣṇának való meghódolás felé nem elég. A csodaszer, hogy az azonnali, teljes Kṛṣṇa-tudat által minden feszültség enyhülni fog, többé már nem tűnt lehetségesnek számomra. Képes voltam rá, hogy meghozzam azt a csodálatos döntést, hogy Śrīla Prabhupāda lótuszlábainál veszek menedéket, ám ez nem jelentette azt, hogy elmém hagyta volna, hogy intelligenciám rabja legyen. Intelligenciám naponta csatározott lázongó elmémmel. Korábban ez a harc okozta, hogy testem alulmaradt a betegségekkel szemben.

Megnyugtatott a tudat, hogy családomról gondoskodnak a Hawaii Templomban. Nem arról volt szó, hogy elhagytam volna őket. Egyszerűen csak egy utazásra, egy kimagasló szolgálatra hívtak. Hawaiiról való távozásunk után két hétig kizárólag Śrīla Prabhupādával voltam. Abban a kényelmes tudatban voltam, hogy amikor Ő Isteni Kegyelme elhagyja az Egyesült Államokat, ismét visszatérek szerető családom ölelő karjaiba. Hisz az egyezség, amit Paramahāmsa Swamival, Prabhupāda titkárával kötöttünk, arról szólt, hogy indiai körútja során Nanda Kumar lesz Śrīla Prabhupāda szolgája. Nagyon ragaszkodtam ehhez a megegyezéshez.

Csakhogy olybá tűnt, Śrīla Prabhupāda, egészen más szinteken adott utasításaival, további transzcendentális szerető szolgálatra készített fel engem. Megadta a lehetőséget, hogy meghódoljak Kṛṣṇának, és személyes szolgájaként vele maradjak. Úgy tűnt, azt mondja nekem, fel kell hagynom a családom iránti ragaszkodásommal, és folytatni a neki végzett szolgálatomat. Míg Miamiban tartózkodott, nem beszélt erről, s aggodalmaim miatt, én is gondosan kerültem ezt a témát.

Mindig 100%-os Kṛṣṇa-tudatban lenni - Śrīla Prabhupāda tovább tanított minket arról, hogyan hódoljunk meg Kṛṣṇának és üzenjünk hadat mayanak. Én azonban nem voltam Kṛṣṇa-tudatos. Volt ugyan valami futólagos képem erről, de nem láttam át teljes valójában. Számomra nehéz volt, hogy mindig fűtsön a Kṛṣṇa-tudat tüze. Nehéz volt az első sorban lenni. Fáradt voltam, és szükségem volt egy kis pihenésre, némi érzékkielégítésre. Kellett egy kis gyorsjavítás. Kellett valami a fájdalomra, ami érzékeim megtagadásából fakadt. Tombolt a független élvezetekhez való ragaszkodásom. Bár nagyra értékeltem, hogy Śrīla Prabhupādával lehetek, érzékeim folyamatosan háborogtak. Mindig azt kutattam, mi módon békíthetném meg őket. Nem számított, merre járunk épp, én mindig türelmetlenül vártam, hogy induljunk a következő templomba. S mivel képtelen voltam nyugton maradni, folyton azt ígérgettem magamnak, hogy közel már az elégedettség. S mindig készen álltam, hogy továbbinduljunk.

Így vagy úgy, ingatag természetem ellenére, Śrīla Prabhupāda elégedettnek tűnt a szolgálatommal. Ez fontos tény. Śrīla Prabhupāda bármivel elégedett volt, amit Kṛṣṇa nyújtott számára. Szerencsére ő nem mondott le rólam. Oly sok hibám ellenére sosem kérte, hogy hagyjak fel a személyes szolgálatával, s csináljak inkább valami mást. Zavart elmém ellenére is megengedte, hogy lótuszlábainál maradjak, és bensőséges szolgálatot ajánljak. Vigaszt találtam Ő Isteni Kegyelme puha lótuszlábainak masszírozásában, és megnyugodtam tőle.

Szerető mesterem, te olyan együtt érző vagy. Mindig a létező legédesebb módon bátorítottál, hogy a te gondoskodó kezeid alatt maradjak, s végezzem odaadó szolgálatomat. Olyan szerencsétlen voltam, hogy képtelen voltam meghódolni vágyaidnak. Nem telik el nap anélkül, hogy ne siránkoznék ostoba viselkedésem miatt. Imádkozom, hogy egy nap ismét lehetőséget kaphassak majd lótuszlábaid masszírozására, s ha ez megtörténik, remélem, emlékszem majd, milyen könnyedén adtam fel ezt a kívánatos szolgálatot, s ennek tudatában soha többé nem eresztem el azokat a puha, aranyló lótuszlábakat.