077 - Csak purit ettem; Gyermekkori emlékek

Śrīla Prabhupāda Uvāca 77

Csak purit ettem; Gyermekkori emlékek

Śrīla Prabhupāda visszaemlékezése a gyerekkorára

Śrīla Prabhupāda időnként szeretettel beszélt édesapjáról. S amikor róla beszélt, azt mindig nagy gyengédséggel tette.

- Édesapám mindig megbizonyosodott arról, hogy megkapom, amit akarok - mondta. - Még ha az éjszaka közepén purīt akartam is, édesapám azt mondta édesanyámnak, "Ha purīt akar, készíts neki purīt." Előfordult, hogy édesanyám tiltakozott, de édesapám megcsináltatta vele. Így ment ez. Nem is tudom. Talán az édesapám tudta. Mindig ilyesmiket csinált. Aztán édesanyám teljesítette, amit kért.

Egy repülőút alkalmával Śrīla Prabhupāda purīt és subjit evett. Ahogy evett, egyszer csak hangosan nevetni kezdett, s ezt mondta nekem:

- Amikor gyerek voltam, sosem ettem meg a csapátit. Nagyon el voltam kényeztetve. Azok nem voltak elég jók nekem. Nekem purī kellett. Amikor édesanyám főzött, nekem purī kellett. Még később is, amikor már üzletember voltam.

Aztán egy percre elhallgatott, de csak azért, hogy újra nevetni kezdjen. Nagyon élvezte, hogy elmondhatja nekem, micsoda csirkefogó volt.

- Időnként elég kínos volt, amikor vendégségbe mentem - folytatta. - Meghívtak vacsorára, és csapátit akartak adni.

Śrīla Prabhupāda elkerekedett szemekkel magyarázta a dilemmáját.

- Nem tudtam megenni. Ugyanakkor, nem is utasíthattam vissza. Nem tudtam, mit tegyek. Mit mondhattam volna, hogy "Sajnálom, de nem eszem meg a csapátit"? Azt gondolták volna, "Ó, magasabbrendűnek képzeled magad? Nem eszed meg a csapátit? Neked purī kell?" Ezért elég kínos volt. Időnként kimentem, és nem ettem meg. Nagyon nehezemre esett azt mondani, hogy "Ó, én nem kérek csapátit." Nagyon sértve érezték volna magukat, de én tényleg képtelen voltam megenni a csapátit. Egyszerűen nem szerettem.

Śrīla Prabhupāda egyre csak mosolygott és nevetett, ahogy leírta ezeket a csintalan tetteit.

- Akkoriban lett szolgám - mondta. - Folyton próbált rávenni, hogy egyem meg a csapátit. Egy alkalommal igen kitartóan mondogatta, "Azt akarom, hogy próbálja ki. Azt akarom, hogy engedje, hogy csapátit készítsek önnek. Biztos vagyok benne, hogy ízleni fog." De én azt mondtam, "Nem!" Ez így ment egy ideig. Egyre csak kérte, "Kérem, hadd készítsek csapátit. Tudom, hogy meg fogja szeretni." Végül beleegyeztem, "Rendben. Kipróbálom." Elsőosztályú csapátit készített. Azóta megszerettem a csapátit. Igen váratlan fordulat volt az életemben. Addig a napig soha nem ettem csapátit.

Nehéz szavakba önteni, milyen elevenen mesélte el ezt a történetet Śrīla Prabhupāda. Minden egyes személy érzéseit kifejezte, amint örömmel feltárta előttem ezt a történetet. Szemei úgy elkerekedtek, amint kifejezte aggodalmukat ezzel a bizonyos "felsőbbrendűséggel" kapcsolatban. Minden alkalommal, amikor a gyermekkoráról beszélt, olyan érzésem volt, mintha nemrég történt volna. Nagy örömét lelte benne, ha erről beszélhetett a tanítványaival.

Köszönöm, Śrīla Prabhupāda, amiért megengedted, hogy beléphessek a gyermekkori kedvteléseidbe. Csakis indokolatlan kegyed tette lehetővé, hogy tanúja lehettem ezeknek a dicsőséges tetteknek. Olyan sok mindenre volt szükségem tőled, s te kedvesen megadtad. Örökké az adósod vagyok.

Eredeti: http://www.vedabase.com/en/spu/77