Śrīla Prabhupāda Uvāca 114
Távozás Śrīla Prabhupāda szolgálatából, hogy visszanyerjem az egészségemet
1974. december
ISKCON Bombay
Az Ő Isteni Kegyelmével folytatott transzcendentális utazások közül a második körút minden különösebb szertartásosság nélkül indult július közepén, és tartott december végéig. Az út legnagyobb része Indiában zajlott, azon a helyen, ami eredetileg is elijesztett lelki tanítómesterem lótuszlábaitól. Sajnálatos módon, míg Indiában voltunk, az idő legnagyobb részében beteg voltam. Úgy küszködtem végig a Vrndavanai 7 hetes időszakot, miközben Śrīla Prabhupāda rendkívül beteg volt. Miután ő visszanyerte az egészségét, az enyém kezdett hanyatlásnak indulni, s csak azon járt az eszem, hogy el kéne mennem ahhoz, hogy jobban legyek. Śrīla Prabhupāda kegyéből valahogy sikerült felülkerekednem meghódolásom hiányán, és lótuszlábai mellett maradnom. Egyszer azonban lebetegedtem, és az elmém nagyon zavart lett.
Képtelen voltam értékelni legszerencsésebb helyzetemet, és a testem kórságain meditáltam. Egy havi itt tartózkodás után Śrīla Prabhupāda készülődött, hogy visszatérjen Nyugatra, Hawaii érintésével. Szerfelett kötődni kezdtem az utazási tervekhez, a túlélésre hajtva egészen a tervezett indulás napjáig. Sajnálatos módon azonban a Juhu projekt kapcsán felmerülő nehézségek miatt el lett halasztva az indulás. Amikor mindez a tudomásomra jutott, igen lehangolt lettem. Ahogy ott sétáltam minden reggel szeretett Śrīla Prabhupādammal a gyönyörű Juhui tengerparton, csakis a fejünk felett elrepülő 747-esek jutottak el a tudatomig. Elképzeltem, hogy Nyugatra repülnek. Annyira vágytam rá, hogy én magam is azokon a repülőkön ülhessek. Ő Isteni Kegyelme filozófiáról beszélgetett a tanítványaival, miközben sóvárogva meditáltam minden egyes repülőn, míg az látótávolságon kívülre nem ért.
Néhány sétán megpróbáltam viccelődni Paramahāmsa Mahārājaval, remélve, hogy netán felfedezem, osztja az Indiából való távozni vágyásom nyomait. Aztán mivel Paramahāmsa Mahārāja nem igazán tudott hogy viszonyulni a szükségleteimhez, eme beszélgetésekkel Brahmānanda Mahārāja felé fordultam, némi szimpátiában reménykedve.
Ekkoriban a Hawaii templomban komolyabb problémával küzdöttek. Elmondtam Brahmānandanak, hogy egészségügyi problémáim miatt szeretnék visszatérni az Egyesült Államokba. Egyik délután felkerestük Śrīla Prabhupādat. Nagy aggodalommal léptünk be a nappalijába, és a hódolatunkat ajánlottuk. Rájöttem, milyen ostoba vagyok, hogy el akarom hagyni szeretett Guru Mahārājam lótuszlábait, ám öntörvényű elmém mégis erre kényszerített.
- Śrīla Prabhupāda - szólaltam meg. - Próbáltam kitartani, remélve, hogy hamarosan elhagyod Indiát, de úgy látom, még nem állsz készen az indulásra. Azt szeretném tudni, hogy én visszatérhetek-e Nyugatra, hogy egészségileg ismét felépülhessek.
- Rendben van - mondta kedvesen. - Menj vissza Los Angelesbe, és gyógyulj meg. Brahmānanda, te menj a Hawaii templomba, hogy segíts az ottani problémák megoldásában. Én pedig találkozom majd kettőtökkel, amikor visszatérek Hawaiiba.
Az Egyesült Államok felé tartó repülőút azonban nem volt olyan élvezetes, mint ahogyan azt előre elképzeltem. Amikor repülőnk felért, magasan a felhők fölé, Brahmānanda és én egymásra néztünk, és siránkozni kezdtünk, amiért úgy döntöttünk, távozunk Ő Isteni Kegyelme mellől. Śrīla Prabhupāda épp olyan könnyedén engedett el bennünket, mint amilyen könnyedén hónapokkal korábban visszafogadott engem a szolgálatába. Bármit elfogadott, amit Kṛṣṇa szánt neki, és soha nem kényszerített senkit semmire, amit az illető nem tudott megtenni. Újra és újra megfigyelhettem jóindulatú, lemondottságából fakadó fenségét.
Az embernek sírnia kell a Guru and Kṛṣṇa társaságáért. Ezeket nem lehet automatikusan vagy olcsón megkapni. Śrīla Prabhupāda mindig azt mondta:
- Az odaadó szolgálat olyasmi, amit saját önszántunkból és örömmel végzünk.
Brahmānanda Mahārāja ott maradt Hawaiion, és a templom ügyeit intézte, Śrīla Prabhupāda képviselőjeként járva el. Én folytattam az utamat Los Angelesbe (New Dwaraka / Új Dwaraka), hogy a feleségemmel és a fiammal legyek, aki immár majdnem három hónapos volt. Mesterségesen, elkülönültként viselkedve elrejtettem avégett érzett izgatottságomat, hogy még sosem láttam a fiamat. Természetes érzéseimet megtagadva voltam képes megfelelni belső szigorú elvárásaimnak. Valahogy szükségem volt arra, hogy külsődlegesen bizonyítsam jó bhaktaként való rendíthetetlen helyzetem. Ily módon tértem vissza New Dwarakaba (Új Dwaraka), nem realizálván, hogy a betegségem egyik lehetséges oka épp az érzelmi szükségleteim tagadása. Valójában alig vártam már, hogy visszatérhessek New Dwarakaba, s a családommal lehessek.
Kis ideig még New Dwarakai templomban időztem, majd családommal együtt Honoluluba (New Navadvipa / Új Navadvipa) utaztunk. Mire Śrīla Prabhupāda megérkezett, 1975. január 29-én, én már teljesen elmerültem a családosok életében. Paramahāmsa Mahārāja és Nitai prabhu nagyon keményen dolgoztak, hogy gondoskodjanak Śrīla Prabhupāda minden szükségletéről. Engem azonban annyira lekötött új asramom, hogy még csak nem is jelentkeztem a szolgálataimra, kivéve Śrīla Prabhupāda esti masszírozását.
Bár Śrīla Prabhupāda kegyesen megengedte, hogy minden este masszírozzam gyönyörű alakját, sosem kérdezte, miért nem vagyok aktívabb a neki végzett személyes szolgálatok terén. Nem kérdezte, mit csinálok a nap során, vagy hogy miért vagyok olyan elfoglalt a családos tevékenységekkel. Sosem tűnt úgy számomra, hogy teljesen le kéne foglalnom magam a Śrīla Prabhupādanak végzett személyes szolgálattal. Tudatom igen határozott fordulatot vett a grihasta tevékenységek felé. Szerencsére nem én irányítottam a sorsomat, és Kṛṣṇa elrendezte számomra, hogy már nem sokkal "játszóházas" tevékenységeim kezdete után, visszakapjam az Ő Isteni Kegyelmének végzett személyes szolgálatomat.
Śrīla Prabhupāda, fáj szembesülnöm azzal, hogy milyen hálátlan és elesett voltam. Sokszor hallottam, amikor tanítványok kérdezték:
- Miért nem kényszerít Kṛṣṇa, hogy szolgáljam Őt?
- Ha kényszerítve vagy, nem beszélhetünk szeretetről. Önként kell csinálni - felelted.
Mindig eszerint bántál velem, én mégis azért imádkozom, hogy fejezd be. Fafejű vagyok és arra vágyom, hogy kényszeríts a szolgálatodra. Ám te olyan türelmes és kedves vagy, hogy sosem kényszerítesz minket, nehogy nagy sértést kövessünk el, megtagadva utasításaidat. Kérlek, segíts felélesztenem a vágyat, hogy minden percben szolgálni akarjalak. Egyetlen boldogságom, amikor lótuszlábaidat szolgálhatom. Kérlek, tartsd ezeket a puha, aranyló lábakat a fejemen, hogy ne tudjak elkóborolni a védelmedből.
Eredeti: http://www.vedabase.com/en/spu/114
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése