016 - 1975. december 8.

1975. december 8.

(Sri Vrndavana Dhama)

Prabhupada mindig törődött a jólétünkkel - nem csak filozofikus értelemben, hanem számos gyakorlati szempontból is. Ma reggel például nagyon hideg volt; valóban beköszöntött a tél. Sétája közben megjegyezte ezt, majd pedig megkérdezte, kapnak-e a bhakták ghít a capatijukra. Aksayananda Swami azt felelte, csak a vendégek kapnak, mivel drága és nem szükséges a bhakták számára.

Prabhupada azonban nem értett egyet. Azt mondta, ebben az évszakban szükséges. A hideg időjárás miatt a bhakták kell, hogy kapjanak egy kis extra ghít és gabonát. Javasolta a channa és urad dhalok keverését, mivel mindkettő ízletes és jótékony hatású - nem túl kevés, nem túl sok. "A szükségtelen vairagyara", mint mondta, "nincs szükség. Nem értünk egyet ezzel. Yuktahara-viharasya. Egyél, amire szükséged van az egészséged megőrzésére - de ne egyél túl sokat. De amire valóban szükséged van, azt meg kell tenni."

Srila Prabhupada nagyon elégedett Harikesa cikkével, a "Kísérleti tudás"-sal. Tegnap este felolvastatta vele. Ma reggel, séta közben pedig kérte, ismételje el néhány pontját, hogy a többi bhakta is hallhassa. 

Maga is hozzáfűzte néhány igen mulatságos megfigyelését. Felidézve Dél-Afrikai utazását, elmondta, hogy ott igen sok gyárban csirkéket ölnek le. "Úgyhogy javasoltam, analizálják a tojást. Találják ki, milyen vegyületek vannak benne, és hozzanak létre egy tojást. Ez volt a javaslatom." Harikesa felé intve mondta, "Úgyhogy ő megcsinálja!" Mindannyian nevettünk, miközben Srila Prabhupada folytatta, "Ő majd elmagyarázza, hogyan kell létrehozni egy tojást a..."

"A vegyületekből", javasolta Aksayananda Swami.

Aztán Jnana dasa hozzátette, "És csirkét teremteni."

Aztán Harikesa elmagyarázta, "Kalcium-foszfát és egy kis kénkő, hogy sárga legyen. Színezd, majd fedd be műanyaggal, aztán tedd be egy inkubátorba, és hadd nőjön a csirke."

"Aztán megeszed!" fejezte be Prabhupada.

Aksayananda Maharaja úgy vélte, ez remek cikk lenne.

Prabhupada megállt, és komolyan így szólt, "Az egyetlen bánatom, hogy ezek a gazemberek tudósok és nagy emberek lehetnek. Egyszerűen szólva, nem tudnak ilyet létrehozni. Ez nagyon egyszerű. Tégy össze néhány vegyületet, és ha ismered a vegyületeket, miért nem csinálod meg te magad? És az inkubátorba teszed, és nem kell megölnöd annyi csirkét."

"Ez valójában remek kihívás", értett egyet Harikesa. "Ez a nagy, nagy tudós, a hatalmas, nagyra nőtt agyával..."

De Prabhupada közbevágott, "'Nagy, nagy majom, nagy, nagy pocak. Ceylon ugrás - melankólia!' [megj. eredetileg rímelt is. :) ] Nem ismeritek ezt? Baro baro bandolel, baro baro pet, la"ka dingate, matakare het!"

Mindnyájan nevettünk, miközben Prabhupada folytatta, "Ezt a fordítást a President's College egyik nagy professzora, Rowe professzor készítette. Szóval ezek a professzorok  meg kell tanuljanak bengáli nyelven, és ő ezt fordította, 'Nagy, nagy majom, nagy, nagy pocak. Ceylon ugrás - melankólia!'"

Prabhupada elképesztően humoros volt, és az analógiái tökéletesen passzoltak. A tudósok folyton nagyokat mondanak, azt állítva, hogy az élet az anyagból származik, és csupán a vegyi anyagok egyfajta kombinációja. S bár az élet ott van mindenütt, minden pillanatban, ők mégsem tudják sem megmondani, mi ez a kombináció, sem pedig reprodukálni. Hasonlóan, Hanumán társai is, bár nagyon hősködtek és dicsekedtek, amikor arról volt szó, hogy átugorják az óceánt Indiáról Lankára, "melankólikusak" lettek. Csak Hanumán tudta megtenni, az Úr Rama kegyéből.

Ennek ellenére, a gyakran humoros kritikák, és a modern materialista tudósok olykor általános elítélése ellenére Prabhupada figyelmeztetett bennünket, hogy a tudományos alapokon zajló prédikálásra vonatkozó bármely próbálkozást ügyesen, szakértő módon kell csinálni. Amikor Alanatha, egy európai bhakta elmesélte neki a terveit, hogy Svédországban olyan magazint szeretne publikálni, mely kihívja a materialista tudósokat, Prabhupada figyelmeztette őt. "Ne írj semmilyen ostobaságot. Nagyon alaposnak kell lenned, különben nevetség tárgyává válsz. Annak, aki kihív másokat, nagyon magabiztosnak kell lennie. Minden szempontból meg kell tudnia védenie magát az ellenfelétől. Ilyenkor rendben van a kihívás. Mi magabiztosak vagyunk a tekintetben, hogy a lelket semmiféle anyagi kombináció eredményeképp nem lehet létrehozni. Így kihívhatjuk őket. És képesek vagyunk megvédeni magunkat mindenféle szempontból."

A leckén Prabhupada ugyanezt a témát folytatta. Azt mondta, a modern civilizáció azt jelenti, hogy növelik a gyilkolást. A tudományos fejlődés hatására a modern ember nagyon szakértő lett a kevésbé szerencsések, csirkék, tehenek, kisbabák, s még saját lelkük leölésében is. Az állam is ezt reklámozza, "Egy, két, három - bas!" Azt tanácsolják az embereknek, hogy családjukat fogamzásgátlással vagy abortusszal maximum 3 főre korlátozzák. De azok, akik nem tudják kontrollálni az érzékeiket, visszaélnek saját és mások életével is. Prabhupada elmagyarázta, hogy az ilyen emberek nem is tudják elképzelni az életüket érzékkielégítés nélkül, s csak a már-már korlátlan evésre, alvásra és nemi életre vágynak.

Felidézte, hogy az ISKCON kezdeti időszakában, még New Yorkban, szomszédai tiltakoztak a reggeli éneklés ellen. "Kezdetben volt ez, a Második Sugárút 26-ban, amikor reggel 7 órakor a reggeli imáink zajlottak, nem is olyan korán. És sok másik bérlő félmeztelenül panaszkodott a főbérlőnek, 'Mr. Judah, mi folyik itt? Mégis mi történik? Fejezzék be! Fejezzék be! Fejezzék be!' Úgyhogy Mr. Judah azt szokta felelni, 'Nem, nem, nem fogják abbahagyni. Én nem kérhetem ezt. Menjetek a rendőrséghez.'"

"Úgyhogy időnként a rendőrség jött ki, hogy abbahagyassa velünk, de mi nem hagytuk abba."

Ennek hallatán nevetés futott át az összegyűlt bhaktákon.

Srila Prabhupada folytatta, "Szóval ajitatmanah. Az emberi élet arra szolgál, hogy legyőzzük az érzékeket. 'Nem, jobb az érzékek áldozatának lenni.' Ez a modern civilizáció."

Figyelmeztetett a családos élethez való túlzott ragaszkodásra, melyet a Védák egy sötét kúthoz hasonlítanak. Elmondta, hogy a Védikus civilizációban elő volt írva, hogy 50 éve korban fel kell hagyni vele. Másként az ember atma-ghatam lesz, a lélek gyilkosa.

Egyre több családos ember és gyermekes anya van most az asramankban, és úgy tűnik, sokan letelepedni jöttek ide. Vrndavanaban élni és itt nevelni a gyermekeket igazán vonzó bármely bhakta számára, ám Prabhupada figyelmeztetett bennünket, legyünk nagyon óvatosak, hogyan tevékenykedünk a szent dhamaban. "Azokat, akik nem veszik figyelembe ezeket a szabályokat és korlátozásokat, ajitatmanahnak hívják, olyannak, akit rabul ejtettek az érzékei. Ők azzal foglalkoznak, hogy annyit aludjanak, amennyit csak lehet. A napjaik mindenféle haszon, nisphalam nélkül, eredménytelenül telnek. Aki nem komoly az emberi élete értékét illetően, idejét alvásra vesztegetheti. De nem. Ha az elődjeinket, a Gosvamikat követjük, akik mind miniszterek voltak, és eljöttek Vrndavanaba, hogy itt gyakoroljanak - hogy mit? Nidrahara viharakadi vijitau, hogy legyőzzék az alvást, evést és a párzást. És ha Vrndavanaba érkezve ebben merülünk el, akkor mi haszna Vrndavanaba jönni? Akkor a pokolba kell menni és ott élni."

------ O ------

Prabhupada nagyon szeretné megkezdeni a go-raksat, vagyis a tehénvédelmet. Ma reggel mondta Aksayananda Swaminak, készítsenek egy istállót az üres földterületen, és nyomban vegyenek néhány tehenet. Úgy látja, ez a program létfontosságú részét képezi a prédikáló tevékenységünknek, arra bátorít bennünket, hogy világszinten is valósítsuk meg. 

Aztán, miközben a ma reggeli leveleket hallgatta, Rupanuga október havi GBC beszámolójában ismét felmerült a tehénvédelem kérdése. (Minden GBC tagnak részletes havi beszámolót kell küldenie, melyet Ő Isteni Kegyelme gondos figyelemmel hallgat végig.) Rupanuga megemlítette, hogy a pennsylvaniai farmon a tehenek egyenként naponta 48 font (21,8 kg) tejet adnak, és még valamilyen díjat is nyertek.

A beszámolótól elégedetten Prabhupada bátorító választ írt. "A teheneink boldogok, így elegendő tejet adnak. A Védikus civilizáció minden teremtménynek védelmet nyújt, különösképpen a teheneknek, mivel tejük formájában olyan értékes szolgálatot végeznek az emberi társadalomnak, mely nélkül senki nem lehetne egészséges és erős. A ti országotokban a kutyát megvédik, a tehenet pedig megölik. A kutya az utcára vizel és ürít, mégis őt tartják az ember legjobb barátjának. A tehén pedig teljesen tiszta - az ürüléke, a vizelete és a teje is - mégis őket viszik el a vágóhídra, és ölik le étel gyanánt. Miféle civilizáció ez? Ezért kell prédikálnunk ez a sok ostobaság ellen."

Prabhupada kért tőle beszámolót az újonnan szerzett 11 emeletes New Yorki épületről is. Fontosnak tartja, hogy megfelelően menedzseljék ezt a hatalmas épületet, mivel a nemrégiben érkezett beszámolók nehézségekre utaltak.

BBT és zónai riportok is érkeztek Hridayananda Goswamitól, Dél-Amerika GBC-jétől, telve odaadó lelkesedéssel. Ő felügyeli Prabhupada könyveinek spanyol és portugál nyelven való nyomtatását. Mellékelt kettőt az újonnan publikált példányokból is: a Könnyű utazás más bolygókra címűt (portugál nyelven, 50.000 példány), valamint a Felemelkedés a Krsna-tuadtra címűt (spanyol, 125.000). A Bhagavad-gita Tal Como Es épp most került a nyomdába. Összeállítottak egy fordítókból álló csapatot azzal a céllal, hogy havonta legalább egy kemény kötéses könyvet kiadhassanak.

Hridayananda Maharaja emberhiány, valamint kölcsönök miatt segítséget kért a Los Angeles-i angol nyelvű BBT-től. Továbbá benyújtott egy javaslatot, miszerint Prabhupada könyveit mind normál kiadással, mind pedig "szuper olcsó" verzióban jelentessék meg. Ez lehetővé tenné számukra, hogy bőségesen oszthassák a könyveket még a legszegényebb Dél-Amerikai országokban is.

További javaslata volt minden GBC tag számára, hogy évente legalább 3 hónapot a sajátjukon kívüli zónában töltsenek. Úgy vélte, ez az elrendezés enyhítene Prabhupada menedzseri feladatainak terhén. Továbbá lehetővé tenné minden ember számára, hogy objektíven analizálja zónáját, és más GBC tagokkal konzultálva bármilyen problémát megoldhassanak.

Prabhupada nagy elégedettséggel hallgatta a beszámolót, és gondosan megvizsgálta az új könyveket, valamint a mexikói Sri Sri Radha-Madana-gopala fotóját. Aztán ezt a választ diktálta. "Igen, nyomtassátok ki minden könyvemet; ha el tudjátok adni, miért ne nyomtatnátok? Nyomtassatok annyit, amennyit csak lehet, és ha kell, raktározzátok el őket. De rendszeresen fizetnetek kell a BBT kölcsönöket; ezt nem szabad elhanyagolni."

"A deluxe és a hétköznapi kiadással kapcsolatos ötleted rendben van. Mindenkinek kapnia kell könyvet, ez a lényeg. Úgyhogy csak csináljátok."

"A GBC-k évi 2-3 hónapos zónacseréjével kapcsolatos ötleted is jó. Vesd fel a mayapuri találkozón és legyen róla szavazás."

------ O ------

Prabhupada társaságában minden pillanat tanulságos. Még a legegyszerűbb, mindennapi tevékenységei is pontosak és helyesek. A legapróbb részletet is észreveszi.

Délelőtt, amikor beléptem a szobájába, Prabhupada szóvá tette, hogy új pamut dhoti van rajtam, amit néhány napja vettem. Helyeselte a vastagságát és megkérdezte az árát. Elmondtam neki, hogy csak 40 rúpia volt. Azt is megkérdezte, hogyan vettem, én pedig elmagyaráztam, hogy volt egy kis megtakarított pénzem. Azt mondta, szerinte jó vásár volt, és kérte, hívjam be Aksayananda Swamit. Amikor bejött, Prabhupada beszélt neki az új dhotimról, és kérte őt, fizesse ki nekem az elköltött pénzt. Azt mondta, a kis megtakarításaimat vészhelyzetre kell tartogatnom, és a templomnak kell állni a kiadásaimat.

------ O ------

Az elmúlt néhány nap alatt Prabhupada sok kicsi, ám lényeges utasítást adott nekem számos különféle téma kapcsán. Egy bhakta például, aki elvesztette eredeti japa láncát, adott nekem egy újat, hogy Prabhupada a rajta való japázásával megszentelje. Prabhupada egyet értett, ám megjegyezte, hogy ez valójában nem igazán szükséges, mert az avatást a bhakta japázása szentesíti, nem a japa lánc.

Egy séta közben Aksayananda Swami beszélt Prabhupadanak egy nyugdíjba vonult úrról, aki az asramaban szeretne élni. A férfi nagyon tisztelettudó, és még hódolatot is ajánl a szannyásziknak. Prabhupada azt felelte, "Ha egy szannyászinak nem ajánlanak tiszteletet, büntetésből a nap folyamán böjtölni kell. Ez a sásztrikus utasítás." Bhagavat Asraya megkérdezte, mi a büntetés, ha valaki nem böjtöl. Prabhupada egyszerűen csak ennyit mondott: "Akkor a pokolba kell menned!"

Egy asztrológus írt Londonból, s kérdezte Prabhupada pontos születési dátumát. Prabhupada lekötelezte őt. "A születésemmel kapcsolatos kérdésedre. 1896. szeptember 1-én, kedden születtem, délután 4 óra körül. A rasi-m Mithuna."

Prabhupada mindig türelmetlenül várja az új központok nyitását Indiában, valamint azok épülését, melyek már megvannak. Írta Mahamsa Swaminak, hogy Hyderabadban legalább 1 crore rúpiát tervez elkölteni. Engedélyezte Gaura Govinda Swaminak, hogy Orisszában központot nyisson. A Vrndavani bhakták épp egy templomra vonatkozó ajánlatot ellenőriznek Kanpurban.

Srila Prabhupada mindig rugalmas. Gargamuni Swami Indiába érkezik majd 5 Mercedes furgonnal és 20 emberrel, hogy utazó sankirtanaba és rendeléses könyvosztásba kezdjen könyvtárak számára. Bár Prabhupada arra kérte, hogy újra vezesse a kalkuttai templomot, amikor meghallotta a könyv árusítással kapcsolatos új tervét, azt írta, "Igen! A jelenlegi elfoglaltságod sokkal fontosabb. A kalkuttai templom vezetése nem olyan fontos. Elégedett vagyok, hogy árulod a könyveimet; ez magasabb rendű elfoglaltság, úgyhogy kérlek, növeljétek tovább és tovább."

Eredeti: https://old.prabhupadavani.org/main/Hari_Sauri_diary/PDF/HSD016.pdf

015 - 1975. december 7.

1975. december 7.

(Sri Vrndavana Dhama)

Srila Prabhupada egyik legnagyobb vágya egy elsőosztályú gurukula rendszer kidolgozása. Személyesen is részt vett a dallasi iskola, az ISKCON első gurukulájának kifejlesztésében, most pedig itt teszi ugyanezt.

Dallasban, a diákszállók ügyében nemrégiben gondok adódtak a helyi texasi törvénykezéssel. Jagadisa das, a területért felelős GBC tag arra kényszerült, hogy másik létesítmény után nézzen, mely igazodik az állami normákhoz. Korábbi levelében Jagadisa az iskola egy másik városban található új helyszínéről küldött némi információt. Prabhupada helyeselte az ötletet, ám ma újabb levél érkezett, a helyi lakosok ellenséges reakciói miatt visszavonva a korábbi javaslatot. Jagadisa azt javasolta, hogy az iskola maradjon Dallasban, a meglévő helyszínen építve új diákszállót. Prabhupada bátorította őt a Dallasban maradásra, mondván, ő kezdettől fogva kellően tágasnak találta az ottani létesítményeket. Izgatottan várja, hogy az iskola helyzete megszilárduljon, mivel nem akarja hogy a gyerekek tanulmányai félbe szakadjanak.

Itt Vrndavanaban, Bhagatji, aki a mi asramanktól néhány házra lakik, szerzett földet a gurukulánk számára, és adományozott egy lakh rúpiát az iskola építésére. Bhagatji továbbá jelentkezett a templom igazgatásában való segítség gyanánt is. Erőfeszítései elégedetté tették Prabhupadot, aki majd' minden nap találkozik vele.

Radhastamikor, legutóbbi Vrndavana-i látogatása során Srila Prabhupada lerakta a gurukula alapkövét. A templom melletti földterületen már el is kezdődött az építkezés. Most buzgón követi a fejlesztéseket, és rendszeresen egyezteti a terveket.

Prabhupada egyik kedvenc idézete, "a gyermek az ember apja", ami azt jelenti, hogy a világ sorsa az ifjúság kezében van. Ezért létfontosságú a jó képzés és oktatás a békés népesség és a bajoktól mentes világ eléréséhez. Gyakran kifejezi meggyőződését és boldogságát, hogy a mozgalom, melyet a világ újra-spiritualizálásáért hozott létre, folytatódni fog, mert "az országotok fiatalemberei felkarolták".

Erre vonatkozóan kifejezetten fontosak számunkra az ifjú Prahlada Maharaja utasításai. A ma reggeli Srimad-Bhagavatam versben (7.6.5) pontosan erről volt szó, vagyis hogy az ifjúkort teljes mértékben ki kell aknázni a lelki fejlődésre. A fordítás ez volt: "Ezért az anyagi létezés során [bhavam asritah] annak, aki teljes mértékben képes arra, hogy különbséget tegyen jó és rossz között, arra kell törekednie, hogy amíg teste ellenálló és erős, és nem vett még rajta erőt a sorvadás, elérje az élet legmagasztosabb célját." Srila Prabhupada így kommentálta, "Senki nem akar megöregedni, különösképp ebben a téli időszakban nem. Ez nagyon nehéz az öregember számára. Ezért aztán el kell fogadni a jara-t és a vyadhi-t. Senki nem menekülhet a betegségek elől. Amikor beteg vagyok, hatalmas küzdelem meggyógyítani magam: el kell menni az orvoshoz, jó gyógyszert kell szedni és így tovább. De nem akadályozhatjuk meg a betegséget. Ugyanígy az öregkort sem akadályozhatjuk meg, és nem akadályozhatjuk meg a születést és a halált sem. Ezért mondják, hogy kusalah. Kusalah azt jelenti, hogy ha tényleges haszonra vágysz, mert az efféle erőlködés nem hoz számodra semmi hasznot, tato yateta, akkor erre kell törekedned. Hogy mi ez? Ksemaya, a legvégső hasznod. S hogy meddig? ,ariram. Purusam yavan na vipadyeta puskalam. Mindaddig, míg szívós és erős vagy, meg kell próbálnod megszabadulni a születés, halál, öregkor és a betegség kötelékéből. Nem pedig halogatni ezt a dolgot, mondván, 'Majd amikor megöregszünk, énekeljük a Hare Krsnát és Krsna-tudatosak leszünk.' Nem ez a jelentése. Most azonnal.

Prahlada Maharaja azt mondta, hogy már az élet igen korai kezdetétől, még kaumaraként - kisgyermekként, fiúként - ettől a kortól el kell kezdeni a bhagavata életet, avagy a Krsna-tudatot. Ezt úgy hívják, brahmacari. Brahmacaryat kell tanítani az élet igen korai szakaszától fogva. És amikor még fiatal vagy, akkor még nagyobb energiával és intelligenciával tudsz dolgozni. Ebben az időben az agy nagyon jól működik. A fiatalembereknek még minden eszköz a rendelkezésükre áll. Erős a gépezet. Mert ez egy gépezet. Az öreg gépezet nem képes úgy dolgozni. Úgyhogy nagy szerencse Európa és Amerika fiatal fiúinak és leányainak, hogy ilyen fiatalon gyakorolhatják a Krsna-tudatot. Ez nagyon nagy szerencse."

Van Srila Prabhupadanak egy olyan tulajdonsága, mely igen vonzó mindenki számára. Képes tökéletesen viszonyulni a fiatal tanítványokhoz, noha anyagi értelemben véve 2 vagy 3 generáció van köztünk. S eme hatalmas kulturális háttér és lelki megértésbéli különbség ellenére nincsenek köztünk korlátok. Együttérző, és szemmel láthatólag tökéletes empátiával van irányunkban. Az, hogy hogyan képes ilyen csodálatos módon viszonyulni hozzánk, a lecke után nem sokkal kiderült.

A nappalijában beszélgettünk vele az öregedésről, és Prabhupada egyszer csak felállt az asztalától. Szemei fényesen ragyogtak, és egyszerűen és meggyőzően ezt mondta: "Én nem vagyok öregember! Én sosem öregszem meg!" Mindannyian nevettünk. Prabhupada önmegvalósított lélek. Ő nem azonosítja magát a testével, és ránk sem anyagi lényként tekint. Úgy viselkedik velünk szemben, ahogy egyik lélek kapcsolódik a másikhoz. Mindannyian azért vagyunk, hogy a Legfelsőbbet szolgáljuk. Ebben az értelemben, nem kell győzködnie, hogy felettünk áll, mégis mindig fenntartja a formális guru-tanítvány kapcsolatot. Prabhupada alázatos szolgálata az, hogy visszavigyen minket Krsnához, a mi alázatos szolgálatunk Krsna felé pedig az, hogy szolgáljuk Srila Prabhupadot.

------ O ------

Prabhupada nagy inspirációt merít Prahlada Maharaja életéből, és prédikálás közben gyakran hivatkozik az ő kivételes viselkedésére. Egy nemrégiben érkezett levelében Yogescandra dasa Prabhupada áldásait kérte egy 8 férfiből álló csapatra, akik a Mayapuri templom javára akartak adományokat gyűjteni. "Az áldásom mindig veletek van", felelte Prabhupada. "Az apa mindig arra vágyik, hogy a fia még sikeresebb legyen, mint ő maga. Ez a lelki felfogás. Ha valakinek jól megy a sora, akkor a materialista emberek irigyek lesznek, és meg akarják akadályozni a fejlődését. Valójában ez történt Prahlada Maharajjal is. Még csupán öt éves volt, a Krsna-tudatot prédikálta az osztálytársainak, és az apja, Hiranyakasipu olyan irigy lett rá, hogy oly sokféleképp megpróbálta megölni az öt éves fiát. A Krsna-tudat azonban épp ennek az ellenkezője. Ha valakinek jól mennek a dolgai, akkor a bhakták megpróbálnak mindent megadni neki, hogy tovább haladjon, és még tovább és tovább fejlődjön."

Eredeti: https://old.prabhupadavani.org/main/Hari_Sauri_diary/PDF/HSD015.pdf

014 - 1975. december 6.

1975. december 6.

(Sri Vrndavana Dhama)

Ma kora reggel Prabhupada a templomvezetőkért küldött és dühösen megszidta őket, amiért 50 lakh rúpiát költöttünk erre a nagy templomra és vendégházra, mégsincs forró víz a hideg évszakban. Az elmúlt néhány reggel olyan hideg volt a víz, hogy még a fogait sem tudta megmosni. Egyesével hívta Gopala Krsnát, Aksayananda Swamit, Gunarnavát és Dhananjayát. Szemmel láthatólag egyikük sem akarta vállalni a felelősséget. Srila Prabhupada követelte, tudni akarta, miért. Amikor gyenge kifogással vagy magyarázattal szolgáltak, hirtelen félbeszakította őket. Egyértelmű volt, hogy tervet akar hallani a hiba kijavítására, nem kifogásokat.

Prabhupada hívatta Saurabha dasat, a dán építész bhaktát, aki a projekt terveinek és megvalósításának felügyeletéért volt felelős, ám sehol nem találták. Ez tovább növelte Prabhupada dühét. Mivel Saurabhat tette felelőssé a hibáért, élesen korholta őt a távollétében.

Amikor a bhakták biztosították, hogy a hibát helyre lehet hozni, Prabhupada hangulata azon nyomban megváltozott. Amilyen hirtelen támadt a dühe, olyan hirtelen ért véget.

Lelki tanítómesterünkként Srila Prabhupada az odaadó szolgálat minden aspektusára képez minket. Dicsérete és kritikája soha nem ésszerűtlen vagy túlzott, ám mindig az a célja, hogy tovább nyomjon bennünket a lelki fejlődés útján. Azt várja tőlünk, hogy lelkiismeretesek legyünk, mivel a szolgálatunk részleteire való odafigyelés a komolyság és az őszinteség jele. Nem akarja hallani a befejezetlen feladatok miatti kifogásokat, és ki nem állhatja a bürokrata mentalitást, a másokra hárítást.

Azt mondta, a Britt Raj hozta be ezt a gondolkodásmódot, mely megnyomorította Indiát. Igen eltökélt, hogy láthassa, ez nem vetheti meg a lábát az ISKCON-ban. "Megkérlek, hogy tegyél meg valamit. Te megkéred őt. Ő megkér egy másikat. Te pedig elmész és elfelejted. S az ügy ezzel le van zárva. Puszta bürokrácia! Ha arra kérlek, hogy tégy meg valamit, az a te felelősséged, nem az övé. Még ha továbbítod is valakinek, ellenőrizned kell, hogy megfelelően be lett-e fejezve."

A menedzsment forró vizes eset miatti kritikája ellenére Prabhupada igen elégedett Saurabha és a többi bhakta szolgálatával. Masszázs közben többször megkérdezett, mit gondolok a Vendégházról és a Templomról. Amikor elismerően reagáltam, kipillantott az épületekre, és azt mondta, "Igen, úgy gondolom, nagyon jó munkát végzett. Sehol nincs ilyen épület." Ám nagyon eltökélt, hogy ne engedjen önteltté válni minket. Most hatékonyan kell fenntartani és vezetni a létesítményt, és Srila Prabhupada személyesen mutatja meg nekünk, hogyan kell ezt csinálni. Krsna képviselőjeként meg akar bizonyosodni arról, hogy minden olyan forrás, melyet az Úr Krsna biztosított számunkra, veszteség nélkül, megfelelően van felhasználva. És szakadatlanul sürget bennünket, hogy mi magunk is fejlesszük ki ezt a felelősségtudatot.

------ O ------

Prabhupada különösképpen kedveli Prahlada Maharaja utasításait, mivel azok oly odaillőek a modern társadalomra. A ma reggeli vers különösképpen hangsúlyozta, hogy a gazdasági fejlődés időpocsékolás. Srila Prabhupada lesújtóan negatív értékelést mondott a kortárs társadalomról, mely a fejlődést kizárólag a gazdasági szempontok alapján nézi. Azt mondta, senki nem juthat több boldogsághoz, mint amennyi a karmája alapján kijár neki. Épp úgy jön a boldogság is, anélkül hogy megdolgoznánk érte, ahogy a bánat. Ezért aztán csakis a lelki fejlődésen kéne munkálkodnunk.

Azt mondta, "Az emberi élet azt a célt szolgálja, hogy megértsük Krsnát. Ahelyett azonban, hogy Krsna megértésére fordítanák az energiát, szükségtelenül pénz keresésre pazarolják. Ez a modern civilizáció. Az egész Nyugati világ, milyen szükségtelenül pazarolják az életüket! Prahlada Maharaja a durlabham manusam janma szavakkal kezdte. Ez az élet nagyon, nagyon fontos, és oly sok, sok születés után végre megkaptad.

"Canakya Pandita azt mondta, ayusah ksana eko npi na labhya svarna-kotibhih. Svarna arany pénzt jelent, a koti pedig tízmilliót. Szóval ma december hatodika van. Most reggel hét óra van; és ez most elmúlt. Vissza tudjátok hozni ismét, ha kifizettek egy crore aranypénzt? Hm? 'Lehetne újra 1975. december hatodika, reggel hét óra?' Nem - ez örökre elmúlt. Értsétek meg az értékét annak, hogy az életetek egyetlen pillanatát sem tudjátok visszahozni millió és millió dollár kifizetésével sem. Milyen értékes az idő! Számoljatok csak utána."

Amint végigmérte a 80-90 ifjú férfit és nőt, akik eljöttek, hogy megkapják a szent dhamaban való szolgálat különleges áldásait, figyelmeztetett bennünket, hogy ügyeljünk a célunkra. "Nincs rá garancia, hogy ismét emberi létbe kerülök. De egy bhakta számára van egy kis garancia. Úgy garantált, hogy ha tudtán kívül elkövet valami hibát, akkor van garancia. Ám ha tudatosan követ el hibát, akkor kutya vagy macska lesz. Ez a helyzet. Ha valaki szándékosan követ el hibát és él bűnös életet, mondván, 'Most, hogy éneklem a Hare Krsnát, élhetek bűnös életet. Lesz, ami ellensúlyozza.' - az ilyen gazember nagyon, nagyon meg fog bűnhődni. Namnad balad yasya hi papa buddhih. 'Vrndavanaban élek. Ó, ez egy dhama. Úgyhogy csináljunk valami ostobaságot. Úgyis ellensúlyozva lesz.' Ezek kutyák, macskák és majmok lesznek Vrndavanaban. Dhama-aparadha. Persze Vrndavana hatása ott lesz, de legalább egy élet erejéig disznó vagy kutya kell legyen Vrndavanaban. Láthatjátok, igen sok kutya és disznó van. Mégis, Vrndavana-dhama olyan erős, hogy a következő életében megmenekül, még ha kutya vagy disznó lett is. De ez így nincs jól. Miért kéne úgy viselkednünk, hogy Vrndavana-dhamaban bűnös életet élünk, és kutya vagy macska legyen belőlünk? Óvatosnak kell lennünk. Csak szenteljétek Mukunda szolgálatának az életeteket. Krsna egy másik neve Mukunda. Muka felszabadulást jelent. Mukti. Az ananda, a mukty-ananda, ez az igazi ananda, felszabadulás. Így hát a mi dolgunk az, hogy hogyan hódoljunk meg teljes mértékben Mukunda lótuszlábainak, mukunda-caranambujam, és merüljünk el teljesen az Ő szolgálatában. Ezért mondja Prahlada Maharaja, 'Ne próbálkozzatok semmi mással.'"

------ O ------

Prabhupada új szolgálatot adott Harikesanak. Azt akarja, írjon egy tanulmányt, melynek címe "Kísérleti Tudás", elmagyarázva a modern tudomány hiányosságait, és bemutatva a Krsna-tudat tudományos alapját. Prabhupada személyesen oktatta őt, rendszeresen hívatva, hogy a logikai szempontokat átbeszéljék. Azt mondta Harikesanak, ne a modern tudományt, mint olyat kritizálja, csak a vele való visszaélést. A tudományt nem kéne az ateista elméletek népszerűsítésére használni, és a hibás állításokat le kell leplezni. A modern tudósok kihívják Istent, és most Prabhupada, Isten szolgájaként és képviselőjeként kihívja őket. "A találmányokért kijár az érdem, de miért kiáltják ki magukat Istennek?"

Eredeti: https://old.prabhupadavani.org/main/Hari_Sauri_diary/PDF/HSD014.pdf

013 - 1975. december 5.

1975. december 5.

(Sri Vrndavana Dhama)

Nehéz megmondani, mikor kezdődik, s mikor ér véget Prabhupada egy-egy napja, mivel sosem úgy fejezi be a tevékenységeit, ahogyan mi tesszük. Minden nap csupán néhány órát pihen, s még azt is darabokban teszi.

Srila Prabhupada rendkívül szabályozott napi rutint követ. Míg Vrndavanaban vagyunk, programja a következő:

- 06:00 - fürdés, fogmosás, ayurvédikus gyógyszer beszedése

- 06:30 - 07:30 - reggeli séta

- 07:30 - 08:30 - múrtik üdvözlése, guru-puja, majd Srimad-Bhagavatam lecke a hetedik énekből

- 09:00 - 09:30 - gyümölcsökből és chiraból álló reggeli

- 09:45 - 11:15 - egy órás pihenő a tetőn, majd találkozók (általában előre egyeztetett)

- 11:15 - 13:15 - olajos masszázs

- 01:15 - 01:45 - fürdés

- 13:45 - 14:30 - ebéd

- 14:30 - 15:00 - a szobában ül vagy japázik

- 15:00 - 16:00 - pihenő

- 16:00 - 17:00 - találkozó bizonyos emberekkel vagy bhaktákkal, vagy japa

- 17:00 - 18:30 - nyilvános darsana

- 18:30 - 19:30 - nyilvános találkozók vagy találkozó idősebb bhaktákkal, GBC feladatok ellátása vagy csak társalgás

- 19:30 - forró tej ivás, masszázs és pihenő

- 00:00 - 01:00 - felkelés, fordítás

- 05:00 - kisebb pihenő vagy japa

Srila Prabhupada megszokott rutinja valahogy úgy zajlik, ahogy ma is.

Az egész éjszakás fordítás után mangala-aratikor megállt, hátát felhúzott lábakkal a párnáknak vetette. Egy rövid időre elaludt. Hat órakor bement a fürdőszobába, hogy megmosakodjon, fogat mosson és felfrissítse magát. Visszajött és pár percre leült, míg tilakot festett. Amikor befejezte, bevette a pirosas, Yogendra-rasa nevű ayurvédikus piruláját. Miután egy nagy, pirított kardamom maggal összetörtem, majd mézzel elkevertem a kis ovális mozsárban, kevés vizet adott hozzá. Közvetlenül a mozsárból itta ki a keveréket, a mozsártörővel kikaparva a maradékot, amit ujjai elegáns mozdulatával tett a nyelvére.

Ekkor Prabhupada készülődni kezdett, hogy elinduljon a reggeli sétára. Felkelt íróasztala mögül, s türelmesen állt, míg elsőként az uttariyat (tradicionálisan minden szannyászi által viselt sáfrányszínű felső ruhadarab) segítettem fel rá, majd nehéz sáfrányszínű kabátját és gyapjú sapkáját. Végül japa zsákját a nyakába akasztottam. Mindeközben Hansadutaval, Aksayananda Swamival és Gopala Krsnaval beszélgetett.

Amint az ajtó felé sétált, elévágtam, hogy botját közvetlenül a kezébe adjam. Aztán úgy helyeztem cipőit, hogy papucsaiból kilépve egy könnyed mozdulattal átléphessen a cipőkbe, miközben én kinyitottam az ajtót. Egyfajta művészet mindent úgy intézni, hogy közben ne zavarjuk meg vagy tartsuk fel Prabhupada kifelé vezető útját.

Megjelenésekor a kint várakozó bhakták lelkesen kiáltották, "Jaya Srila Prabhupada!", hódolatukat, valamint egy virágfüzért ajánlva. Mosolyogva, szerényen viszonozta köszöntésüket egy "Jaya! Hare Krsna!"-val. A néhány kiváltságos, akik az e napi sétára vele tartottak, szorosan köré gyűltek, miközben a templom mellett elhaladt, kifelé a bejárati kapun át a Chattikara Road-ra.

Nyugatra, a Vrndavana falu határain túli vidéki táj felé tartva pontosan fél órán át gyalogolt, míg el nem ért egy "Moda Ház" nevű magányos házat, majd vissza. Prabhupada járása meglepően gyors és erőteljes, és a végére igencsak küszködtünk, hogy le ne maradjunk.

Pontosan hét harminckor az oldal ajtón át belépett a templomba, és türelmesen várt, míg a pujarik erőlködve visszafordították a három oltár mindegyikén a roppant méretű fa ajtókat. Megszólaltak a kagylókürtök, szólítva a hűséges híveket, hírül adva a múrtik közelgő megjelenését. A függönyök kinyíltak, s a Govindam imák morajlottak fel a hangszórón. Srila Prabhupada, nyomában minden bhaktával először az ő Guru Maharajanak, Srila Bhaktisiddhanta Sarasvatinak ajánlotta a hódolatát, majd az Uraknak, Sri Sri Gaura-Nitainak, aztán a két holdhoz hasonlatos testvérnek, Sri Sri Krsna-Balaramanak, és végül Sri Sri Radha-Syamasundara ragyogó alakjának.

Miután vett egy kis caranamrtát, Prabhupada átvágott a fekete-fehér kockás márványpadlón és lépteit faragott márvány vyasasanaja felé vette. Amint ott ült, oldalán a dísz oroszlánokkal, a bhakták guru-pujat ajánlottak. A "sri guru carana padma..." imákat énekelve minden bhakta odalépett, hogy egy virágot ajánljon lótuszlábának és leboruljon előtte. Mindenki nagyra becsülte ezt a lehetőséget, hogy személyesen dicsőíthette Srila Prabhupadat. Ez az alázatos meghódolás napi rendszerességű cselekedete, a szolgálata iránti teljes elkötelezettségünk megerősítése, egyben emlékeztető a csapongó elménknek, hogy nélküle semmik vagyunk.

Amint a kirtana véget ért, Harikesa előlépett, hogy Prabhupada szája elé tartsa a mikrofont. Prabhupada hangja harsant fel a hangszórókon: "Jaya om visnupada paramahamsa parivrajakacarya astottara-sata sri srimad bhaktisiddhanta sarasvati gosvami maharaja prabhupada ki jaya!"

A bhakták fejüket a földre hajtották, hódolatukat a tanítványi láncolatnak, a Panca-tattvának, a szent dhamoknak, a Vaisnaváknak és mind az összegyűlt bhaktáknak ajánlva.

Aztán Harikesa odaadta Prabhupadanak a karatalját. Leültünk, és hallgattuk, majd feleltünk Prabhupada édes, dallamos hangjára, amint Sri Sri Radha-Madhavát dicsőítette:

"Jaya radha madhavuhhh, kunjavi hari,

gopi janaballabhaa girivaradhari;

jasodanandana brajajana ranjana,

jamuna tiiraaa banacaari."

Koncentrálva lehunyta szemeit, s arcán látható volt meditációjának intenzitása, amint elméje a szeretete és imádata Vrndavana erdeiben és a Yamuna folyó partján lévő tárgyaira fókuszált. Új jelentést és frissességet vitt ebbe a dalba, noha minden nap elénekli a lecke előtt. Réz karataljai csengtek, fokozva a tempót, és a bhakták hangja öblösen visszhangzott. Amint a szívet betöltő crescendoba torkollt az egész, a karatalok három végső fémes csengést adtak, "dung, dung, dung", és mindenki fejét a padlóra hajtva térdelt, miközben Prabhupada ismét elmondta a prema-dhvani imákat.

Harikesa ismét felugrott és elvette Prabhupada karatalját, majd gyorsan kis mikrofont akasztott a nyakába, melynek másik végét egy kétirányú kapcsolón át a nagy, tekercses Uher kazettás magnóba dugta, melyet a reggeli séta óta cipelt magával. Odaadta Srila Prabhupadanak a Bhagavatamot, egy indiai szankszkrit példányt, mely a különféle acaryak kommentárjait tartalmazza, s melyet Prabhupada az éjszakai fordításai során használ, s mely a megfelelő oldalnál volt kinyitva. Gondosan rácsúsztatta Prabhupadara az olvasó szemüvegét.

Aztán Harikesa leült vezetni a bhaktákat a szanszkrit vers közös ismétlésében, hangosan szavalva a fordítást, mielőtt Srila Prabhupada elkezdte volna a leckét. "Prahlada Maharaja így folytatta: Kedves barátaim, akik démonok családjában születtetek! Az a boldogság, melyet akkor érzünk, amikor az érzéktárgyak kapcsolatba kerülnek a testünkkel, bármelyik létformában elérhető, múltbeli gyümölcsöző tetteinknek megfelelően. Az ilyen boldogság magától jön, anélkül hogy törekednénk rá, éppúgy, mint a szenvedés."

Harikesa is viselt egy mikrofont, mely úgyszintén csatlakoztatva volt a kétirányú kapcsolón keresztül ugyanahhoz a kis dobozhoz, amelyikhez Prabhupadaé. Felvette a saját hangját, majd a kapcsolót átállította, hogy Srila Prabhupadat vegye.

Prabhupada felolvasta a verset: "sukham aindriyakam daitya deha-yogena dehinam / sarvatra labhyate daivad yatha duhkham ayatnatau." (SB 7.6.3)

Időnként szemeit lehunyva, teljes koncentrációban beszélt, máskor kinyitotta őket, felmérve közönségét, így magyarázta a Srimad-Bhagavatam ősi filozófiáját modern kontextusban. Bőségesen idézett más szanszkrit verseket is, minden ponton más írásokra hivatkozva, mint például a Bhagavad-gita, a Puranak vagy az Upanisadok. Magyarázatai mindig tiszták és erőteljesek. Srila Prabhupada elképesztő szakértelemmel bír, hogy hogyan adja át a legmélyebb, legbonyolultabb filozófiai tartalmat is oly módon, hogy mindenki könnyedén meg tudja érteni és alkalmazni. Az élet leglényegét, jelentését és célját megragadva képes megfelelőképpen feltárni ezt mind az átlagemberek, mind az értelmiségiek előtt.

Analógiákkal és színes gyakorlati példákkal tűzdelve leckéjét, elmondott egy történetet annak illusztrálására, hogy az anyagi élvezetek érzékelése ugyanaz minden élőlény számára, legyen az kutya, disznó vagy emberi lény. "Volt egy Laksahira nevű prostituált, kinek egy lakhnyi gyémánt volt az ára. Nem számított, hogy kis gyémánt vagy nagy gyémánt; ennyi volt az ár. Volt egy leprás férfi, akiről a felesége, egy igen hűséges feleség gondoskodott. A férfi igen mogorva volt. A feleség megkérdezte a férjét, 'Miért vagy ilyen mogorva? Olyan sokat szolgállak. Leprás vagy, mozdulni se tudsz, ám én egy kosárba teszlek és viszlek. Mégis boldogtalan vagy?'

A férfi elismerte, 'Igen'.

'Ó, de hát miért?'

'Szeretnék elmenni a prostituálthoz, Laksahirahoz.'

Látjátok? Leprás, szegény ember, mégis egy prostituálthoz vágyakozik, aki százezer darab gyémántot kér. Nos, akárhogy is, a felesége igen hűséges feleség volt. Elégedetté akarta tenni a férjét. Valahogy sikerült elrendeznie a dolgot. Amikor a leprás megérkezett a prostituált házába, a prostituált igen ízletes fogásokat adott neki, ám mindent két tálban; egyet egy arany edényben, egyet pedig vasban.

Míg evett, megkérdezte a prostituáltat, 'Miért adtál mindent két tálban?'

'Mert kíváncsi vagyok, vajon a különböző edényekből különböző ízt tapasztalsz-e.'

Erre azt mondta, 'Nem, nem érzek semmi különbséget az ízben. Az arany edényben ugyanolyan a leves íze, mint a vas edényben, ugyanaz az íz.'

'Akkor miért jöttél ide?'"

Prabhupada ugyanilyen módon elmagyarázta az aggodalmat is. "Legyen egy ember akár milliomos, mégis ugyanúgy fél a tífusztól, mint a szegény ember. A boldogság és a boldogtalanság is ugyanaz a különféle tálakban. Ez a tudás."

Ezekből az egyszerű történetekből mély következtetéseket vont le. "Mindez ostobaság. Így működik az egész világ. Egyszerűen csak szeretnék különböző edényekből megtapasztalni ugyanazt a dolgot. Ez minden. Nem vetik meg. 'Nem uram, már eleget kaptam.' Ezt hívják vairagya-vidyanak - nincs több ízlelés. 'Mind ugyanaz, akár ebből, akár abból az edényből fogyasztom el.' Ezért mondják, hogy sukham aindriyakam, az érzéki élvezet íze akár kutyaként, emberi lényként vagy félistenként, akár európaiként, amerikaiként vagy indiaiként is ugyanaz. Ez nagyon fontos. Nem fogsz jobb ízhez jutni. A jobb íz csakis a Krsna-tudat. Nem számít, milyen edényben vagyok az adott pillanatban. Ahaituky apratihata. Bármiféle tétovázás, ellenőrzés vagy gátló körülmény nélkül megízlelheted a Krisna-tudatot."

Fél óra múltán befejezte a leckét. A bhakták így kiáltottak: "Jaya Srila Prabhupada! Srila Prabhupada ki jaya!"

Harikesa ismét akcióba lendült, fürgén leszedve Srila Prabhupada szemüvegét, nyakáról a mikrofont, valamint a Bhagavatamot, majd kezébe adta a botját - mindezt miközben lelépett a vyasasanaról, hogy kimenjen az ajtón.

Az útra kivezető lépcsők tetején vártam őt a cipőivel. Srila Prabhupada, lábait beléjük csúsztatva a Vendégház felé sétált a templom melletti 90 méteren. A bhakták követték, táncoltak és énekeltek, "Jaya Prabhu-pada, jaya Prabhu-pada, jaya Prabhu-pada, jaya Prabhu-pada!"

Srila Prabhupada a nyílt verandán át a kis titkár szobába ment, majd a jobb oldali ajtón keresztül a kis nappalijába. Prabhupada ebben a szobában ad darshanat és itt is dolgozik. Az ajtó melletti sarokba támasztotta a botját, majd kinti cipőiből átbújt a papucsaiba. (Prabhupada sosem sétál mezítláb, még bent sem.) Segítettem neki levenni a kabátját és a sapkáját.

Prabhupada néhány percig ott ült, a keleties rácsokkal ellátott három magas, keskeny ablakon át kitekintve a kis tulasi kertre, s a benne magányosan álló fára. Szobáját végigpásztázva tekintete elismerően esett a nagy polcokra, melyeken saját Srimad-Bhagavatam és Caitanya-caritamrta fordításainak másolatai voltak kiállítva. Kérte, hogy virágfüzéreit a gyönyörű, eredeti olajfestményekre vagy a múrti fotókra tegyük, és a bhakták így díszítették a falakat. A füzérek addig lógtak ott, míg meg nem száradtak, majd levették őket. Panaszkodott, hogy korábban a szobáját takarító bhakták szükségtelenül, még frissen levették a füzéreket.

Amint felszolgálták a reggelijét, a másik ajtón át kiment a prasadam szobájába. Leült két alacsony, chonki nevű faasztal egyike mögötti székre. Chonkiján állt egy ezüst vizespohár, egy csomag fogpiszkáló és egy kis kézi csengettyű amivel a szolgáját hívhatja ha bármi egyébre szüksége lenne. Ülőhelyéről a kis hátsó verandán át kitekinthet a zárt kertjére. Míg evett, az első Hare Krsna Szakácskönyv borítóján látható kép eredetijéről, a festményről, Krsna mosolygott le rá, miközben barátai társaságában elfogyasztotta a prasadamot.

Kisori dasi és más hölgyek készítették Prabhupada reggelijét. Különféle darabolt gyümölcsökből állt: mag nélküli szőlő, guava, banán, narancs, gránátalma és miegymás, ami épp frissen elérhető volt a piacon. Emellett kapott egy kis tálkányi sült chirat (rizspehely hüvelyessel keverve), egy másik tálkában pirított kesudió és egy kis darab sandesa tejes édesség. Egy dolog életbevágóan fontos Prabhupada reggelijéhez: citromlébe áztatott gyömbér. Enélkül nem lát neki a reggelinek, mivel ez serkenti az emésztését.

Srila Prabhupada keveset és igen lassan evett, az odaadás tetteként: prasada-seva, szolgálat, nem pedig a nyelv kényeztetése. Amikor befejezte, míg ott ült és a fogait tisztogatta, én kipucoltam a tányérját és letöröltem az asztalt. Meglepett, amikor megláttam, hogy fogai megmozdulnak, amikor beteszi a fogpiszkálót, de Prabhupada csak nevetett rajta.

Amikor befejezte, tenyerét kinyújtotta felém, hogy beleöntsek egy kis Bhaskar Lavan-t, egy ayurvédikus emésztést segítő port. Fejét hátrahajtva dobta a szájába a port. Majd ugyanebben a pózban a pohárból némi vizet öntött bele, anélkül, hogy a pohár az ajkaihoz ért volna. Miután a fürdőben megmosta a száját és kezeit, visszatért a darsana szobába.

Prabhupada reggeli után olykor a darsana szobájában ül le, és pár percig a szolgáival beszélget, általában a világ jelen helyzetét kommentálva. Ezek a percek különlegesen édesek - ott lenni Prabhupadaval, amint ott ül, fesztelenül, kényelmesen, és sütkérezni bensőséges társasága melegségében.

A mai reggel különösképpen emlékezetes volt. A nap ragyogóan sütött át a magas, keskeny ablakokon, vakító fényes foltokat vetve a tiszta fehér szőnyegekre a padlón. Ő kényelmesen ült középen, lábait keresztbe téve jobb bokája a bal térdén pihent. Ujjait lazán összekulcsolta, és szemeit rövid időre lehunyta, élvezve, amint a nap melege aranyló formáján táncol. A lehetőséget felismerve, Hansaduta, Harikesa és én leültünk a két oldalán, csak boldogan, hogy eme csendes percben vele lehetünk. A világ lakosainak sajnálatos állapotáról kezdett beszélni. Elmagyarázta, hogy az emberek a Legfelsőbb Úrról szóló tudás hiánya miatt szenvednek. Azon hamis benyomás hatására, miszerint azt gondolják, hogy függetlenek, mindenféle bűnös cselekedetet követnek el, nem tudván és nem is törődvén az eredménnyel, ostobán azt gondolva, szabadon tehetnek bármit, amit csak akarnak. Ám amikor a bűnös élet túlontúl nagy mértéket ölt, pestis vagy háború formájában el kell szenvedniük a következményeket. Azt hiszik, hogy politika és találkozók révén elkerülhetik az ilyesmiket, ám ez nem lehetséges. Próbálkozásaik reménytelenek ezek megelőzésére, ezért az élet háromféle szenvedése által kapják meg büntetésüket. A természet épp a megfelelő percben gyűjti össze a démonokat, és foglalja le őket háborúban.

Eme pont illusztrálására szórakoztató, ám meglepő példát adott arra, hogy működik maya. "Fiatal koromban volt egy tanárunk. Mindig, amikor valamiféle neveletlenség ütötte fel a fiúk közt a fejét, a tanár megállította őket, és kiállította őket az osztály elé. Egymással szembe kellett állniuk, mindegyiknek megfogni a másik füleit, és az utasítására meg kellett húzniuk. Így az egyik húzza a másik fülét, és az a másiknak fáj, ezért az még jobban húzza az övét, s így mindegyik húz és sír. De nem engedhetik el, mert a tanár így utasítja őket: 'Nem hagyhatjátok abba. Húzzátok csak!' Így maya is előállít egy Churchillt és egy Hitlert. 'Na most, gazember, húzzad!' És egyikük sem hagyhatja abba. És az ostoba emberek dicsőítik őket."

Már csak eme jelenet gondolata is annyira szórakoztatta, hogy még azelőtt, hogy befejezte volna, szívből nevetni kezdett. Vállai és hasa remegtek, ragyogó fogai pedig úgy világítottak, mint gyöngyök a napon. Amikor Prabhupada mosolyog, az egész szoba, még mintha az univerzum is kivilágosodna. Vaikuntha mosoly ez, mely transzcendentális ragyogását mindenhova kiterjeszti. Prabhupada hangulata oly nyitott és kedvező volt, hogy olybá tűnt, mintha egy pillanatra mi magunk is csatlakoztunk volna Krsna és tehénpásztor fiú barátainak piknikéhez, viccelődve, nevetgélve Goloka erdeiben. Vele együtt nevettünk, elismerően pillantva egymásra, csodálkozva, vajon ki lehet valójában ez a különleges személy, Srila Prabhupada. Messze túl van a mi felfogó képességünkön, mégis olyan hihetetlenül szerencsésnek érezzük magunkat, hogy megoszthatjuk vele ezeket a bensőséges pillanatokat.

Elbűvölő pillanat volt, és olybá tűnt számomra, Srila Prabhupadanak bizonyosan számos barátja van a lelki világban, akikkel örökké élvezi a boldog, gondtalan napokat. Mégis, oly kivételesen kegyes, hogy ehelyett itt van velünk. Bár a legemelkedettebb személy, úgy tűnik, nincs más, amit jobban szeretne, mint hogy a tanítványaival van, az ilyen ostobákkal és kezdőkkel, mint amilyenek mi vagyunk. Azt a benyomást kelti, mintha nem lenne más, akivel szívesebben lenne, és nem lenne más, amit szívesebben csinálna, mint hogy mindent, amije csak van, megoszt velünk, noha nekünk nincs semmink, amit viszonzásképp neki adhatnánk, ami érdekes lehetne számára. Elég egyenlőtlen kapcsolat, Prabhupadat azonban nem zavarja. Nem akar semmit a maga számára, csakis azt nézi, mit adhat ő nekünk. Ennek eredményeképp többet kaptunk, mint amit bármelyikünk valaha is remélhetett volna.

A velünk való beszélgetés után Prabhupada úgy fél órára lepihent fent a napon a matracán.

A délelőtt 10:00-tól 11:15-ig tartó időszakot különleges vendégek számára tartotta fenn, valamint az idősebb bhaktákkal való, templom menedzsmentet érintő megbeszélésekre. Időnként leveleit is ezen idő alatt válaszolja meg. Ma igen sokféle emberrel és projekttel foglalkozott. Tárgyalt egy Mathura-környéki gosalát illető ajánlatról, a jövőbeni gurukula épületben nyitandó postáról, valamint a Vendégházban létrehozandó bankfiókról. Ezen elrendezések jobb lehetőségeket biztosítanak a bhaktáknak és a vendégeknek, ami azt eredményezi majd, hogy a templom nagyobb jelentőséggel bír majd a helyi közösségi tevékenységek során. Ha több ember jön, több prédikálás lehet, s ennek következményeképp a Krisna-tudat tovább növekedhet, és még több lelket lehet megmenteni az anyagi lét karmai közül.

A mai postában Prabhupada igen sokféle témával szembesült a könyvei világszintű előállításának és osztásának szervezésétől kezdve a lelkes követők erőfeszítésein át a maya miatt küszködő tanítvány személyes problémáinak megoldásáig, és az új érdeklődők, egy koppenhágai egyetemi tanár és egy csüggedt ausztrál fiatalember bátorításáig. Mindenki megkapta a közeli, személyes útmutatását és figyelmét.

Ramesvara, a Book Trust amerikai csoportjának feje egy friss könyvosztás-béli rekordról számolt be. Egy egy napos versenyben a Los Angelesi, Chicagoi és Atlantai templomok 5406 keményfedeles könyvet osztottak ki, úgy, hogy volt néhány bhakta, aki több mint 200-at osztott ki egymaga. Ramesvara riportja drámai volt. "Embereink bármit megtennének, hogy elégedetté tegyenek téged, és mindnyájan egész életüket e könyvek osztásának szentelték. Egyetlen vágyunk, hogy kedvesen áldj meg minket, hogy minél nagyobb és nagyobb vágyunk legyen eme könyvek osztására szerte az egész világon, mígnem minden otthonban egész könyvtár lesz a te könyveidből. A Te Isteni Kegyelmed áldásával sohasem fogunk leállni a könyvek osztásával. Úgy gondoljuk, ez a három világban elérhető legmagasabb élvezet."

Prabhupada válasza ugyanilyen lelkes volt. "A könyv eladással kapcsolatos riportod felettébb bátorító. Mindannyian nagyon, nagyon kedvesek lettetek az én Guru Maharajomnak. Ezt a mozgalmat a könyv eladással indítottam el. Sosem koldultam pénzt, hanem könyveket írtam és árultam. A Guru Maharajom nagyon szerette az írásaimat, és távollétemben meg szokta mutatni másoknak. 'Nézzétek, milyen szépen írt, mennyire nagyra becsüli ezt.' Bátorított engem és az Istentestvéreimet, és ők is szerették az írásaimat. Miután megírtam azt a verset Guru Maharajom Vyasa-pujajára, 'Költőnek' szoktak hívni.

Akárhogy is, könyveket írtam, és egyedül publikáltam a BTG magazinokat, de valahogy nem öltött formát az egész, ezért elhatároztam, hogy elmegyek az USA-ba, és most ti, kedves fiúk és lányok oly sokat segítetek nekem. Mindez Krsna kegye. Nagyon köszönöm."

Yasodananda Maharaja és Acyutananda Swami Dél-Indiában utaznak épp, és Prabhupada úgy tervezi, hogy néhány hét múlva Nellore-ban találkozik velük. Madrasban, egy nagy csarnokban programokat szerveznek a számára, ahol csapatuk kellemes fogadtatásban részesült. Ők is kedvező riportot írtak a könyvosztásukról. Pandalokat tartanak, 'life member'-öket (élettag) toborozva, és a Svarupa Damodara, Prabhupada egyik tanítványa által írt, A Krsna-tudat tudományos alapja című könyvet osztva.

Bár embereik csupán néhány kis könyvet ad el naponta, 150 rúpiát gyűjtve, Prabhupada ezt jó kezdetnek tartja, és nagy reményei vannak. "Óriási tere van Indiában a könyveladásnak", írta. "Ha továbbra is törekedtek, hamarosan versenybe szállhattok Amerikával. Gopala Krsna épp a Srimad-Bhagavatam első ének első kötetének 15000 példányban való Hindi nyelvű nyomtatását intézi. Ugyanígy a Bhagavad-gita Úgy Ahogy Van-ét. Tehát nagy tere van ennek itt, Indiában 600 millió ember él. Minden otthonban legalább egy BBT kiadványnak kéne lenni, szóval nagy terep."

Aja dasa, a Boston templom vezetője helyi egyetemeken kezdett leckéket tartani, valamint prasadamot és magazinokat is oszt. A bhakták kérvényezték, hogy tanfolyamokat tarthassanak a főiskolákon a Krsna-tudatról, és egy nagy egyetemi városban, Amherstben új központot nyitottak.

Prabhupada hihetetlenül boldog volt ennek hallatán, mivel egyik legnagyobb vágya az volt, hogy könyveit komolyan tanulmányozzák az iskolákban és egyetemeken, szerte a világon. Azt válaszolta, "Nagyon örülök, hogy próbáltok komolyan prédikálni az iskolákban és az egyetemeken. Prahlada Maharaja, aki igen nagy bhakta és autoritás a mi vonalunkban, azt mondta, hogy a Krsna-tudatot kora gyermekkortól kell tanítani. A modern oktatás hibája, hogy a gyerekeket oly sok értelmetlen dologra tanítják. Még a tudás legelső pontját sem kapják meg, miszerint 'Én egy tiszta szellemi lélek vagyok, Isten része.' Még ezt az egyszerű dolgot sem tanulták meg, ezért ha csak ezt az egyet meg tudod tanítani nekik, már az is nagy siker lesz, mert ez az alapja a lelki megértésben való fejlődésnek. Ha olvasni és írni akarunk, elengedhetetlen, hogy először megtanuljuk az egész ABC-t."

Egy angol brachmacari egy nehézségekkel teli időszak múltán a szolgálatával és asramával kapcsolatban kért útmutatást, Prabhupada pedig bátorította a folytatásra. "Leveledből úgy látom, kissé össze vagy zavarodva. Ez annak a jele, hogy nem tiszta a tudat, brahma-bhutah prasannatma, na socati na kanksati. A tiszta tudatszint mentes vágyakozástól és a siránkozástól. Míg anyagi szinten, az élet testi felfogásánál időzünk, oly sok dolog után sóvárgunk, mely az anyagi fensőbbséghez szükséges. Ezért eme ködös tudat kitisztítására Caitanya Mahaprabhu azt javasolja, egyszerűen csak őszintén énekeljük és figyelemmel hallgassuk Isten szent nevét. Úgyhogy énekelj, táncolj, egyél prasadamot és légy boldog. A házasság nem javasolt. Készen állsz arra, hogy dolgozz, a templomon kívül élj egy lakásban és feleségedet karperecekkel, szárikkal és nemi élettel lásd el? Jobb, ha az éneklés és hallás eme folyamatára fókuszálsz, tanítasz másokat és prasadamot adsz nekik."

Prabhupada az élet minden ösvényén járó emberek figyelmét vonzotta, és a nem bhaktáknak szóló válaszai is hasonlóképp a lényegre tértek. Amikor Mark Phillips, egy ifjú ausztrál férj levelében aggodalma tétovázó segélykiáltásának adott hangot, Prabhupada az univerzális gyógymódot javasolta számára. "Igen, mi örökké szolgai kapcsolatban állunk az Úrral, ezért természetes, hogy amikor elfelejtjük a legfelsőbb úrhoz, Krsnához fűződő szolgai kapcsolatunkat, szenvedünk... Ezért Krsna azt tanácsolja mindenkinek a Bhagavad-gitában, hogy egyszerűen csak hódoljon meg Neki, Ő pedig majd gondoskodik rólunk. Ausztráliában vannak templomaink; keresd ki a Vissza Istenhez magazinból a hozzád legközelebbi templomot. Kérlek, látogasd meg a templomot, és használd ki a tiszta, lelki atmoszférát. Ez azon nyomban kioltja majd szívedből az anyagi szenvedés lángoló tüzét. Mindemellett alázatosan kérlek, hogy énekeld, 'Hare Krsna, Hare Krsna, Krsna Krsna, Hare Hare / Hare Rama, Hare Rama, Rama Rama, Hare Hare'. Ez a mantra elhozza számodra az élet teljes tökéletességét; kérlek, próbáld ki."

Dr. Yogi Raj Dev Swarup a Koppenhágai Egyetemen tanít jógát, és nemrég az Indiai Kormánytól engedélyt kapott, hogy jóga központot nyithasson Új-Delhiben. Levelében kifejezte Prabhupada munkája iránti elismerését, és kérdezte, hogyan segíthetne neki a missziójában.

Prabhupada azt felelte, "Nagyon köszönöm kedves elismerő szavaidat. Mivel egy elismert egyetemen tanítasz, arra kérlek, tanulmányozd néhány könyvemet, különös tekintettel a Bhagavad-gita Úgy, Ahogy Van-t. A Gitában ez áll: 'manah samyamya mac-citto, yukta asita mat parah'. 'Szívében Rajtam meditáljon, s Engem tegyen élete végső céljának.' (BG 6.13-14) A nyugati embereket mind jobban érdeklik a jóga gyakorlatok, ám sajnálatos módon, mivel nem áll rendelkezésükre autorizált forrás, az jogosulatlan tanárok és a kitalált jógagyakorlati módszerek félrevezetik őket. Valójában, az astanga-jóga rendszer, melyet évezredekkel ezelőtt gyakoroltak, nem praktikus erre a korra; ezért az Úr Caitanya Mahaprabhu Isten szent nevének éneklését vezette be, a 'Hare Krsna, Hare Krsna, Krsna Krsna, Hare Hare / Hare Rama, Hare Rama, Rama Rama, Hare Hare' mantrát.

Minden templomunkban ezt csináljuk, és több mint negyven nagy kötetnyi hiteles könyvünk van: Srimad-Bhagavatam, Bhagavad-gita, stb. Az intelligens emberek szerte a világon elfogadják ezt a Mozgalmat, így ha komolyan gondolod a missziónkhoz való csatlakozást, akkor miért ne tanulmányoznád eme könyveket, értenéd meg és tanítanád a filozófiát."

------ O -------

A tennivalók mennyiségétől függetlenül Prabhupada mindig ragaszkodik a napirendjéhez. Délelőtt 11:30-kor jön a masszázs, melyet fürdő, ebéd, majd egy óra pihenő követ. Még soha nem találkoztam olyannal, aki ily keveset aludt volna, mint Srila Prabhupada, összesen mindössze három vagy négy órát, mégsem adta soha semmi jelét a kimerültségnek.

Amikor délután 4 óra körül felébredt, Kisori dasi friss virágfüzért akasztott a nyakába, némi frissen őrölt szantál pépet kent homlokára és halántékára, majd friss gyümölcslevet ajánlott neki. Ekkor leült az asztalához, és fogadta a látogatókat.

Délután 5-kor ajtaja kinyílt és darsanat tartott. Kíváncsi és tisztelettudó emberek állandó áradata töltötte be a szobáját, egyszerre úgy 50-60, kik ültek és figyeltek, vagy épp kérdéseket intéztek hozzá. Olykor-olykor kifejezetten egy bizonyos látogatóval beszélgetett, nem zavartatva magát a másik figyelő ötven által, máskor pedig általános dolgokról beszélt mindenkihez.

Engem az ajtóhoz küldtek, hogy perát, egy Vrndavanai tejes édesség különlegességet osszak. Prabhupada nagyon ragaszkodott hozzá, hogy a látogatók kapjanak valamilyen Krsna-prasadamot, valamely kézzel fogható felajánlást a lelki fejlődésükhöz. Egy filozófiai beszélgetést könnyen elfelejthetnek, ám a prasadam mindig tisztít. A prasadam-osztás továbbá a védikus etikettel is összhangban van, miszerint a vendéget - bárki is legyen - mindig ülőhellyel és frissítővel kell kínálni. Így, mint mindig, Srila Prabhupada tökéletes házigazda volt.

Délután 6:30-kor a templomi kagylókürt és a harangok az esti arati szertartást jelezték. A darshana véget ért, és Srila Prabhupada a bhaktákat és a vendégeket a templomba küldte, hogy énekeljenek, és megnézzék a múrtikat. Kicsit pihenve, az este további részének nagyját filozófia, valamint a gyakorlati menedzsment kérdések megbeszélésével töltötte, tanácsot adva a vezetőknek, olykor pedig csendesen japázva üldögélve.

Egy helyi bhakta, Sri Visvambhara Dayal, ismertebb nevén Bhagatji, este 9-kor érkezett, hogy elkészítse Srila Prabhupada forró tejét, és egy kisebb megbeszélést tartsanak a templomvezetésről, a gurukuláról és más ügyekről.

Srila Prabhupada minden este, közvetlenül lefekvés előtt megiszik egy pohár forró tejet, olykor olyan fogásokkal kiegészítve, mint kachori, paratha vagy pirított chira. Egyértelmű utasításokat adott a szakácsoknak, hogyan készítsék el mindezen preparációkat. A tej pontosan a megfelelő hőmérsékletű legyen - elég forró ahhoz, hogy könnyen emészthető legyen, ám nem annyira, hogy égessen.

Egy korábbi este folyamán megmutatta, hogyan kell a tejet ivásra megfelelő hőmérsékletre melegíteni. Egy másik tálkát kérve, ezüst poharából úgy 15 centi magasságból a tálkába öntötte, majd vissza, mindezt néhányszor megismételve, hogy lehűtse a tejet. Amikor immár megfelelő volt, megitta.

Az esti masszázs több mint fél órán át tartott. Az utóbbi időben az idő egész éjszaka, egészen napfelkeltéig elég hideg volt, így Prabhupada vérkeringése és ízületei nagyobb odafigyelést igényelnek. Jómagam olyan 11 óra körül feküdtem le aludni.

Amint mi, tanítványok lefeküdtünk, Prabhupada olyan 11:30-12:00 körül kelt fel, hogy ellássa a nap legfontosabb feladatát, a Srimad-Bhagavatam fordítását, és transzcendentális magyarázatának írását. Harikesa éber alvó, ezért gyakran felébred, amikor Prabhupada átsétál a szolgák szobáján át a darsana szobába. Miközben Srila Prabhupada elhalad, ő hálózsákjában megfordulva a hódolatát ajánlja.

Asztalánál ülve Prabhupada úgy egy órán át teljes figyelmét a szent névre függesztve japázott. Imádkozott Krsnához, adja meg a képességet, hogy megfelelőképp tudja szolgálni Őt, és oly módon tudja átadni a Srimad-Bhagavatam örök szavait, mely alkalmas arra, hogy az egész világ megértse. Tudatában van annak, hogy az elkövetkező tíz ezer évre az ő munkája fogja megszabni a törvény és a rend alapját.

Japa-malaját félretéve felvette szemüvegét, és felkapcsolta az íróasztalon álló lámpát. A könyvjelzőnél felcsapta a Bhagavatamokat - a zöld Varanasi kiadást az acaryak szanszkrit kommentárjaival, valamint a piros bengálit, Srila Bhaktisiddhanta Sarasvati Thakura kommentárjaival - előrehajolt, és feszülten tanulmányozta őket. A mikrofon a szája közelében volt, bekapcsolta a felvevőt és megkezdte a diktálást: "Srimad-Bhagavatam, hetedik ének, hetedik fejezet, 25. vers, magyarázat folytatása..."

Eredeti: https://old.prabhupadavani.org/main/Hari_Sauri_diary/PDF/HSD013.pdf

012 - 1975. december 4.

1975. december 4.

(Sri Vrndavana Dhama)

A ma reggeli sétán Aksayananda Swami elmondta Srila Prabhupadanak, hogy az emberek időnként érdeklődnek egy helyi babajival kapcsolatos véleményéről, aki nagy templomot épít a Vrndavana-Mathura útvonalon. Az épületet szemügyre is vehettük a távolban, a mezőkön túl. Egyelőre csupán befejezetlen építmény, ám a jelentések szerint az alsó szinten számos múrtinak ad majd otthont, a felső szinten pedig a babaji személyes lakrésze lesz. Az illető arról vált ismertté, milyen sok cigarettát szív el nap mint nap, így ráragadt a "Pagal Baba" név. Pagal őrültet jelent. Aksayananda azt mondta, az emberek kérdéseire oly módon válaszol, hogy elmagyarázza, a mi Guru Maharajunk nem helyesli a cigarettázást.

Kivétel nélkül azt szokták mondani, hogy "De Pagal Baba dohányzik."

Aksayananda ekkor azt feleli, "Ó, de ez azért van, mert ő pagal!" Az emberek pedig egyet értenek. Prabhupada is egyet értett. Azt mondta, a négy szabályozó elvünk oly sok csalót leplez majd le.

Mindez élénk vitához vezetett arról, hogy olykor milyen zavaros a nagy személyiségek lábnyomainak követése, és az imitálásuk közti különbség. Aksayananda Maharaja megemlítette, hogy sok ember azért eszik húst, mert mint állítják, az Úr Ramacandra is így tett.

Prabhupada gyorsan visszavágott, "Az Úr Ramacandra megehet téged és az egész univerzumot is! Te képes vagy ezt megtenni?" Mindnyájan nevettünk. Prabhupadatól néhány szó is elég ahhoz, hogy leleplezze a gazembereket.

Amint a kora reggeli napfényben sétáltunk, egyértelműen meghatározta az Úr Rama és a közönséges élőlények közti különbséget. Végső gondolatként pedig rámutatott, hogy az Úr Ramacandra nem ajánlott fel húst egyetlen templomban sem. Így aztán hogyan állíthatja bárki is, hogy mivel az Úr evett húst, ezért ő is ehet? Elmagyarázta, hogy Krsna a Khandava tüzet is megette, mégsem mondja, hogy ajánljunk Neki tüzet. Azt mondja, hogy ajánljunk egy kis gyümölcsöt, virágot, némi vizet.

Prabhupada szakértő módon fedi fel a gátlástalan személyek hibás logikájának buktatóit, akik oly módon próbálják tisztázni kéjvágyukat, hogy félremagyarázzák a sásztrát és mások tetteit, akikkel nem tudnak felérni. Nem a rövid és könnyű utat választja a legyőzésükhöz. Ahelyett, hogy mindössze annyit mondana, az Úr Ramacandra sosem evett húst, inkább elmagyarázza a nehezebben érthető, ám végső soron sokkal relevánsabb szempontot, miszerint milyen hatalmas a különbség az Úr inkarnációi és a közönséges emberek között. Ezért nem szabad Őket imitálni, hanem inkább követni az utasításaikat.

------ O ------

Igen érdekes volt a lecke, melyben Prabhupada a második verssel folytatta Prahlada iskolatársainak adott utasításaiból. Miután elmondta a szanszkritot, Harikesa felolvasta a még nem publikált fordítást. "Az emberi életforma lehetőséget nyújt, hogy hazatérjünk, vissza Istenhez. Ezért minden élőlénynek, különösen az emberi létformában, az Úr Visnu lótuszlábának odaadó szolgálatát kell végeznie. Ez az odaadó szolgálat természetes, mert az Úr Visnu, az Istenség Legfelsőbb Személyisége a legdrágább a lélek számára, Ő a lélek Ura és minden élőlény jóakarója."

Prabhupada elmagyarázta, hogy a védikus irodalom a lelki fejlődés három stádiumát említi: sambandha - megismerni az Úrral való kapcsolatunkat, abhideya - eszerint cselekedni, és prayojana - elérni a végső célt, vagyis kiépíteni a kapcsolatunkat. Sambandha-jnana azt jelenti, hogy elsőként megértjük az Istennel való kapcsolatunkat. Anélkül, hogy ismernénk a Vele való kapcsolatunkat, nem cselekedhetünk még az anyagi szinten sem. Számos idevágó példát is hozott, hogy megmutassa, a kapcsolatra vonatkozó hozzáállás miként motiválja a személyt a tettekre. Hasonlóképpen, ha nem ismerjük az Istennel való kapcsolatunkat, ugyan miért akarnánk szolgálni Őt?

Srila Prabhupada hangsúlyozta továbbá a megfelelő gurukula oktatás szükségességét is. A gurukula építése épp most zajlik itt Vrndavanaban, és Prabhupada nagy reményeket fűz hozzá. Azt mondta, minden gyermeket képezni kéne a bhagavata-dharma alapjait illetően.

"Meg kéne ezt tanítani a gyerekeknek. Különben amikor majd oly sokféle ostoba szolgálattal lesz lefoglalva, igen nehéz lesz elvonni őt ettől a hamis kötelezettségtől, és ismét megalapozni Krsna szolgálatában. Szóval amikor még gyermekek vagyunk, és nem vagyunk beszennyeződve, a bhagavata-dharmában kéne legyünk felnevelve. Ez Prahlada Maharaja témája. Szolgálunk. A madarak is szolgálnak. Vannak kis fiókáik, gyermekeik. Felcsipegetik az ételt, és komolyan megdolgoznak azért, hogy elhozzák a szájukban. És a kis fiókák azt mondogatják, 'Anyám, anyám, nekem add, nekem add', és megeszik az ételt. Ott a szolgálat. Ne higgyétek, hogy bárki is szolgálat nélkül marad. Mindenki szolgál. Az ember is éjjel-nappal keményen dolgozik. Miért? Azért, hogy a szolgálatát adja a családjának, a gyerekeinek és a feleségének. Zajlik a szolgálat, ám ő nem tudja, hova ajánlja a szolgálatát. Ezért Krsna azt mondja, 'Szolgálj Engem. Boldog leszel.' Ez a filozófia a bhagavata-dharma. Nagyon köszönöm."

------ O ------

Amikor Prabhupada visszatért a szobájába, reggeli előtt néhány percre leült, s a világ szerencsétlen állapotáról beszélt. Hansaduta és én ott ültünk előtte. Prabhupada, hátát az ülőhelyén lévő puha párnáknak vetve pihent. Éles kritikával illette a társadalom vezetőit, a politikusokat, a pedagógusokat, amiért félrevezetik az embereket és felettébb pokoli helyzetet teremtenek mindenki számára.

Elmagyarázta, hogy az egész világ mind kaotikusabbá és démonikusabbá válik, mely szenvedést hoz az emberekre. Megfelelő szót keresett a jelenség summázására. "Létrehoztak egy pan... Mi az?"

Nem tudtuk, milyen szóra gondolhat.

"Pandemónium! Keressétek csak ki a szótárból."

Prabhupada szóhasználata kissé fura volt számomra, ám amikor felolvastam a szótárból a szó definícióját, láttam, hogy Prabhupada a tökéletes szót használta üzenete átadására. Ez állt benne, "Pandemónium: pan-daimón; az összes démon lakhelye; mindenféle törvénytelenség, erőszak és csetepaté helye; teljes zavarodottság."

Mindannyian nevettünk, és Hansaduta meg én elismerően néztünk egymásra. Prabhupadanak meglepő angol nyelvismerete volt. Nap mint nap, különleges lényének egyre újabb és újabb aspektusait fedi fel, mi pedig végtelenül hálásak vagyunk, amiért Krsna ilyen csodálatos lelki tanítómestert küldött nekünk.

------ O ------

Ebéd után Srila Prabhupada felment, hogy megszokott napirendje szerint lepihenjen. Ma velem ágyaztatta meg kint, a szobája előtti teraszon az egyszerű, fakeretes ágyat, melyen sűrű cikcakkban széles pamut szíjak tartották a vékony matracot és a lepedőt. Békésen aludt a napsütésben, míg szelíden, védelmezőn magasodtak felette a Krisna-Balarama Mandir kupolái.

Én a tetőn található kis szobában maradtam. Kissé fáradtan leültem annak a szélére, amit pót faágynak gondoltam a szoba egyik sarkában. A Vendégház egyik szivacs matracos ágyaként nem tűnt úgy, mintha Srila Prabhupada valaha is használta volna. A következő dolog, amire emlékszem, hogy Srila Prabhupada ébresztett. Miután felébredt délutáni csendespihenőjéből, az ajtón belépve azt találta, hogy ott alszom az ágyon. Finoman megrázott, én pedig nagy zavarban, bocsánatkérőn ugrottam fel.

Prabhupadat nem zavarta a dolog, de kedvesen megjegyezte, "Nem gond, ha fáradt vagy, pihenhetsz a padlón egy matracon. De azt, ami a lelki tanítómesteré, sosem szabad használni."

Miután leült az asztalánál, megkérdezte, "És, mi a neved?" Az elmúlt néhány nap alatt bizonyára sokszor hallotta már, szóval valószínűleg így próbálta elérni, hogy feloldódjak kissé. Valóban oldotta a zavaromat - azt a benyomást keltette, hogy egy személyesebb szinten szeretne megismerni engem.

"Arry Saury, Srila Prabhupada", mondtam félreérthetetlen ír kiejtéssel.

"Hari Souri", javította ki Prabhupada az ő elegáns bengáli akcentusával. Szívélyes mosollyal kért vizet.

Eredeti: https://old.prabhupadavani.org/main/Hari_Sauri_diary/PDF/HSD012.pdf

011 - 1975. december 3.

1975. december 3.

(Sri Vrndavana Dhama)

Ma reggel az első dolog az volt, hogy Prabhupada panaszkodott, amiért valaki horkolt éjszaka, s ez zavarta őt. Prabhupada a nappalijában fordít, mely épp a szolgák szobája mellett található, ahol mindhárman alszunk. Mivel Harikesara korábban sosem volt panasz, arra a következtetésre jutottunk, hogy a tettes Hansaduta vagy én lehettem, így mi most a Vendégház egyik szobáján osztozunk.

Ma új tilaka tükröt adtam Srila Prabhupadanak. A korábbi egy átalakított púderes tükör volt, amit Japánban kapott, s kívül elefántcsont díszítés volt rajta, belül pedig egy tükör. A púdert kiszedték belőle, és egy Radhat és Krsnát ábrázoló képpel helyettesítették.

Szeptemberben megkértem egy helyi kézművest, hogy készítsen egy púdertartót Vyasa-puja ajándék gyanánt Srila Prabhupada számára, ám csupán két hónapos késéssel, tegnap este kaptam kézhez. Tömör ezüstből készült, az alján pávatoll alakú, a fedőn pedig arany dombornyomással, mely Krsnát és Balaramat ábrázolja Vrndavana erdejében. Bár ez lényegesen nehezebb, mint a korábbi, mégis olybá tűnt, Prabhupada nagyon is szereti. Meglepetéssel és örömmel fogadtam, hogy a régit felajánlotta nekem.

------ O ------

Srila Prabhupada legutóbbi, augusztus-szeptemberi látogatása alkalmával, a Janmastamival kezdődő, Radhastamit is érintő 3 héten át lelkiismeretesen ellenőrizte a templom menedzsment minden aspektusát, s eme útja alkalmával is ezt folytatja. Személyesen vizsgálja a templomot, a vendégházat és az éttermet. Megbizonyosodott róla, hogy megfelelő sztenderdekkel zajlik a múrti imádat, így például átvizsgálta a bhoga ajánlás minőségét és az Urak füzéreihez beszerzett virágokat. Tisztában volt a bhakták templomi programokon való részvételével, és szóvá tette, amikor tisztaság- és pontosságbéli sztenderdjeink hiányosak voltak. Még azt is figyelemmel kísérte, hogy a felbérelt munkások milyen figyelemmel végzik a munkájukat. Az új gurukula épületet és a nagy és fontos templomépület életének egyéb területeit érintő tervek mind számot tartottak gondos figyelmére.

A mostani látogatás sem különbözik az előzőtől. Az itteni legtöbb tanítványa még zöldfülű újonc, akiknek csupán csekély, avagy semmi tapasztalata nincs az indiai ügyek menedzselésével kapcsolatban. Így Prabhupada mindent személyesen ellenőriz - javít, tanácsol, és olykor szid.

Ma reggel Visala dasa kapott ízelítőt Prabhupada szemrehányásaiból. Visala a harmincas évei közepén jár, szónokias bhakta a kezdeti amerikai időkből. Rokonszenves személy, aki ég a vágytól, hogy elégedetté tegyen másokat, ám egy olyan furcsán alázatos módon, mely már súrolja a fárasztó viselkedés határait. Prabhupada általában humorosan és elismeréssel szokta fogadni Visala erőltetett dicséreteit, ezen a reggelen azonban úgy döntött, nincs idő a dicshimnuszokra.

Miközben Prabhupada kifelé sétált a bejárati kapun, indulófélben a reggeli sétájára, Visala a Védikus brahmanákat utánozva a Srimad-Bhagavatam versét énekelte Prabhupada dicsőítésére:
- Úgy hisszük, a gondviselés akaratából találkoztunk veled...

Megfogva a spirál alakban elkeskenyedő sétáló pálcáját, melyet maga Visala adott neki ez évi Vyasa-puja ajándékként, Prabhupada ezüst csúcsával néhány, a templom felé vezető úton elterülő tócsa felé bökött, és csípősen félbeszakította:
- Vajon a gondviselés kegye, hogy nem látod, hogy ez nincs megfelelően letakarítva?

A váratlan félbeszakítás hatására Visala döbbenten, bocsánatkérőn dadogta:
- Én... Én... Sajnálom. Gondoskodom róla, Isteni Kegyelmed. Az én hibám.

Prabhupada faarccal folytatta:
- Miért van itt víz? Ez a víz az oka a cipők okozta piszoknak; koszos lesz. Te nem látod?
- Vak vagyok. Sajnálom. Gondoskodom, hogy el legyen takarítva.
- Akkor használd a szemed. Mi haszna annak, ha csak imádkozol? Csinálj valami hasznosat!

Otthagyva a tátott szájú Visalat, erőteljes léptekkel haladt tovább az úton, derült tanítványai pedig a nyomában.

Harikesa prabhu némi iróniát észlelt Srila Prabhupada észrevételeiben. "Az emberek folyton emiatt vitáznak velünk" - mondta. - "'Mi haszna annak, ha csak imádkoztok? Csináljatok valami hasznosat. Az emberek gyakran kritizálják ily módon a bhaktákat."

Prabhupada azt felelte, hogy a Krsna-tudat a jóga praktikus oldala. Azt mondta, ez nem csupán az "orrok összeérintése" (Mj: szeretet kifejezése egyes kultúrákban). A Krsna-tudat nem puszta szentimentalizmus, és kifogás arra, hogy ne csináljunk semmit, s nem arról van szó, hogy a bhakták nem képesek valós eredmények elérésére.

Elmagyarázta, hogy az igazi probléma az, hogy az emberek nem képesek megfelelően követni Krsna utasításait. Ha valaki ténylegesen meghódol Krsnának, akkor Ő mindent sikeressé tesz.

- A ténylegesség itt azt jelenti, hogy a dolgok Krsnáért történnek. A ti egyedüli dolgotok, hogy meghódoljatok Krsnának. Ti nem tudtok semmit megcsinálni. Amint azt gondoljátok, "én meg tudom csinálni", gazemberek vagytok. Azon nyomban gazemberek vagytok.
- Szóval csak egy teljesen meghódolt lélek tud mindent tökéletesen csinálni? - kérdezte Harikesa.
- Ő sem tud csinálni semmit. - felelte Prabhupada. - Mindent Krsna hajt végre. De a bhaktának Krsna-tudatban kell használnia az intelligenciáját. Mert még ha intelligens is, akkor sem tud csinálni semmit.
- Csak meghódolni - tette hozzá Harikesa.
- Igen. Meg tud hódolni, és Krsna megcsinál mindent. Nagyon őszintén kell tevékenykedned Krsna irányítása alatt, ahogy Arjuna is tette, és akkor sikeres lesz a háborúd.
Harikesa további tisztázásra várt:
- Tehát a tökéletlen tettek a meghódolás hiányának jele?
- Igen - mondta Prabhupada. - Te csak tevékenykedj őszintén és jámboran, és legyen hited, hogy Krsna minden veszélytől megóv. Raksisyati iti visvasa-palanam. "Őszintén meghódoltam Krsnának. Most pedig Krsna ad meg nekem minden védelmet." Ez a hit, ez az odaadó élet kezdete - a hit.
- Akkor ez a hit sraddha vagy nistha? - kérdezte Harikesa.
- Sraddha. A kezdet, sraddha. Aztán amikor fejlettebbé válik, akkor szilárdabb lesz. "Igen, Krsna megvéd engem."

Prabhupada fürgén sétált, alkalomadtán megállva, hogy nyomatékosítson valamely lényegesebb részt, olykor "Hare Krsnával" üdvözölve a helyi lakosokat, máskor pedig röviden beszélve a környékről. Pontosan fél óra múltán visszafordult és a templom felé vette az irányt.

A templomegyüttesbe belépve, Prabhupada észrevett egy fiatal nyugati hippi lányt, aki a Vendégházban lakott. Figyelmeztette a vezetőséget, hogy ilyen ruhában - csak mert fizető vendég - nem szabad befogadni senkit a Vendégházba. Mérlegelnünk kell, különben a helyi lakosok nem fognak jobbnak tartani minket a hippi vendégeinknél.

Aksayananda Maharaja elmagyarázta, hogy a hippi lány érkezésekor beleegyezett, hogy szárit hord, ám most visszatért régi ruhatárához.

Prabhupada azt mondta: "Igen, ez a megszokásai miatt van."

Aksayananda elmondta Prabhupadanak, hogy nemrég egy hasonlóan öltözött fiatalember érkezett, de néhány nap múltán leborotválta a fejét és bhakta lett.

Prabhupada azt mondta, hogy ez így rendben van, de eközben a templomot "hippi menedéknek" fogják tartani, és a tekintélye csökkenni fog. Ennek ellenére abban egyetértett, hogy mindenkinek esélyt kell adni arra, hogy bhakta lehessen; de ha nem változtatnak a szokásaikon, három nap múltán fel kell kérni őket a távozásra.

------ O ------

Ahogy ott ültek előtte indiai, amerikai és francia tanítványai, Prabhupada ma reggel tűzceremóniát végzett Lokanatha, Sridhara és Prthu-putra szannyász avatása során a templom udvarán. Rövid beszédet tartott az "etam sa asthaya paratma-nistham" kezdetű, Caitanya-caritamrta-béli szannyász mantráról. Azt mondta nekik, hogy bár még fiatalemberek, igen erős anyagi energiájuk teljében, ha mindössze annyit tesznek, hogy teljes hitüket Krsnába vetik, és követik a korábbi acaryákat, szilárdak tudnak maradni. Azt tanácsolta nekik, hogy a Hare Krsna mantra éneklésével tegyék ezt. Még azt is javasolta, hogy szannyászikként plusz köröket is japázzanak.

A szannyász avatást a varnasrama rendszer utolsó ünnepélyes eljárásának, a szannyászit pedig a többi szociális és lelki csoport gurujaként ábrázolva azt mondta nekik, kövessék Sri Caitanya Mahaprabhut és prédikáljanak szerte az egész világon.

"A prédikálás nem olyan bonyolult, mivel nem kell kitalálnotok semmit. Minden ott van, és ez Caitanya Mahaprabhu utasítása. Caitanya Mahaprabhu szintén igen fiatalon, mindössze huszonnégy évesen vett szannyászt. Így a gyakorlatban, saját tetteivel mutatta meg, hogyan kell szerte a világban prédikálni a Krsna-tudatot. És arra utasít mindenkit, hogy 'amara ajnaya guru hana tara' ei desa': 'Nem számít, melyik országban laksz, nem számít. Próbáld meg felszabadítani őket, legyél a gurujuk.'

És hogy hogyan válik valaki guruvá? Ez szintén igen egyszerű. Sri Caitanya Mahaprabhu azt mondja, 'yare dekha, tare kaha 'krsna'-upadesa'. Nem kell kitalálnod semmit. Csak próbáld meg elismételni a Bhagavad-gita, a krsna-upadesa utasítását. S nem csak a Bhagavad-gita létezik, ott van még oly sok másik utasítás. De különösképpen a Bhagavad-gita. Ha tehát mindössze a Bhagavad-gita üzenetét hordozod, akkor guruvá válhatsz. Ne találj ki semmit. Az csak elrontja. 'Man-mana bhava mad-bhakto mad-yaji mam namaskuru'. Te, és mindenki más is el tudja mondani ezt. Krsna azt mondja, 'Gondolj mindig Rám.' Csak ismételd el ezt. Mondd ezt másoknak: 'Kedves Uram, kérem, gondoljon Krsnára.' Nem kell hozzá valami nagy iskolázottság. Csak mint egy hírvivő, vidd az üzenetet, 'Uram, gondoljon mindig Krsnára.' És így guruvá válhattok.

Ha szigorúan követitek ezt, ha ti magatok is Krsnára gondoltok, és másoknak is azt tanítjátok, hogy 'Kedves Uram, az egyetlen kérésem, hogy gondoljon Krsnára', senki nem fog megölni benneteket. Ha nem is követi amit kérsz, akkor is nagyra fog becsülni benneteket, azt gondolván, 'Ó, ezek a szannyászik igen kedvesek. Azt javasolják, hogy gondoljak Krsnára.' És így guruvá váltok. Ilyen egyszerű."

A jelöltek multinacionális helyzetére való utalással zárta a beszédét. "Caitanya Mahaprabhu az indiaiakra bízta ezt a feladatot. Bharata-bhumite haila manusya janma yara janma sarthaka kari' kara para-upakara. Ez Caitanya Mahaprabhu küldetése, hogy minden indiai tanulja meg, mi ez a Krsna-tudat, és prédikálja, szerte az egész világon. Ez az utasítása. De ezek az indiaiak nem igazán foglalkoznak ezzel. Így hát nem számít - indiai, európai vagy amerikai. Aki elviszi Caitanya Mahaprabhu utasítását, profitál belőle. Dicsőíteni fogják. Úgyhogy ne habozzatok, mivel a lélek sem nem indiai, sem nem amerikai. 'Aham brahmasmi.' Mindegyikünk Krsna parányi része, és a helyzetünk: Brahman. 'Brahma-bhutah prasannatma.' Úgyhogy erről a szintről mentek prédikálni a Krsna-tudatot. És Sri Caitanya Mahaprabhu utasításának végrehajtásával dicsőíteni fognak benneteket, dicsőíteni fogják az országotokat és az egész világ nyerni fog ezáltal. Nagyon köszönöm."

A három férfi egyesével előjött új szannyászi ruhájában. Ragyogó arccal, lelkesen és alázatosan fogadták tridandájukat és a "Swami" címet, miközben a bhakták egész gyülekezete hangosan ujjongott: "Haribol. Jaya!" Aztán, a ceremónia befejezéséül mindenki gabonát szórt az áldozati tűzbe.

Ezek után a három új szannyászi mind bement Prabhupada szobájába, hogy megkapja az áldásait. Prabhupada az asztalánál ült, a kandalló mellett. Mindegyiküknek virágfüzért adva bátorította őket, hogy azon nyomban menjenek és prédikáljanak. Egyértelműen látszik, milyen örömöt okoz Prabhupadanak, amikor látja, hogy tanítványai teljesen elkötelezik magukat a Legfelsőbb Úr szolgálata mellett. Az ilyen meghódolt tanítványokra alapozva képes terjeszteni a Krsna-tudatot szerte a világon.

Prabhupada azonban nem felelőtlen a szannyasz avatás megítélését illetően. Nemrég két fiú, Alanatha és Sucandra érkezett Németországból, engedélyt kérve, hogy szannyászt vehessenek. Prabhupada átbeszélte kérésüket Hansaduta, Bhavananda és Sudama Maharajokkal, akik épp ekkor érkeztek New Yorkból. Prabhupada rámutatott, hogy kissé túl fiatalnak találja a fiúkat a szannyasza elfogadására. Figyelmeztette őket, hogy nagyon nehéz a lemondott rendben maradni, különösképpen a nyugati országokban.

Felidézte két vezető tanítványa esetét, akik mindketten GBC tagok voltak, és maya csapdájába estek, miután szannyászik lettek. Prabhupada elmagyarázta, "Maya igen, igen erős. A vaj bizonyosan megolvad a tűz közelében." Művészien gesztikulált, bal kezével hullámozva a levegőben, miközben jobb keze alulról tartott felé. "Még ha vaj is van itt, a tűz jönni fog. Olyan sok módon próbáltam őket távol tartani egymástól, de nem volt rá mód. Természetesen lelkek, ám maya nagyon erős."

Bhavananda és Sudama Maharajok néhány napig lesznek itt, mielőtt továbbutaznak Bengálba. Úgy tervezik, bérelnek két negyven láb hosszú csónakot, melyekkel beutazzák a Gangesz mentén az összes falut. Kirtanozni akarnak, prasadamot osztani és új bhaktákat toborozni. Prabhupada úgy határozott, hogy a két német bhakta további képzés végett tartson velük.

Nem mindenki örül egy új szannyászinak. Érkezése óta Hansaduta is megközelítette Prabhupadot szannyász avatásért. Ám ez a felesége, Himavati tudomására jutott Németországban, és azon nyomban Vrndavanaba utazott, hogy tiltakozásának adjon hangot. Nagyon felkavarta a dolog, de Srila Prabhupada megbékítette őt. Ennek ellenére továbbra is hajthatatlanul tiltakozik férje szannyász avatása ellen. Ezért Prabhupada nem támogatja az ügyet. Hansaduta bizonyos mértékig zavarban van, hogy mitévő legyen, és azt akarja, Prabhupada döntsön a sorsáról. Prabhupada azonban nem ad neki közvetlen utasítást. Hansadutara hagyja, hogy meghozza a döntést.

------ O ------

Ma délután, míg Prabhupada odafent pihent, észrevettem, hogy a szobájában lévő vizes kancsó üres. Gondoltam, leviszem feltölteni, mégis hezitálni kezdtem, mivel Srila Prabhupada úgy utasított, ne hagyjam magára. Dilemmába kerültem: "Ha Srila prabhupada felébred és én nem vagyok itt, az nem lesz jó. Másrészről, ha ébredésekor inni kér, akkor várnia kell." Nem tudtam, mitévő legyek, végül úgy határoztam, legjobb, ha várok.

Aztán persze, hogy az első dolog, amit Prabhupada ébredésekor tett, hogy leült az asztalához, és kérte, töltsem meg a poharát. Félénken elmagyaráztam, hogy a kancsóban nincs víz, ezért le kell mennem, hogy hozzak.

Megkérdezte, "Nem gondoltál rá, hogy míg alszom, feltöltsd?"

Elmagyaráztam a dilemmámat, és Srila Prabhupada kicsit biccentett a fejével. "Hm, rendben van" - ám a hangszíne jelezte, ez a második legjobb döntés volt.

Ebből az esetből megtanultam, hogy bár fontos, hogy szigorúan kövessük a lelki tanítómester utasításait, némi intelligencia is szükségeltetik a tekintetben, hogy hogyan alkalmazzuk eme utasításokat. Egy elsőosztályú szolga megérzi a lelki tanítómestere szükségleteit, ahelyett, hogy pusztán arra várna, hogy mindent megmondjanak neki. Az, aki ügyesen szolgálja a guruját, sok dolgot saját kezdeményezőkészségből megtesz, miközben szigorúan betart minden utasítást. Intelligenciánknak nem szabad sablonosnak, rugalmatlannak lennie.

Eredeti: https://old.prabhupadavani.org/main/Hari_Sauri_diary/PDF/HSD011.pdf