2017. augusztus 4., péntek

010 - 1975. december 2.

1975. december 2.
(Sri Vrndavana Dhama)

Egy rövid reggeli séta után csapatunk elhagyta Új-Delhit. Mathura kerületéig az Agra főúton haladtunk - ez körülbelül két órás út volt. Épp a Vrndavana lehajtó előtt Prabhupada örömmel konstatálta az Agra úton újonnan emelt táblát, mely az ISKCON Krisna-Balarama Nemzetközi Vendégházat reklámozta. Amikor kocsija a Chattikara Úton balra fordult, Gunarnava dasa, aki egy motoron az út szélén várakozott, előresietett, hogy értesítse a bhaktákat Ő Isteni Kegyelme közelgő érkezéséről.

Az utolsó pár mérföldön át egy keskeny úton haladtunk, mely mezők és út menti fák, bokrok mellett haladt, egészen addig, míg Vrndavana faluja végre látótávolságba nem került. Erős érzést hozott, mintha elértünk volna valamit, mintha hazaérkeztünk volna. Vrndavana nem közönséges falu. Még egy olyan kezdő bhakta is, mint én, érezte, hogy ez a lelki légkör mennyire különbözik bármely más helyétől.

Amikor az ISKCON templomunk tornyai láthatóvá váltak, eszembe jutottak Srila Prabhupada kommentjei Mathura-mandala elbűvölő leírásaihoz, melyet Rupa Gosvami Odaadás Nektárjához fűzött: " 'Emlékszem, ahogy az Úr ott állt a Yamuna folyó partján. Oly gyönyörű volt a kadamba fák között, ahol oly sok madár csivitelt a kertekben. És ezek a benyomások mindig a szépséggel és boldogsággal kapcsolatos transzcendentális megvalósításokat adnak nekem.' Rupa Gosvaminak eme leírásai ezen Mathura-mandalával és Vrndavanaval kapcsolatos érzésekről  még a nem bhakták számára is érezhetők voltak. Mathura nyolcvannégy négyzetmérföldes kerületében a különféle helyek olyan gyönyörűen sorakoznak a Yamuna folyó mellett, hogy bárki, aki elmegy oda, soha nem akar majd visszatérni ebbe az anyagi világba. Rupa Gosvami eme kijelentései Mathura és Vrndavana tényszerű, megvalósított leírásai. Mindeme tulajdonságok bizonyítják Mathura és Vrndavana transzcendentális helyzetét. Másként nem lenne lehetséges, hogy ezeken a helyeken így megidézze transzcendentális érzéseinket. Az ilyen transzcendentális érzések kétségkívül azon nyomban felébrednek, amint valaki megérkezik Mathurába vagy Vrndavanaba."

Srila Prabhupada kegyéből, mi, a tanítványai megérthetjük ezeknek a szavaknak az igazságát. Vrndavana egy kivételes odaadó érzést ébreszt és táplál. Zarándokok sereglenek ide az ország minden szegletéből, hogy megfürödjenek a Yamuna szent vizében, vagy egyszerűen csak egy napot vagy egy éjszakát ezen a szent területen töltsenek. Különösképpen az év kedvező időszakaiban, zarándokok tíz ezres tömegei lepik el Vrndavana kilenc mérföld hosszú parikrama útját, miközben körüljárják az egész területet. Néhányan újra és újra bejárják az egész távot, de nem sétálva, hanem folyamatosan dandavatot ajánlva.

És aztán az idelátogató zarándokokon túl ott vannak Vrndavana lakói: öreg férfiak és özvegyek, akik eljöttek, hogy leéljék utolsó idejüket, felszabadulást keresve az ismétlődő születés és halál alól, ahelyett, hogy ideiglenes gyógymódot keresnének testi kórjaikra. Ők tudják, hogy Vrndavanban meghalni azt jelenti, hogy soha többé nem kell visszatérniük ebbe az anyagi világba.

A nagyobb Vrndavana területen szó szerint templomok ezrei találhatók. Nagyság és fényűzés tekintetében igen változóak a nagy, egyedien tornyosuló dómokkal és megmunkált faragásokkal készült épületektől egészen az egyszerű otthonokig, melyekben szerényen imádják a tradicionális családi múrtikat. A leghíresebb a Hat Gosvamié, Sri Caitanya Mahaprabhu bensőséges követőié.

Egy modern Vrndavana emelkedett és ragyogott itt, hála Srila Rupa és Sanatana Gosvami kezdeti, úgy négyszáz évvel ezelőtti erőfeszítéseinek. Életüket Sri Krisna kedvteléseinek egykor elrejtett helyszínei helyreállításának szentelték. Kegyükből most zarándokok ezrei látogatnak ide nap mint nap, templomi aratikon és fesztiválokon vesznek részt, hogy megünnepeljék az Úr kedvteléseit.

A Gosvamik lábnyomait követve, Srila Prabhupada különleges közreműködése, hogy a dhama dicsőségét nem csupán Indián belül terjeszti, hanem kiterjesztette az egész világra.

Azáltal, hogy a Krisna-Balarama Templomot és Vendégházat adta nekünk, Prabhupada első kézből ad nekünk tapasztalatot a szent dhama transzcendentális természetéről. Máig legmegmunkáltabb és legdrágább projektjeként - minden vaisnava számára az egész világon a legfontosabb helyen - Prabhupada különleges figyelemmel kíséri a fejlesztését. Különösképpen, mivel tanítványai egyike sem vezetett még ilyen hatalmas projektet, így nagy gondossággal ügyel, személyesen irányítva és ellenőrizve a menedzsment fejlesztéseit, hogy megbizonyosodhasson annak sikeréről. Nagyon is tisztában van a számos buktatóval, melyeket el kell kerülni itt Indiában. Számottevő időt töltött ezzel két hónappal ezelőtt, és most azt tervezi, hogy a következő két hét folyamán még tovább erősíti az általa megkívánt magas sztenderdeket.

Amikor a kocsik megálltak a főkapuk előtt, Prabhupada kitörő üdvözlés kíséretében lépett elő. Amint előre sétált a templom bejárat felé, én is nem sokkal mögötte jöttem. Teljesen új, hihetetlen tapasztalat volt számomra Prabhupadaval egyszerre érkezni a templomba, ahelyett, hogy én is fogadom és üdvözlöm őt.

Közeli barátaim, Bhagavat Asraya és Gunarnava prabuk mindketten furcsa pillantásokat küldtek felém, telve meglepődéssel, talán még csodálkozással is. Pár napja egy egynapos útra mentem el Vrndavanaból Delhibe, és most Srila Prabhupada kíséretének tagjaként térek vissza! De ez csupán egy pillanatnyi kommunikáció volt. Srila Prabhupada ismét magára vonta teljes figyelmünket, és siettünk, hogy felzárkózzunk, miközben a vidám, éneklő tanítványok tömegével együtt belép a templomba.

Prabhupada darsanat vett a múrtiktól, és teljes hódolatot ajánlott a három oltár mindegyike előtt, melyeken Sri Sri Gaura-Nitai, Sri Sri Krsna-Balarama és Sri Sri Radha-Syamasundara foglaltak helyet. Miután megízlelte caranamrtat, a vizet, melyben a múrtik megfürödtek, visszasétált a fekete-fehér kockás márvány padlón a vyasasanhoz, az ülőhelyhez, melyet számára tartottak fenn a templomban, és elfogadta a guru-pujat, majd leckét tartott a Srimad Bhagavatamból.

Srila Prabhupada a hetedik ének hatodik fejezetének első verséről beszélt, mely Prahlada Maharaja, iskolatársainak adott utasításairól szólt. A Bhagavatam ezen része még nem lett publikálva, mivel Srila Prabhupada még mindig fordítja. Ezért még új, és nagyon izgalmas ezt hallani.

Miután a bhakták elismételték a szanszkritot, Harikesa hangosan felolvasta a fordítást. Megismételvén a verset, Prabhupada úgy írta le Prahlada Maharajat, mint előd gurunkat, és a bhagavata-dharma tudamányának 12 nagy autoritásának, avagy mahajannak egyikét. Elmagyarázta, hogy bár Prahlada Maharaja egy nagy démon fiaként született meg, élete bizonyította, hogy még a bűnös családba való születés sem zár ki senkit a Krsna-tudatból - ez a pont nagyon is releváns számunkra.

Megjegyezte, hogy Prahlada, noha még csak öt éves volt, ebédidőben oktatta barátait a bhagavata-dharmára. Kaumara azt jelenti, "ifjúkorban", a prajno pedig azt jelenti, "elég intelligens". Amikor valaki kellőképpen intelligens, akkor követi a bhagavata-dharmát, és ezt Krsna úgy írja le a Bhagavad-gitában, mint a Neki való meghódolást. Prabhupada azt mondta, hogy Sri Krsna minden négy milliárd évben egyszer jön el erre a helyre, Sri Vrndavana-dhamaba, csak azért, hogy ezt megtanítsa nekünk. Ezért Vrndavana nagyon értékes.

Úgy összegezte a Krsna-tudatos mozgalom célját, hogy ez tanítás arról, hogy Krsna a Legfelsőbb, és hogy nincs senki, aki felsőbbrendű lenne Nála. "Ezt prédikáljuk. Mindenkit megkérünk ebben a templomban, 'Itt van Krsna. Gondolj mindig Krsnaára. Énekeld a Hare Krsnát. És akkor azt kell majd gondolnod, hogy Hare Krsna.' Pusztán a Hare Krsna mantra éneklésével Krsna bhaktájává fogsz válni."

Saját tapasztalatából rámutatott, milyen csodálatos ennek az odaadásnak az eredménye. "Nem vezetünk semmilyen üzletet, mégis legalább 25 laks [2.500.000] rúpiát költünk minden hónapban. Krsna ellát mindennel. Ha Krsna-tudatos maradsz, és teljesen Krsnán függsz, akkor nem fogsz hiányt szenvedni. Én negyven rúpiával kezdtem ezt a dolgot. Most negyven crore [400.000.000] rúpiánk van és naponta tíz ezer ember eszik prasadamot. Ez a Krsna-tudat!"

Mindenki felujjongott, "Jaya!"

Prabhupada elmosolyodott, és folytatta. "Amint Krsna-tudatossá váltok, egyszerűen Rajta fogtok függni, és őszintén dolgozni, és akkor Krsna mindennel ellát. Bombayben például: ott a föld, ami egy crore rúpiát ér, és amikor megvettem ezt a földet, akkor talán úgy 3-4 laks rúpiám lehetett. De biztos voltam benne, hogy 'Képes leszek kifizetni, mert Krsna megadja nekem az árát.' Nem volt pénz. Úgyhogy itt a gyakorlati tapasztalat, hogy ha Krsnán függsz, akkor nem szenvedsz hiányt."

Végül Prabhupada nyomatékosan emlékeztette ifjú hallgatóságát, hogy most lássunk hozzá a feladathoz, hogy Krsna-tudatossá váljunk, amíg még van rá lehetőségünk. "Artha-dam. Nem tudjátok, mikor fogtok meghalni. Bármely percben meghalhattok. Ezért még a következő halálotok előtt valósítsátok meg Krsnát. Artha-dam azt jelenti, hogy még ha csak néhány évig élsz is, ha élsz a Hare Krsna éneklésének lehetőségével, még akkor is hasznot hajt számodra. A Hare Krsna éneklése olyan fontos, hogy mindig gondolhatsz arra, "Jön a halál. A halál ott van már az ajtónál. Hadd fejezzem be a japámat. Hadd fejezzem be a japámat." Mindig így kell gondolkodnod, hogy "A halál már közeleg, hadd japázzak." Ezt hívják bhagavata-dharmának, és a Krsna-tudatos mozgalom bhagavata-dharmát jelent. Úgyhogy nagyon szépen olvassátok el Prahlada Maharaja utasításait, és alkalmazzátok az életekre. És az életetek sikeres lesz. Nagyon köszönöm."

A bhakták ujjongása közepette Prabhupada kiment a templomból, és Hansaduta és Harikesa társaságában eltűnt a lakrészében. Én kint maradtam. Boldognak éreztem magam, mégis sajnálkoztam. Megengedték, hogy Prabhupada kíséretével utazzam vissza Vrndavanaba, de csupán azért, hogy összeszedjem a holmimat, mielőtt Kalkuttába utazom. Azon elmélkedtem, hogy Srila Prabhupada kegyéből még egy csepp is olyan édes és kielégítő, mégis, utána heves vágy ébred a továbbiakért.

Mások is Srila Prabhupada kegyére vágyakoztak. Prthu-putra, akit Harikesa jelölt ki helyettesemként, odajött hozzám, kifejezve vágyát, hogy átvegye Prabhupada masszírozását. Ostobán ottfelejtettem Srila Prabhupada gamchaját a kuruksetrai motel fürdőjében, ezért el kellett mennem a Loi Bazárba, hogy vegyek egy másikat. Elhívtam Prthu-putrát, és miközben szűk utcák során döcögtünk a riksán, elmagyaráztam neki, mit tanultam Prabhupada masszírozásáról, továbbá elmeséltem a tapasztalataimat Új-Delhiben és Kuruksetrán. Amíg a ruha üzletben voltunk, magamnak is vettem egy új dhotit.

Prthu-putra olyan izgatott volt, amilyen én magam voltam a lehetőség hallatán, hogy személyesen szolgálhatom Ő Isteni Kegyelmét. Afelett érzett sajnálatom, hogy elveszítem ezt a lehetőséget, keveredett a mélységes hálával, hogy egyáltalán lehetőségem nyílt rá, és beletörődtem, hozzon bármit is az új beosztásom.

Ám amikor visszatértünk a Mandirba, valami váratlan és csodálatos dolog történt. Harikesa egy bocsánatkéréssel várt minket Srila Prabhupada lakrészének verandáján. "Bocsáss meg, Prthu. Felejtsd el! Prabhupada nem akar semmilyen változást!"

Az én szívem nagyot dobbant, Prthu-putráé pedig darabokra tört. Harikesa rám nézett, és egyszerre beletörődő és mentegetőző volt. "Srila Prabhupada épp most szólt, hogy nem akarja, hogy öt percenként váltogassuk a szolgáját. Azt mondta, jól csinálod a dolgod, úgyhogy folytasd te, legalább addig, míg itt van Vrndavanaban, és azt mondta, osszam fel úgy a feladatokat, hogy egész napra való teendő jusson neked."

Alig tudtam elhinni a jó szerencsémet. Mindeddig csupán a masszírozását végeztem, ám most teljes felelősséget kaptam Srila Prabhupada személyes szolgájaként, legalább míg itt van Vrndavanaban. Nemcsak hogy nem vették el tőlem a szolgálatot, de még növelték is.

Harikesa kissé szégyenlősnek látszott, mivel nem tetszett neki az ötlet, hogy valaki más javára felhagyjon a szolgai teendőkkel. Elismerte, hogy néhány kötelességének elvesztése egyfajta, a jövőjét illető bizonytalanság érzetet hagyott benne, valamint azzal kapcsolatban is, mik lehetnek Prabhupada szándékai, mihez kezdjen.

Harikesa mindazonáltal szeretettel fogadott, és én személyes holmimmal azonnal behurcolkodtam a kis szolgai szobába. A szoba csupasz volt, csupán egy üveges szekrény állt benne, és egy magányos vonalrajz a falon Jagannatha Misraról és Sacideviről a kisbaba Nimaial az ölében. Az alján ez az aláírás szerepelt: Devahuti dasi 11/74. Nagy privilégiumnak éreztem, hogy Prabhupada személyes lakrészének szent környezetében lakhatok.

Srila Prabhupada bizonyosan nagyon kedves, hisz nekem úgy tűnik, sok más bhakta van, aki sokkal képesítettebb  nálam, mégis, még néhány hétre megtart engem.

Ezért ezt a reggelt Harikesaval töltöttem, miközben ő beavatott új szolgálatom részleteibe. Először a hálószobában végigmentünk Prabhupada bőröndjének a tartalmán. Srila Prabhupadanak nagyon kevés személyes tulajdona volt: összes holmija mindössze a felét tölti meg a nagy piros bőröndnek. 3-4 szett ruhája van - kurta, lungi és kaupina; néhány pulóver, néhány pár zogni, gamcha, télikabát, chaddar és néhány rövidáru.

Egy másik bőröndben van néhány elektromos szerkezet, melyeket a diktafonja működtetéséhez használ, valamint a nagy, tekercses kazettás felvevő, melyekkel a reggeli sétáit és a leckéit rögzíti. Van két hosszú kábeles elektromos csengője, ezek egyike, amint Prabhupada új helyre érkezik, azonnal beüzemelésre kerül az asztala és a szolga szobája közt. A másik tartalék. A szolga szintén ezt a bőröndöt használja saját ruházata és egyéb tulajdonai számára. Harikesa megmutatta, hogyan kell megfelelően pakolni a bőröndbe, mind Indián belül, mind a külföldi utazásokhoz. Ez már maga kész művészet.

Feltárta Prabhupada hálószobai szekrényeinek tartalmát, melyek ágyneműjét, szőnyegeit, fürdéshez használt lotáit és a törölközőket tartalmazták. Nem szükségszerűen a szolgája kezeli ezeket, de ő kell kiadja a rájuk vonatkozó utasításokat a takarító csapatnak, akik jönnek minden reggel, míg Prabhupada sétálni meg.

Megmutatta a két nagy réz vödröt is, amit Prabhupada fürdéshez használt (melyeket minden nap polírozni kellett), és a gyékény szőnyeget, valamint a masszázshoz használt olajokat. Miután megmutatta, mely tiszta ruhákat kell kitenni Prabhupada számára, hogy a fürdés után átöltözhessen, végül magamra hagyott.

Srila Prabhupada szolgájának mindig elérhetőnek kell lennie. Ha Prabhupada bármiért csenget, a szolga válaszol, nem a titkár. A két masszázson túl a szolgának kell ügyelni rá, hogy Prabhupada ruhái ki legyenek mosva, a szobái ki legyenek takarítva, a prasadam időre készen legyen, és neki kell elrendeznie minden kis dolgot, mely szükséges, hogy Prabhupada napja simán menjen. Igazi művészet, hogy Srila Prabhupadat semmilyen módon ne zavarja meg, és zavartalanul végezhesse a Krsna-tudat prédikálásának küldetését. Prabhupada titkára, általában egy GBC tag, gondoskodik a kapcsolattartásról, ő foglalkozik az Ő Isteni Kegyelmével való találkozások kérelmeivel, az utazások megszervezésével, az utak ütemtervével és hasonlókkal. Harikesa írja le Prabhupada fordításait és éjszakai kijelentéseit, és elküldi őket a Bhaktivedanta Book Trust (BBT) számára Los Angelesbe editálásra és publikálásra. Továbbá ő főz Prabhupadanak, bár itt Vrndavanaban ehhez kap segítséget más bhaktáktól is.

------ O ------

Délelőtt 11:15-kor gamchaba öltöztem és bementem a darsana szobába, ahol Prabhupada az asztalánál ült és néhány bhaktával beszélt. Úgy döntött, felmegy a tetőre, és a napon üldögél.

Prabhupada gond nélkül felmászott a fedett hátsó lépcsőkön, és kilépett a ragyogó napfényre. Egy gyors, vizsgálódó pillantást vetett az oldalfalra, majd továbbsétált, át a 10x20 láb méretű szobán, a nyitott hátsó részhez.

Prabhupada átöltözött gamchaba, és leült a gyékényszőnyegre. Miközben elkezdtem masszírozni, Hansaduta megérkezett a levelekkel. Prabhupada olykor délelőtt válaszolja meg a leveleit, de leggyakrabban a masszázs közben. Hansaduta egyesével felolvasta a leveleket, pontosan úgy írva le Srila Prabhupada válaszait, ahogy diktálta őket.

Igen tanulságos és szórakoztató hallani a különféle ISKCON riportokat a világ minden tájáról, mind a problémákról, mind az elért sikerekről, és hallani Prabhupada válaszait. Igen szabatos a válaszadásban, mindig a levél kézhez kapásától számított 1-2 napon belül válaszolva. Úgy válaszolja meg a levelet, mintha a címzett ott állna előtte. Válaszait minden olyan arckifejezés kíséri, melyek fémjelezik a beszélgetéseit: szemöldökének elismerő felemelése és szemeinek elkerekedése, fejének enyhe biccentése, ragyogó mosolya, szemrehányó arckifejezése. Minden levélnek teljes figyelmet szentel, és válaszai kifejezőek és személyesek, és mindig a tárgyra fókuszálnak.

Ma az Új-Delhiben kézhez kapott levelekkel foglalkozott.

Kirtirajanak bátorító levelet írt, biztatva őt a lengyelországi prédikálásra. Emlékeztette az Úr Caitanya jóslatára, miszerint a Krsna-tudat a világ minden városában és falujában el fog terjedni. Aztán kifejezte háláját, hogy oly sok amerikai és európai fiú és lány segít ennek valóra váltásában. "Ez nem olyan színlelt dolog, mint a kommunizmus, a szocializmus és oly sok más "izmus", ami most zajlik a világban, hanem ez tisztán lelki, melyet Maga Krsna hitelesített, Aki 5000 évvel ezelőtt Kuruksetra csatamezején elbeszélte ezt a tudományt. A csatamező még mindig ott van, és bizonyosan örülsz majd annak hallatán, hogy tegnap ott jártunk, épp azon a helyen, ahol Krsna beszélt Arjunához, és egy káprázatos Krsna-Arjuna templomot fogunk ott építeni. Az emberek el fognak jönni szerte az egész világból, hogy lássák, és megértsék az Úr Krsna fennhatóságát, és fennkölt üzenetét." Azzal zárta, hogy kérte Kirtirajat, küldjön rendszeres riportokat, hogyan halad a missziójával.

Pusta Krsna Swami riportot küldött egy javasolt új Mercedes vétele kapcsán. Mellékelt továbbá egy kritikus újságcikket is egy keresztény szekta magazinjából, saját válaszával, mely kijavítja téves értelmezéseiket.

Prabhupada elégedett volt a prédikálásával, és azt mondta neki: "Nem fogadják el az újraszületés tényét, és állítják, hogy 'Éberek', ez nonszensz. A te leveled jó volt. Az egész világ sötétségben van, és mi világosítjuk fel, a Bhagavata-dharma prédikálásával. Köszönöm, hogy segítesz ebben."

Érkezett Németországból egy levél, melyben arra kérték Prabhupadat, hogy fogadjon el tizenegy új jelöltet első avatásra, mire ő a szokásos formátum szerint válaszolt Cakravarti dasnak. "Kérlek, fogadd áldásaimat. Az alábbi listán szereplő fiúkat és lányokat elfogadtam megfelelően felavatott tanítványaimként. Te vagy az elnök a Schloss Retterschofban, a te kötelességed annak ellenőrzése, hogy a Krsna-tudat sztenderdjei mindig fent legyenek tartva. Különösképpen a napi 16 kör japázása és a négy szabályozó elv betartása: nincs hús, hal, tojás fogyasztás, nincs kábító és mámorító szer, nincs szerencsejáték, sem tiltott nemi élet. A diákoknak mind részt kell venni a reggeli és esti aratin és a leckéken. Ha követjük ezt az egyszerű programot a rendszeres sankirtannal, könyvosztással és prédikálással, akkor nem lesz leesés. Épp úgy, ahogy ha valaki tisztán és rendszeres étkezéssel megfelelően tápláltan tartja magát, akkor nem kap el betegséget, ám ha valamit elhanyagol, akkor a fertőzés teret kap, legyengül, és áldozatul esik a betegségnek. Hasonlóan, a Krsna-tudat a gyógyszer az anyagi betegségre, és a Hare Krsna mantra őszinte éneklése ennek a gyógyszernek az alapvető eleme."

Az új tanítványok elfogadásakor Srila Prabhupada mindegyiküknek ad egy lelki nevet és egy új japa láncot. Srila Prabhupada a lelki nevek kiválasztásának feladatát a titkárára bízta. A titkár kiválasztja a neveket azon könyvekből, melyek Radha és Krsna különféle neveit tartalmazzák, és ezeket elküldik Prabhupada válaszával. Prabhupada továbbá szannyászijait és néhány GBC-t bízott meg azzal a felelősséggel, hogy eljapázzák az első kör maha-mantrát mindegyik tanítvány új japa láncán. Olykor ő maga japázik a láncokon, mielőtt elküldené őket az új tanítványnak a levéllel.

Végül Tusta Krsna Swami levelére válaszolt Új-Zélandba. Tusta Krsna Maharaja egy olyan csapat bhaktához tartozik, akik néhány évvel ezelőtt kiváltak az ISKCON-ból. Nem értettek egyet bizonyos könyvosztási módszerekkel, és az ISKCON-béli vezetőségi struktúrával. Eme csapat vezetője egy volt ISKCON szannyászi, név szerint Siddha-svarupananda Gosvami. Bár a csoport tagjainak megvannak a saját ötleteik a Krsna-tudat terjesztésére, Tusta Krsna Maharaja rendszeresen ír Srila Prabhupadanak.

Tusta Krsna korábban javasolt néhány személyt avatásra, ám mielőtt elfogadta volna őket, Prabhupada tudni akarta, Tusta Krsna Maharaja maga követi-e még. Tusta Krsna levele pozitív megerősítést tartalmazott, és Prabhupada ezt írta vissza: "Minden diáknak acaryavá kell válnia. Az acarya szó azt jelenti, hogy az, aki ismeri a szentírások utasításait, és a gyakorlatban is követi őket, valamint ezeket tanítja a tanítványainak is. Nagy remények közepette adtam neked szannyászt, hogy távollétemben te prédikálod majd ezt a vallást az egész világon, és így Krsna az Úr legőszintébb szolgájaként fog majd ismerni. Ezért örülök, hogy nem tértél el az általam tanított elvektől, és meghatalmazottként folytasd a Krsna-tudat prédikálását. Ez boldoggá fog tenni engem, mint ahogy a Gurv-astakában is áll: 'yasya prasadat bhagavata prasadah.' Pusztán a lelki tanítómestered elégedetté tétele által - aki az Úr hiteles képviselője - kétségkívül azon nyomban elégedetté teszed Krsnát."

Prabhupada célzott továbbá Tusta Krsna független mentalitására, óvatosan bátorítva őt, hogy tartsa őt közel magához. "Képezd magad igen szigorúan, és akkor hiteles guru leszel, és ugyanezen elven te is fogadhatsz el tanítványokat. De ami az etikettet illeti, az a szokás, hogy a lelki tanítómestered életében a jövendőbeli tanítványokat őhozzá hozod, és távollétében, vagy eltávozása után korlátok nélkül fogadhatsz el tanítványokat. Ez a tanítványi láncolat törvénye. Látni akarom, amint tanítványaim hiteles lelki tanítómesterekké válnak, és széles körben terjesztik a Krsna-tudatot; ez engem és Krsnát is nagyon boldoggá teszi."

Levelét úgy zárta: "Remélem, levelem jó egészségben talált", és a zárszó: "Örök jóakaród, A.C. Bhaktivedanta Swami."

A diktálás után Hansaduta minden nap legépeli a leveleket, és később, az este folyamán Prabhupada asztalára helyezi őket. Mindegyik hozzá van tűzve egy felcímzett borítékhoz, egy másodpéldányhoz és amilyen csatolmányok még vannak, valamint a levélhez, melyre válaszul szolgál. Éjszaka Prabhupada elolvassa és aláírja őket. Másnap pedig postára adják.

A masszázs vége felé Aksayananda Swami jött fel a tetőre. Kérte Prabhupadat, engedje meg, hogy Prthu-putra az élet lemondott rendjébe lépjen, csatlakozva a már eleve szervezés alatt álló ceremóniához, melyet két Bombay-templombéli brahmacarinak, Lokanathanak és Sridharanak rendeznek, akik holnap fogadnak el szannyászt.

Prabhupada megkérdezte, "Miért akar szannyászi lenni?" Aksayananda nagyon egyszerűen válaszolt, "Hogy fokozhassa a prédikálását."

Úgy tűnt, Prabhupada ezt a választ igen elcsépeltnek találta, ezért Aksayananda Maharaja biztosította őt, hogy Prthu-putra már külön él a feleségétől, és lelkesen prédikál a Vrndavana sankirtana csapattal.

Prabhupada még mindig némiképp szkeptikusnak tűnt, és további igazolást akart arra nézve, hogy méltó a szannyászra. Javasolta, hogy Prthu-putra képzés gyanánt utazzon Amerikába egy évre a Radha-Damodara csapattal, Tamal Krsna Gosvami vezetésével. Aksayananda Maharaja azonban nem tágított. Azt mondta, hogy Prthu-putra oly sok éven át Indiában élt és nem gondolt távozásra. Amiatt, hogy Aksayananda Maharaja kezeskedett a megbízhatóságáról, Prabhupada végül beleegyezett.

Mivel az egyetlen fürdő a hálószobájából nyílt, Prabhupadanak le kellett menni fürdeni. Fürdőszobája márvány padlóján egy kis fa sámlin ülve összekeverte a forró és a hideg vizet a rész vödrökben, és elkezdte lemosni az olajat. Eközben én gondosan kiterítettem egy szett tiszta ruhát az ágyára: kurta, dhoti és kaupina. Leszedtem a négy arany gombot a piszkos kurtáról, és beszúrtam őket a tisztára. Miután gondoskodtam a piszkos ruháiról és a masszázs során használt kellékekről, bementem a nappaliba.

Prabhupada asztalán volt egy igen kicsi ezüst lota, tele vízzel, valamint egy hozzá illő kanál és kupak. A kanállal kis vizet mertem a kupakba, majd mellé helyeztem egy kis labdányi gopi-candana tilak agyagot és egy hordozható tükröt.

Miután felöltözött, átvágott a nappali fekete, polírozott padlóján, melyet vékony, fehér pamut matracok fedtek. Ezek szolgáltak vendégei számára ülőhely gyanánt. Az asztalnál ülve tilakot festett, majd elmondta a Gayatri mantrát.

Nyomban ezután Harikesa jött be a szobába, egy egész thali-nyi prasadamot hozva. Prabhupada leült, hogy békésen, egymagában elfogyassza az ebédjét, lassan, sietség nélkül, alkalmanként ki-kipillantva a hátsó verandán át a hátsó udvarra.

Ebéd után Prabhupada visszatért a tetőszobába. Az ajtón átsétálva odafordult hozzám és megkaptam tőle új szolgálatom során az első közvetlen utasítást. "Most az az egyetlen dolgod, hogy 24 órán át velem maradj. Itt maradhatsz" - mondta, az ajtó előtt gyékényszőnyegre mutatva - "és ne menj el." Aztán bement és lepihent.

Én boldogan leültem, nagyon elégedett voltam amiatt, hogy megkaptam tőle az első személyes utasítást. És micsoda utasítás! Hogy folyamatosan vele legyek: ugyan ki remélhet ennél többet?

Nagyjából egy órával később ébred fel, és egy ideig az asztalánál ült, a Srimad-Bhagavatamot olvasva, miközben én egy kis pávatoll legyezővel hűsítettem őt. Teljesen elégedett voltam amiatt, hogy eme cseléd szolgálatot végezhetem, és felötlött bennem, milyen egyszerű és fenséges lehet a lelki élet. Alig néhány rövid héttel ezelőtt még milyen elfoglalt voltam templom kommanderként itt Vrndavanaban, viharosan rohangálva körös-körül reggeltől estig (és gyakran még az éjszaka közepén is). Mindig aktívan és energikusan, nem szerettem leülni még néhány percre sem. Azóta, hogy csatlakoztam a Mozgalomhoz, mindig az volt az érzésem, hogy nem végzem helyesen az odaadó szolgálatomat, ha nem vagyok folyamatosan fizikailag aktív és nem állítok elő valamiféle kézzelfogható eredményt. De most itt voltam, a teljes ellentét, itt állva és csendesen legyezve Srila Prabhupadat, egy kis vizet öntve a csészéjébe, vagy türelmesen őrizve az ajtaját. Látszólag olyan kevés volt ez, de mivel közvetlenül elégedetté tette a lelki tanítómestert, képes voltam éppen olyan értékesnek felfogni, mint bármely fontosabb vállalkozást az odaadó életben.

Hihetetlen öröm ezekben a csendes percekben együtt lenni Prabhupadaval. Viselkedését tekintve gyengéd és jóindulatú, és teljesen fix és szilárd a Krsna iránti odaadásában. Hatalmas erő van benne, mégis mentes a szenvedélytől. Jelenléte egyértelműen domináns, anélkül, hogy zsarnoki lenne, elméje szilárd, érzékeit megerőltetés nélkül kontrollálja. Intelligenciája tökéletesen tiszta, és minden helyzetben tudja, hogyan viselkedjen és másoknak hogyan kell viselkedniük. Jelenléte így a lelki életet valósággá változtatja.

Látván őt a mai nap folyamán, belém hasított a felismerés, hogy ő egy élő, lélegző Bhagavatam; bármiféle leírás is szerepel könyveiben a Krsna-tudatról, az ő maga. A könyveinek olvasása folyamatos megvalósítást hoz, ám amit talán életeken át tartó tanulmányozással érthetünk meg, arra másodpercről-másodpercre, percről-percre, napról-napra fény derül Prabhupada személyes társaságában.

Ezért magamban elhatároztam, hogy míg részem van ebben a páratlan lehetőségben, hogy közelről megfigyelhetem őt, olyan sokat tanulok tőle, amennyit csak tudok. Egyszerűen azáltal, hogy figyelem Srila Prabhupadat napi tevékenységei folyamán - hogyan bánik a bhaktákkal, hogyan reagál különféle helyzetekre, hogyan prédikál, hogyan szervezi a világméretű ügyeit örökké növekvő közösségében, hogyan pihen, hogyan nyomja előre folyamatosan az Úr Caitanya mozgalmát, hogyan képes rá, hogy lényének abszolúte minden egyes darabkája teljes mértékben Krsna-tudatos - határozottan kivitelezhetőnek tűnik annak megértése, hogyan kell a szentírásokat teljes mértékben beilleszteni az életünkbe. A tanulással és a prédikálással biztos fejlődést lehet elérni, ám számomra legalábbis, bár teljes hitem van a Krsna-tudatban, sok ötlet és elv még csupán elméletben érzékelhető, nincs teljesen megvalósítva. De Srila Prabhupada megfigyelésével láthatom, hogy ezek természetes, a lényével teljesen egységet alkotó részek.

2017. július 27., csütörtök

009 - 1975. december 1.

1975. december 1.
(Kuruksetra)

A hajnal első sugarára Srila Prabhupada és kísérete két kocsival indult Kuruksetra híres tirthaja felé, arra a helyre, ahol úgy öt ezer évvel ezelőtt az Úr Sri Krsna elbeszélte Arjunának a Bhagavad-gitát. Prabhupada az első kocsiban utazott Harikesa, Gopala Krsna és Hansaduta prabhukkal. Caitya-guru, Ambarisa és én maradtunk hátra. Új-Delhit elhagyva három órán át észak felé hajtottunk, mire elértük a célunkat.

Kuruksetra még ma is ugyanolyan népszerű zarándokhely, mint volt, akár évezredekkel az Úr Krsna megjelenése előtt. Kis város, de sok templom található itt. Minden évben, különösképpen nap- és holdfogyatkozások alkalmával, zarándokok milliói gyűlnek össze, hogy megfürödjenek a nagy tavakban és hogy meglátogassák a Pándavák és a Kuruk közt lezajlott híres csata helyszínét.

Gulzarilal Nanda egy közeli vendégházban fogadta Srila Prabhupadat. Együtt megreggeliztek, majd Nandaji a Brahma-sarovaraként ismert területet járta be vele.

Ez a hely a fő zarándok központ. Egy felettébb nagy tóbál áll, mely nagyjából fél mérföld széles és kétharmad mérföld hosszú. Nandaji Manava Dharma néven alapítványt hozott létre, melynek célja a terület fejlesztése, és mindeddig másfél crore rúpiát (nagyjából másfél millió dollár) költöttek e célra. A pénz egésze állami forrásból származott.

A tó maga lenyűgöző volt, kivételes tisztaságú vízzel. A partján körös-körül - szabályos közönként - ghatok szolgáltak fürdőhelyként, a nők számára szeparált melléképületekkel. Nandaji úgy tervezte, hogy az egész parton lépcsők vezessenek le egészen a vízig. A kiterjedt vízfelületen túl, a túloldalon épületek és templomok sora volt látható, egyikük a Gaudiya Matha-é.

Nandaji a meder egyik végéhez vezette Prabhupadot, ahol néhány területre mutatott, melyek fejlesztésekre vártak, ahogy néhány másik földterület is a tó mentén. Egyértelmű volt, hogy azt akarja, Srila Prabhupada vásároljon meg egy darab földet, bár Prabhupada jobb szerette volna, ha Nandaji adományoz valamit az ISKCON számára. Olybá tűnt, Prabhupadat nem nyűgözi le a javaslat. Érdeklődött az alacsony domborzat felől és az esős évszak során való esetleges áradás lehetőségéről. Mindent egybevetve, Prabhupada kételkedni látszott, mégis, némi érdeklődést fejezett ki.

Nandaji férfiak népes csoportját gyűjtötte össze, akik mind őt dicsőítették, és ugyanúgy tartották őt lelki vezetőnek, mint államférfinak. A tómeder végében Nandaji egy igen nagy szobrára lettünk figyelmesek. És miközben folytattuk utunkat, titkárai folyamatosan őt dicsérték. A környék fejlesztésére irányuló törekvései valóban lenyűgözőek voltak.

A Brahma-sarovara fejlesztésén túl bemutatta Prabhupadanak az új öntözőrendszert is. Ez egy kis szivattyú állomásból állt, zsilipekkel lezárt kis csatornarendszerrel, mely a Brahma-sarovara mentén futott. Úgy tervezték, hogy az egész körzetet ellássa vízzel. Aztán elvitte Prabhupadat egy kis gosalába, majd végül, a nemrég alapított Ayurvédikus gyógyszertárba. Délre értünk vissza a Vendégházba.

Míg a napos hátsókertben Prabhupadat masszíroztam, Nandaji egy széken ült, és a terület bővítésével kapcsolatos jövőbeli terveiről beszélt. Kifejezte továbbá az indiai emberek, különösképpen a fiatalok erkölcsi és lelki életének erősítésével kapcsolatos terveit is. Úgy érzi, a materializmus és az ateizmus hatására megkopott az értékrendjük. A beszélgetés - a pozitív változás elérésének alapjaként - a Bhagavad-gita filozófiájára fókuszált. Bár eleinte Nandaji beszélt, végül ő lett a hallgató fél; ő kezdeményezte eme párbeszédet, ám fokozatosan visszavonult, ahogy Srila Prabhupada átvette a szót.

Prabhupada rámutatott, hogy a Bhagavad-gitát kellőképpen kell megérteni és magunkba szívni, mielőtt átadhatnánk másoknak. Ezért, pontosan úgy kell elfogadni, ahogy Krsna beszélte el, először a napistennek, Vivasvannak, majd később Arjunának itt, Kuruksetrán.

A napisten említésére Nandaji némi kételyének adott hangot, hogy hogyan lehetne ezt megérteni. Számára ez afféle szimbolizmusnak tűnt. De Srila Prabhupada elmagyarázta, hogy Vivasvan valóban létezik, és hogy a Gitában minden tényszerű, semmi nem szimbólum.

Nandaji hátradőlt, miközben Prabhupada a más bolygókon, mint például a napon és a holdon való élet védikus leírását magyarázta. Idézte a Gítából az Úr Krsna kijelentését, miszerint az élőlények mind nityák, örökkévalók, mind pedig sarva-gaták, azaz mindent áthatók. Mint mondta, ez azt jelenti, hogy nem hat rájuk semmiféle anyagi kötőerő, ezért mindenütt megtalálhatók az univerzumban. Sri Krsna kimondottan rámutat arra, hogy az atmát nem égetheti tűz, így aztán Krsna kijelentése, miszerint a Bhagavad-gita tudományát elmondta a napistennek, szó szerint értendő, úgy, ahogy le van írva, nem pedig szimbolikus értelemben.

Nandaji buzdítására, Prabhupada leírta a nap, a hold és egyéb bolygók helyzetét is a Srimad-Bhagavatam alapján.

Nandaji szemlátomást sohasem vette fontolóra, hogy a Gitát szó szerint kéne érteni. Mindazonáltal figyelmesen hallgatott, miközben Srila Prabhupada ügyesen irányította a beszélgetést. Prabhupada nem nyitott vitát, noha a téma akár abba is torkollhatott volna. Egy barátságos, kétszemélyes beszélgetés szintjén tartotta a dolgokat. Megengedte, hogy beszélgetőpartnere felfedje álláspontját, majd fokozatosan közelebb vonta őt a Krsna-tudatos nézőponthoz. Bátorította Nandajit, hogy tanulmányozza a Gitát, és még azt is javasolta, hogy mivel immár visszavonult a politikától, fontolóra kéne vegye, hogy a szannyász rendbe lépjen és teljes időben Krsna üzenetét prédikálja.

Nandaji szemmel láthatóan visszahőkölt ennek hallatán. Már az élet lemondott rendjébe lépés puszta gondolatának hatására is szó szerint fészkelődni kezdett a székében. Prabhupada diplomatikusan nem erőltette tovább a dolgot.

Pár perc múltán aztán Nandaji udvariasan távozott, hogy Prabhupada fürödhessen és elfogyaszthassa az ebédjét.

Lenyűgöző látni és hallani Prabhupadat, különösképpen, amikor a közönséges ember szemében előkelő személyekkel van dolga. Olyan tökéletes meggyőződéssel és megvalósításokkal beszél, s oly sokat idéz a védákból, hogy igen nehéz vitázni azzal, amit állít.

Mégis, India nagyvilági emberei számára, a védikus élethez és a Gíta tanításaihoz való meggyőződéses ragaszkodásuk ellenére is, úgy tűnik komoly nehézséget jelent a védák szó szerinti elfogadása. Csupán azokat a részeket fogadják el, melyek illeszkednek az ő személyes, korlátolt álláspontjukhoz, és vagy átértelmezik, vagy figyelmen kívül hagyják, ami nem vág egybe azzal, ami szerintük logikus.

Srila Prabhupada azonban sosem fedi el spekulációval Sri Krsna vagy bármely más védikus autoritás kijelentéseit. Úgy fogadja el a Bhagavad-gitát, ahogy van. Így hát mindig igen hatékony abban, hogy javítson az emberek életén. Olyan egyéniséggel, tudással és meggyőződéssel rendelkezik, hogy a Nandaji-féle emberek természetszerűleg tisztelettel viszonyulnak hozzá. Bár az, hogy ténylegesen megfogadják-e a tanácsát, már egy másik kérdés.

Közvetlenül ebéd után Nandaji a Kuruksetra Egyetemre vitte Prabhupadat terepszemlére. Prabhupada megbizonyosodott afelől, hogy könyveiből ott hagyunk néhányat további tanulmányozásra. Aztán Prabhupada visszatért a Vendégházba és elköszönt vendéglátójától. Elhárította a telekvétellel kapcsolatos azonnali döntést, ám biztosította Nandajit, hogy a közeljövőben kapcsolatba lép vele.

Srila Prabhupada pihent egy órát, majd felkészült az Új-Delhibe való visszatérésünkre. Némi diskurzust követően azonban Prabhupada mégis inkább úgy döntött, hogy meglátogatja Kuruksetra egy kevésbé fejlett területét, Jyotisart. Ez a terület nem volt Nandaji Manava Dharma Alapítványa figyelmének központjában, noha úgy hírlik, ez volt a Bhagavad-gita elbeszélésének tényleges helye.

Keresztülhajtottunk a városon, elhaladva reggeli körutunk helye mellett. További 7 mérföld múltán lefordultunk egy szűk, poros csapáson néhány épület nem túl elbűvölő csoportja felé. Egy egyszerű, kanyargó partú tavacska mellett néhány kicsiny szentélyt pillantottunk meg. Az egyik Sarasvati múrtijának adott otthont, egy másikban Krsna állt, jobb kezében kagylókürttel, a balban pedig cakrával.

Ám a fő látványosság kint, a szabadtéren volt, egy nagy banyan fa kitárt karjai alatt. Azt mondják, ez a fa itt áll az öt ezer évvel ezelőtti csata ideje óta. Itt, egy fém-üveg ház védelmében akadtunk rá Sri Krsna és Arjuna szekéren ülő, fél-életnagyságú, fehér márványból készült múrtijára. Arjuna keresztbe tett lábakkal ül a szekér hátulján, kezei összetéve. Krsna pedig, Aki kékre van festve, elöl ül, félig Arjuna felé fordulva. Bal kezében tartja a négy ló kantárát, jobb kezét pedig felemeli, s hüvelyk- és mutatóujja kört - a klasszikus mudrát - formázva, mely a lelki tudás cseréjét jelzi.

Prabhupada kisétált, és alaposan átvizsgálta a területet. Tíz perc múltán megkérdezte, mit gondolunk erről a helyről. A korábbi vendég szerep alól felszabadultan, mindenki a lelkesedésének adott hangot. Egyhangúlag azt a következtetést vontuk le, hogy úgy tűnik, mintha ez lett volna a fő zarándokhely. Mindnyájan éreztük a terület lelki rezgését. Időtlen bölcsesség mélységes érzete, és nyugalom látszott áthatni a légkört.

Harikesa röviden úgy fogalmazta meg, "A másik hely olyan, mint a mennyei bolygók, de ez a hely Vaikuntha!"

Prabhupada elmosolyodott, és azt mondta, hogy Krsna és Arjuna templomát itt kéne felépítenünk. Azt javasolta, hogy egy másik templom is épülhetne a Brahma-sarovaranál Krsna, Balarama és Subhadra részére, mert oda mentek megfürdeni a napfogyatkozás alatt.

Caitya-gurut választotta ki, hogy a földdel kapcsolatban tárgyaljon Nandajival. Prabhupada arra is megkérte, hogy próbáljon adomány gyanánt földet szerezni Jyotisarnál.

Visszaúton Prabhupada nyíltan kifejezte véleményét a kuruksetrai fejlesztésekkel kapcsolatban. "Manava-dharmának [vallásos tettek az emberiség számára] hívják; én azonban pasu-dharmának [állati élet] hívom. Másfél crore rúpiát elköltöttek, és egy hatalmas szobrot emeltek, amire a madarak üríthetnek. Múrtit azonban egyetlen egyet sem avattak be."

------ O ------

Este kilenc volt már, amikor megérkeztünk a Todar Mal Lane 9. szám alá. A szobájában ülve Prabhupada a napi posta felől érdeklődött. Prabhupada postáját kizárólag a titkára szokta kezelni. Ám mivel Hansaduta elment Nathu-hoz, hogy ételt szerezzen, Srila Prabhupada engem küldött a templomba, hogy elhozzam a leveleit. Amikor átnyújtottam a leveleket, legnagyobb meglepetésemre engem kért, hogy nyissam ki őket, és olvassam fel neki, mi áll bennük. Olyan privilégium volt ez, melyet buzgón, ám idegesen fogadtam el. Egyesével felnyitottam a borítékokat és felolvastam az üzeneteket. Prabhupada szintén kinyitott párat, és szemügyre vette őket.

Pusta Krsna Swami küldött egyet Dél-Afrikából, abbéli terveit írva le, hogy Németországban szeretne Mercédeszt vásárolni, és elvezetni vele idáig, hogy Prabhupada használhassa Indiában. Egy másik Kirtiraja dastól jött, Los Angelesből. Ő Európába költözik, hogy Lengyelországban kezdjen prédikálni. A harmadikat Gopiparanadhana das írta, ez Srila Bhaktivinoda Thakura munkájának, a Sri Caitanya-siskamrta első fejezetének fordítását tartalmazta. És voltak ott még további levelek is.

Harikesa épp akkor jött be, amikor Prabhupada befejezte az olvasást. Ledöbbent, amikor meglátta, hogy én olvasom Prabhupada leveleit, és szidni kezdett, semmibe véve a tényt, hogy Srila Prabhupada is jelen van. "Ez kizárólag a titkár dolga", mondta dühösen. "Neked nem feladatod, hogy akár csak hozzáérj a levelekhez!"

Srila Prabhupada egy szót sem szólt. Egyszerűen csak állt, majd csendesen besétált a hálószobájába, hogy lepihenjen. Harikesa eközben tovább nyomatékosította mondandója lényegét. "Ha még mindig Brahmananda lenne a titkár, ezt nem úsznád meg szárazon!" Ám amikor elmagyaráztam, hogy Srila Prabhupada személyesen kért meg, hogy felolvassam neki, lecsendesedett. Harikesa elismerte, hogy ilyen körülmények közt nem volt más választásom, mint megtenni.

Bizonyos értelemben Harikesanak igaza volt. Prabhupada levelei személyes jellegűek, nem szabad szeszélyesen kezelni őket. Harikesa szemszögéből én csupán ideiglenes kisegítő vagyok, ezért ügyelnem kell arra, hogy ne sértsem Srila Prabhupada állandó szolgáinak kizárólagos [szolgálati] területének határait. Máskülönben Prabhupada maga kerülne kellemetlen helyzetbe napi teendői során.

Azt azonban mindketten értettük, hogy mindamellett, hogy Prabhupada ismeri feljebbvaló embereinek kiemelkedő helyzetét, összességében mégsem tesz különbségeket. Ha nincs a közelben a megfelelő ember, akkor azt használja, aki a keze ügyében van. Számára mi mindannyian a tanítványai vagyunk Krsna szolgálatában, és bárkit lefoglal, aki hajlandóságot mutat és elérhető, a szükségnek és a bhakta kapacitásának megfelelően.

Tettemet a Srila Prabhupada közvetlen kérésére adott ártatlan válaszként fogadva el, Harikesa megenyhült. Aztán csatlakoztam Srila Prabhupadahoz, hogy megmasszírozzam.

A lágy sötétségben, pár percnyi csend múltán, lábai és lábfejei gondos masszírozása közben Prabhupada lágyan megkérdezte tőlem, hogy tetszik az ötlet, hogy Jyotisarban templom legyen.

"Igen, az nagyon jó lenne", mondtam.

Elmosolyodott, és azt felelte, "Igen, Krsna ott mondta el az Ő Bhagavad-gitáját." Aztán lehunyta a szemeit és elaludt.

2017. július 20., csütörtök

008 - 1975. november 30.

1975. november 30.
(ISKCON, 19, Todar Mal Lane, Bengali Piac, Új Delhi.)

Miközben Srila Prabhupadat masszíroztam, Hansaduta prabhu jött, hogy csatlakozzon hozzá. Miután egy ideje ott ült, a Srimad-Bhagavatam ötödik énekéből olvasva, kifejezte elismerését Srila Prabhupada felé az újonnan megjelent kötettel kapcsolatban. Prabhupada kicsit beszélgetett vele, a napfényben ücsörgés örömeit magasztalva. Azt mondta, a régi korok rajarsijei mind a kedvező napos időjárás alapján alapították fővárosaikat Indiában. Még tél folyamán is melegek és naposak a nappalok, a nyári esték pedig kellemesek és enyhék.

Hansaduta egy esetleges központ kabuli megnyitásának lehetőségéről kérdezte Srila Prabhupadat. Elmagyarázta, hogy az ottani lakosok érdeklődést tanúsítottak a közösségünkkel kapcsolatban. És nagyszámú fiatal nyugati utazik át ezen a területen, akik közül sokan igen befogadóak a lelki élettel kapcsolatos tanulásra.

Srila Prabhupada kijelentette, az a vágya, hogy a világ minden nagyvárosában legyen központ. Bátorította Hansadutát, hogy menjen, és próbáljon valamit megalapítani.

Gopala Krsna csatlakozott hozzánk a tetőn, hogy véglegesítse a holnapi, Kuruksetrára való utazással kapcsolatos intézkedéseket. Amikor kérdezte, ki csatlakozik az úton Ő Isteni Kegyelméhez, Srila Prabhupada fejének egy felfelé biccentésével azonnal jelzett engem. "Ő mehet."

Gopala Krsna enyhe meglepetést tanúsított, mivel én csupán ideiglenes beugró voltam. "Hari-Sauri, Srila Prabhupada?"

Erre Prabhupada azt felelte, "Nos, szükségem van a masszázsra."

Prabhupada kegyéből így - igen nagy megelégedésemre - szolgájaként való megbízatásom meg lett hosszabbítva, és megkaptam az első lehetőséget, hogy Ő Isteni Kegyelmével utazzam.

------ O ------

Sajnálatos módon ma ismét elszúrtam a fürdőjéhez való forró vizet. Eszembe jutott, hogy a merülőforralót beletegyem a vizes vödörbe, ám ostobán elfelejtettem bekapcsolni. Ez alkalommal Srila Prabhupada bosszús lett és megszidott amiatt, hogy meg kellett várnia, míg a víz felmelegszik. Nem tudtam mit mondani. Csak lógattam a fejem, és rettenetesen éreztem magam. Három napon belül már a második alkalom volt, és nem volt mentségem.

Most már értem, hogy bár Prabhupada nagyon toleráns a tapasztalatlanságból fakadó hibákkal kapcsolatban, ám elvárja, hogy tanuljunk a hibáinkból. A puszta figyelmetlenséget egyáltalán nem tűri el. Azt akarja, hogy tiszta intelligenciával cselekedjünk, a Krsna-tudat egyik tünetének betudva ezt.

------ O ------

Miután megebédelt, Prabhupada kis ideig fesztelenül üldögélt a nappalijában, majd átsétált a szolgák szobáján át a hálószobájába, hogy visszavonuljon a délutáni csendespihenőjére. Hansaduta, Harikesa és én épp a szolgák szobájában ebédeltünk. Amikor bejött, a hódolatunkat ajánlottuk. Jómagam a padlón ültem, s kanállal ettem egy tálból. Ahogy visszaemelkedtem a térdeimre, letettem a kanalat, s kezemet a térdemen pihentettem.

Prabhupada azonnal rám nézett, és mondta, "Ó, eszel, aztán meg...?" Kezét testének különböző pontjaira helyezte, mintha azt illusztrálná, ahogy egy gyermek a koszos kezével összepiszkítja a ruháját.

Ösztönösen azt mondtam volna, "Srila Prabhupada, az én kezem nem piszkos. Kanállal eszem." De aztán átgondoltam, és moderáltam magam. Prabhupada nyilván észrevette ezt. Ráébredtem, Prabhupada egyszerűen jobban értette, mit jelent a tisztaság. Nevetett. Ahogy elsétált mellettünk a hálószobájába, megrázta a fejét, és azt mondta, "Mindannyian felnevelt mlecchák vagytok."

Aztán este ismét... Anélkül, hogy először megmostam volna a kezeimet, felvettem egy vizes kancsót, miután megfogtam Srila Prabhupada tányérját. Azonnal észrevette, és kijavított. Nevetett, és azt mondta, ne zavartassam magam. Mint mondta, a guru feladata, hogy hibát találjon a tanítványban, és kijavítsa őket. Prabhupada feddésében részesülni egyszerre volt kínos és örömteli. Az ő tisztasággal kapcsolatos sztenderdje annyival magasabb a miénknél. Éles megfigyelőképessége és objektív kritikája által a legmagasabb szintekre képez minket. Olyanná formál, hogy alkalmasak legyünk Krsna szolgálatára. Nagyon szerencsésnek érzem magam, amiért Prabhupada ilyen türelmesen képez engem. Bár olykor mleccháknak hív minket, általánosságában véve nagyon büszke a nyugati tanítványaira. Folyamatosan rámutat a vendégei előtt, mennyire megváltoztunk.

Ezen esetek által ráébredtem, hogy ha a tanítványai tanításáról van szó, Srila Prabhupada végtelen türelemmel rendelkezik. Bár az elmúlt tíz év során bizonyára több százszor kiadta már ezeket az utasításokat, még mindig türelmesen tanítja ugyanazokat a dolgokat, újra meg újra, bármelyik új tanítványának, aki alázatos szolgáló hangulatban van, és mohón vágyik a tanulásra.

------ O ------

Srila Prabhupada ütemterve végre le lett fixálva. Eszerint december 1-én utazik Kuruksetrára, majd másnap Vrndavanaba. Gopala Krsna ma tájékoztatott, hogy amint Srila Prabhupada Vrndavanaba ér, azon nyomban Kalkuttába kell utaznom, hogy ott segédkezzek a menedzsmentben. Továbbá Harikesa is világosan a tudomásomra hozta, hogy már intézkedett, hogy Vrndávanaban valaki más folytatja a masszírozást.

Így rövid, átmeneti ittlétem szomorúan a végéhez közeledik. Mégis, túláradó hálát érzek, hogy az elmúlt néhány nap során lehetőségem nyílt Ő Isteni Kegyelme személyes szolgálatára. Olyasmi ez, amire soha nem számítottam, sem nem érdemeltem ki; valóban Srila Prabhupada és Krsna indokolatlan kegye.

Eredeti: https://old.prabhupadavani.org/main/Hari_Sauri_diary/PDF/HSD008.pdf

2017. július 10., hétfő

007 - 1975. november 29.

1975. november 29.
(ISKCON, 19, Todar Mal Lane, Bengali Piac, Új Delhi.)

Ezen a reggeli sétán Prabhupada a következő útvonalon haladt: a Tansen Marg mentén, túl a Mandi Házon, a Feroz Shah közelében egészen a Curzonig, majd balra, majdnem az India Kapuig, aztán megfordultunk a Tilak Marg mentén, és visszatértünk.

Séta közben igen élénk eszmecsere folyt, melyben a tudomány-kontra-vallás párbeszéd dominált. Prabhupada a térség számos kala-kendráját kommentálta. Kala "művészetet" vagy "kultúrát" jelent, bengáli nyelven pedig mindezeken túl még "csalást" is. Prabhupada rámutatott, hogy bár bemutatóiknak kulturálisnak kéne lennie, az emberi élet felemelésének és finomításának céljával, ez valójában egyáltalán nem kultúra. Mint mondta, az igazi kultúra azt jelenti, hogy megértjük, minden a lélekből származik.

Az emberek a kiváltó ok megértése nélkül figyelnek oda a test tevékenységeire, például a nyelv által előállított vibrációra. Amikor a test halott, nincs több éneklés - annak ellenére, hogy a nyelv és a fül ugyanaz. Nem tudják, ki az éneklő, halló személy. A materialista tudósok állítják, mindez csupán kémiai reakció, ám ilyen kémiai anyag előállítására már nem képesek.

Amikor Ambarisa prabhu azt mondta, hogy a tudósok egyszerűen csak blöffölnek, egyetértett. Humorosan emelte ki mondandója lényegét, kijelentve, hogy a tudósokat "arcba kéne rúgni". Hiszen "jövendőbeli csekkeket" ajánlanak a nyilvánosságnak, azáltal, hogy megígérik, a jövőben be fogják bizonyítani állításaikat, ám egy intelligens embert ily módon nem kéne tudni becsapni.

Harikesa azt javasolta, a tudósokkal a saját módszerükkel kéne elbánni. "Jövendőbeli csekkekkel kéne megkapniuk a fizetésüket."

"Nem, azt nem fogják elfogadni. Azt nem fogják elfogadni", mosolygott Prabhupada.

"A jövőben majd kifizetünk!", viccelődött Harikesa.

Majd Tejiyas hozzátette: "Amikor megtaláltátok ezeket a kémiai anyagokat!"

Prabhupada megállt, és a jelenlévőket egy vicces paródiával szórakoztatta, az alárendelt tudósról és főnökéről. "Most éhezel. A jövőben majd fizetek neked!", mondta a főnököt imitálva. Aztán a tudós oldalát mutatta be, "De hát mit egyek?" "Most éhezel. A jövőben majd megkapod a fizetésed!"

Mindenki nevetett, miközben tovább sétált, folytatva a modern ember azon ostobaságának feltárását, ahogy elfogadja ezeket a hamis ígéreteket.

A tudósok védelmében Harikesa idézett néhányat az tudomány előrehaladásából. Oroszországban például azt állították, sikerült egy második fejet átültetni egy kutyára.

Prabhupadanak gyors válasza volt a számára. Rámutatott, hogy Ravananak tíz feje volt, mégsem tudta menteni magát Ramatól. "Ravana azt gondolta, 'Ki lehetne nálam intelligensebb?' Mégis, az Úr Ramacandra bebizonyította, 'Igen, én intelligensebb vagyok nálad.'"

Egy punjabi bhakta, Caitya-guru azt az észrevételt tette, hogy Indiában az emberek kezdik idejétmúltnak tekinteni saját filozófiájukat, és mind nagyobb érdeklődést mutatnak az orosz könyvek és a szovjet filozófia iránt.

Prabhupada megkérdezte, mi a marxista filozófia alapja.

Egy bhakta azt felelte, "Az anyag a legfelsőbbrendű dolog."

"Ha az anyag a legfelsőbbrendű", szállt vitába Prabhupada, "ugyan miért nem kombinálják az anyagot és érik el, hogy magától megmozduljon? Mi az a Legfelsőbb, ami mozgatja ezt az anyagot? Ha ezt nem tudják, minden filozófia és minden kommunizmus dacára is csak gazemberek. Miért van az, hogy amikor Sztálin és Lenin meghaltak, egyszerűen csak megmaradtak anyagnak? De az miért nem mozdult? Hol van az az anyag?"

Harikesa próbált vitázni, hogy a marxizmus valójában társadalmi filozófia. Elmagyarázta, hogy a marxizmus lényege az, hogy felszámolja a világ igazságtalan körülményeit, ami miatt néhány ember nagyon gazdag, míg másokat a nyomor sújtja, mint például Indiában. Hogy a kommunisták a gazdagok pénzének elvételével próbálják meg megszüntetni a szegénységet.

"Már megint ugyanez, 'Megpróbáljuk megszüntetni'", gúnyolódott Prabhupada. "Ismét csak a jövendőbeli csekk!"

Abmarisa, egy multimilliomos, hozzátette a saját idevágó megfigyelését. "Oroszországban mindenki szegény."

"De legalább mindenki egyenlő", válaszolta Harikesa.

Prabhupada ismét leállította. "Nos, amikor szegény leszel, az természetszerűleg egyenlő. Nincs gazdag ember. Ha mindenki ostoba, akkor mindenki egyenlő, ez minden."

Prabhupada felidézte, hogy a moszkvai taxisofőrök olyan szegények voltak, hogy borravalóért könyörögtek. A legtöbb ember olyan szegény, hogy nem engedheti meg magának a taxit. Sétálnak az utcán.

"Igen", vitatkozott Harikesa. "De miért kell, hogy valaki gazdag legyen, én pedig szegény? Honnan van hozzá a joga, hogy legyen pénze?"

"Ez van mindenütt", felelte Prabhupada. Fejével Ambarisa felé intve folytatta, "Ő egy gazdag családba született, én pedig egy szegény családba. Akkor, miért történik ez?"

"Igen, ez igazságtalan", mondta Harikesa. "Úgy értem, el kéne vennem a pénzét."

"Nem, nem, nem igazságtalan. Ez a természet elrendezése, uccavacair. Miért van, hogy valakiből állat lesz? Miért lesz valaki ember? Ugyanolyan élőlények?

"Véletlen!", jelentette ki Harikesa.

Prabhupada leállította. "Véletlen! Ki csinálja ezt a véletlent? Csinálhatok belőled véletlenül kutyát? Nem, ez nem lehetséges. Nincs ilyen véletlen. A karma-phala [múltbéli cselekedetek gyümölcse] miatt van. Épp úgy, mint ahogy ha elkapsz valamilyen betegséget, szenvedsz a betegségtől. Ez történik a gazemberekkel. Aki intelligens, azt nem fertőzi meg. Az mindig óvatos. Ezért nincs ott a fertőződés veszélye. Valójában nem mondhatod, hogy 'véletlen'. Ez a te tudatlanságod. Te teremted meg a 'véletlent'. Amiatt, hogy nem tudod, mi fog történni valami után, a tudatlanság miatt lesz 'véletlen'. De ha teljesen tudatos vagy, fel sem merül a véletlen. Egy intelligens diák nem gondolja, hogy 'Véletlenül talán átmegyek a vizsgán.' Inkább megfelelően felkészül. Elmegy a vizsgára és megfelelő választ ad. Ez nem véletlen. És ha azt gondolja, 'Jól van, a véletlennek köszönhetően átmegyek majd a vizsgán', akkor az vajon intelligens? Ezek a gazemberek így gondolkodnak. Fel sem merül a véletlen. A tudatlanság miatt követnek el ilyen fertőző dolgokat, aztán szenvednek. És mivel nem tudják megmagyarázni, azt mondják, véletlen. Nem véletlen. Van oka."

Hansaduta azt mondta, Marx azt a filozófiát állította fel, hogy a kapitalista rendszerek úgyis maguktól összeomlanak, és a kommunizmus lesz a természetes következménye.

De még ha esetleg igaz is volt, Prabhupada még akkor sem tartotta ezt Marx érdemének. Azt mondta, ha nincs tőke, akkor természetesen kialakul a kommunizmus. Ezt Vyasadeva is megjövendölte. "Ez nem egy kommunista ötlet. Ez a Kali-yuga jövője. Még a Bhagavatam is említést tesz róla. acchinna-dara-dravina yasyanti giri-kananam. Ínség, adók és éhezés fogja őket sújtani. Természetesen csalódottak lesznek, acchinna. Ezt már elmondták."

Megjegyezte, hogy a kommunista országokban az embereknek órákon át kell sorba állniuk, pusztán azért, hogy beszerezhessék a legalapvetőbb árucikkeket. Mindez az istentelenség miatt van.

Miután eljutottunk az Indiai Közlekedési Irodákig, balra fordultunk a Sikhandra Road-on. Átkeltünk a Collage Roadon, s a Barbar Roadra lejutva fokozatosan visszataláltunk a Todar Mal Lane-re. Amint a koszos ösvényeken haladtunk, Prabhupada olykor-olykor felhívta figyelmünket India fővárosának romló állapotára. Elmondta, hogy az emberek éheznek, mégis természetrajzi múzeumokat és hasonlókat építenek, hogy halott kövek és csontok tömegét mutassák be. Folyton csak ez a csalás és blöffölés.... - mondta -, s mindez a szegény ember vérére megy. "Olyan sok az épület, mégis, nincs közülük egy sem, ahol a lelki kultúráról beszélnének, noha ez az élet igazi alapja."

Amikor visszaértünk a templomba, Prabhupada egy vészjósló megjegyzéssel vetett véget a beszélgetésnek. "A civilizáció az egész világon nagyon hamar össze fog omlani. Össze fog omlani. Akár ezt az 'izmust', akár azt az 'izmust' veszitek elő, ez a civilizáció össze fog omlani. Az emberek megőrülnek amiatt, hogy oly sokféle módon zaklatják őket. Amikor valakit nagyon sok probléma gyötör, öngyilkos lesz. Hát ez közeleg."

"Vagy háborúzni kezd", mondta Harikesa.

"Igen", értett egyet Prabhupada. "Amikor az állam nem tud alkalmazkodni, háborút indít."

------ O ------

Ambarisa különleges céllal jött ide Delhibe. Tervei szerint új fejlesztéseket finanszíroz Kuruksetrán, és már adományozott is 150.000$-t a projektre. Prabhupada szeretne ott egy Varnasrama Egyetemet építeni, valamint egy templomot Krsnanak és Arjunanak. E célból kapcsolatban állt Gulzarilal Nandaval, a volt home miniszterrel [ezt sajnos nem tudom, mit jelent :( ], egyben India kétszer is megválasztott miniszterelnökével. Gulzarilal Nanda most egy különleges alapítvánnyal volt megbízva, melyet azért hoztak létre, hogy a kuruksetrai területet fejlesszék a zarándokok számára.

Nandaji délben érkezett meg a templomba, és feljött a tetőre. Amíg Prabhupada a masszázsa során gamsájában ült egy gyékényszőnyegen, Nandaji letelepedett egy székre. A Kuruksetra projektről beszéltek.

Először az a munka került szóba, amit Nandaji vitt véghez, hogy helyreállítsa és fejlessze a Kuruksetra területet, és hogy milyen igényei lennének Prabhupadanak jövendőbeli főiskolájához. Aztán fokozatosan általánosabb témákra eveztek. Végül megbeszélték, hogy december 1-én ismét találkoznak, Kuruksetrán. Prabhupada megvizsgálja a földet, és folytatják az egyeztetéseket a terület fejlesztésével kapcsolatos terveit illetően.

------ O ------

Később, este 9 óra körül Prabhupada megevett egy kis prasadamot, és kérte, vigyem le a tányérját a templomba, azzal a kosár gyümölccsel, amit az est folyamán kapott. A gyümölcsöket a múrtiknak kellett adni, Srila Prabhupada tányérját pedig elmosni és megtisztítani. Egyik kezemmel a tányért fogtam meg, másikkal a gyümölcsöt, és már indultam az ajtó felé, ám Prabhupada nyomban megállított. Rámutatott, hogy a tányér, amiről evett, piszkos. Felvételével, mivel hozzáértem, beszennyeztem magam, majd megérintettem a gyümölcsöt, amit a múrtiknak kellett felajánlani. Mondta, mossam meg a kezeimet, és külön-külön vigyem el őket. Mindannyian mosolyogtunk a gondosságán, és az én ostobaságomon.

Az én szempontomból, tanítványként, mind a gurut, mind Istent azonos szinten kell imádni. Az elmémben a leghangsúlyosabb gondolat az volt, hogy minden lehetőség némi szolgálat végzésére az én javamat szolgálja. Más szóval, úgy gondoltam, már azáltal is tisztulok, hogy megérintem a tányért, amiről Srila Prabhupada személyesen evett.

Ő azonban Krsna alázatos szolgájaként tekintett magára; ezért úgy látta, hogy a tányér beszennyeződött. Amiatt, hogy ilyen magas sztenderdű tisztaságot igényelt, s hogy a gyümölcsöt a múrtinak kellett ajánlani, Srila Prabhupada nem tudta elfogadni a kettő vegyítését.

Prabhupada jelenlétében kezd igen egyértelmű lenni, a mozgalomban eltöltött négy évem során milyen keveset tanultam. Srila Prabhupada mellett az odaadó szolgálat egy egészen új perspektívája tárul fel előttem. Srila Prabhupada asszisztensenként az embernek meg kell tanulnia az ő szemszögéből látni a dolgokat, és ez elsőbbséget élvez a sajátjához képest.

2017. július 5., szerda

006 - 1975. november 28.

1975. november 28.
(ISKCON, 19, Todar Mal Lane, Bengali Piac, Új Delhi.)

Ma reggel 6 órakor Harikesa zihálva rohant be a kis brahmacari asramba, azt kiáltva: "Hol vannak a zoknik? Prabhupada kéri őket!" Leesett az álla, amikor meglátta, hogy az egyik pár már rajtam van. Azokat természetesen nem adhattam neki. A másik pár szerencsére még használatlan volt. Hálásan vitte őket Prabhupadanak. Tökéletesen passzoltak, a sétájához hordta őket.

------ O ------

Srila Prabhupada részt vett Mr. Susil Ansal által szervezett reggeli programon a Jorbagh Colonyban. Susil Ansal a Tiger Lock Company tulajdonosának, Mr. S. K. Saigalnak a sógora volt. Jorbagh meglehetősen jómódú környék a Lodi Gardens mellett, egyike Új Delhi történelmi látványosságainak. A programot egy helyi közösségi teremben tartották - egy nagy, ronda betonépületben, mely jellegtelen volt, és a legkevésbé sem hívogató, üres belső terekkel, melyek egy iskolai csarnokra emlékeztettek.

Kicsiny, ám igen érdeklődő közönség gyűlt össze, hogy meghallgassa Srila Prabhupada remek leckéjét a Srimad-Bhagavatam Ötödik Énekéből, Rsabhadeva királynak a száz fiához intézett utasításairól. Most is, mint mindig, akár egy, akár tíz ezer emberhez beszélt, Prabhupada beszéde igen határozott és nyomatékos volt. Teljes mértékben elkötelezte magát ama hatalmas feladatnak, hogy keresztülhasítja az illúzió fellegeit, melyek szorosan tartják az élőlényeket az anyagi létben.

Srila Prabhupada elmagyarázta, hogy az egyetlen igazi problémánk ez a test. "Nunam pramattah kurute vikarma yad indriya-pritaya aprnoti. Mostanra megőrülünk az érzékkielégítésért. Mattah őrültet jelent, és amikor hozzátesszük a pra előtagot, azt jelenti, hogy eléggé őrült. Nem csupán őrült, de meglehetősen őrült, és tiltott tevékenységekkel foglaljuk el magunkat... ezt hivják vikarmának."

Elmagyarázta, hogy az őrületből való szabadulásunkhoz szükséges tudás azon múlik, milyen autoritást fogadunk el. Az emberek elfogadhatják a materialista tudósok ateista nézőpontját, mely puszta spekuláción alapul. Vagy elfogadják a sásztrikus tudást, mely praktikus, hiteles, és minden nagy gondolkodó és szent elfogadta.

A tudósok álláspontját elfogadó személyek kihívására Prabhupada azt a példát idézte a sásztrából, mely leírja, hogy a Hold távolabb van a Földtől, mint a Nap. A Bhagavatam szerint ugyanis ez úgy 1.600.000 mérfölddel magasabban van a Napnál.

Mint mondta, a tudósok szerint a Nap 93.000.000 mérföldre van a Földtől, s ha ezt elfogadjuk, az azt jelenti, hogy a Hold majdnem 95.000.000 mérföld távolságra van. "Így hát", kérdezte, "hogy lehet, hogy űrhajósok utaztak oda pusztán 4 nap leforgása alatt? Mondhatjátok, hogy a gyakorlatban nem tapasztaltátok meg; de ugyan mit tapasztaltatok meg? Ti is másoktól hallotok. Elhiszitek, hogy valakik elmentek a Hold bolygóra. De ti nem mentetek el. Hallottátok valakitől az újságokból, ez minden. Ez az autoritásotok."

"Ha tehát ti hihettek az újságoknak, akkor én miért nem hihetek a sásztrának? Ez a tudás egy másik fajta forrása, de az egyik ember az egyik forrásnak hisz, a másik a másiknak. A mi tudásunk forrása Krsna vagy Krsna tanítványai. Ez a tudás forrása - avaroha-pantha, a magasabb hiteles tekintélyektől származó tudás."

Prabhupada tömören levonta a következtetéseket, őszintén elmondva igényes és némiképp elnyugatiasodott közönségének, mi az igazi feladatuk az életben. "El kell fogadnotok a lemondás eme folyamatát, mely által megtisztíthatjátok a léteteket. Akkor megkapjátok a haláltól mentes, örök életet. Ez a tudomány. Ez a Bhagavata irodalom, ez a Védikus irodalom, ezek megadják nektek az információt arról, hogyan ébreszthetitek fel az eredeti, örök életeteket."

"Ez az emberi élet feladata; nem pedig az, hogy őrült módjára, akár a disznók és a kutyák, keményen dolgozzatok, 'Hol van ürülék?', aztán megegyétek, és egy kis erőt merítve belőle érzéki élvezetekbe merüljetek. Ez nem élet. Az emberi életben, ha nem tisztítjuk meg a létünket, ha nem ismerjük fel Istent, ha nem értjük meg, hogy mi az Istennel való kapcsolatunk, akkor egyszerűen az időnket vesztegetjük, kutyák és macskák módjára élve. Ezt abba kell hagyni. És a mi Krsna-tudatos mozgalmunk azt a célt szolgálja, hogy véget vessen ennek a gazember civilizációnak és életet adjon nektek. Nagyon köszönöm. Hare Krsna."

Ennél világosabban nem is beszélhetett volna Prabhupada az Úr Caitanya üzenetéről, nyíltan kifejezve, hogy ő maga eme kor vitathatatlan lelki autoritása. Erőteljes leckéje mindnyájunkat újult meggyőződéssel és lelkesedéssel töltött el, hogy gyakoroljuk a Krsna-tudatot. A hallgatóság egyöntetűen kedvezően reagált, bár néhány kérdés jelzett némi lehangoló figyelmetlenséget is. Mégis, a maga utánozhatatlan stílusában, Prabhupada türelmesen megválaszolta őket, mindig tiszteletteljesen, mégis őszintén.

Az első személy ezt kérdezte: "És mit gondol a reinkarnáció tényezőjéről? Gondolja, ennek van jelentősége?"

"Én nem gondolok semmit", jelentette ki Prabhupada. "Mint azt már mondtam, mi nem gondoljuk azt, hogy 'talán vagy esetleg'."

De az ember nem tágított, "Mit gondol, létezik a reinkarnáció?"

"Igen, ezt állítja a sásztra."

"És mi erről az ön véleménye?"

"Nincs véleményem. Úgy fogadom el a sásztrát, ahogy van."

"De végül is ön írja..."

Látván, hogy sehova sem jutnak, Srila Prabhupada nem foglalkozott tovább vele. Elvágta a további beszélgetést, egy másik ember kérdése felé fordulva. Ő azt kérdezte, "Én elfogadom az önmegvalósítás célját, de általában véve az a gondom, hogy olyan nehéz más irányba terelni a lelket, és..."

"Kétségtelenül nagyon nehéz", mondta Srila Prabhupada, "de ha az élet korai szakaszától fogva képzed magad... ahogy tette azt Prahlada Maharaja... Egy gyermek volt, 5 éves. Az ebédidőben a többi démon gyerek játszott, Prahlada Maharaja pedig kérte, üljenek le, és hallgassák őt. Azt prédikálta, 'Kedves barátaim, ne pazaroljátok el az életeteket játékkal. Most van itt az ideje annak, hogy megértsétek a bhagavata-dharmát.' " A bhagavata-dharma azt jelenti, hogy megérteni Istent és az Istennel való kapcsolatunkat, és eszerint is cselekedni. Tán követtünk el hibákat életünk során, de ha gyermekeinket a brahmacari rendszerben képezzük, és folyamatosan megértik a bhagavata-dharmát, legalább az ő életük tökéletes lelsz. És a Bhagavataban ez áll Rsabhadeva utasításaként: pita na sa syaj janani na sa syat sva-jano na sa syat gurur na sa syat: Ne akarjunk guruvá, rokonná, apává vagy anyává válni. na mocayed yah samupeta-mrtyum: ha nem tudjuk a gyermeknek megtanítani, hogyan kerülje el a halált."

"Ez az oltalmazók, az állam feladata, hogy hogyan lehet elkerülni a halált. Hol van ilyen oktatás? Ez a modern oktatás hiányossága. Nincs képzés. És ez így folytatódik, nagyon kockázatos civilizáció."

A férfi azonban valami közvetlenebb választ keresett. "Swamiji, az én kérdésem inkább arra irányult, hogy olyan reménytelen helyzetben vagyunk. Embernek születtünk a velejáró gyengeségekkel, hiányosságokkal, mint például a kama, krodha, moha, lobha [kéj, düh, illúzió, mohóság]..."

"Igen, ezt én is tudom." biztosította őt Prabhupada. "De ellensúlyozhatod, ha akarod. De ha nem akarod kijavítani magad, akkor mégis hogy sikerülhetne? Ha úgy gondolod, hogy sok hibád van, javítsd ki a hibáidat. Mint ahogyan ezek az európai, amerikai fiúk. Mind futottak a tiltott nemi élet után, drogoztak és húst ettek. A mindennapjuk része volt. Hogy hagytak fel vele? Elhatározták, hogy 'Kijavítjuk a hibáinkat.' Javítasz magadon, és képes leszel rá. Készen állsz, hogy javíts magadon?"

Még mindig nem értve, hogy önmaga helyreigazítása a saját döntése, a férfi azt felelte: "Miért adta nekünk a természet, hogy..."

"A természet kutyának teremtett. De miért kéne kutyának maradnod? Válj emberi lénnyé. Ez a feladatod."

Egy újabb kérdés után Srila Prabhupada megállt. A közönség elégedett volt, és Mr. Ansal azzal zárta a programot, hogy beszédében Srila Prabhupadat dicsérte. Ő Isteni Kegyelme ekkor visszatért a templomba, idejében a masszázs elkezdéséhez.

------ O ------

Prabhupada déli masszázsa közben történt, hogy szolgájaként elkövettem az első komoly hibát. Gyenge szíve miatt Srila Prabhupadanak meleg vízben kell fürdenie, mely - a nyugati országoktól eltérően - általában nincs bevezetve csapi víz formájában az indiai házakba.

Upendra megmutatta, hogy a masszázs kezdetekor hogyan állítsak fel egy vödör vizet és a hordozható merülőforralót a varsatiban, a tetőn lévő kis szobában. Nagyjából 20 percig tart, mire a víz felmelegszik, így a szolgának észben kell tartani, hogy a masszázs közepén kapcsolja be, ahhoz, hogy a végére forró legyen a víz. Aztán le kell vinnem a fürdőszobába, ahol Srila Prabhupada tetszése szerint összekeveri egy másik vödörnyi hideg vízzel.

Ám miközben arra figyeltem, hogy jól masszírozzam, teljesen elfeledkeztem a víz felmelegítéséről, s csak a masszázs legvégén jutott az eszembe. Ezért Prabhupadanak várnia kellett. Kínosan éreztem magam ostobaságom miatt, és nagyon bántam, hogy Srila Prabhupadanak várnia kellett emiatt. Kissé bosszankodott ugyan, ám kedvesen nem tett szemrehányásokat. Úgy vélem, ez részint amiatt volt, hogy még új volt számomra ez a szolgálat, részint pedig a lelkifurdalásom okán.

------ O ------

Harikesa általában próbálta úgy időzíteni a dolgokat, hogy az ebéd éppen abban a percben készüljön el, amikor Ő Isteni Kegyelme befejezi a fürdést és az öltözködést. És bár tegnap Harikesa prabhu igen egyértelműen a tudomásomra hozta, hogy csupán a masszázs és a darshan ideje alatt van szabad bejárásom Prabhupada lakhelyére, ma túlontúl elfoglalt volt a főzéssel ahhoz, hogy a masszázs után nyomban kitessékeljen engem. Így, pár percnyi tétovázás után lehetőségem nyílt, hogy segítsek Harikesanak, felszolgálva Srila Prabhupada a prasadamját.

Prabhupada a hálószobájában egy chonkin, egy kis fa asztalkán evett, mely nagyjából egy láb magas volt. Először a thalit szolgáltam fel, egy teljes tálnyi különféle preparációt: sabjit, rizst, dalt, chutneyt és édességet, melyek mind külön kis edénykékben voltak. Öt perc múltán Prabhupada megcsengette a kis kézi csengettyűjét.

Harikesa, aki egy kis vödör forró szén előtt guggolt az erkélyen, azon nyomban egy darab lapos, kinyújtott tésztát hajított a szénre. Egy pár tong segítségével ügyesen mozgatva, mindkét oldalát megsütötte. Amint egyfajta szerves, szaunává puffadt, óvatosan kivette, és egy kis tányérra ejtette, amit aztán nekem adott. A forró capatikat aztán Srila Prabhupadahoz vittem, frissen a tűzhelyről, ahogy kellett. A friss és forró ételek fogyasztása a Marwari dhawa stílusú étkezés és Srila Prabhupada így evett meg három capatit.

Pincérként igen izgalmasnak találtam, hogy beszaladok, leborulok, aztán a forró capatit Prabhupada tányérjára ejtem. Hüvelyk és középső ujjának finom, arisztokratikus mozdulatával gyorsan átszúrta, s így az kieresztette a forró levegőt. Miután belapította, kizárólag jobb kezét használva letépett belőle egy kis darabot, gyűjtött bele egy kis sabjit, majd a falatot a szájába dobta.

Étkezés után Srila Prabhupada a fürdőbe ment, míg én elvittem a tányérját és letakarítottam a chonkit. Prabhupada ezután rövid ideig a darsana szobájában üldögélt, mielőtt visszavonult a délutáni pihenőjére. Eközben Hansaduta, Harikesa és én boldogan osztoztunk Prabhupada ebédjének maradékain.

------ O ------

A délutáni darsana folyamán Prabhupada odaállított az ajtóba, hogy minden távozó vendégnek adjak édességet. Srila Prabhupada ragaszkodott hozzá, hogy minden vendégnek kell kapnia valamilyen prasadamot. Mivel nem volt bhakta, aki tudott volna édességet készíteni, Prabhupada engedélyezte Tejiyasnak, hogy vegyen a sarki Bengáli Édességboltban. Azt mondta, azok az édességek akár múrtiknak is ajánlhatók, mivel tiszta alapanyagokból készülnek.

------ O ------

Ez a néhány új feladat lehetővé tette számomra, hogy a nap legnagyobb része folyamán Srila Prabhupada lakrészében maradjak, jóllehet, ez a jelek szerint ellene volt Harikesa szándékainak. Mégis, Harikesa adott néhány igen hasznos útmutatást, hogyan kell helyesen szolgálni Srila Prabhupadot. Ma elmagyarázta, hogy minden alkalommal hódolatot kell ajánlani, amikor valaki belép vagy távozik Srila Prabhupada jelenlétében, akár Prabhupada érkezik vagy távozik, akár ő maga.

Az elmúlt napok tapasztalata alapján kezdem megérteni, hogy minden az alázaton múlik; ez az a szükséges alap, melyre minden egyéb szolgálat épül. A sértések ellensúlyozásának egyetlen módja alázatosnak lenni, és ez a kulcs a jó szolgáló hangulathoz is. Srila Prabhupada tolerálja a tudatlanságot, amennyiben az illető lelkes szolgálni.

Óriási ez az egész tapasztalat. Hihetetlen boldogság ilyen közel lenni a Krsna-tudat alapvető esszenciájához - az Úr tiszta bhaktájának társulásához és a neki végzett szolgálathoz.

2017. június 26., hétfő

005 - 1975. november 27.

1975. november 27.
(ISKCON, 19, Todar Mal Lane, Bengali Piac, Új Delhi.)

Míg Prabhupada reggeli sétára ment, kitakarítottam a lakhelyét. Ez egy kis, négy szobás lakosztály - igen alapszintű, ám épp megfelelő szállás. A lépcsőházból bevezető bejárat a nappaliba visz, mely nagyjából 20x10 láb (kb 6x3 méter) alapterületű. Leporoltam az elszórtan található bútorokat, beleértve Prabhupada ülőhelyét és a kis, alacsony asztalt, melynél ideje legnagyobb részét tölti, akár vendégfogadáskor, akár az éjszakai fordításai során. Hátramentem, és rendbe hoztam a szolgák szobáját, ahol Harikesa És Hansaduta laktak.

Prabhupada hálószobája, mely hasonló méretű volt, mint az övék, ebből nyílt. Nem tartott sokáig kicserélni az ágyneműt a kis, egyszermélyes ágyon, és felmosni a hálóból nyíló aprócska, szűkös fürdőt. A szolgák szobáján keresztül visszatérve, s egy szűkös átjárón áthaladva jutottam el az igen kicsi konyhába. Kipucoltam a csiszolatlan kőpultokat és a fehér kerámia csempés falat, majd felsöpörtem a keskeny hátsó verandát, ahol Harikesa - a jelek szerint - a főzés oroszlánrészét végezte, egy hordozható tűzhelyen. Végül felmostam a padlót, mely mindenütt a szokásos sárga mozaik kő és márványzuzalék volt, melyet többnyire semmi nem takart, leszámítva a nappaliban található vékony pamutszőnyeget, avagy dhurit. Sikerült végeznem, mielőtt Ő Isteni Kegyelme visszatért a napi sétájáról.

------ O ------

Délelőtt 11 órakor bejelentkeztem az első napi masszázs szolgálatomra. Épp akkor mentem be, amikor Srila Prabhupada az áldását adta Upendrának, hogy prédikáló küldetése sikerrel járjon Fijin. Upendra, miután megkapta Prabhupada virágfüzérét, távozott a repülőtérre. Amikor rámnézett, Prabhupada jobbra-balra ingatni kezdte a fejét, és jelezte, hogy itt az ideje a masszázsnak.

Prabhupada felment a tetőre, és gamsába öltözött. Én már viseltem az enyémet. Amint leült a gyékényszőnyegre, minden Upendra által adott utasítás átviharzott az elmémen. Most egyedül voltam. Nem volt próba, nem volt gyakorló óra, semmi komment Srila Prabhupadatól - semmi. Mély vízbe lettem hajítva. Komolyan kellett koncentrálnom, hogy képes legyek uralkodni az idegességemen, és emlékezzek, mit kell csinálni. Még sosem masszíroztam senkit, nem is beszélve arról, hogy akár megérintettem volna Ő Isteni Kegyelmét. Így aztán elmében imádkoztam Krsnához, kérve, hogy adja meg a szükséges intelligenciát, hogy szépen meg tudjam csinálni, Srila Prabhupada örömére.

Hogy megbizonyosodjak a helyes szolgáló hangulatról, először a tiszteletteljes hódolatomat ajánlottam Srila Prabhupadanak, mielőtt megérintettem volna. Prabhupada keresztbe tett lábakkal ült, miközben én az idegességemmel harcoltam, és ott térdeltem egyenesen előtte. Megfogtam a szantálfa olajat, néhány cseppet a tenyerembe öntöttem, és masszírozni kezdtem Prabhupada fejét. A szantálfának hűsítő tulajdonsága van, ezért jó hatással van az agyra.

Mindössze egy perc múltán a hüvelykujjaim és az ujj ízületeim váratlanul, és igen komolyan fájni kezdtek. Minden ujjpercem annyira fájt, hogy azt hittem, kezeim felmondják a szolgálatot. Olyan érzés volt, melyre nem számítottam. Elmémet elárasztották a tiltakozás jelei, melyekkel próbáltam felvenni a harcot, és túllépni rajtuk. Krsnához imádkoztam az eltökéltségért, hogy ne valljak csődöt már az első próbálkozásom során. Arra fókuszálva, hogy Srila Prabhupadat próbálom elégedetté tenni, képes voltam megszakítás nélkül tovább mozgatni a kezeimet. A fájdalom - szerencsére - hamarosan alábbhagyott, a kezeim ellazultak, és minden különösebb nehézség nélkül folytattam Prabhupada sima, frissen borotvált fejének nyomkodását és dörzsölését.

Nem ismervén semmiféle konkrét technikát, csupán próbáltam végiggondolni, milyen lehet masszázst kapni. Hogy milyen érzés lenne a hüvelyk és a többi ujj minden egyes nyomása, és eszerint mozgattam őket.

Nagyon ügyeltem arra, hogy ne rángassam, karcoljam vagy szúrjam meg őt, egyszersmind egy erőteljes és egyenletes masszázsban legyen része, alaposan beledolgozva bőrébe az olajat. Nem csak arról volt szó, hogy beledörzsöljek némi olajat. A trükk - mint rájöttem - az volt, hogy nyomást alkalmazzak, ujjaimat előre-hátra mozgatva, miközben fejét folyamatosan egyenesen tartom. Rendkívül ügyeltem, amikor a halántékát, a homlokát és a szemei környékét masszíroztam, mivel az olaj miatt a hüvelykujjak könnyedén megcsúszhattak.

Tizenöt perc múltán átmentem Srila Prabhupada hátához és mustár olajra váltottam, melyet a test többi részéhez használnak. A mustár olaj vitalizálja és tonizálja a bőrt, melegséget adva a testnek. Újabb tizenöt percet töltöttem azzal, hogy nyomtam, gyömöszöltem a nyakán, vállain és hátán található izmokat. Hüvelykujjaim körkörös és fel-le mozdulataival erősen megdolgoztam a háta alsó részét és gerincét.

Ezt követően a jobb oldalára mentem, keresztbe tett lábakkal leültem, és a mellkasát és a gyomrát kezdtem masszírozni. Ezek a mozdulatok mind körkörösek voltak, kezem lapjával végezve őket, végig a szíve felé irányítva a masszírozó mozdulatokat.

Intenzíven arra koncentrálva, amit a kezeim csinálnak, elkerülte a figyelmemet, hogy túlságosan közel ülök Ő Isteni Kegyelméhez, oldalról az arcába lehelve. Kínos volt, amikor Prabhupada hirtelen elhajolt, félig elfordítva a fejét, egy oldalpillantást küldve felém. Figyelmeztetett, én pedig elmében feljegyeztem, hogy a jövőben másfelé nézzek.

Tíz perc múltán a jobb karját kezdtem masszírozni. Karját kinyújtotta, kézfejét pedig tenyérrel lefelé az én jobb térdemen pihentette, míg én a bicepszét, alkarját, csuklóját és kezének ízületeit masszíroztam. Arra lettem figyelmes, hogy kezei milyen elegánsak, tenyerei különösen puhák és bársonyosak. Hihetetlenül aggódtam, amikor odaértünk, hogy az ízületeit kellett pattogtatni, oly módon, hogy minden ujjat meghúzok, mivel kifejezetten erősen kellett húznom őket. Az elmozdulás szörnyűséges gondolatai futottak keresztül az elmémen, de Prabhupadat ez szemmel láthatóan egyáltalán nem zavarta. A jobb oldalával töltött húsz perc után áttértem a bal oldalára és megismételtem az eljárást.

Aztán vele szemben helyezkedtem el. Kinyújtotta a lábait, és mindegyiket tizenöt percen át masszíroztam, először a bal lábát, majd a jobbat. Prabhupada figyelmeztetett, hogy ne érjek a térdéhez, mert nemrégiben történt mauriciuszi autó balesete miatt még mindig sérült. Forró ghiből és neem levelekből készült borogatással kezelt.

Óvatosan megmasszíroztam a combjait, a vádlijait és a bokáit, a lábfejeivel zárva, melyeknél külön erőfeszítést tettem, hogy a lehető legjobban masszírozzam. Hüvelykujjaimat fel-le dörzsöltem a talpán, megnyomkodva mindegyik lábfejen az ízületeket, azzal zártam, hogy mindegyik lábujjat egyenként meghúzkodtam, enyhén megszorítva a végükön található húsos részeket. Ettől a hüvelyk- és mutatóujjam egymásnak csapódott, mivel lecsusszantak a lábujjai ujjbegyeinek végén. Most már van némi gyakorlati megértésem a "lótusz láb" kifejezés jelentéséről, mivel Prabhupada lábai meglepően puhák és törékenyek, épp úgy, mint egy virág szirmai.

Másfél óra múltán vonakodva fejeztem be a szolgálatomat, ismét a hódolatomat ajánlva. Srila Prabhupada felállt, fogott egy kis mustár olajat a tenyerébe, és felvitte a teste különböző kapuihoz - füleire, orrlyukaira, nemi szervére és végbélnyílására. Lement egy szinttel lejjebb, megfürdeni és elfogyasztani az ebédjét.

A masszázs folyamán egyetlen szót sem szólt, csak csendben ült, csukott szemekkel, testét ellazította, s aranylón ragyogott a lány téli napfényben. Később, megkönnyebbülve és lelkesen hallottam, hogy Prabhupada megjegyezte, jó masszázst végeztem.

------ O ------

Délután egy autó-riksával elmentem a Chandni-chowki virágárusokhoz Ó-Delhibe, és megvettem a legnagyobb füzért, amit csak találtam, épp úgy, ahogy előző nap is tettem. Több, mint egy órámba került, hogy megforduljak a veszélyes, zajos, piszkos delhii közlekedésben, de megérte. Arra vártam, hogy odaadhassam Prabhupadanak a délután 4:30-as darshanja kezdetekor.

Örömmel fogadta el, és ez alkalmat adott számomra, hogy ott maradjak a darshanon, és még több időt tölthessek vele. Mostanra híre ment az érkezésének, így számos jóakaró, és Élet Tag támogató (Life Member) jött el, hogy találkozhasson vele.

Prabhupada számos lehetséges angol-hindi fordítóval is találkozott. Nagyon vágyott rá, hogy könyvei indiai nyelveken is megjelenjenek, ám az ISKCON-ban ekkor még nem voltak a bhakták közt képzett fordítók. Ezért, Gopala Krsna nyilvánosan meghirdette, hogy képesített hindi fordítókat keresnek. Srila Prabhupada személyesen beszélt minden jelentkezővel, gondosan ellenőrizve mind filozófiai megértésüket, mind pedig tudományos képzettségüket. Meg akart bizonyosodni arról, hogy a fordító képes arra, hogy precízen ugyanazt az üzenetet adja át, mint az eredeti szöveg, és hogy az imperszonalizmus árnyalatnyi foltja sem árnyalja be a könyvei fordítását. Sajnálatos módon azonban India bővelkedik a sastra hamis interpretációiban, melyeket elsősorban azon Mayavada elképzelés szennyez, hogy Isten személytelen. Így aztán nem könnyű feladat találni valakit, aki mentes az efféle tisztátalan behatásoktól.

A darshana 7 óra körül ért véget. Miután a vendégek elmentek, Ő Isteni Kegyelme leült a titkárával és a helyi ISKCON vezetőkkel. Megbeszélte velük a prédikáló tevékenységeiket, és tanácsot és javaslatokat adott.

Harikesa arra kért, én is a vendégekkel együtt távozzam. Rá akart világítani, hogy bár az elkövetkező egy-két nap során én masszírozom Srila Prabhupadat, ne tekintsem magam Prabhupada személyes csapata tagjának. Ez kissé értelmetlennek tűnt számomra, lévén 9 órakor úgyis vissza kellett térnem az esti masszázsra, mégsem voltam csalódott. Az elmúlt két nap során már így is több személyes társulást kaptam Srila Prabhupadatól, mint bármikor, az elmúlt közel négy év során, amit bhaktaként töltöttem. Nem voltak hát kifogásaim. Egyszerűen csak mohó voltam minden apró csepp nektárra, amit kaphattam.

Amikor visszatértem, hoztam Srila Prabhupada számára pár vastag, lyuk-biztos, térdig érő ausztrál zoknit. Elég hidegek voltak a reggelek, és nekem volt belőle két új pár, melyeket nem hordtam. Prabhupada érdeklődve vette szemügyre az asztala mögül. "Gyapjú?" kérdezte.
Megnéztem a címkét. "Nem, Srila Prabhupada."
"Ó." - A reakciója enyhébb csalódást tükrözött, és minden további nélkül folytatta a munkáját. Gondolván, hogy Prabhupada nem kéri a zoknikat, Harikesa prabhu azt mondta, tartsam meg őket.

------ O ------

Az esti masszázs, mely a reggelinél könnyebbnek tűnt, valójában nehezebb volt. Csendes volt a ház, nem égtek a fények, Srila Prabhupada is félálomban volt, így egyetlen társaságom a masszázs során, nyugtalan, csapongó elmém volt. Ha nem fájtak volna a lábaim, melyek az egy helyben állástól alakultak ki, könnyen megadtam volna magam a végső kimerültségnek. Mégis, képes voltam sikeresen folytatni, egyenletesen, gyengéden nyomkodva és gyömöszölve Prabhupadat a vékony dhotin keresztül, fel és le, fel és le. Húsz perc múltán, a bágyadt "hm" volt a jel, hogy első, masszőrként töltött napom véget ért.

Visszatértem a templomba lepihenni, elégedetten az Ő Isteni Kegyelmének személyes szolgálatára irányuló első próbálkozásaimmal, és teljesen felélénkülve a vele való bensőséges kapcsolattól.

Eredeti: https://old.prabhupadavani.org/main/Hari_Sauri_diary/PDF/HSD005.pdf

2017. június 20., kedd

004 - 1975. november 26.

1975. november 26.
(ISKCON, 19, Todar Mal Lane, Bengali Piac, Új Delhi.)

Délelőtt 11:30 volt. Egyedül ücsörögtem egy aprócska templomszobában, a múrtik előtt japázva, amikor belépett Harikesa. A nyitott ajtóban megállva, vastag szemüvegén keresztül intenzíven fürkészett engem. "Tudod, hogyan kell masszírozni?" - kérdezte.
"Nem, soha életemben nem csináltam."
"Nos, akkor menj fel Prabhupada lakásában a tetőre, és figyeld meg, hogyan masszírozza Upendra Srila Prabhupadot. Upendra holnap elutazik, így valaki másnak kell Srila Prabhupadot masszírozni."

Alig mertem elhinni az imént hallottakat, ám nem késlekedtem soká. Azonnal leszaladtam az utcára a 9-es szám alá, egy kis, kétemeletes épületbe, és szaporán szedtem a meredek lépcsőfokokat, elhaladva az épület tulajdonosának, Mr. B. N. Mukherjeenek földszinti lakása mellett, túl a félemeleten majd Srila Prabhupada lakásán, egészen a legfelső emeleten át a tetőre.

Túl szépnek tűnt ahhoz, hogy igaz legyen; ilyen dolgok nem történnek csak úgy! De szó mi szó, amint kiértem a fedett lépcsőházból, ott találtam Ő Isteni Kegyelmét gamsába öltözve, amint ott ült a napsütésben egy gyékényszőnyegen. Szemei csukva voltak, Upendra pedig ott térdelt mögötte, és mustár olajjal masszírozta a hátát. A hódolatomat ajánlottam, és leültem figyelni őket.

Egy perc múltán Srila Prabhupada kinyitotta a szemeit, és érdeklődve rám nézett. Apró biccentéssel, s szemöldöke felvonásával kérdezte: "Hm? Mi az?"

Elmagyaráztam, hogy Harikesa küldött, hogy megtanuljam, hogyan kell masszírozni. "Rendben", mondta minden további nélkül, majd újra becsukta a szemeit, egészen a masszázs végéig. Amikor befejezték, Prabhupada visszatért lenti szobájába, hogy megfürödjön és megebédeljen.

Upendra mindössze két percet töltött azzal, hogy elmagyarázza nekem a masszázs finomabb technikáit - hogy mennyi időt kell az egyes testrészekre szánni, milyen sorrendben kell végighaladni rajtuk, és a kétféle olajat, amit használni szoktak. Upendra megerősítette, hogy másnap Fijire utazik egy prédikáló küldetésre. S mivel Nitai, Prabhupada másik szolgája, Bombayba utazott, hogy megújítsa a vízumát, Srila Prabhupadanak szüksége van valakire, aki délben és esténként megmasszírozza, legalább addig, amíg Delhiben tartózkodik. Harikesat teljes mértékben lekötötte, hogy leírja Srila Prabhupada kazettáinak szövegét, valamint a főzés, így ezt a feladatot már nem tudta ellátni. Ilyen körülmények között, olybá tűnt, én voltam az egyetlen elérhető személy eme személyes szolgálat végrehajtására.

Valójában aznap kora reggel Srila Prabhupada és Harikesa megvitatták, hogyan lehetne megoldani a reggeli masszázst. Ő Isteni Kegyelme észrevett engem az ajtó őrzése közben, s lévén emlékezett rám Ausztráliából, úgy gondolta, én meg tudnám csinálni. Harikesának azonban komoly fenntartásai voltak az alkalmasságomat illetően. 2 hónapja látott Vrndavanaban templom kommanderként ténykedni, amikor egy fiatal bengáli férfival keveredtünk némi erőszakos csetepatába. Csakis Srila Prabhupada személyes közbenjárása hatására döntöttek mellettem - mert Prabhupada mindezek ellenére úgy határozott, ad nekem egy esélyt.

Visszatértem a templomba, képtelenül arra, hogy felfogjam jó szerencsémet. Nyugtalan voltam, ám teljes mértékben extatikus állapotba kerültem az események nem mindennapi fordulatától. Ahogy kérték, este 9 órára visszamentem Srila Prabhupada szállására. Ez volt az első alkalom, hogy ilyen kései órán Prabhupada szobájában voltam. Álmodni sem mertem effajta privilégiumról, hogy láthatom őt mosolyogva, fesztelenül, hátradőlve, amint a szolgáival társalog. (S hogy ennek én is a részese lehettem!)

Néhány perc múltán Srila Prabhupada visszavonult a hálószobájába, és Upendra intett, hogy kövessem.

A szoba félhomályán át figyeltem, amint Upendra ott állt az ágy oldalánál, s masszírozta Srila Prabhupadot. Upendra elmagyarázta, hogy amikor elég nagy az ágy, Prabhupada megengedi a szolgájának, hogy ott üljön mellette keresztbe tett lábakkal. De ezen az ágyon ez nem lehetséges.

Srila Prabhupada el-elbóbiskolt, miközben Upendra óvatosan gyúrta, gyömöszölte a vádliját, combját és lábfejeit. Pár perc múltán az oldalára fordult, és Upendra a bal csípőjét kezdte masszírozni. Ez a rész időnként elzsibbad a rossz vérkeringés miatt.

Upendra odasúgta nekem, hogy egyszer, amikor éjszaka masszírozta, Prabhupada horkolni kezdett, így abbahagyta a masszázst, és lábujjhegyen kezdett kiosonni a szobából. Ám épp amikor elérte volna az ajtót, Prabhupada hangja hallatszott a sötétből: "Ó, máris befejezted?" És Upendrának vissza kellett mennie, folytatni a masszázst.

Nincs fix időtartam. Egyszerűen csak csinálni kell mindaddig, míg Prabhupada - felébredve - azt nem mondja a szolgának, hogy elmehet. Aztán általában a másik oldalára fordul és visszaalszik egy rövid időre, mielőtt fel nem kel, hogy nekilásson az éjszakai írásnak.

Mindössze tíz perc múltán Srila Prabhupada lágyan annyit mondott, hogy "Hm", jelezve, hogy a masszázsnak vége. Elhagytuk a szobát, és Harikesa kikísért minket a lakásból, majd éjszakára bezárta mögöttünk az ajtót.

Soha nem gondoltam volna, hogy valaha ilyen lehetőség akadhat az utamba. A sásztra szerint, akár egy perc társulás egy tiszta bhaktával elegendő, hogy megadja az élet tökéletességét, és hogy az ilyen társulást ritkán kapjuk meg. Soha, álmodni sem mertem róla, hogy épp velem esik meg ilyen nagy szerencse, akár több életen át tartó odaadó szolgálat végzése után. Mindez pusztán Sri Krsna elrendezéséből, és Srila Prabhupada indokolatlan kegyéből történhetett meg.

Izgatottan, nagy lelkesedéssel, azonnal elnyargaltam az Új Janata Könyv Raktárba (New Janata Book Depot), egy kis üzletbe a Nathu Édességbolt melletti sarkon, hogy beszerezzek egy üres, vonalas jegyzetfüzetet. Bár új elfoglaltságom csupán néhány napos feladatnak ígérkezett, míg Prabhupada Új Delhiben tartózkodik, úgy döntöttem, naplót vezetek a történtekről, mely a jövőben a segítségemre lesz majd, ha szeretnék visszaemlékezni erre a ritka lehetőségre, amikor személyesen szolgálhattam Ő Isteni Kegyelmét.

2017. június 12., hétfő

003 - Bevezetés

Bevezetés

1975. novemberének végén, miután Dél- és Kelet-Afrikai valamint Mauriciuszi körútja végére ért, Srila Prabhupada visszatért Delhibe. Bombayen keresztül érkezett, egyetlen személyes szolga, Harikesa dasa, valamint Ambarisa dasa, Henry Ford, a Ford Motorvállalat alapítójának dédunokája társaságában. Csatlakozott hozzá Hamsaduta dasa, az Észak-Európai GBC tag is, aki Németországból repült ide, hogy decemberben személyes titkára legyen.
Prabhupada úgy tervezte, 1-2 napot a Bengali Market ISKCON központban tölt, s eközben megszervezhetik a Kuruksetrára való utazását, majd pedig hogy némi időt Vrndavanai templomunkban töltsön.

------ O ------

Elhelyezkedését tekintve az Új-Delhii ISKCON központ igen szerencsés volt. A Bengali Market egy kis kereskedelmi terület, éppen délkeletre a Connaught Circustól, Új-Delhi szívében. A könnyen bejárható közelségében állt néhány igen rangos hely, mely India legfőbb városában található. A közelben a Mandi House körforgalommal,  a környék közlekedése legnagyobb részének elosztójával, mely a hét fontos főútvonalat kötötte össze.
Számos rangos épület volt található ezen a területen. Itt volt a Nemzeti Szociális Tudományok Kutatóközpontja, a Nemzeti Természetrajzi Múzeum, a Nepáli Nagykövetség, a Japán Kulturális és Információs központ, a Szovjet Kulturális Ház, számos bhavan vagy közösségi csarnok és kala-kendra avagy auditórium, melyek különféle kulturális programok befogadására szolgáltak. Széles, fasorral szegélyezett utak futottak itt, s a félreeső kertekben hatalmas házak húzódtak. A leggazdagabbak otthonai mindössze néhány percre voltak innen.
Kicsit távolabb a Curzon Street [most Kasturba Gandhi Marg] húzódott. A híres India Kapu felé nyújtózott, ahol virágok és buja parkok alkottak vad, zöld területet. Nem sok bizonyíték utalt a Nyugaton oly elterjedt, nyomorsújtotta Indiára. Ez volt a főváros látványossága.
Az ISKCON Új-Delhi által bérelt épület azonban nem illeszkedett a környezetébe. A Todar Mal Lane 19-ben volt található, egy rövidebb, kevésbé forgalmas lakóutcában, melyet egyik végén a vasúti sín kereszteződése zárt le. A 19-es egy kissé düledező épület volt, az amúgy gondosan elrendezett, lépcsőzetes városias utcácska napszámosa. Mondjuk ki, nem volt valami bizalomgerjesztő hely, mintha az építők utólagos ötlete lett volna, hogy kitöltsék az űrt, amit nem akartak csak úgy otthagyni. Az előkertnek nevezett kicsi, sivár porkupacban néhány növény harcolt hősiesen az életéért. Ha a "templom" szó valami igen grandiózust takar, akkor nem valami alkalmas az efféle elnevezés erre az aprócska házra. Bármely bhakta számára, aki a Krisna-Tudat Nemzetközi Szervezetének otthonát India fővárosában látogatta meg, ez a hely csalódást tartogatott.
Mindazonáltal ugyanolyan szent hangulat övezte, mint a világ bármely ISKCON központját. A csekély számú bhakta keményen dolgozott, fontos embereket látogattak és prédikáltak nekik, örökös tagokat kerestek, és biztos alapot teremtettek a Közösség jövőbeli növekedéséhez. Kizárólag odaadó szolgálat folyt, és Sri Sri Radha Partha-sarati, a múrtik voltak a legfontosabb lakók. E tekintetben tipikus ISKCON templom volt, ezért a lelki élet mennyországának számított egy olyan városban, mely rohamosan távolodott tradicionális lelki gyökereitől.
A templomunkkal szemben, az út végén a sarkon volt található Nathu Édességboltja és Vendéglője - fehér köves, némiképp düledező, kissé piszkos is, ám igen szolgálatkész. Ezzel szemben állt a Bengáli Édességbolt, mely rasagullát, gulabjamunt és minden elképzelhető egyéb tradicionális édességet árult. Úgy 45 méterrel odébb (50 yard) kis körforgalomban egyszerű boltocskák és árusok színes kavalkádja söprögette területének határait. Ez összekapcsolódott a Tansen Marggal, mely pedig rövid úton a Mandi Házba vezetett.
Srila Prabhupada nem igazán a mi templomunkban lakott. Kellő kényelem híján ő, Harikesa és Hamsaduta kivettek egy kis, négy szobás második emeleti apartmant a 9-es szám alatt.

------ O ------

November 25-én egy napra Vrndavanaból Delhibe kellett jönnöm, némely váratlan személyes ügy miatt. A Krisna-Balaram templom és a vendégház komplexum lakója voltam augusztus óta, templom kommanderként szolgálva. Másokkal együtt félúton jártunk már a főbb templomtakarítással, hogy felkészüljünk Srila Prabhupada látogatására. Ám a helyi GBC, Gopala Krsna dasa nyomására Delhiben maradtam, hogy segítsek kitakarítani Srila Prabhupada lakrészét, és őrizzem az ajtaját arra a néhány napra, míg ott tartózkodik.
Az ISKCON Delhinek emberhiánya volt. Csupán egy maroknyi bhakta volt: a templom prezident, Tejiyas dasa és a felesége, Madira, mindketten amerikaiak; Omkara dasa, a francia pujari és a felesége Nirmala, valamint fiatal lányuk és fiuk; egy angol brahmacari, Tribuvanatha dasa; és egy indiai bhakta. Gopala Krsna ezért elhatározta, hogy további segítségre van szükség. Bár alig vártam, hogy visszatérhessek segíteni a Srila Prabhupada vrndavanai érkezésére való előkészületekben, több mint boldog voltam, hogy megragadhattam a hirtelen jött, váratlan lehetőséget, valamely szolgálatot ajánlani Ő Isteni Kegyelmének.

------ O ------

Délután 4 óra. Mohón jelentkeztem be Srila Prabhupada apartmanjában a délutáni darshanara. Ott ültem az ajtóban és figyelmesen hallgattam, amint Prabhupada a vendéglátó szerepét játszotta egy egy kis csapat bhakta és vendég számára. Annak köszönhetően, hogy oly kevesen voltak jelen, ez ritka alkalom volt számomra, hogy Srila Prabhupada társaságát egy sokkal bensőségesebb formában kapjan meg, mint a nagyobb ISKCON központokban való látogatásai során. A nagyszoba egy kicsi, alacsony asztalkája mögött ülve Srila Prabhupada este 7 óra magasságáig - igen élénken - különféle témákról beszélt. A távozó vendégeknek a Bengáli Édességboltból származó, frissen készült édességeket nyújtottam át.
Másnap reggel, november 26-án én takarítottam ki Prabhupada apartmanját, miközben ő a szokásos sétájára ment. Ezt követően a reggel folyamán - Gopala Krsna kérésének megfelelően - kötelességtudóan az ajtó előtt ültem, a lépcsőházban őrködve.
Eközben Srila Prabhupada és Harikesa arról beszélgettek, hogyan lehetne megszervezni Prabhupada rendszeres masszázsait. Úgy alakult, hogy senki nem volt elérhető, bár Srila Prabhuada afrikai útját követően legalább négy volt szolgája tartózkodott épp Indiában. Amikor visszatért Indiába, Bombayben szannyászt adott Navayogendrának és Nanda Kumaranak, és elküldte őket Brahmananda Swamival, hogy segítsenek kijavítani néhány komolyabb gondot Kelet-Afrikában. A másik kettő, Upendra és Nitai dasa szintén nem volt elérhető: Upendra, bár Delhiben volt, épp úton volt tengerentúlra, Nitainak pedig meg kellet újítania a vízumját Bombayben.
Minderről én semmit nem tudtam. Én csak örültem, hogy Delhiben lehetek, egyszerre Srila Prabhupadaval. Nem tudhattam, mit tartogat számomra az Isteni Gondviselés.