2015. október 9., péntek

056 - Emlékezés a gyerekkori cipőkre

Sríla Prabhupada Uvaca 56
Emlékezés a gyerekkori cipőkre
1973. október
ISKCON Bombay
Juhu Beach

A Sríla Prabhupadával való társulásom emlékei három kategóriába sorolhatók.

Az első kategória csodálatos... Ez azon eseteket jelenti, amikor tanúja lehettem Sríla Prabhupada kegyének és kedvességének. A második kategória még csodálatosabb. Ez az, amikor naponta masszírozhattam őt és főzhettem neki. A masszírozása kifejezetten édes volt a számomra. De még ennél is jobb volt néhány olyan pillanat, ami a legcsodálatosabbként írható le.

Egyik éjszaka, úgy 10 óra körül Sríla Prabhupada készen állt az esti masszázsra. A juhui lakásában külön hálószobánk volt. Juhu különösen kedves volt, a szúnyogok miatt. Igen, mivel a szúnyogok miatt be kellett mennem a szúnyogháló alá Sríla Prabhupadával. Ez a helyzet nagyon bensőséges volt. Sríla Prabhupada lefeküdt én pedig felültem az ágyra a lábainál. Úgy éreztem magam, mintha táboroznék a lelki tanítómesteremmel; mint két fiatal az erdőben. Ezen a konkrét éjszakán Sríla Prabhupada is hozzátett egy kicsit ehhez az elképzeléshez.

Miközben gyengéden dörzsöltem a testét, azt mondta:

- Gyerekkorom egyik kedvence a cipőm volt. Egyszer édesapám vett nekem egy pár cipőt. Angliából importálták. A teteje puha bőrből volt, a talpa pedig kemény bőrből. Akkoriban talán 6 rúpiába kerülhettek. Kész vagyon volt. Indiában, 70 évvel ezelőtt, 6 rúpia rengeteg pénz volt. Nagyon szerettem a cipőimet. Emlékszem, iskolába is azt hordtam.

Ekkor pár percre elhallgatott. Magával ragadott Sríla Prabhupada boldogsága. Megpróbáltam elképzelni, amint a cipőiben sétál körös-körül. Transzcendentális alakját továbbra is masszírozva elmosolyodtam, és azt kérdeztem:

- Prabhupada, amikor az iskolába mentél, sétálás közben szoktad nézni a cipőidet?
- Igen - felelte nevetve. - Lefelé néztem, a cipőimre. Annyira szerettem ezeket a cipőket.

Néhány másik gyermekkori emlékéről is beszélt aznap éjszaka. Ez volt számomra a "legcsodálatosabb" éjszaka. Legszívesebben örökre ottmaradtam volna vele, őt masszírozva, a történeteit hallgatva. Olyan volt, mintha most először hallanám a Krsna könyv történeteit. Hihetetlen memóriája volt. Amikor a gyerekkoráról beszélt, olybá tűnt, mintha újra ott lenne. Elképzelni sem tudtam, milyen képesítésem lehetett, hogy megosztotta velem ezeket a perceket. Most már értem, hogy eme kedvteléseket nem csupán az én örömömre mesélte el. Azért mondta, hogy én leírhassam őket minden követőjének. Remélem, legalább egy kis ízelítőt képes vagyok átadni abból a nektárból, amit éreztem, miközben mesélte ezeket a fenséges kedvteléseket.

Köszönöm, Sríla Prabhupada, hogy megosztottad velem ezeket az emlékeket. Nincs semmiféle képesítésem, hogy bármiféle forrásból is hallhassam őket, mégis valahogy hallhattam őket a Te Isteni Lényedtől. Arra sincs képesítésem, hogy leírjam őket, de muszáj, hisz elmondtad nekem, és ez az örömteli kötelességem, hogy szerte a három világban hirdessem a dicsőségedet. Soha nem fogom ezt megérteni.

2015. október 8., csütörtök

055 - Egy 12 éves fiú főzi Sríla Prabhupada ebédjét

Sríla Prabhupada Uvaca 55
Egy 12 éves fiú főzi Sríla Prabhupada ebédjét
1973. nyara
ISKCON Bhaktivedanta Manor, Anglia

Két éven át az Úr egy tiszta bhaktájának társaságában lenni a legcsodálatosabb lehetőség a Krsna-tudatos cselekvés elsajátítására. Persze egy olyan személy számára, amilyen én vagyok, ez lehetőség egy nagy lélekkel szembeni megszámlálhatatlan sértés elkövetésére is. Számos olyan alkalom van, mely úgy vésődött az elmémbe, hogy örömet okoz, sok másik azonban csak elszomorít.

Az egyik Manor-béli indiai bhaktának volt egy 12 év körüli fia. Ez a fiú ebédet akart főzni Sríla Prabhupadának. Ő Isteni Kegyelme beleegyezett. Én, akinek a gondolkodásmódja a 12 évesekével vetekedett, továbbá semmiféle szolgáló hajlamom nem volt, úgy gondoltam, ez remek alkalom egy aznap reggeli lazításra. Egyáltalán nem ügyeltem a fiú főzését, és semmit nem tudtam arról, vajon kellőképp képesített-e arra, hogy megfőzze Sríla Prabhupada ebédjét. Megmasszíroztam Sríla Prabhupadát, majd visszavonultam a szobámba.

Valamivel később a fiú bevitte Sríla Prabhupadának az ebédjét. A dahl oda volt égetve. A chapatik kemények voltak, mert nem puffadtak fel. A rizs túlfőtt. Sríla Prabhupada mindent megkóstolt. Amíg a fiú visszatért a konyhába, hogy újabb chapatit süssön, bementem Sríla Prabhupada szobájába.

- Ez a prasadam... - mondta. - Hát nem segítettél?
- Nem, Prabhupada - feleltem. - Azt gondoltam, hogy megcsinálja ő.
- Igen, de vele kellett volna lenned, hogy megbizonyosodj arról, minden rendben megy - mondta. - Ez nagyon rossz. Hogy egyem meg?

A fiú épp ekkor jött vissza a szobába egy újabb chapatival.

- Minden nagyon jó - felelte Sríla Prabhupada. - Igen szép munkát végeztél.

A fiú nagyon boldog volt. Képességeihez mérten a lehető legjobbat nyújtotta az odaadó szolgálatban, és elégedetté tette a lelki tanítómesterét. Én azonban - szükségtelen is mondanom - nemtörődömségemmel nagy sértést követtem el. Sríla Prabhupada még csak nem is kiabált. Nehéz volt számomra, amikor kiabált. De amikor dühös volt rám, mégis csendben maradt, az még az előbbinél is fájdalmasabb volt.

Ez az eset újabb például szolgál Sríla Prabhupada nagyságáról. Bármennyi lelki és anyagi értelemben egyaránt képesített személlyel körülvehette volna magát, hogy megkönnyítse az életét, ő mégis elfogadta az én szolgálatomat. Soha, egyetlen egyszer sem kérte tőlem, hogy menjek el. Kegyesen elfogadta a hozzá nem értésemet. Hiányosságaim ellenére is mindig azt éreztette velem, hogy megbecsül. Oly sokszor láttam Sríla Prabhupadát oly sok sértést megbocsájtani a tanítványainak. Ez bizonyosan nem a legrosszabb dolog volt, amit a lelki tanítómesteremmel tettem, de közvetlen szolgálatról lévén szó, nagyon elszomorít.

Sríla Prabhupada, kérlek, ne zavarj el. Ebben az anyagi világban sehol sincs biztonságos hely, csakis a te gyönyörű, aranyló lótusz lábaidnál. Kérlek, adj vágyat arra, hogy életeim során téged és a mozgalmadat szolgálhassalak.

2015. október 7., szerda

054 - Prabhupada figyeli, ahogy eszünk

Sríla Prabhupada Uvaca 54
Prabhupada figyeli, ahogy eszünk
1973 nyara
ISKCON Bhaktivedanta Manor, Anglia

Ahogy szerte a világban látogattuk az indiaiakat, az indiai kultúra igen szembeötlő volt. Míg utaztunk, Sríla Prabhupadát és tanítványait gyakran hívták meg a házukba lakomára a támogatók. A tanítványok mindig lelkesek voltak az effajta összejöveteleken való részvételre, hiszen egyszerre kapták meg Sríla Prabhupada társaságát és a fényűző prasadamot. Nem emlékszem, hogy Sríla Prabhupada valaha visszautasított volna ilyen meghívást. Időnként rövid leckét is tartott a prasadam felszolgálása előtt. Az egyik ilyen összejövetel akkor történt, amikor Sríla Prabhupada a Manorban tartózkodott. Néhány tucat bhakta elment egy indiai úr házába. A prasadam igen fényűző volt.

Sríla Prabhupada többféle leírást is adott a prasadammal kapcsolatban.

- A bhaktáknak pazar lakomát kell készíteni - mondta. - Egyszerűt, de fényűzőt. A fényűző azt jelenti, hogy igen ízletes. Ha a prasadam ízletes, akkor még jóllakottan is képes vagy enni, de ha nem ízlik, az még az étvágyadat is elveszi. A bhakták számára készített prasadam jó kell legyen, mert akkor minden más is rendben lesz. A fenséges prasadam ghít és cukrot jelent.

A lakoma során halavát, édesrizst és purit is szolgáltak fel számos egyéb preparációval együtt. Figyeltem Sríla Prabhupadát, ahogy evett. Ez mindig különleges volt, hiszen általában egyedül evett a szobájában. Nem tudok igazságot tenni azzal, hogy megpróbálom leírni, milyen mennyei módon mozgatta az ujjait, a kezét és a száját, ahogy a prasadamot elfogyasztotta, de még én is képes voltam meglátni, hogy ő valóban megtisztelte a Krsna prasadamot. Mi mindannyian inkább csak a saját megelégedésünkre ettünk.

Amikor visszatértünk a Manorba, Sríla Prabhupada csengetett. Besiettem a szobájába és a hódolatomat ajánlottam.

- Nos, mindenkinek ízlett a prasadam? - kérdezte mosolyogva. - Mindenki élvezte a lakomát?
- Hát, Sríla Prabhupada, az igazat megvallva néhány bhakta nem érzi jól magát - mondtam. - Azt mondják, mindent olajban sütöttek ghí helyett.
- Ugyan mire számítottatok? - felelte. - Figyeltem őket, és láttam. Pradyumna nagyon sok purit evett, egy másik bhakta pedig rengeteg zöldséget.

Elámultam. Láttam, ahogy Sríla Prabhupada evett, ám fogalmam sem volt arról, hogy mindeközben ilyen sok mindent megfigyelt. Oly sok mindent csinált egyszerre, anélkül, hogy észrevettük volna, hogy egyáltalán bármit is csinál. Mindazonáltal nekem is volt egy megfigyelésem, amit felajánlhattam neki.

- Igen, Sríla Prabhupada - értettem egyet - de én sem érzem jól magam, pedig én nem ettem valami sokat.
- Igen, tudom - mondta. - Nem ettél olyan sokat, de emlékszem, hogy négy purit megettél.
- Igen, Prabhupada, lehet, hogy így volt - feleltem hitetlenkedve.

A hódolatomat ajánlottam, majd elhagytam a szobát, továbbra is azon rágódva, vajon honnan tudja mindezt. Többet tudott arról, hogy mit ettem, mint én magam. Figyelemre méltó volt számomra, hogyan lehetett a tudatában egyszerre mindennek, ami körülötte történt.

Köszönöm, Sríla Prabhupada, hogy ennyi figyelmet szenteltél ennek a haszontalan személynek. Imádkozom, hogy sose felejtsem el azt az időt, amit azzal töltöttél, hogy türelmesen átvezettél számtalan helyzeten. Olyan hatalmas szolgálatot végeztél, engem mégis a sok kis dolog nyűgöz le, amit értem tettél, és teszel folyamatosan mind a mai napig. Kérlek, engedd, hogy emlékezzek születésről születésre a kedvességedre. Keserédes a tőled való elkülönülés. Olyan íz ez, amellyel nem tudok betelni.

2015. október 6., kedd

053 - Rossz Ambassador Bombayben

Sríla Prabhupada Uvaca 53
Rossz Ambassador Bombayben
1972. december
ISKCON Bombay

Sríla Prabhupada, juhui lakrészének elkészülte előtt egy támogató, Kartikeya Mahadevia, otthonában lakott. A ház meglehetősen csinos volt, és úgy tűnt, Sríla Prabhupada jól érzi ott magát. Sríla Prabhupada, Syamasundara Dasa és én minden reggel elvittük Kartikeya kocsiját, egy Ambassadort, és elhajtottunk vele egy vízparti területre a reggeli sétához. Az út széles volt, s kevesen használták.

Egyik nap séta közben egy férfi mellett vitt az utunk, aki a járda szélén feküdt. Sajnos, ez igen gyakori látvány volt Bombay utcáin. Visszafelé menet másodszor is elmentünk mellette.

- Látjátok azt az embert, aki ott fekszik? - kérdezte Sríla Prabhupada. - Halott. - Sríla Prabhupada minden további megjegyzés nélkül sétált tovább.

Egyik séta után, amikor visszatértünk a kocsihoz, Syamasundara nem tudta a kulccsal beindítani a gyújtást. Jó pár percig próbálkozott.

- Sríla Prabhupada, valami nem stimmel - mondta. - Nem működik. Szerzek egy taxit.

Elment, miközben Sríla Prabhupada és én továbbra is ott ültünk a kocsi hátsó ülésén. Pár perc múltán két jól öltözött indiai férfi kinyitotta a kocsit, és leült az első ülésekre. Megijedtem. Sríla Prabhupada mosolygott, igen nyugodtnak tűnt, s hindiül beszédbe elegyedett velük. Hirtelen betették az ő kulcsukat, és a kocsi azon nyomban elindult. Elhajtottak.

Végül rájöttem, rossz kocsiban ülünk. Ez nem is tűnik olyan képtelenségnek. Még 25 év múltán is, az Ambassadorok teljességgel egyformának tűnnek a számomra. Az úr ragaszkodott hozzá, hogy visszavigye Sríla Prabhupadát a lakásához. Sríla Prabhupada az egész út során beszélgetett velük.

- Nagyon sajnáljuk - mondta Sríla Prabhupada.
- Semmi gond - felelték. - Visszavisszük a lakásához.

Bevittek minket a városba. Amikor megérkeztünk, Sríla Prabhupada azt mondta:

- Ha van kedvük, jöjjenek fel és vigyenek prasadamot.
- Nem, mennünk kell dolgozni - felelték. - Üzleti találkozónk lesz. Nagyon köszönjük, Swamiji.

- Ez a különbség India és Amerika közt - mondta aztán nekem Sríla Prabhupada, miután kiszálltunk a kocsiból. - Amerikában azt mondták volna, 'Hé, mit csinál ott? Szálljon ki a kocsimból!' Talán még meg is vernek. Indiában még mindig van némi kultúra. Indiában, ha sadhu-t látnak, megadják a tiszteletet. De a te országodban kirúgtak volna onnan. Azt mondják, 'Tűnés a kocsimból!'

Érdemes megfigyelni, hogy még ebben a helyzetben is, Sríla Prabhupada próbálta őket megetetni prasadammal. Számtalan alkalommal tapasztaltam ezt. Sríla Prabhupada azt akarta, hogy bárki, akivel csak kapcsolatba kerül, kapjon prasadamot.

Minden dicsőséget Sríla Prabhupadának!

2015. október 5., hétfő

052 - Vágyakozás Sríla Prabhupada brahmin zsinórja után

Sríla Prabhupada Uvaca 52
Vágyakozás Sríla Prabhupada brahmin zsinórja után
Mayapur Candrodaya Mandir
Mayapur, India

Mayapurban, egyik reggeli sétán egy bhakta megkérdezte Sríla Prabhupadát:

- A lelki tanítómester mindent tud?
- A lelki tanítómester minden olyat tud, amiről Krsna azt akarja, hogy tudja - felelte Sríla Prabhupada. - Csakis Krsna tud mindent.

Úgy tűnt azonban, rólam mindent tudott Sríla Prabhupada. Egyszer-egyszer megpróbáltam utolérni őt szellemességben, melynek mindig az lett az eredménye, hogy pillanatokon belül teljes mértékben leleplezett és legyőzött. Ezt példázza a következő történet is...

1971. augusztusában a Los Angelesi templomban második avatást kaptam Sríla Prabhupadától. Kirtanananda Maharaja és pár másik bhakta társaságában négy napon át utaztunk Új Vrndavanaból Los Angelesbe egy zárt furgonban. Pokoli egy utazás volt, de minden perce megérte.

Maga a második avatás folyamata igen áldott hangulatban zajlott. Bementem Sríla Prabhupada lakosztályába, és a hódolatomat ajánlottam. Ő egy új brahmin zsinórt tartott a kezében, és belesuttogta a fülembe a Gayatri mantrát. Mindez meglehetősen gyorsan történt. Amikor elhagytam a szobát, kaptam egy papírt, amin ott állt a mantra szövege. Pár napi ott tartózkodás után aztán nekivágtunk a hosszas visszaútnak Új Vrndavanaba. A visszaút azonban már valahogy nem tűnt olyan szörnyűnek.

Aztán egy reggel, 3 óra körül, Új Vrndavana iszapos tavában fürödtem. Teljes sötétség volt. Nagyon siettem, mert elő kellett készítenem a múrtik tálcáját a mangala ajánlásra. Valószínűleg egy vödör vizet a fejemre locsolva történt, hogy lemostam a testemről a felszentelt zsinóromat. Amikor órák múltán észrevettem, hogy eltűnt, könnyek öntötték el a szememet. A zsinór, melyet Sríla Prabhupadától kaptam, örökre eltűnt. Nagyon rossz ómen volt, és attól féltem, hogy a vele való kapcsolatom is elveszett.

1972. október
Radha-Damodara Templom
Vrndavana, India

Egy évvel később lettem Sríla Prabhupada személyes szolgája. A reggeli masszázs után, amíg ő fürdött, mindig friss ruhákat terítettem Sríla Prabhupada ágyára. Aztán bementem a nappaliba, kinyitottam a tükrét és beletettem a tilakját. Végül melléjük tettem a kis, vízzel teli lotát. Miután felöltözött, leült az asztalához, felrakta a tilakot és elmondta a Gayatri mantrát.

Az is a szolgálatom része volt, hogy minden hónapban új brahmin zsinórt tegyek oda. Vagy teliholdkor, vagy Ekadasi napján tettem ezt meg. Sríla Prabhupada úgy énekelt az új zsinóron, hogy fogta közben a régit. Az avatásomkor kapott zsinórom vesztesége mélységes lelkifurdalást vésett a szívembe. Mohón vágyakoztam a kijavítására. Ez volt az első hónapom Sríla Prabhupada személyes szolgálatában. Izgatottan vártam, hogy megszerezhessem Ő Isteni Kegyelme prasadam zsinórját, és ezzel helyreállítsam a transzcendentális brahmana kapcsolatot.

Miután elénekelte a Gayatrit, átsétált a verandán, el a konyha felé, ahol Yamuna devi főzött. Én bementem a nappalijába és felvettem a leselejtezett zsinórt, amin kénytelen-kelletlen, azt kellett látnom, hogy szét volt szakítva mindegyik szál. Nem hittem a szememnek! (Az azt követő két évben soha nem tett ilyet.) Kisétáltam a szobájából, kezemben a zsinórral, és leültem a verandán. Csomót kötöttem mind a hat szálra, mélységesen eltökélten arra, hogy újra helyrehozzam a vele való kapcsolatomat. Nem számított, hogy ő szétszedte őket. Mégiscsak az Ő zsinórja volt. Míg én elégedetten ültem a verandán, Sríla Prabhupada - ebédje befejeztével - épp arra sétált. A hódolatomat ajánlottam, ő pedig rám mosolygott.

- Eldobtad a brahmin zsinórt? - kérdezte.
- Még nem, Sríla Prabhupada - feleltem.
- Egy Tulasi alá kell elásnod, a templom kertjében - utasított. - Tedd a földbe, a gyökerek alá.
- Rendben - ennyit tudtam csak mondani.

Képtelen voltam elhinni... Más alkalmakkor is módomban állt megtapasztalni Sríla Prabhupada misztikus hatalmát. Ha valamire vágytam, mindig elérte, hogy kérjem. Szemmel láthatólag élvezte, hogy fényt deríthet a vágyaimra. Én is élveztem, nagyon is. Elmondhattam volna neki, hogy elvesztettem a zsinóromat, de túlontúl szégyelltem magam. Nem szerettem kérni semmit Sríla Prabhupadától. Próbáltam még csak kérdést sem feltenni, hisz oly sokan kérdezgették őt napi szinten. Próbáltam kitalálni, vajon Sríla Prabhupada mit szeretne, nem azt, hogy én mit szeretnék. Mégis, időnként úrrá lettek rajtam a saját vágyaim.

Sríla Prabhupada, kérlek, bocsáss meg, amiért nem követtem az utasításaidat. Sosem temettem el a zsinórt, ahogy kérted. Köszönöm, Sríla Prabhupada, hogy eltűrtél engem.

2015. október 4., vasárnap

051 - Legyezés

Sríla Prabhupada Uvaca 51
Legyezés; Szerezzetek valakit, akinek van esze
1972. október
ISKCON Radha-Damodara Templom
Vrndavana, India

Kartika hó folyamán, a Sríla Rupa Goswami Bhajana Kutirjához közeli udvarban, Sríla Prabhupada minden este leckét tartott az Odaadás Nektárjából. Korábban Sríla Prabhupada már sokszor beszélt eme terveiről, ezért nagyon izgatott voltam. Azt mondta, hogy a tanítványai kedvéért minden lecke angol nyelven lesz, nem hindiül. A Delhibe tartó gépen azt mondta:

- Te olvasol az Odaadás Nektárjából, én pedig magyarázatot fűzök hozzá. - Nagyon boldog voltam, hogy ilyen lehetőséget kaptam.

Első este Pradyumna olvasott fel az Odaadás Nektárjából. Engem nem zavart. Én vettem fel a leckét, és gondoskodtam Sríla Prabhupada olyan személyes szükségleteiről, mint például a legyezés, ha épp szükség volt rá. Az udvart a tanítványai és számos brijbasi töltötte meg. Utóbbiak közül a többség nem értett angolul, de ez nem számított. Örültek, hogy egy szent személy társaságában lehetnek.

A lecke közben még világos volt. A papagájok siettek vissza az ágaikra az éjszakára. A majmok szokás szerint felfordulást okoztak. A legyektől eltekintve nagyon transzcendentális volt a légkör. A legyek azonban ott zümmögtek Sríla Prabhupada körül, miközben beszélt. Nagy lehetőség volt számomra, hogy személyes szolgálatot ajánlhassak. Felkaptam a camara legyezőt, és a gurum mellé álltam. Úgy forgattam a legyezőt, akárcsak a pujarik, a múrtiknak tartott arati folyamán. Nagyon büszkének éreztem magam, amiért ilyen szolgálatot végezhettem az istentestvéreim előtt. Fel-le legyeztem, s fel sem tűnt, hogy a legyek továbbra is zavarják Sríla Prabhupadát. Egyszer csak felemelte a karját, és legyezni kezdett az arca előtt, hogy elűzze a legyeket. Én azonban annyira elmerültem a nagyságom tudatában, hogy fel sem tűnt, valójában nem is végzek szolgálatot. Még csak a közelében sem jártam a probléma megoldásának.

Végül leesett a tantusz. A lelki tanítómesterem rám pillantott, és azt kiáltotta:

- Szerezz valakit, akinek esze is van!

Olybá tűnt, mintha egy évig álltam volna ott, mozdulatlanul.

Hirtelen egy fiatal brahmacari, akit Kunjabiharinak hívtak, kivette a legyezőt az izzadt kezemből, és Sríla Prabhupada mellé állt. Egyesek szerint elég excentrikus volt. Abban a percben nem választottam volna őt erre a konkrét szolgálatra.

Visszamentem a felvevőhöz. Az elmém vele együtt pörgött. Végül rájöttem, mit jelent a hajszál csúcsának 1/10000 része. Néztem Kunjabiharit. Olybá tűnt, mintha egy egész erdőtüzet képes lenne eloltani a legyezése erejével. Egy légy sem volt olyan ostoba, hogy a közelbe merészkedjen, amíg a ő városban van. Másodpercekkel később eltűnt az összes légy. Eme megpróbáltatások közepette Sríla Prabhupada végig a tanítványaihoz beszélt. Később, amikor kezdtem újra észhez térni, láttam, hogy Sríla Prabhupada mosolyogva néz Kunjabiharira, és egyetértően bólint tanítványa odaadó szolgálata láttán.

Aztán már csak arra emlékszem, hogy a lecke végén felkeltem, és egyedül elsétáltam Sríla Prabhupada lakosztálya felé. Mielőtt beléphettem volna, egy brahmacari jött oda, és azt mondta:

- Srutakirti, te olyan szerencsés vagy, hogy így megszidott Sríla Prabhupada! - Mosolyt erőltetve magamra, azt feleltem, "igen".

Ez volt az első alkalom, hogy Sríla Prabhupada ilyen sok ember előtt megszidott. Nehéz volt elfogadni. Olyan kedves volt, hogy így letörte a hamis büszkeségemet. Az évek során továbbra is, újra meg újra részesített eme áldásában. Meg kellett tennie, mivel továbbra sem tanultam meg azt az egyszerű igazságot, hogy én az "első számú ostoba" vagyok. Újra és újra próbálja megtanítani nekem, hogy a szolgálat az ő elégedettségét szolgálja, nem az enyémet.

Sríla Prabhupada, kérlek, adjál újabb esélyt, hogy legyezhesselek. Nem! Még mindig felfuvalkodott vagyok. Kérlek, add az áldásodat, hogy képes legyek arra vágyni, hogy a tanítványodat, Kunjabihari Dast legyezhessem. Ő elégedetté tett téged a szolgálatával. Így lehet fejlődést elérni a Krsna-tudatban.

2015. október 3., szombat

050 - Holnap neked kell szolgálnod Yamuna devit

Sríla Prabhupada Uvaca 50
Holnap neked kell szolgálnod Yamuna devit
1972. október 15.
Radha-Damodara Templom
Vrndavana, India

Ekkortájt én főztem Sríla Prabhupadának, valamint masszíroztam transzcendentális testét naponta, 5 héten át. Sosem értettem, hogy részesülhettem ilyen hatalmas szerencsében, ám egy nap valami új dolog történt, mely megváltoztatta Ő Isteni Kegyelmének végzett szolgálatomat. Yamuna devi ott volt Sríla Prabhupada konyhájában, és épp az ebédjét készítette. Ez fő feladataim egyike volt, elvégre Ő Isteni Kegyelme két napon át tanított Dallasban, hogy használjam a főző edényét!

Aznap, miután megmasszíroztam Sríla Prabhupadát, megfürödtem és felöltöztem. Mivel nem kellett ebédet főznöm, nem tudtam, mihez kezdjek, így elkezdtem a templom körül sétálni. Sosem jártam még azon a területen, és elég elveszettnek éreztem magam, mind a szolgálatomban, mind Indiában. Nagyon más volt Vrndavanaban lenni. Próbáltam értékelni azon jószerencsémet, hogy Krsna otthonában lehetek az Ő tiszta bhaktájával.

Végül Sríla Prabhupada konyhája felé vettem az irányt. Miután beléptem, hódolatomat ajánlottam. Sosem gondolkodtam el azon, milyen sértő lehetett eme szabados viselkedésem. Sríla Prabhupada ott ült, és épp prasamot tisztelt. Pontosan azon a helyen ült, ahol éveken át a világ Krisna-tudattal való meghódítását tervezgette. Gyönyörű pillantással nézett fel, s kérdezte:

- Nos, ettél már?
- Nem - feleltem - csak lefürödtem.
- Ó, akkor még nem tiszteltél prasadamot - felelte Sríla Prabhupada elbűvölően. - Yamuna, állíts össze neki egy tányér prasadamot.
- Nem, nem szükséges - feleltem. - Várok, míg be nem fejezted.
- Dehogyis. Ülj le, és egyél - mondta.

Amilyen gazember voltam, boldogan engedelmeskedtem az utasításának. Ez volt életem egyik legédesebb pillanata. Sríla Prabhupadával közösen tiszteltem meg a prasadamot. Csak mi ketten. Vrndavanaban. A Radha-Damodara Templomban. A tiszta bhakta kegye igazán végtelen.

Nem voltam felkészülve arra, ami ezután következett. Miután megízleltem Yamuna devi főztjét, ráébredtem, hogy még soha azelőtt nem ettem prasadamot. Arra is rájöttem, hogy még soha nem főztem semmit, ami alkalmas lett volna arra, hogy felajánlják. Yamuna devi az Úr egy felhatalmazott bhaktája volt, akit azért küldtek ide, hogy pazarul megetesse Sríla Prabhupadát. Minden egyes preparáció hihetetlen volt. Tökéletes chapatikat készített. A subjik íze olyan volt, mintha csak a lelki világból jöttek volna. Sríla Prabhupada mellett ülve rájöttem, mekkora kárt okoztam azzal, hogy én főztem számára. Időnként azt mondta, hogy "jó Amerikai prasadamot" főztem. Ekkor megértettem, mit értett ez alatt. Yamuna főztje olyan transzcendentális volt, hogy olybá tűnt, mintha még soha azelőtt nem ettem volna.

- Na, ízlett? - kérdezte Sríla Prabhupada, amikor befejeztük.
- Igen, Sríla Prabhupada - feleltem lelkesen. - Nagyon is.

Elmosolyodott, és azt mondta:

- Tehát, mivel ma ő készített neked ebédet, holnap neked kell főznöd rá. Ez a védikus szokás. Ma ő tett neked szolgálatot, holnap neked kell szolgálnod őt.
- Ó, igen, Prabhupada - feleltem.

Más alkalmakkor azt mondta Sríla Prabhupada:

- Az embernek mindig készen kell állnia arra, hogy szolgáljon másokat, nem lehet mindig csak elfogadni mások szolgálatát. Prabhunak hívtok másokat, de a prabhu mestert jelent. Hogy lehet szolgálatot elfogadni a mesteredtől? Szolga vagy, és prabhunak hívsz másokat, és mégis oly sok szolgálatot fogadsz el a mestereidtől. Tehát, ha én prabhunak hívlak, az azt jelenti, hogy szolgálatot kell végeznem. Ez kell legyen a hozzáállás, hogy én mindenki szolgája vagyok, hiszen mindenkit prabhunak hívok.

Végül soha nem főztem Yamuna devinek. Nem lett volna szolgálat. Lemondás lett volna számára, hogy megegye az én "amerikai prasadamomat". Mataji, kérlek, bocsáss meg, amiért elfogadtam a szolgálatodat. Sríla Prabhupada, kérlek, bocsáss meg, amiért nem követtem az utasításaidat. Imádkozom, hogy képes legyek olyan szakértelemmel szolgálni a lelki tanítómesteremet, akár egy olyan meghódolt lélek, mint Yamuna devi dasi.

2015. október 2., péntek

049 - Arjuna japázik? Példát kell mutatnunk

Sríla Prabhupada Uvaca 49
Arjuna japázik? Példát kell mutatnunk
1973. augusztus
Bhaktivedanta Manor, Anglia

Egyszer, Sríla Prabhupada délutáni masszázsa közben Rebatinandana Swami olyan problémával lépett a szobába, melyet - úgy találta - csakis a lelki tanítómestere lehet képes megoldani.

- Sríla Prabhupada - mondta. - Syamasundara GBC tag, és elég sokféle döntést hoz. Szeretném autoritásként elfogadni, de el kellett jönnöm hozzád, mert nem japázza a köreit. Ez tény. Egyáltalán nem japázik. És sok másik templomi bhakta számára is nehézséget jelent követni őt, mint autoritást. Szeretném tudni, hogyan kéne ezt kezelnünk.

Sríla Prabhupada egy percre elhallgatott, majd ezt felelte:

- Syamasundara, ő nagyon elfoglalt. Arjuna, amikor a Kuruksetrai csatát vívta, ő sem japázta le a 16 körét. Amikor harcolsz, mikor lenne idő lejapázni a köreidet? Lehetséges, hogy Syamasundara túlságosan elfoglalt. Így kéne tekintened erre. Amíg ő van megbízva ezzel a feladattal, követned kell őt, és inspirálni a japázásra, ha nem japázik.

Egy másik alkalommal, Kalkuttában, a délutáni masszázs folyamán egy másik bhakta jött a szobába, és kérdezte, mit lehetne tenni, mert Gargamuni Maharaja, a templom adminisztrátor nem japázza a köreit.

- Akkor ne ő végezze ezt a feladatot - felelte Sríla Prabhupada. - Lehet, hogy anyagi szemmel nézve oly sokféle szempontból képesített, de ez nem elégséges. A menedzsmentben a transzcendentális aspektusnak is jelen kell lenni. Kell, hogy az adott személy kövesse a szabályozó elveket és énekeljen. Máskülönben teljesen haszontalan, ha csak menedzsment tudással rendelkezik.

Ám akkor Sríla Prabhupada mégsem váltotta le Gargamuni Maharajat. Ő volt az acarya, és képes volt a hely-idő-körülménynek megfelelő lépéseket megtenni. Ez szemmel látható a leveleit olvasva, és a felvett beszélgetéseit hallgatva. Olykor Sríla Prabhupada levélben utasításokat írt, melyek csakis arra az egy személyre vonatkoztak, aki kézhez kapja a levelet, s nem általános irányelvként voltak értendők. Az abszolút igazság megismeréséhez a könyveit kell olvasnunk. Gyakran úgy hívta őket, hogy "a következő 10000 év törvénykönyvei".

Sríla Prabhupada személyes jelenléte ezen a bolygón olyan erővel bírt, hogy még az olyan elesett lelkeket is képes volt felkarolni, mint jómagam, s le tudott kötni minket Krsna szolgálatában, még akkor is, amikor nem követtük olyan szigorúan a szabályait. Eltávozása óta rájöttem, hogy ha a társulására és odaadó szolgálatra vágyom, akkor szigorúan követnem kell az utasításait. Ez a legtöbb bhakta számára talán nem jelent többet a józan észnél, számomra azonban igazi felfedezés. Sríla Prabhupada örökké él az utasításaiban, és a követői vele élnek. Sríla Prabhupada, kérlek, foglalj le a szolgálatodban.

2015. október 1., csütörtök

048 - 80 évesen leszel te csak intelligens

Sríla Prabhupada Uvaca 48
80 évesen leszel te csak intelligens
1973. augusztus
Bhaktivedanta Manor, Anglia

Amikor már vagy egy éve masszíroztam naponta Sríla Prabhupadát, úgy éreztem, meglehetősen hatékony lettem.

- Csodálatos hely a Manor - mondta Sríla Prabhupada - és ha süt a nap, nincs is ennél jobb hely.

Ahogy máskor is, Sríla Prabhupada egy gyékényszőnyegen ült a fényesre polírozott fapadlón. Két üveg állt mellette. A nagyobbikban mustármag olaj volt, a kisebbikben pedig szantálfa olaj. A nap ragyogó sugarai keresztülszűrődtek az ablakokon, és Sríla Prabhupada aranyló színe sugárzóan fényes volt. Én Ő Isteni Kegyelme mögött ültem, és a fejét dörzsöltem, hűsítő hatása végett a szantálfa olajjal. Miután úgy 15 percig masszíroztam a fejét, áttértem a hátára. A testére mustármag olajat használtam, így felkaptam az üveget, hogy egy kicsit a kezembe öntsek az olajból.

Sríla Prabhupada többször is mondta: "Olyan erősen masszírozd a hátam, ahogy csak tudod." És komolyan is gondolta. Elképesztő volt! Az egész testsúlyomat és minden erőmet bevetettem a háta masszírozásába, s tettem ezt vagy fél órán át, esetleg még tovább. De sosem mondta, hogy túl kemény lett volna. Olykor szándékosan erősebben csináltam, azt gondolván, biztos van valamiféle határa annak, amennyire erősen szereti. De sosem tapasztaltam efféle határt. Sríla Prabhupada tökéletesen nyugodtan üldögélt - ahogy ő hívta - eme "passzív birkózás" alanyaként. Sosem kellett kitámasztania magát, hogy ellensúlyozza az erőmet. Mindig élvezte a masszázst, s ez alól ez a nap sem volt kivétel. Aztán felálltam, és pozíciót váltottam.

Ahogy egyet jobbra léptem, hogy Sríla Prabhupada mellkasát masszírozzam, véletlenül felrúgtam a mustármag olajas üveget. Ő Isteni Kegyelme többször figyelmeztetett, hogy mindig tegyem vissza a kupakot az üvegre. Sajnálatos módon ezt nem mindig tettem meg. S ez alkalommal meg kellett fizetnem érte.

- Te ostoba - kiáltott rám nyomban. - 80 évesen leszel te csak intelligens. Menj, szerezz egy csészét!

Kirohantam a szobából és egy rozsdamentes acél katorival tértem vissza.

- Rendben - mondta Sríla Prabhupada. - Tedd a kezed az olajba, aztán simítsd le róla az olajat a csészébe.

Ott ültünk mindketten, míg a padlón lévő összes olaj a fém csészébe nem került.

- Most ezt az olajat használd a hátralévő masszázshoz - mondta.

Sríla Prabhupada sosem pazarolt el semmit.

Ahogy folytattam Sríla Prabhupada masszírozását, a légkör szinte túl csendesnek tűnt. Éreztem, hogy dühös rám az ostobaságom miatt. Aztán elkezdtem azon gondolkodni, vajon mit mondhatnék, hogy enyhítsem az elkövetett sértést. Folyton-folyvást ezen töprengtem. Végül összeszedtem minden bátorságomat.

- Nagyon köszönöm, Sríla Prabhupada - mondtam. - Azt hittem, sokkal tovább fog tartani számomra, mire intelligens leszek.

Sríla Prabhupada hangosan felnevetett.

- Igen - mondta. - Ez egy régi indiai kifejezés arra, amikor valaki valami ostobaságot csinál: "80 évesen leszel te csak intelligens!"

Sríla Prabhupada tiszta bhakta volt és Krsnát kötelezi, hogy betartsa bhaktája adott szavát. Nekem nincs ugyan esélyem arra, hogy Krsna-tudatos legyek, de ha sikerül elérnem a 80 éves kort, teljesen bizonyos vagyok benne, hogy végre intelligens leszek. S mivel Krsna-tudatosnak lenni az igazi intelligencia, imádkozom, hogy elérhessem a 80 évet, s akkor végre megfelelhessek az én szeretett Sríla Prabhupadám várakozásainak.

2015. szeptember 30., szerda

047 - Lótuszlábak a Transzcendentális World Airwaysen

Sríla Prabhupada Uvaca 47
Lótuszlábak a Transzcendentális World Airwaysen
Repülő TWA (Transcendental World Airways*)

Az a hely, ahol egy tiszta bhakta van, Vaikuntha, és ő indokolatlan kegyében részesíti az elesett, feltételekhez kötött lelkeket, akár tetszik ez nekik, akár nem. Amikor repülővel utaztunk, Sríla Prabhupada mindig mosolygásra késztetett, mivel sosem változtatott a szokásain, s a materialista személyek társaságában ezek a tettek olykor igen szokatlanok voltak.

Sríla Prabhupada szeretett kitekinteni az ablakon a fel- és leszállások során. Különösképpen élvezte az ablakon való nézelődést a landolás közben. Amikor hosszú éjszakai utunk volt, Sríla Prabhupada titkára és én üresen hagytuk a székeinket Sríla Prabhupada mellett, hogy lefeküdhessen aludni. Ez alkalommal Sríla Prabhupada transzcendentális teste kinyújtózott az üléseken. Feje békésen feküdt az ablak melletti párnán. Teljesen nyugodtnak tűnt, olyasmi volt ez, amire én mind a mai napig képtelen vagyok a repülőn. Lábai a karfa alatt úgy 25-30 centire benyúltak a folyosóra. Gyönyörűek voltak akár fedte őket sáfrány zokni, akár nem. Ezen az estén a lótuszlábai kényelmesen be voltak fedve. Ahogy aludt, úgy egy órán át, az utasok fel-le sétáltak a folyosón, súrolva a kamala pada-t. Olykor váratlanul nekimentek, mire ő egy kissé megmozdult, ám mégsem húzta vissza a lábait. Otthagyta őket, hogy áldást osszanak mindenkinek, aki van olyan szerencsés, hogy elmegy mellettük.

Sríla Prabhupada kísérete a szomszéd sorból nézte ezt, és azon töprengtek, vajon mit tehettek ezek az emberek, hogy ilyen csodálatos lehetőség adatott meg nekik. Talán - akár tetszett nekik, akár nem - Sríla Prabhupada erőltette rájuk ezt az áldást indokolatlan kegye által.

Köszönöm neked, Sríla Prabhupada, amiért kényszerítesz, hogy futó pillantást vessek a megrendíthetetlen magasztosságodra. Kérlek, újra és újra kényszerítsd rám áldásaidat, ahogy könyörületesen oly sokszor megtetted ezt már a múltban.


* Megj: World Airways légitársaság.