Śrīla Prabhupāda Uvāca 110
Śrīla Prabhupāda szürke gyapjú csadarja
1975. április
ISKCON Kṛṣṇa Balarāmam Mandir
Vrindavan, India
Śrīla Prabhupāda mindig nagyon kedves volt a tanítványaival szemben. Időnként, amikor új ruhákat kapott, teljesítette a vágyainkat, kiosztva az általa viselt prasadam ruhákat. Śrīla Prabhupāda nem halmozott fel túl sok dolgot, mivel mindig a tanítványainak adta őket. Egy darab azonban kifejezetten kívánatos volt, nevezetesen a viseltes, szürke, gyapjú csadarja. Ezen a csadaron meditáltam, és elképzeltem, ahogy Śrīla Prabhupāda ezt viselte a Jaladuttan, amikor átszelte az óceánt. Elképzeltem, ahogy sok-sok éven át ezt hordta. A csadar varázsereje nőttön-nőtt, minden egyes alkalommal, amikor Śrīla Prabhupāda ezt hordta. Éveken át láttam, ahogy Ő Isteni Kegyelme ebben indult a reggeli sétákra, melegen bebugyolálva vele transzcendentális alakját. Itt-ott pöttyök is tarkították már. Ez volt az a csadar, melyen Śrīla Prabhupāda - még az első reggeli sétán, melyen személyes szolgájaként vettem részt Dallasban - megmutatta, hogyan hajtogassam.
Két évvel később Māyāpurban egy csoport sannyasi összedobta a pénzét, hogy egy gyönyörű kasmír csadart vegyenek Śrīla Prabhupāda számára. Sok ezer rúpiába került. Barna volt, és nagyon különleges szegély díszítette. Olyan helyen készítették, mely a jó minőségű kasmírjáról volt híres. Azt hiszem, pashmina gyapjúnak hívták, ami a puha, vékony, mégis meleg tulajdonságáról vált ismertté. Állítólag, egy nagy méretű csadart, melyet ebből a kasmírból készítettek, keresztül lehetett húzni egy kis gyűrűn, illusztrálva pehelykönnyű szövését. A gyapjú a Himalaya hegység legmeredekebb csúcsain élő kecskék szakállából készült.
Śrīla Prabhupāda mosolyogva fogadta az ajándékot.
- Amikor fiatal voltam, minden évben kaptam egy ilyet - mondta Śrīla Prabhupāda. - Egy úr, az apám egyik barátja rendszeresen járt Kashmirban. Ilyen csadarokkal kereskedett. És én minden évben kaptam egyet.
Śrīla Prabhupāda elfogadta a csadart, de a jelenlévő sannyasik egyike sem kapta meg végül a régit. Tanítványai, a lelki tanítómesterük helyzetét illetően valamivel több tudással távoztak a szobából. Śrīla Prabhupāda nem hordta valami gyakran az új csadart. Továbbra is a régi, elnyűtt, szürke csadarjában járt a reggeli sétákra.
Egy héttel később Śrīla Prabhupāda a Kṛṣṇa Balarāma Mandirban volt. A Śrīla Prabhupāda szürke csadarjára irányuló vágyam nőttön-nőtt, mivel mindenki más is azt akarta. Családos ember voltam, zsebemben néhány száz rúpiával, így elhatároztam, hogy veszek egy másik szürke csadart Śrīla Prabhupādanak, éppen olyat, amilyen van neki. Nagyon magabiztos voltam, hogy ha a régi csadar pontos mását odaadom, akkor azon nyomban nekem adja azt az áldott, régi csadart. Mivel sosem hagytam el a szolgai szállást, megszerveztem, hogy egy bhakta menjen el Delhibe és vegyen egyet. Hamarosan vissza is tért egy új, szürke, Lohi márkájú csadarral. 150 rúpiámba került, ami akkortájt nagyjából 7$-t ért.
Másnap délután, önző szándékaim tudatában, félénken besétáltam Śrīla Prabhupāda szobájába, eme feltételekhez kötött ajándékkal, melyet gondosan összehajtogatva szorongattam a kezemben. A hódolatomat ajánlottam. Guru Mahārājam csendesen ült az íróasztala mögött, s épp oly ragyogó volt, mint mindig.
- Śrīla Prabhupāda - mondtam. - Nemrég vettem magamnak ezt a csadart, de arra jutottam, hogy oda kéne adnom neked, mert ez még új, a te csadarod pedig már régi.
Śrīla Prabhupāda, mint mindig, most is átlátott gyerekes elmémen. Rám nézett, és azt kérdezte:
- Szükséged van csadarra?
- Hát, igen. Kell egy - feleltem.
- Akkor tartsd meg - felelte.
Śrīla Prabhupāda tovább nehezítette a dolgot. Nem engedett nekem egy szemernyi hamisságot sem.
- De Śrīla Prabhupāda - tettem hozzá feszengve. - Nagyon boldog lennék, ha elfogadnád ezt az új csadart. Azt szeretném, ha inkább a tiéd lenne. Te vagy a lelki tanítómesterem.
Śrīla Prabhupāda élvezte kínos helyzetemet.
- Nem, jó lesz ez így - mondta. - Nekem megfelel az enyém. Nincs szükségem újra.
Megértettem, hogy nem enged nekem egy cseppnyi kétszínűséget sem. Śrīla Prabhupāda, ismervén a szívemet, játszott velem. Végül meghódoltam, és tisztáztam a helyzetet.
- Śrīla Prabhupāda, valójában én sokkal inkább szeretném a te csadarodat, mint ezt az újat. A tiéd prasadam. Én a tiédet szeretném - ismertem el.
Śrīla Prabhupāda nagy elégedettséggel mosolygott.
- Jó, akkor elviheted az enyémet - felelte. - Én pedig ezt az újat használom.
Az új csadart az íróasztalára tettem, majd a hódolatomat ajánlottam. Az igazság valóban felszabadult érzéssel jár. Boldogan és megkönnyebbülten fogtam meg Śrīla Prabhupāda öreg csadarját, és győzelmesen repültem vissza a szobámba.
Śrīla Prabhupāda, még mindig megvan a csadarod. Egyszer úgy utasítottál: "Amikor a lelki tanítómester elhagyja a bolygót, minden kelléke imádandó. Addig is, a tanítványa mindent használhat, kivéve a cipőjét."
A csadarodat a múrtid használja. Az élet nagyságú alakod ott ül a családom templomszobájában. Télen hordod, ahogy oly sok éven át tetted, miközben körülutaztad a világot. Amikor látom rajtad, emlékszem minden irántam való nagyvonalúságodra. A kegyedet adtad, cserébe az általam végzett jelentéktelen szolgálatért. Amikor csak a csadarodat hordtam, tudtam, maya nem érhet hozzám, mert a te kegyed véd engem. Most már tudom, hogy az utasításaidat kell védőpajzsként magamon hordanom, azáltal, hogy 16 kört japázom és követem a négy szabályozó elvet. Azt akarom, hogy mindig veled lehessek, és imádkozom, hogy örökké szolgálhassam az utasításaidat.
Eredeti: http://www.vedabase.com/en/spu/110
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése