084 - Áldott reptéri líla; A szeretet szolgálat

Śrīla Prabhupāda Uvāca 84

Áldott reptéri líla; A szeretet szolgálat

1973. április 13.

ISKCON Los Angeles

Az egyik szolgálatom különösképpen extatikus volt. Az egyik legnagyszerűbb élmény volt Ő Isteni Kegyelme mögött sétálni, miközben ő kilépett a repülőgépből és belépett a terminál épületébe. Ez alkalommal Śrīla Prabhupāda már 8 hónapja nem járt az Egyesült Államokban. Csodálatos volt, ahogy készülődött a nagy találkozásra. Miután a biztonsági öv jelzés bekapcsolt, arra utasítva az utasokat, hogy maradjanak ülve, általában felkelt a székéről, kiment a mosdóba, és tilakot festett. Én is csatlakoztam hozzá, a mosdó ajtaja előtt várva rá. Amikor a repülőgépet turbulencia dobálta, vagy épp földet éréskor az ülésünk és a mosdó között vezető út esetenként igen izgalmas volt. Ha egy utaskísérő akadályozni próbálta, ő csak figyelmen kívül hagyta a kérést - mintha meg sem hallotta volna. Amikor visszatért az üléséhez, gondosan a nyakába akasztotta a japa zsákját. Amikor a gép landolt, feltett egy virágfüzért. Ha több füzér is volt, a kísérete minden tagjának adott egyet.

Amikor elhagyta a gépet, és belépett a folyosóra, a háttérben hallani lehetett az éneklést. Egyre hangosabb és hangosabb lett, ahogy a csarnok felé tartottunk. Śrīla Prabhupāda mosolya egyre szélesebb lett, ahogy szerető tanítványai felé közeledett. Ezen a napon néhány száz bhakta volt a reptéren, amikor Śrīla Prabhupāda besétált a terminálra. Teljesen figyelmen kívül hagytak mindenkit és mindent, ami körülöttük történt, kivéve az ő dicsőséges lelki tanítómesterüket. Nem vagyok képesített leírni istentestvéreim érzéseit, mivel jómagam sosem voltam olyan szerencsés, hogy ilyen erős, szerető érzéseket táplálhattam volna Śrīla Prabhupāda irányába. A reptéren mindenki számára egyértelmű volt, hogy a bhakták transzcendentális boldogságot éreznek. A Śrīla Prabhupāda és tanítványai közti szeretettel teli viszonzás a "reptéri lílák" során volt a legszembetűnőbb. Néhány percig úgy tűnt, senki lábai nem érintik a földet. Extatikus könnyek árja árasztott el mindenkit, kivéve egyetlen elesett lelket, engem.

Aztán dél körül megérkeztünk Új Dvárakába, és beléptünk Śrīla Prabhupāda lakosztályába. Azonnal készülődni kezdtem a masszázshoz. Masszírozás közben azonban nagyon zavart volt az elmém. Nem tudtam szabadulni a fájó gondolattól, hogy engem kivéve mindenki olyan nagy szeretetet érez a guruja iránt. Csaló imposztor voltam. Végül összeszedtem a bátorságomat, és megszólaltam, miközben Śrīla Prabhupāda hátát masszíroztam. Ily módon nem kellett szemtől szembe beszélnem vele.

- Śrīla Prabhupāda - mondtam. - Minden tanítványod annyira szeret téged. Ettől olyan rosszul érzem magam. Belőlem hiányzik ez az erős szeretet. Amikor ott vagyok veled a reptéren, látom, amint mindenki táncol, énekel, sír... Nekem olyan sok lehetőségem van részesülni a társaságodban, mégsem érzem ezt a túláradó szeretetet, amit ők.

Reméltem, mond valamit, amitől megkönnyebbül az elmém. De ő csendben maradt. Zaklatottan befejeztem a masszázst, és visszamentem a szobámba befejezni az ebédjét. Miután elmondta a Gayatri mantrát, behívatott a szobájába. Amikor beléptem, a hódolatomat ajánlottam, és nagy aggodalommal néztem fel rá, látván, milyen komoly tekintet ül az arcán.

- Szóval, szeretsz szolgálni engem? - kérdezte.

- Ó, igen, Prabhupāda - mondtam. - Nagyon szeretlek szolgálni téged.

- Akkor ez szeretet - magyarázta. - Sokan sokféle dolgot tudnak csinálni... énekelni, táncolni, fel-le ugrálni. De te ténylegesen csinálsz valamit. Ez talán nem szeretet?

- De, azt hiszem, Śrīla Prabhupāda - mondtam.

- Akkor csak csináld a szolgálatodat - folytatta. - Ez minden, amire szükség van. Ezt jelenti a szeretet. Szolgálni.

Kedves Śrīla Prabhupādám, mindig olyan együtt érző voltál ezzel az elesett lélekkel szemben. Éveken át bátorítottál engem, annak ellenére, hogy képtelen voltam lakhelyet biztosítani számodra a szívemben. Most is úgy látom, ahogy akkor, hogy oly sok tanítványod annyira szeret téged, én pedig egyáltalán nem. Ennek ellenére megengeded nekem azt a bensőséges szolgálatot, hogy leírhassam bámulatos kegyedet ez iránt a hálátlan, nyomorult alak iránt. Ironikus, hogy oly sok tanítványod közül épp engem választottál ki, ezt a kiszáradt békát, hogy leírhassam ízes líláidat. Valójában ez is újabb jele indokolatlan kegyednek. Köszönöm kedves szavaidat. Imádkozom, hogy egy nap képesítetté váljak arra, hogy megízlelhessem az istenszeretet egy cseppjét, és képes legyek úgy énekelni, táncolni, ahogy odaadó tanítványaid.

Eredeti: http://www.vedabase.com/en/spu/84