123 - Lelki büszkeség

Śrīla Prabhupāda Uvāca 123

Lelki büszkeség

Egy befogadó bhakta rengeteg dolgot tanulhatott pusztán azáltal, hogy csendesen ült és figyelte Śrīla Prabhupādat. Egy alkalommal Śrīla Prabhupāda felült New Dwarakai (Új Dwaraka) kertjében, kihúzta magát, és így szólt:

- Egy bhaktának büszkének kell lennie, hogy Kṛṣṇa szolgája lehet!

Számomra ez nagyon fontos lecke volt, mivel az alázat és a Kṛṣṇa szolgájaként érzett büszkeség közti egyensúlyozás zavaró tudott lenni.

Szolgálatom végzése során kissé szégyenlős voltam, amennyiben az a bhakta közösségen kívüli emberek segítségét vagy szolgálatát is igényelte. Összekevertem a vallásos alázatosságot a világi testi felfogással. Ahelyett, hogy büszke lettem volna amiatt, hogy Kṛṣṇa és Śrīla Prabhupāda szolgája lehetek, mentegetőztem. Visszautasítottam a büszkeséget, nem ismerve fel, hogy el vagyok tévedve. Becsapott állapotomban azt gondoltam, alázatosságot kell sugároznom.

Śrīla Prabhupāda bájosan személyesítette meg a Kṛṣṇa szolgájaként érzett büszkeséget. Időnként, amikor a reggeli program után visszatért a nappalijába, odafordult hozzám, és mosolyogva kérdezte:

- Felvetted a mai leckét?

- Igen, Śrīla Prabhupāda - feleltem.

- Játszd vissza - utasította. - Hallani akarom.

Más alkalmakkor az asztala mögött ült a szobájában, és amikor a tanítványai beléptek, mosolyogva kérdezte: "Nos, milyen volt a mai lecke?" Persze a tanítványok mindig lelkesen feleltek, rajongva minden szóért, mely lelki tanítómesterük lótusz ajkait elhagyta. Némely leckéjében a bhakták különleges üzeneteket fedeztek fel, és még az élőlények legostobábbja is képes volt megérteni azt az egy pontot, amit Śrīla Prabhupāda folyamatosan és egyértelműen hangsúlyozott.

Úgy tűnt, néhány konkrét leckére különösképpen büszke volt Śrīla Prabhupāda. Roppantmód élvezni látszott, amint porrá zúzhatja a Mayavadi filozófiát. Büszkén mutatta be Kṛṣṇát mindenkinek, legyőzve hamis vitáikat. Büszke volt, hogy Kṛṣṇa az Ura és Mestere.

Śrīla Prabhupāda kifejezte továbbá tanítványaival kapcsolatos büszkeségét is. 1973. júliusában, egy gyönyörű délutánon, Śrīla Prabhupāda a Bhaktivedanta Manorban ült a pázsiton, néhány tanítványa, valamint indiai vendégek körében. Felolvastam "Az Úr Caitanya 5 jellemzése" című könyvből, a Sri Caitanya-Caritāmṛta egy korai és részleges kiadásából. Nagyon törekedtem, hogy az átirat használatával helyesen ejtsem ki a bengáli szöveget. Legnagyobb meglepetésemre, úgy 10 percnyi felolvasás után Śrīla Prabhupāda azt mondta: "Figyeljétek, milyen szépen ejti ki a bengáli szavakat. Bár még soha életében nem olvasott bengáliul, ezzel a módszerrel nagyon szépen tudja kimondani."

Śrīla Prabhupāda gyakran dicsérte nyugati tanítványait az indiai közösség előtt. Sok dolgot elért ezáltal. Egyrészt, ösztönözte tanítványait, hogy tovább fejlődjenek a Kṛṣṇa-tudatban, másrészről azonban az indiai közösséget is buzdította, hogy vegyék komolyabban azt, ami születés jogán magukénak tudhattak. Mindenkinek megmutatta, hogy Guru és Gaurāṅga kegyéből és a Szent Név erejével még a melecchák és yavanák is fejlődhetnek a lelki életben. Śrīla Prabhupāda mindig az ő Guru Mahārāja valamint az Úr szent neve éneklése erejének a javára írt mindent, amit elért. Egyszer New Dwarakai (Új Dwarakai) szállásán azt mondta nekem: "Ti, nyugati fiúk és lányok, annyi kábító és mámorító szert szedtetek. Ha nem lenne a Mahā-mantra éneklése, nem tudnátok elérni semmit."

1975 májusában, az ausztrál Perthben Śrīla Prabhupāda egy professzorral beszélgetett, melynek során nagyon keményen beszélt az emberek különféle osztályairól. Paramahāmsa Mahārāja és jómagam is ott ültünk a szobában, élvezve, ahogy lelki tanítómesterünk kifejezi eme meglehetősen befogadó úriember számára, hogy valójában majd' mindenki negyedosztályú ember.

- Te is negyedosztályú ember vagy - mondta a professzornak.

- Nos, mit tehetnék? - felelte a professzor.

- Tiszta bhaktává kell válnod, mint ők! - monda Śrīla Prabhupāda energikusan.

Ahogy befejezte a mondatot, rámutatott Paramahāmsara és rám, mint a tiszta bhakták példáira. Összenéztünk istentestvéremmel és szélesen elmosolyodtunk. Tudtuk, hogy nem vagyunk tiszták, mégis tetszett, hogy legdrágább lelki tanítómesterünk példaként említ minket. Tudtuk, Śrīla Prabhupāda sosem mondana olyasmit, hogy "Légy tiszta bhakta, mint én." Ez volt a lelki tanítómesteremnek, az Úr tiszta bhaktájának egyik gyönyörű tulajdonsága.

Śrīla Prabhupāda, minden, amit elértem ebben az életben, csakis a te indokolatlan kegyedből vált lehetővé. Engem mindig elnyel a hamis büszkeség, mégis, a legnagyobb büszkeségem, hogy a te szolgádnak tarthatom magam. Te vagy az én Uram, és én nagyon büszke vagyok, hogy a szolgád lehetek. Imádkozom, hogy mindig az maradhassak. Kérlek, add meg az intelligenciát, hogy sose felejtsem el ezt az örök helyzetemet. Bár nincs képesítésem, hiszek a szavaidban, amikor is Paramahāmsára és rám mutattál. Tudom, hogy mindkettőnket megáldottál, hogy még ebben vagy valamely következő életünkben elérhessük a tiszta odaadó szolgálatot. A te szádból Kṛṣṇa füléig! Minden dicsőség neked, Śrīla Prabhupāda!

Eredeti: http://www.vedabase.com/en/spu/123

122 - Śrīla Prabhupāda azt akarja, hogy én szolgáljam

Śrīla Prabhupāda Uvāca 122

Śrīla Prabhupāda azt akarja, hogy én szolgáljam

1975. március 3.

ISKCON Dallas

Śrīla Prabhupāda gyorsan átutazta a nyugati világot. Rendszerint csupán néhány napot, legfeljebb egy hetet töltött egy-egy templomban. Az a két hely, melyet isteni jelenlétével hosszabb időre is megáldott, New Dwaraka (Új Dwaraka) volt Los Angelesben, és New Navadvipa (Új Navadvipa) Hawaiion.

Miután 2 napra meglátogatta az atlantai yatrat, Śrīla Prabhupāda, kíséretével Dallas felé vette az irányt, hogy ott töltsék a következő két napot. Elmém a Paramahāmsa Mahārājjal kötött egyezségünkön járt, miszerint még Śrīla Prabhupāda Indiába utazása előtt hazatérek Hawaiira, feleségemhez és fiamhoz. Egyik felem vágyakozott a társaság, a barátság és a szeretet kényelmére, melyet az odaadó családos élet ígért, másik felemet azonban gyötörte a bűntudat, amiért el akarom hagyni szeretett Guru Mahārājomat. Ilyen nyugtalan szívvel nehéz volt egymagamban ülni a szolgai lakrészben, órákon, napokon át, arra várva, hogy hívassanak. Érzékeim kavarogtak, arra késztetve, hogy némi nyomást gyakoroljak Paramahāmsa Mahārājara, intézkedésre sarkallva őt.

Elhatároztam, hogy Dallasban beszélek Paramahāmsaval, mivel ez volt a legközelebbi templom a Los Angelesben élő Nanda Kumarhoz. Elmondtam neki, hogy elérkezettnek látom az időt, hogy felváltsuk egymást Nanda Kumarral. Śrīla Prabhupāda indiai útja előtti következő állomása New York volt. Féltem Indiába menni, mert az általában komoly betegségekkel járt számomra. Biztos akartam lenni abban, hogy hatékonyan rendezzük el a dolgokat. Egyszerűnek tűnt elintézni, hogy Nanda Kumar New Yorkba repüljön, én pedig Dallasból közvetlenül Hawaiira repülhettem.

Késő délelőtt, miközben energikusan masszíroztam Śrīla Prabhupādat, Paramahāmsa Mahārāja, Ő Isteni Kegyelme titkára sétált be a szobába, és ajánlotta a hódolatát.

- Śrīla Prabhupāda - mondta. - Odaszóljunk Los Angelesbe Nanda Kumarnak? Nem kéne most ideutaznia, hogy felváltsa Śrutakīrtit? Nanda Kumar kezdhet most a szolgádként, még mielőtt Indiába indulnánk. Elintézzük?

Számomra most érkezett el az igazság pillanata. Izgatottan vártam Śrīla Prabhupāda válaszát. Nem tudtam, mire számítsak, de azt tudtam, hogy bármi megtörténhet. Hihetetlen, milyen gyakran születtek döntések Śrīla Prabhupāda hátának masszírozása közben, amikor nem láthattam, milyen kifejezés ül ki gyönyörű, aranyló arcára. Keresztbe tett lábbal ültem Śrīla Prabhupāda mögött, erőteljesen nyomkodva őt, közben visszatartva a lélegzetemet. Várakozásomnak azonban hamar vége szakadt.

- Nem ragaszkodom hozzá, hogy Nanda Kumar jöjjön velem - mondta. - Ő nagyon szeszélyes. Elsétál mellettünk valamilyen nő, és ő már ott sincs. Kész, vége. Nagyon jó, nagyon képesített, de túlontúl szeszélyes. Keresztezi az útját egy lány, és annyi. Eltűnik.

- Akkor mit tegyünk, Śrīla Prabhupāda - kérdezte Paramahāmsa. - Śrutakīrti jöjjön Indiába?

Úgy három másodperc telhetett el, mielőtt Śrīla Prabhupāda válaszolt volna. Olyan volt, mintha arra várna, hogy mondjak valamit. Választási lehetőséget adott nekem. Vegyes érzelmeim azonban elnémítottak. Hideg verejtékben úsztam, ráébredve, hogy minden félelmem ellenére is igen valószínű, én megyek vissza Indiába az én szeretett Śrīla Prabhupādammal.

- Igen, ő jöhet - mondta Śrīla Prabhupāda.

Śrīla Prabhupāda kegyesen és gyengéden ismét adott nekem egy lehetőséget, hogy döntsek. Elolvadt a szívem. Guru Mahārājom azt akarta, hogy vele menjek! Úgy éreztem, az én szeretett Guru Mahārājomnak szüksége van rám! Śrīla Prabhupāda szavainak hatására hősnek éreztem magam, így bátran beleegyeztem, hogy elmegyek Indiába. A masszázs további hátralevő részében másról nem esett szó. Paramahāmsa a hódolatát ajánlotta, majd elhagyta a szobát. Én pedig tovább masszíroztam szerető lelki tanítómesteremet, míg nem szólt, hogy abbahagyhatom.

Amikor visszatértem a szolga szállásra, jót nevettem istentestvéreimmel. Mélyen legbelül sejtettem, hogy ez fog történni. Miután Śrīla Prabhupāda meghozta a döntését, nagy megkönnyebbülést éreztem. Valami nagyon különleges dolog történt! Śrīla Prabhupāda kifejezte, hogy szereti, hogy én vagyok a szolgája! Talán ostobaságnak tűnik, de ez nagyon sokat jelentett a számomra. Śrīla Prabhupāda sosem beszélt túl sokat arról, amit nap nap után csináltam. Transzcendentális volt, a Legfelsőbb Urat szolgálta, és minden felmerülő helyzetet az Úr kegyeként élt meg. Aznap pedig azt mondta, azt akarja, hogy én menjek vele. Śrīla Prabhupāda sok időt töltött a képzésemmel, és elégedett volt az eredménnyel. Jó érzés volt. Śrīla Prabhupāda mindig tudatta velem, hogy értékelte, amit csinálok, de aznap mindezt megerősítette.

Időnként a bhakták az elsőosztályú személyes szolga természetéről érdeklődnek. Visszatekintve úgy gondolom, hogy a jó szolga láthatatlanul segít, megérezve mesterének a szükségleteit. Kérés nélkül elégíti ki azokat. A jó személyes szolga nem kér sok viszonzást, nincs szüksége sok bátorításra és nincs sok megoldásra váró problémája. A jó szolga nem gyárt kérdéseket és csak akkor beszél, amikor szólnak hozzá. A jó szolga nem próbálja manipulálni a mesterét. A jó szolga végzi a szolgálatát, és nincs láb alatt. A jó szolga csak akkor mond véleményt, ha kérdezik. Minden kérdést őszintén és alázatosan kezel. A jó szolgára hatással van a Guru, és ő nem akadályozza a Guru küldetését.

Gurudeva, csodálatos érzés volt a tudat, hogy azt akartad, veled tartsak. Most azonban csak szomorúságot érzek amiatt, hogy nem volt elég erős a vágyam, hogy veled maradhassak. Śrīla Prabhupāda, minden nap siránkozok, és felőrölnek ezek az érzések. Én vagyok a legszerencsétlenebb személy ezen a bolygón. Sosem küldtél el, mégis elhagytalak. Rövidlátón és ostobán azt gondoltam, örökké itt leszel velünk vapudban. Kérlek, bocsásd meg a tudatlanságomat. Imádkozom, hogy ismét megkaphassam a darsanadat. Pokoli helyzetben vagyok, egyedül és elveszetten, nem látva mosolyodat és nem érezve selymes, puha lótuszlábaidnak érintését.

Eredeti: http://www.vedabase.com/en/spu/122

121 - Śrīla Prabhupāda nekem adja a paplanját és a kardigánját

Śrīla Prabhupāda Uvāca 121

Śrīla Prabhupāda nekem adja a paplanját és a kardigánját

1974. december

ISKCON Los Angeles

Egy New Dwarakai (Új Dwarakai) hideg estén, a két lángos gáztűzhellyel fűtöttem a szolga szállást, hogy aludni tudjak éjszaka. Segített, mivel gyékényszőnyegen aludtam, takaróm pedig a csadarom volt. Holmimat illetően próbáltam a minimumra szorítkozni, mert kevés holmival könnyebb volt körbeutazni a világot Śrīla Prabhupādaval. Időnként egy bőröndöt használtam Ő Isteni Kegyelme számára, és egy kicsit magamnak, ám legtöbbször elég volt egy nagy bőrönd kettőnk holmijának.

Śrīla Prabhupāda éjszaka meglátta a tűzhelyemet, és kora reggel a szobájába hívatott. A hódolatomat ajánlottam, és felnéztem kegyes gurumra.

- Miért hagyod bekapcsolva a tűzhelyt éjszakára? - kérdezte.

Elmagyaráztam, hogy a tűz melegsége segít elaludni, mivel olyan hideg van.

- Nincs paplanod? - kérdezte.

- Nincs, Śrīla Prabhupāda - mondtam. - Általában nincs rá szükségem.

- Rendben - mondta. - Menj a szekrényemhez, és válaszd ki valamelyik takarót és kardigánt, amelyik tetszik.

Izgatottan rohantam a hálószobájában lévő fém szekrényhez. Miután megnéztem a négy takarót, melyek szépen összehajtogatva feküdtek a polcon, kiválasztottam a legvastagabb, legszínesebb darabot, amit csak találtam. Aztán kerítettem egyet magamnak a sáfrány színű pulcsijaiból is. Visszamentem Śrīla Prabhupādahoz a nappalijába, hogy megmutassam a választásomat. Beleegyezése jeléül mosolyogva bólintott.

- Rendben, most elmehetsz - utasított.

Hódolatomat ajánlottam, és abban a tudatban hagytam el a szobát, hogy én vagyok a legszerencsésebb lélek az egész világon.

Minden éjszaka azt a paplant használtam, úgy érezve, Śrīla Prabhupāda szeretete vesz körül. Lelkileg melegített. Egy nap aztán egyik barátommal, Brahmarupa Dāsaval beszélgettem. Megkérdezte, nincs-e kedvem a templomszobában aludni aznap éjjel, néhány másik férfi bhaktával. Beleegyeztem. Mivel mindig egyedül voltam, kalandosnak ígérkezett a dolog. Amikor bementem a templomszobába, vittem magammal a gyönyörű világos narancs takarómat. Egyik oldala fénylő selyem volt, másik pedig puha. Amikor besétáltam a templomszobába, Brahmarupa szemei elkerekedtek.

- Azt meg honnan szerezted? - kérdezte.

- Śrīla Prabhupāda adta nekem - mondtam. - Kéred? - kérdeztem bűntudattól hajtva, amiért ilyen felbecsülhetetlen értékű kincs van a birtokomban.

- Igen - felelte mohón.

Így aztán neki adtam.

Egy héttel később, amikor a szolga lakrészben aludtam, Śrīla Prabhupāda észrevette, hogy nincs rajtam a takaró.

- Hol van a takaró, amit adtam? - érdeklődött.

Szégyenkezve, csendesen feleltem:

- Egyik bhakta meglátta, és amikor elmondtam, hogy a tiéd, annyira izgatott lett, hogy oda kellett adnom neki.

- Rendben. Vegyél magadnak még egy takarót - mondta csendesen. - De ezúttal ne add tovább - tette hozzá egy kicsit több érzéssel.

Ismét boldogan teljesítettem nagylelkű utasítását, és kivettem egy újabb prasadam paplant.

Pár alkalommal, amikor olyan városba mentünk, ahol hideg volt, Śrīla Prabhupāda pulóvert adott nekem. Ám sosem sikerült megtartanom egyiket sem. Elkerülhetetlen volt, hogy valamelyik bhakta megtudja, hogy Śrīla Prabhupāda maradéka, én pedig önzőnek éreztem magam, és elajándékoztam. Istentestvéreim nagyon nagyra becsülték Śrīla Prabhupāda prasadamját. Míg Śrīla Prabhupādaval utaztunk, nagyon kevés dolgot tartottam meg magamnak. Nem tartottam praktikusnak, hogy túl sok tulajdont halmozzak fel. Akkor még nem jöttem rá, hogy valójában én nem voltam praktikus.

Śrīla Prabhupāda, te minden tettedben a Legfelsőbb Úrba vetett tökéletes hitedről tettél tanúbizonyságot. Gyakran mondtad, hogy ha teljesen elmerülünk Kṛṣṇa szolgálatában, akkor minden szükségletünk el lesz látva. Magam is számtalan alkalommal megtapasztalhattam ezt az igazságot, míg neked végeztem szolgálatot. Szükségtelen volt bármiféle külön törekvés. Egyszerűséged példamutató volt. "Bármit tegyen egy nagy egyéniség, a közönséges emberek a nyomdokába lépnek." Az élet küzdelem, amikor elfelejtem szolgálni lótuszlábaidat. Imádkozom indokolatlan kegyedért, hogy örökké szolgálhassalak, személyes kényelmemre való tekintet nélkül.

Eredeti: http://www.vedabase.com/en/spu/121

120 - Śrīla Prabhupāda nekem adja a cipőit

Śrīla Prabhupāda Uvāca 120

Śrīla Prabhupāda nekem adja a cipőit

1975. március 1.

ISKCON Atlanta

Paramahāmsa, Nitai és én kivételes, transzcendentális kincseket kaptunk atlantai tartózkodásunk során. Az idő meglehetősen hűvös volt, amikor Śrīla Prabhupāda megérkezett, ezért a bhakták melek zoknit és egy pár vászon utcai cipőt hoztak Śrīla Prabhupādanak. Másnap reggel, séta előtt én segítettem fel áldott cipőkanala segítségével az új pár cipőt Śrīla Prabhupāda transzcendentális lábara. A séta és a reggeli program után Śrīla Prabhupāda csengetett. Megkerestem az új lakrészéhez vezető utat és a hódolatomat ajánlottam. Felültem és Śrīla Prabhupādara néztem.

- Nem jók rám ezek a cipők - mondta. - Ha neked jók, akkor viseld őket.

- De hát én nem hordhatom a te cipőidet, Śrīla Prabhupāda - feleltem nyomban. - Ez sértő lenne.

- Ha azt mondom, hogy megteheted, akkor minden rendben lesz - felelte lágyan.

Megilletődtem! Śrīla Prabhupāda mindig tele volt meglepetésekkel, de soha nem gondoltam volna arra, hogy Guru Mahārājom cipőjét viselhetem majd! Akár egy kisfiút, egyre izgatottabbá tett a gondolat, hogy a lelki édesapám cipőjében járhatok. Hallottam róla, hogy a lelki tanítómester cipőjét nem szabad hordani, s ez még izgalmasabbá tette a dolgot. Már a gondolat is vitatható volt, hogy megtehetem-e! Tetszett! Szilárd meggyőződésem volt, hogy ha Śrīla Prabhupāda valamiről azt mondta, hogy rendben van, akkor az bizonyosan rendben volt. Biztonságban éreztem magam, és izgatott voltam, tudván, hogy a cipői tele voltak hihetetlen potenciával. Mosolyogva elfogadtam a cipőjét. Śrīla Prabhupāda nagylelkűsége pedig tovább záporozott rám.

- Szükséged van zoknira? - kérdezte.

Be kell ismernem, bár mohó dolog volt lelki tanítómesteremtől ajándékokat elfogadni, meglehetősen élveztem. Egyre fokozódó vággyal, vidáman, mégis szégyenkezve feleltem:

- Igen.

- Rendben - mondta. - Vegyél ki magadnak néhány zoknit, és adjál párat Paramahāmsanak és Nitainak is.

Boldogan hajtottam végre az utasításait. Hódolatomat ajánlottam, s a cipőjével és néhány zoknival teli karokkal siettem ki a szobából. Az első dolgom az volt, hogy egy elhagyatott helyre szaladtam, mint valami rosszban sántikáló kisgyerek, és megpróbáltam felhúzni a transzcendentális lábbelit. Mintha maguk a gonosz mostohanővérek lennének, lábaim sajnálatos módon túlontúl nagyok voltak, hogy beleférjenek Ő Isteni Kegyelme cipőibe. Kitartóan próbáltam belepréselni az én otromba lábaimat Śrīla Prabhupāda varázslatos cipőjébe. Végül aztán mély leckét tanultam. Gyakorlatilag és szimbolikus értelemben sem lennék képes arra soha, hogy Śrīla Prabhupāda cipőiben járjak.

Játékos természetem miatt sajnálatos módon nem töprengtem túl sokáig eme üzenet mélységein. Voltam olyan gazember, hogy azonnal istentestvéreimhez rohanjak, ahol aztán hóbortosan átnyújthatom nekik Śrīla Prabhupāda zoknijait. Elmagyaráztam nekik, hogy ő akarta, hogy az övék legyen. Ellenálltak, megróva engem, helytelen viselkedésem miatt. Pontosan úgy reagáltak, ahogyan azt megjósoltam. Beképzelten továbbítottam Śrīla Prabhupāda ajándékait, őszinte tiltakozásuk ellenére. A problémát megerősítette kritikus viselkedésük, s ez megédesítette a kalandot. Elégedetten biztosítottam őket arról, hogy Śrīla Prabhupāda személyes jóváhagyását adta. Így megnyugodhattak, hogy Śrīla Prabhupāda engedélyével ellátva már nem volt akadálya, hogy viseljék őket. Ennek hallatán izgatottan megragadták kezemből a zoknikat, és boldogan húzták fel őket, hogy melegítsék hideg lábujjaikat.

Śrīla Prabhupāda vagy személyesen hasznosított mindent Kṛṣṇa szolgálatában, vagy másokat is lefoglalt a használhatóság eme transzcendentális elvében. Így aztán, cipőjének hordása helyett inkább próbálva lábnyomait követni, gyorsan túlléptem azon a tényen, hogy a cipők nem illettek rám. Amikor legközelebb találkoztam a templom prezidenttel, elmagyaráztam, hogy a cipő nem passzolt teljesen Śrīla Prabhupāda lábára, így az övé lehet.

Ő fogta őket, és oda tette Śrīla Prabhupāda vyasasanajának a lábához. Szégyenemben képtelen voltam elmondani neki a történteket. Ám megnyugtatott a tudat, hogy nem lehetett beszennyezni semmit, ami kapcsolatba került a mi tökéletesen tiszta lelki tanítómesterünkkel.

Śrīla Prabhupāda, annyi keggyel árasztottál el engem. Gyakran hallottam a mondást, "A hasonlóság megvetést szül." ("Familiarity breeds contempt.") Tudom, mindig sértő voltam azzal, hogy nem nem fogtam fel teljes mértékben a te dicsőséges lényedet. A világi kapcsolatokkal ellentétben, minél jobban megáldottál engem a társaságoddal, én annál inkább tudtam értékelni a nagyságodat. Te folyamatosan, mindenki felé kifejezed szeretetedet, igaz szeretettel viszonzod mindenki érzéseit. Tanítványaid iránti bensőséges érzéseid láttán mindinkább elbűvöltél, s egyre jobban ragaszkodni kezdtem hozzád. Te mindent megtestesítesz, amit tanítasz. Lelki szeretetedet mindenkinek szabadon odaadod, s mivel motiváció és feltételek nélküli, sosem csökken, és sosem olcsó. Szereteted átlépi az idő és a tér határait, és mindenki szívét megérinti, aki elég szerencsés ahhoz, hogy megkapja transzcendentális irodalmadat. Örökké itt leszel, hűséges tanítványaid szívében, akik ragaszkodunk a te Bhagavat Vanidhoz. Kérlek, bocsáss meg nekem, amiért azt gondoltam, járhatok a te cipődben. Senki nem érhet fel veled. Ezt jobban kellett volna tudnom. S bár soha nem fog illeni rám a cipőd, imádkozom, hogy egy nap képes legyek követni azokat az isteni lábnyomokat, melyeket jól láthatóan lefektettél előttem.

Eredeti: http://www.vedabase.com/en/spu/120

119 - Śrīla Prabhupāda extázisa Atlantában

Śrīla Prabhupāda Uvāca 119

Śrīla Prabhupāda extázisa Atlantában

1975. február 28.

ISKCON Atlanta

Śrīla Prabhupāda látogatása az atlantai templomban csupán pár napig tartott, mégis tele volt transzcendentális nektárral. Śrīla Prabhupāda istenszeretettel árasztotta el a bhakták közösségét. Amikor Ő Isteni Kegyelme megérkezett, ezt a rövid, mégis édes leckét tartotta az Urak előtt a bhakta kongregációnak.

Śrīla Prabhupāda: Nos, nagyon örülök, hogy találkozhatok veletek. Először Mexico Citybe jöttem?

Bhakta: Igen.

Prabhupāda: Szóval Mexico City, aztán Caracas, aztán...

Bhakta: Miami.

Prabhupāda: Miami. És hát úgy látom, a ti templomotok a legjobb.

Bhakták: Jaya! Hari bol!

Prabhupāda: Nos, Caitanya Mahāprabhu nagyon kedves. Parama karuna pahu dui jana. A két Urunk, Nitai-Gauracandra. Nityananda Prabhu és Sri Caitanya Mahāprabhu. Ők nagyon kedvesek, tudjátok? Csakis azért jöttek el, hogy visszavigyék e kor elesett lelkeit. Tehát Ők még kegyesebbek, mint Maga Kṛṣṇa. Kṛṣṇa, Ő is nagyon kegyes. Eljön, hogy felszabadítson. De Kṛṣṇa azt kéri, hogy mindenek előtt hódoljunk meg. Caitanya Mahāprabhu még a meghódolást sem kéri. Ő olyan kegyes. (Elcsuklik a hangja.) Tehát vegyetek menedéket Sri Caitanya Mahāprabhunál, és legyetek boldogok. Nagyon köszönöm. (Könnyezik.)

Az Urak láttán Śrīla Prabhupāda elolvadt extázisában. Az istenszeretet hullámai által elárasztva, a boldogság nektári könnycseppjei záporoztak szemeiből. Śrīla Prabhupāda el volt ragadtatva, látván, milyen szépen gondoskodnak a Múrtikról. Micsoda jó szerencse! Milyen hihetetlenül megindító pillanat volt tanúja lenni Śrīla Prabhupāda transzcendentális találkozásának az Urakkal! Nem lehet méltóképp leírni Ő Isteni Kegyelmét, miközben eme bepillantást adta nekünk szent extázisába. Śrīla Prabhupāda látta maga előtt az Urat. Én a gyönyörű fém múrtikat láttam. Én nem értettem az Arca Vigraha igazi természetét. Csak elképzelni tudtam, vajon mit tapasztalhatott meg Śrīla Prabhupāda.

Śrīla Prabhupāda ritkán fedte fel extatikus tüneteit. Egy korábbi alkalommal, Māyāpurban, elnézést kért, miután extatikus transz állapotba esett. Ez volt az egyedüli alkalom, amikor olyan szerencsés voltam, hogy tanúja lehettem Śrīla Prabhupāda extázisában ejtett könnyeinek. Śrīla Prabhupāda transzcendentális ízeinek hipnózisa hatására mindenki döbbenten és elképedve lemerevedett. Elmélyült figyelemmel álltunk, miközben lelki tanítómesterünk elhagyta külső tudatát, s minden perce 12 évnek vagy még többnek tűnt. A misztikus idő hatalmas ismeretlenként tágult ki körülöttünk. Döbbenten, extatikusan állva vártuk Śrīla Prabhupāda visszatérését, s amikor Ő Isteni Kegyelme tudata ismét köztünk volt, bólintott, hogy kezdjük a kirtant.

Ami engem igazán lenyűgözött, az Śrīla Prabhupāda azon képessége volt, hogy rendszerint hogyan tartózkodott az extatikus tünetektől. Ügyesen kontrollálta magát, hogy képes legyen utasításokat adni nekünk, és előremozdítani az Úr Caitanya mozgalmát. Mi nem tudtuk teljes mértékben megérteni Śrīla Prabhupāda extázisát, így ő könyörületesen képzett minket, kezdve a legalacsonyabb szinttel. Az odaadó szolgálat annyira tele van transzcendentális bhavaval, hogy az ostoba gazemberek könnyedén közönséges, világi érzéseknek tarthatnák őket, lévén ez minden, amit ismernek. Śrīla Prabhupāda gondosan ügyelt arra, hogy példamutató életet éljen, azáltal, hogy azt tanította nekünk, amit már készen álltunk megtanulni.

S míg Atlantában volt, kirtan közben mridangán is játszott a vyasasanan. Ez volt az egyedüli eset, amikor részese lehettem ennek a csodálatos eseménynek. Mindenki nagyon ritka és extatikus pillanatokat élt meg isteni lelki tanítómesterével.

Kedves Śrīla Prabhupādám, rájöttem, hogy ha életed bármely napján meditálok, Kṛṣṇa-tudatossá válhatok. A társaságodban töltött minden perc tele volt nektárral, mely folyamatosan áradt a te transzcendentális formádból. Még most is képtelen vagyok kellőképp értékelni azt az istenszeretetet, ami belőled árad, mert tudatom tele van érzéki vágyakkal. Śrīla Prabhupāda, kérlek, adj nekem olyan szemeket, melyekkel láthatlak téged.

Eredeti: http://www.vedabase.com/en/spu/119

118 - Kṛṣṇa és Arjuna a szekéren; Mindenünkkel meg kell hódolnunk!

Śrīla Prabhupāda Uvāca 118

Kṛṣṇa és Arjuna a szekéren; Mindenünkkel meg kell hódolnunk!

1975. február 25.

ISKCON Miami

Śrīla Prabhupāda a Mexico Cityben, és a venezuelai Caracasban eltöltött két csodálatos hét után érkezett meg Miamiba. Egy a templom közelében található villában szállt meg. A ház amúgy egy család lakhelye volt. A falakat a Śrīla Prabhupāda könyveiben található képekből készült poszterek díszítették. Amikor Śrīla Prabhupāda és én bementünk a házba, mindjárt megakadt a szeme egy bizonyos poszteren. Kṛṣṇa a szekéren ült, és Arjuna mögötte állt, bal kezével a fejét támasztva. Olybá tűnt, Arjunát igen nagy aggodalom gyötri. (Bhagavad Gītā, úgy, ahogy van, 5. kép)

Śrīla Prabhupāda nevetni kezdett.

- Igen, ez a kép - mondta. - Nagyon szeretem ezt a képet. Ez a kép igen tanulságos.

Nem tudván a kép és saját életem közti párhuzamról, naivan érdeklődtem:

- Mi az, Śrīla Prabhupāda?

Tökéletesen ismert engem, s így felelt:

- Nos, Kṛṣṇa azt mondja Arjunának, 'Mindent fel kell adnod.' Azt mondja Arjunának, 'Mondj le a családodról. Meg kell ölnöd őket. Meg kell ölnöd a családtagjaidat.' Hát ez a lényeg. Készen kell állnunk arra, hogy bármiről lemondjunk Kṛṣṇáért, és azt tegyük, amire Kṛṣṇa vágyik. Fel kell készülnöd arra, hogy elhagyd a feleséged, a gyerekeid, mindent. Arra is készen kell állnunk, hogy megöljük a rokonainkat, ha Kṛṣṇa úgy kívánja, nem is beszélve arról, hogy le kell tudnunk róluk mondani. Ha Kṛṣṇa úgy akarja, megölöd a rokonaidat. Ilyen egy bhakta. Egy bhakta készen áll arra, hogy ha kell, akár meg is ölje a rokonait Kṛṣṇa kedvéért. Ezen a ponton Arjuna már készen áll. El kell fogadnia. És akkor minden rendben van. Bhaktaként készen kell állnunk arra, hogy lemondjunk minden családi kapcsolatról.

Ezen a ponton mélyen megrendített saját belső háborgásom, mivel friss házasnak tartottam magam, egy csodálatos fiúgyermekkel. Épp csak belekóstoltam a családos életbe, s egyértelműen nem álltam készen arra, hogy lemondjak róluk, még kevésbé, hogy megöljem őket. Az ilyen fokú meghódolás túlontúl szélsőségesnek tűnt a szememben. Így hát megadtam magam a ténynek, hogy ezt én még képtelen vagyok megérteni. Saját tudatlanságom terhe alatt a földet bámultam, és csendesen így feleltem:

- Igen, Śrīla Prabhupāda.

Miután elmagyarázta a képet, Śrīla Prabhupāda folytatta útját befelé a villába. Elkezdtem kipakolni a bőröndjét, miközben továbbra is értékes utasításán töprengtem. Vágyakoztam a családos kötödés kényelme után. Kínzott a tudat, hogy magára hagytam újszülött fiamat és ifjú feleségemet.

Ő Isteni Kegyelme tökéletesen objektíven magyarázta el Arjuna dilemmáját. Śrīla Prabhupāda nagyon ügyes volt. Nem mondta, hogy hagyjam el a családomat. Gyengéden győzködött, hogy magam jussak erre a következtetésre. Hangjában nem volt jele annak, hogy ez az én kellemetlen helyzetemről szól, mégis nyilvánvaló volt számomra, hogy erről van szó. Ragaszkodtam a családomhoz, és eltökéltem, hogy velük maradok. Śrīla Prabhupāda filozofikusan készített fel arra a fontos döntésre, melyet meg kellett hoznom a közeljövőben.

Betoboroztak Śrīla Prabhupāda seregébe. Az Uncle Sam (Sam bácsi) feliratú tábla helyett, Prabhupāda mutatott rám, mondván, "Kṛṣṇa téged akar!" Háborúban álltunk mayaval. Śrīla Prabhupāda - parancsnokunk és vezetőnk - felszólított minket, hogy végrehajtsuk a sürgősségi intézkedéseket. Mint önkéntes harcosoktól, ez igen nagy személyes áldozatokat követelt. Választhattunk, hogy a tűzvonalban végzünk prédikáló munkát, vagy inkább a háttérben zajló, támogató munkákban veszünk részt. Esetemben ez Śrīla Prabhupāda személyes szolgálatát jelentette, sokan mások számára pedig a szankirtan hosszú óráit.

Némiképp belefáradva a mayaval való csatározásba, ráébredtem, hogy ez a harc sosem fog véget érni. Így vagy úgy, de rá kellett jönnöm, egy lépés a Kṛṣṇának való meghódolás felé nem elég. A csodaszer, hogy az azonnali, teljes Kṛṣṇa-tudat által minden feszültség enyhülni fog, többé már nem tűnt lehetségesnek számomra. Képes voltam rá, hogy meghozzam azt a csodálatos döntést, hogy Śrīla Prabhupāda lótuszlábainál veszek menedéket, ám ez nem jelentette azt, hogy elmém hagyta volna, hogy intelligenciám rabja legyen. Intelligenciám naponta csatározott lázongó elmémmel. Korábban ez a harc okozta, hogy testem alulmaradt a betegségekkel szemben.

Megnyugtatott a tudat, hogy családomról gondoskodnak a Hawaii Templomban. Nem arról volt szó, hogy elhagytam volna őket. Egyszerűen csak egy utazásra, egy kimagasló szolgálatra hívtak. Hawaiiról való távozásunk után két hétig kizárólag Śrīla Prabhupādával voltam. Abban a kényelmes tudatban voltam, hogy amikor Ő Isteni Kegyelme elhagyja az Egyesült Államokat, ismét visszatérek szerető családom ölelő karjaiba. Hisz az egyezség, amit Paramahāmsa Swamival, Prabhupāda titkárával kötöttünk, arról szólt, hogy indiai körútja során Nanda Kumar lesz Śrīla Prabhupāda szolgája. Nagyon ragaszkodtam ehhez a megegyezéshez.

Csakhogy olybá tűnt, Śrīla Prabhupāda, egészen más szinteken adott utasításaival, további transzcendentális szerető szolgálatra készített fel engem. Megadta a lehetőséget, hogy meghódoljak Kṛṣṇának, és személyes szolgájaként vele maradjak. Úgy tűnt, azt mondja nekem, fel kell hagynom a családom iránti ragaszkodásommal, és folytatni a neki végzett szolgálatomat. Míg Miamiban tartózkodott, nem beszélt erről, s aggodalmaim miatt, én is gondosan kerültem ezt a témát.

Mindig 100%-os Kṛṣṇa-tudatban lenni - Śrīla Prabhupāda tovább tanított minket arról, hogyan hódoljunk meg Kṛṣṇának és üzenjünk hadat mayanak. Én azonban nem voltam Kṛṣṇa-tudatos. Volt ugyan valami futólagos képem erről, de nem láttam át teljes valójában. Számomra nehéz volt, hogy mindig fűtsön a Kṛṣṇa-tudat tüze. Nehéz volt az első sorban lenni. Fáradt voltam, és szükségem volt egy kis pihenésre, némi érzékkielégítésre. Kellett egy kis gyorsjavítás. Kellett valami a fájdalomra, ami érzékeim megtagadásából fakadt. Tombolt a független élvezetekhez való ragaszkodásom. Bár nagyra értékeltem, hogy Śrīla Prabhupādával lehetek, érzékeim folyamatosan háborogtak. Mindig azt kutattam, mi módon békíthetném meg őket. Nem számított, merre járunk épp, én mindig türelmetlenül vártam, hogy induljunk a következő templomba. S mivel képtelen voltam nyugton maradni, folyton azt ígérgettem magamnak, hogy közel már az elégedettség. S mindig készen álltam, hogy továbbinduljunk.

Így vagy úgy, ingatag természetem ellenére, Śrīla Prabhupāda elégedettnek tűnt a szolgálatommal. Ez fontos tény. Śrīla Prabhupāda bármivel elégedett volt, amit Kṛṣṇa nyújtott számára. Szerencsére ő nem mondott le rólam. Oly sok hibám ellenére sosem kérte, hogy hagyjak fel a személyes szolgálatával, s csináljak inkább valami mást. Zavart elmém ellenére is megengedte, hogy lótuszlábainál maradjak, és bensőséges szolgálatot ajánljak. Vigaszt találtam Ő Isteni Kegyelme puha lótuszlábainak masszírozásában, és megnyugodtam tőle.

Szerető mesterem, te olyan együtt érző vagy. Mindig a létező legédesebb módon bátorítottál, hogy a te gondoskodó kezeid alatt maradjak, s végezzem odaadó szolgálatomat. Olyan szerencsétlen voltam, hogy képtelen voltam meghódolni vágyaidnak. Nem telik el nap anélkül, hogy ne siránkoznék ostoba viselkedésem miatt. Imádkozom, hogy egy nap ismét lehetőséget kaphassak majd lótuszlábaid masszírozására, s ha ez megtörténik, remélem, emlékszem majd, milyen könnyedén adtam fel ezt a kívánatos szolgálatot, s ennek tudatában soha többé nem eresztem el azokat a puha, aranyló lótuszlábakat.

Eredeti: http://www.vedabase.com/en/spu/118

117 - A könyvosztáson túl a múrti-imádat is fontos

Śrīla Prabhupāda Uvāca 117

A könyvosztáson túl a múrti-imádat is fontos

1975. február 11.

ISKCON Mexico City

A Mexico Cityben való földet érés rendkívüli tapasztalatnak bizonyult. Śrīla Prabhupādat, Goloka Vrindavan transzcendentális küldöttét, nagy tisztelettel fogadták tanítványai. Śrīla Prabhupāda  -kikerülve az összes bevett vizsgálatot, ellenőrző pontot és reptéri épületet - a repülőgépről egyenesen a rá váró limuzinhoz sétált. A bhakták ezen kívül rendőrségi kíséretet is szerveztek Śrīla Prabhupāda gépkocsija mellé, az ő járműveikkel egyetemben hajtottak keresztül a városon, egészen a templomig. Ez határozottan kellemes változás volt szokásos, fárasztó reptéri tapasztalatainkhoz képest. Hozzászoktunk, hogy miközben áthaladunk a nemzetközi reptereken megszokott ellenőrzéseken, meglehetős gyanakvással fogadnak minket, mint potenciális bűnözőket.

A templom felé vezető út során Śrīla Prabhupāda kifejezte, mennyire értékeli a VIP bánásmódot. Mohón vágyva arra, hogy további örömet okozzon Ő Isteni Kegyelmének, Hrdayananda Mahārāja megragadta a lehetőséget, hogy elmondja Śrīla Prabhupādanak, milyen izgalmas eredményeket ért el szolgálata során a spanyol BBT. Sok könyvet fordítottak le és osztottak ki spanyol nyelven. Śrīla Prabhupāda boldogan hallgatta, mint terjesztik az Úr dicsőségét.

Amikor megérkeztünk a templomhoz, Śrīla Prabhupāda darshant vett az Uraktól, és nem sokkal később kérte a múrtik mahā-prasadamját. Ez volt Śrīla Prabhupāda bevett gyakorlata, ahogy templomról templomra utazott. Személyesen akart megbizonyosodni róla, hogyan imádják a múrtikat. Olyan volt, mintha Śrīla Prabhupāda Kṛṣṇa transzcendentális minőségellenőre lenne, aki gondoskodik arról, hogy gyermekei szép imádatot végezzenek.

Miután megkóstolta a mahā-prasadamot, azt mondta:

- Ez a prasadam szörnyű. Az itteni múrti-imádat nem felel meg a sztenderdeknek. Nagyon fontos, hogy szépen imádjuk a múrtikat. - Aztán Śrīla Prabhupāda ismét nyomatékosította. - Az elsőosztályú múrti-imádat éppen olyan fontos, mint a könyvosztás.

Ledöbbentem! Sosem hallottam még arról, hogy korábban bárhol kritizálta volna a múrti-imádatot. Mélységesen együtt éreztem a főzést végző bhaktákkal, de tudtam, most rajtuk a sor, hogy néhány kegyes utasítást kapjanak. Olyasmi lesz ez, amit sosem felejtenek el. Találgatni kezdtem Śrīla Prabhupādanak a múrtikkal való kapcsolatáról. Anyagi látásmóddal láttam az Úr gyönyörű formáit, de nem fedeztem fel semmiféle kölcsönös interakciót (lilat). Időnként megpróbáltam elképzelni, milyen lehet úgy darshant venni az Uraktól, hogy látjuk Kṛṣṇát, hisz Śrīla Prabhupāda kétségtelenül látta. Śrīla Prabhupāda kihangsúlyozta, meg kell értenünk, hogy Kṛṣṇa nem különbözik a templomszoba-béli formájától. Erre kedvesen újra és újra emlékeztetett minket.

- Kṛṣṇa itt van az Arca Vigraha formájában - mondta.

Látogatása során Ő Isteni Kegyelme mindenkinek tudtára adta, hogy a könyvosztáson túl az elsőosztályú múrti-imádat is milyen sürgető, milyen fontos. Hisz Śrīla Prabhupāda könyveinek célja végső soron az volt, hogy megértsük, Kṛṣṇa az Istenség Legfelsőbb Személyisége, és mi az Ő szolgái vagyunk. A múrti-imádat a Śrīla Prabhupāda könyveiben lefektetett elvek alkalmazása.

Amikor eljött az ideje, hogy Śrīla Prabhupāda Mexico Cityből Caracasba utazzon, a bhakták hasonló rendőri kíséretet szerveztek számára a reptérig, azt remélve, hogy megkönnyíthetik a szokásos bürokráciát, ami a nemzetközi utazásokkal jár. Nem ment valami jól. Amikor Śrīla Prabhupāda megérkezett a reptérre, némi késedelem miatt várnia kellett, hogy felszállhasson a gépre. Majd' egy órán át a kocsiban kellett ülnie. Míg ott ült, azt mondta:

- Jobb lett volna a csarnokban várakozni. Most itt kell ülnöm a kocsiban.

Kínos helyzet volt mindannyiunk számára, amikor rájöttünk, hogy ily módon nem volt lehetőség arra, hogy tanítványai elbúcsúztassák Śrīla Prabhupādot. Śrīla Prabhupāda a reptereken transzcendentálisan viszonozta sok-sok tanítványa szeretetét szerte a világon. Néhány tanítvány számára ez tette ki a vele való személyes társulás nagy részét. Śrīla Prabhupāda nagy elkülönülést érzett a tanítványaitól, akiktől meg lett tagadva ez a boldogság. Értette, hogy elveszett egy alkalom, hogy felvillanyozhatta volna őket. Rosszul éreztem magam Śrīla Prabhupāda nemtetszése miatt.

Amikor Śrīla Prabhupāda megérkezett Venezuelába, a caracasi templomba, olyan volt, mintha azonnali visszajátszása lenne a Mexico Citybe történő érkezésének. Darshant vett, majd szobájában megízlelte a mahā-prasadamot.

- Rettenetesek ezek a purīk - mondta ismét Śrīla Prabhupāda. - A zöldségek is szörnyűek. Nem jó ez a prasadam. A múrti-imádat elsőosztályú kell legyen. Nagyon szépen kell imádnotok a múrtikat!

Ismét meglepődtem. Szokatlan volt, hogy Śrīla Prabhupāda megfeddi a tanítványait, mondván, javítaniuk kell a múrti-imádaton. Így vagy úgy, de Śrīla Prabhupāda kedvesen buzdította fiatal tanítványait, hogy fejlődjenek a lelki úton.

Sosem történt olyan, hogy Śrīla Prabhupāda bosszús lett ránk, és mi ezáltal kudarcra voltunk ítélve. Mindig hangsúlyozta, milyen fontos, hogy szolgálatunkat gondosan, figyelemmel végezzük. Ilyen példát mutatott nekünk a mi szeretett Lelki Tanítómesterünk. Śrīla Prabhupāda mindent az Úr iránti legnagyobb figyelemmel és odaadással tett.

Śrīla Prabhupāda élvezte az itt tartózkodását, és lenyűgözte a bhakták nyitottsága. Én is élveztem a caracasi templomban töltött időt, mivel korábban itt éltem pár hónapig, miután 1974. januárjában először hagytam fel Śrīla Prabhupāda személyes szolgálatával. A bhakták többségét jól ismertem, és számomra olyan volt ez, mintha hazamennék.

Śrīla Prabhupāda, te egy nagy családot hoztál létre a Vaiṣṇavákból. Te vagy a nagylelkű apja és nagyapja az Úr Kṛṣṇa bhaktái tízezreinek. Nagyon kedvesen elrendezted, hogy követőid bárhova vetődjenek is a világban, lehetőségük legyen darshant venni az Istenség Legfelsőbb Személyiségétől, és barátok és családtagok társaságát élvezhessék. Ez az egyik legnagyobb járulékos előnye az ISKCON közösségéhez való tartozásnak. Kérlek, engedd meg ennek a tékozló fiadnak, hogy mindig a családodban maradhasson.

Arra utasítottál minket, hogy a könyvosztás és a múrti-imádat kéz a kézben kell haladjon. Könyveid inspirálnak és tudással szolgálnak Kṛṣṇa szolgálatához. A múrti-imádat pedig lehetővé teszi számunkra, hogy gyakoroljuk az odaadó szolgálatot. Az Urak az eredeti forrásai ennek a Vaiṣṇava családnak. Nélkülük mindannyian elveszettek vagyunk. A könyveid pedig vonzó, szívélyes meghívók, hogy jöjjünk és személyesen szolgáljuk a múrtit. Kötelességünk emellett, hogy bárkivel is találkozunk, emlékeztessük, hogy mi mindannyian az Úr szolgái vagyunk. Az Úr Kṛṣṇa múrti-imádata ott zajlik szerte a világon az összes templomodban. A könyveid pedig mindenkit hívnak: "Kérlek, gyere, és szolgáld az Urat." A múrti-imádat a szerető szolgálat tetőpontja. Könyveid pedig megadják a tudást, hogy eljuthassunk erre a szintre. Te hívsz mindnyájunkat "Vissza Istenhez".

Eredeti: http://www.vedabase.com/en/spu/117

116 - Śrīla Prabhupāda visszahív szolgálatába

Śrīla Prabhupāda Uvāca 116

Śrīla Prabhupāda visszahív szolgálatába

1975. február 7.

ISKCON Honolulu

Miután nem Sudama Mahārāja vezette többé a New Navadwipa (Új Navadwipa) központot, Śrīla Prabhupāda arról tanácskozott, kinek kéne átadni ezt a felelősséget. Szanszkrit editora, Nitai prabhu, engem javasolt. Śrīla Prabhupāda, ismervén természetemet, azt mondta:

- Nem. Śrutakīrti túl könnyelmű egy templom vezetéséhez.

Amikor Nitai elmesélte nekem Śrīla Prabhupāda észrevételeit, elmosolyodtam, ráébredvén, jobban ismer ő engem, mint én saját magamat. Śrīla Prabhupāda elintézte, hogy Manasvi Bombayből a Honoluluba jöjjön, vezetni a templomot.

Śrīla Prabhupāda látogatása során Nitai és Paramahāmsa Mahārāja is megpróbáltak meggyőzni, hogy menjek velük, s legyek Śrīla Prabhupāda szolgája, nyugati utazásai során. Elmondtam nekik, hogy Nyugaton szeretek a szolgája lenni, csakhogy folyton-folyvást visszasodor a sors Indiába, én pedig nem akarok Indiába menni. Azt mondták, nagy segítség lenne, ha velük tartanék a nyugati körútra, mert nem volt senki, aki főzhetett volna Śrīla Prabhupāda számára. S amikor eljön az idő, hogy visszamenjenek Indiába, elintézik, hogy Nanda Kumar utazzon tovább Śrīla Prabhupādaval. Azt mondtam nekik, elméletben mindez jól hangzik ugyan, ám nem tűnik valami praktikusnak. Sehogy sem tudtak meggyőzni.

Śrīla Prabhupāda New Navadvipaból (Új Navadvipaból) való távozását megelőző napon, Guru Kripa Mahārāja elmondta, Śrīla Prabhupāda szeretne velem találkozni a Los Angelesi útja előtt. Együtt mentünk a szobájába, s ajánlottuk a hódolatunkat. Śrīla Prabhupāda mosolyogva nézett rám.

- Nos, Śrutakīrti - mondta. - Itt maradsz? Itt a feleséged és a gyermeked?

- Igen, Prabhupāda - feleltem.

- Akkor tehát itt maradsz családfenntartóként? - kérdezte. - Segítesz Manasvinak vezetni a templomot?

- Igen, Prabhupāda - feleltem valamivel kisebb meggyőződéssel. - Azt hiszem.

Azon gondolkodtam, milyen önző vagyok, amiért nem megyek az én nagyszerű Lelki Tanítómesteremmel. Megadta a lehetőséget, hogy megmondjam, vele akarok menni, és mégsem mondtam ki.

- Akkor jól van - mondta Śrīla Prabhupāda gyengéd mosollyal. - Itt maradsz a feleségeddel és a gyermekeddel.

Ott ültem Śrīla Prabhupāda előtt, s folyamatosan pörgött az agyam. Érzékeim mindenféle irányban elragadtak. Śrīla Prabhupāda megadta a lehetőséget, hogy ismét vele utazhassak. Arra várt, hogy kinyissam a szám, s feltárjam a szívem - ám én mégsem tettem. Elképesztő, milyen toleráns volt. Nem tudtam, mit mondjak ezek után. Śrīla Prabhupāda nevetni kezdett, s transzcendentális pillantással Gurukrpahoz fordult, s így szólt:

- Igen, tudod, hogy hívják a feleséget és a gyermekeket? Anyatigrisnek és sakálnak.

Gurukrpa Mahārāja, aki ott ült mellettem az egész beszélgetés alatt, nevetve válaszolta:

- Śrīla Prabhupāda, azt tudom, miért hasonlítják a nőt az anyatigrishez, de miért hívják sakálnak a gyermekeket?

- Nos - felelte Śrīla Prabhupāda. - A gyermekek oly sokféle kellemetlenséget okoznak az apának. Mindig rengeteg dologra van szükségük, és időnként megzavarják őt. Nem tud aludni miattuk. Ily módon olyan, mintha az apa húsát ennék. Ezt csinálják a sakálok. Megeszik más állatok húsát.

Nem bírtam tovább. Azonnal meghódoltam, mondván:

- Śrīla Prabhupāda, veled megyek és a szolgád leszek.

Śrīla Prabhupāda szélesen mosolygott, és oldalra biccentve a fejét így felelt:

- Rendben!

A hódolatomat ajánlottam, és kisétáltam Śrīla Prabhupāda szobájából. Tudtam, hogy helyesen cselekszem. Készülődni kezdtem következő izgalmas utazásomra Ő Isteni Kegyelmével. Ahogy terjedtek a hírek a bhakta közösségben, Janmadogni Dāsa, egy intelligens, ám kötekedő bhakta azt mondta, mayaban vagyok, amiért nem maradok a feleségemmel és a fiammal. Ám rám nem hatottak a szavai, rámosolyogtam, és magabiztosan sétáltam tovább, érezve, helyesen döntöttem. Śrīla Prabhupāda kegyesen világossá tette, mi a szolgálatom. Csak keményfejű természetem volt az oka, hogy a legerősebb példákat kellett a fejemhez vágnia. Az általa használt hasonlatok a materialista emberek számára valók. Gyakran magyarázta, hogy az efféle példák nem alkalmazhatók azokra, akik odaadó szolgálatban merülnek el. Az ilyen megvilágosodott lelkek nincsenek testi életfelfogásban. Az igazán elképesztő az volt az egészben, amikor megláttam az alábbi verset és magyarázatot, amit mindössze pár nappal korábban fordított Śrīla Prabhupāda.

S.B. 5:14:3

FORDÍTÁS

Kedves királyom! A családtagokat az anyagi világban feleségnek és gyermekeknek hívják, valójában azonban úgy viselkednek, mint a tigrisek és a sakálok. A juhász mindent megtesz, hogy megvédje bárányait, de a tigrisek és rókák erővel elragadják őket. Így próbál a fösvény is vigyázni a garasaira, ám ébersége ellenére családjának tagjai erőnek erejével megfosztják mindenétől.

MAGYARÁZAT

Egy hindu költő így énekelt: din kī dakinī rāt kī bāghinī pālak pālak lahu cuse. A feleség nappal boszorkányhoz hasonlít, éjszaka pedig nőstény tigrishez. Éjjel-nappal a férje vérét szívja — semmi mással nem törődik. Nappal a férjnek a háztartásra kell pénzt adnia, ami felemészti mindazt, amit véres verejtékkel megkeresett, éjszaka pedig a magja formájában veszíti a vérét. Így szívja a feleség éjjel és nappal a férje vérét, aki olyan bolond, hogy mégis gondoskodik róla és eltartja. A gyermekek szintén olyanok, mint a tigrisek, a sakálok és a rókák. Ahogy a tigrisek, a sakálok és a rókák ragadják el a bárányokat a juhász éberségét kijátszva, úgy veszik el a gyerekek is apjuk pénzét, noha az apa nagyon vigyáz rá. A családtagokat tehát feleségnek és gyermekeknek hívják, valójában azonban rablók. S.B. 5:14:3 Copyright BBT 1975

Śrīla Prabhupāda, sosem fogom tudni visszafizetni neked azt a sok csodálatos dolgot, amit tettél értem. Ám ez még ezek közül is kimagasló. A legédesebb módon lökdöstél vissza további öt hónapra lótuszlábaidhoz. Könnyen elmehettél volna nélkülem is, ám te ismét megengedted, hogy veled tartsak. Ama tudat nektárjában úszom, hogy te azt akartad, veled tartsak. Értelmet adott az életemnek. Nem számít, miért. Több, mint elég, hogy a legcsodálatosabb módon kértél meg, jöjjek veled. Sosem fogom megérteni, miért vagy ilyen kedves hozzám. Kérlek, adj nekem intelligenciát, hogy helyesen dicsőíthesselek téged, s ily módon hirdethessem szerte az egész világon, hogy te vagy az Úr legdicsőségesebb bhaktája. Kérlek, emelj fel még egyszer, s helyezz lótuszlábaid mellé, az egyetlen biztonságos helyre eme zavart lélek számára.

Eredeti: http://www.vedabase.com/en/spu/116

115 - Kṛṣṇa megmentett; Prabhupāda azt mondta, meghaltam volna

Śrīla Prabhupāda Uvāca 115

Kṛṣṇa megmentett; Prabhupāda azt mondta, meghaltam volna

1975. február 5.

ISKCON Honolulu

Úgy érzem, mintha engem mindig az "illúzió buborékja" venne körül. A buborék mindig olyan mértékben van jelen, amennyire nem vagyok Kṛṣṇa-tudatos. Śrīla Prabhupāda szolgájaként azonban óvott a "védelem buborékja". Ez egy olyan csodálatos előny volt, ami automatikusan együtt járt a tiszta bhakta közelségével. Śrīla Prabhupāda szolgájaként jó ellátást kaptam. Nem kellett aggódnom az étkezések miatt, vagy avégett, hogy hol hajtom álomra a fejem. Az útlevelem, a vízumom és a repülőjegyeim mind mintha maguktól nyilvánultak volna meg. Ötször utaztam körbe a világot, de soha nem aggódtam repülőgépes baleset miatt. Végső soron az Univerzum Urának legtisztább bhaktája mellett ültem.

Irigylésre méltó helyzet volt, mégis, sajnálatos módon önként váltam meg tőle. Immár Hawaiin éltem, egyike a templomon kívül élő grhasthaknak, azon küzdve, hogy "feltüzelt" bhakta legyek. Śrīla Prabhupāda megértő volt. Tudtam, mivel Vrindavanban Śrīla Prabhupāda egyszer beszélt a grhasta ashramról, s azt mondta, "Ez nagy dilemma. Nem tudjuk megfizetni, hogy a templomban lakjanak, de kint sem tudnak dolgozni."

Egyik nap, amikor pár bhakta baráttal a zöldségesnél vásároltunk, eme "védelem buborék" elvesztése miatt nagy árat kellett fizetnem. Autóbalesetet szenvedtünk. Hamsavatar és két istentestvér hölgy, egyikük kisgyermekkel, vezettek hazafelé az üzletből. Én ültem az anyósülésen, amikor egy kocsi áthajtott a piroson és becsapódott a mi kocsink vezető ülésének ajtajába. Négy autó ment egymásnak, s a másik három kocsi mindegyikében mindenki kirepült a szélvédőn. Az én ajtóm lerepült és Hamsavatar és én is kizuhantunk a kocsiból. A farokcsontomra érkeztem. A két mataji és a gyermek a kocsiban maradt, ami tovább pörgött, és majdnem átment rajtam. Bevittek egy közeli kórház sürgősségi osztályára. A hátsóm igen nagy fájdalmak forrása volt a rákövetkező hónapokban.

Mivel azt az éjszakát a kórházban töltöttem, aznap este nem tudtam megmasszírozni Śrīla Prabhupādat. Másnap Paramahāmsa Mahārāja talált rám, és azt mondta:

- Śrīla Prabhupāda tudni akarta, hol voltál tegnap éjjel.

Elmondtam neki szomorú történetemet. Visszament Śrīla Prabhupādahoz és elmagyarázta neki a helyzetemet. Az én együtt érző lelki tanítómesterem így szólt:

- Ó! Hívd ide őt.

Nagy fájdalmak közepette elvergődtem Śrīla Prabhupāda szobájába, és lassan a hódolatomat ajánlottam. Megfeszült arccal ültem fel ragyogó mesterem előtt.

- Mi történt? - kérdezte gyengéden. - Hallottam, autóbaleseted volt.

Elmeséltem neki a baleset részleteit, ő pedig figyelmesen hallgatott.

- Accha! - mondta. - Kṛṣṇa kegye nélkül most halott lennél.

- Igen, nagyon ijesztő volt - feleltem erőltetett mosollyal.

A következő néhány nap során abban a jószerencsében volt részem, hogy számos alkalommal Śrīla Prabhupāda szobájában lehettem. Minden alkalommal, amikor más bhaktákkal voltam ott, Śrīla Prabhupāda rám terelte a beszélgetést. Felettébb drámai hangon így szólt:

- Śrutakīrti nagyon komoly autóbalesetet szenvedett. Kṛṣṇa kegye nélkül akár meg is halhatott volna.

Amikor már vagy harmadszor hallgattam végig, végre átjutott a lényeg azon a kemény koponyámon. Ha nem lett volna Śrīla Prabhupāda és Kṛṣṇa kegye, meghaltam volna. Fiatal és gondatlan voltam, a halál lehetősége pedig a legkevésbé sem foglalkoztatott. Hisz ha foglalkoztatott volna, sosem hagytam volna el Gurudevám lótuszlábait. Végre felismertem és megértettem, hogy Śrīla Prabhupāda az abszolút igazságot mondja el. A legcsodálatosabb tapasztalat volt, ahogy az én könyörületes Gurum újra megerősítette, hogyan mentett meg Kṛṣṇa. Imádkozom, hogy növekedjék az Ő Isteni Kegyelme minden egyes szavába és tettébe vetett hitem és megértésem.

Śrīla Prabhupāda eme Hawaiin tett látogatása során a Śrīmad-Bhāgavatam ötödik énekét fordította. Így mondta el benne az autóbalesetem történetét:

SB 5:14:1

MAGYARÁZAT

"Amikor az élőlény a létért folytatott küzdelme során eltéved az anyagi világ erdejében, az első dolog, amit tennie kell, hogy felkeres egy hiteles gurut, aki mindig az Istenség Legfelsőbb Személyisége, Viṣṇu lótuszlábát szolgálja. Ha egy kicsit is vágyik arra, hogy megszabaduljon a létért folytatott küzdelemtől, végül találnia kell egy hiteles lelki tanítómestert, és lótuszlábánál el kell fogadnia utasításait. Ha így tesz, kikerülhet a küzdelemből.

Mivel az anyagi világot a vers egy erdőhöz hasonlítja, felmerülhet az az érv, hogy a Kali-yugában a modern civilizáció színhelyei leginkább a nagyvárosok. Egy nagy város azonban éppen olyan, mint egy nagy erdő. A városi élet igazság szerint több veszélyt rejt, mint az erdei élet. Ha valaki egy ismeretlen városba téved, ahol nem várja barát, és nincs szállása, nehezebb megélnie, mint egy erdőben. Földünkön számtalan nagyváros van, és bárhová néz az ember, azt látja, hogy mindenütt napi huszonnégy órában folyik a létért vívott harc. Az emberek hetven-nyolcvan mérföldes óránkénti sebességgel száguldoznak autóikon, örökké jönnek és mennek — ezek a létért folytatott hatalmas küzdelem díszletei. Kora hajnalban kell kelniük, aztán gyilkos iramban kell vezetniük az autóikat. Bármikor baleset érheti őket, és örökké nagyon kell vigyázniuk. Az élőlény az autójában ülve örökké aggódik, és küszködése a legkevésbé sem jár szerencsével." Copyright BBT 1975

Drága Śrīla Prabhupādam, gyorsan elszálltak az évek. Sok veszélyes helyzettel találtam szembe magam utam során. Mégis azon siránkozom, hogy nem sikerült teljesen felfognom: "Kṛṣṇa kegye nélkül meghaltam volna." Kérlek, add meg az intelligenciát, hogy megértsem, milyen sürgős meghódolnom neked. Amikor eljön a halál pillanata, azt akarom, hogy elmém a te lótuszlábadra rögzüljön. Nem akarok az anyagi energia hullámain hánykolódni. Túlontúl fájdalmas.

Eredeti: http://www.vedabase.com/en/spu/115

114 - Távozás Śrīla Prabhupāda szolgálatából, hogy visszanyerjem az egészségemet

Śrīla Prabhupāda Uvāca 114

Távozás Śrīla Prabhupāda szolgálatából, hogy visszanyerjem az egészségemet

1974. december

ISKCON Bombay

Az Ő Isteni Kegyelmével folytatott transzcendentális utazások közül a második körút minden különösebb szertartásosság nélkül indult július közepén, és tartott december végéig. Az út legnagyobb része Indiában zajlott, azon a helyen, ami eredetileg is elijesztett lelki tanítómesterem lótuszlábaitól. Sajnálatos módon, míg Indiában voltunk, az idő legnagyobb részében beteg voltam. Úgy küszködtem végig a Vrndavanai 7 hetes időszakot, miközben Śrīla Prabhupāda rendkívül beteg volt. Miután ő visszanyerte az egészségét, az enyém kezdett hanyatlásnak indulni, s csak azon járt az eszem, hogy el kéne mennem ahhoz, hogy jobban legyek. Śrīla Prabhupāda kegyéből valahogy sikerült felülkerekednem meghódolásom hiányán, és lótuszlábai mellett maradnom. Egyszer azonban lebetegedtem, és az elmém nagyon zavart lett.

Képtelen voltam értékelni legszerencsésebb helyzetemet, és a testem kórságain meditáltam. Egy havi itt tartózkodás után Śrīla Prabhupāda készülődött, hogy visszatérjen Nyugatra, Hawaii érintésével. Szerfelett kötődni kezdtem az utazási tervekhez, a túlélésre hajtva egészen a tervezett indulás napjáig. Sajnálatos módon azonban a Juhu projekt kapcsán felmerülő nehézségek miatt el lett halasztva az indulás. Amikor mindez a tudomásomra jutott, igen lehangolt lettem. Ahogy ott sétáltam minden reggel szeretett Śrīla Prabhupādammal a gyönyörű Juhui tengerparton, csakis a fejünk felett elrepülő 747-esek jutottak el a tudatomig. Elképzeltem, hogy Nyugatra repülnek. Annyira vágytam rá, hogy én magam is azokon a repülőkön ülhessek. Ő Isteni Kegyelme filozófiáról beszélgetett a tanítványaival, miközben sóvárogva meditáltam minden egyes repülőn, míg az látótávolságon kívülre nem ért.

Néhány sétán megpróbáltam viccelődni Paramahāmsa Mahārājaval, remélve, hogy netán felfedezem, osztja az Indiából való távozni vágyásom nyomait. Aztán mivel Paramahāmsa Mahārāja nem igazán tudott hogy viszonyulni a szükségleteimhez, eme beszélgetésekkel Brahmānanda Mahārāja felé fordultam, némi szimpátiában reménykedve.

Ekkoriban a Hawaii templomban komolyabb problémával küzdöttek. Elmondtam Brahmānandanak, hogy egészségügyi problémáim miatt szeretnék visszatérni az Egyesült Államokba. Egyik délután felkerestük Śrīla Prabhupādat. Nagy aggodalommal léptünk be a nappalijába, és a hódolatunkat ajánlottuk. Rájöttem, milyen ostoba vagyok, hogy el akarom hagyni szeretett Guru Mahārājam lótuszlábait, ám öntörvényű elmém mégis erre kényszerített.

- Śrīla Prabhupāda - szólaltam meg. - Próbáltam kitartani, remélve, hogy hamarosan elhagyod Indiát, de úgy látom, még nem állsz készen az indulásra. Azt szeretném tudni, hogy én visszatérhetek-e Nyugatra, hogy egészségileg ismét felépülhessek.

- Rendben van - mondta kedvesen. - Menj vissza Los Angelesbe, és gyógyulj meg. Brahmānanda, te menj a Hawaii templomba, hogy segíts az ottani problémák megoldásában. Én pedig találkozom majd kettőtökkel, amikor visszatérek Hawaiiba.

Az Egyesült Államok felé tartó repülőút azonban nem volt olyan élvezetes, mint ahogyan azt előre elképzeltem. Amikor repülőnk felért, magasan a felhők fölé, Brahmānanda és én egymásra néztünk, és siránkozni kezdtünk, amiért úgy döntöttünk, távozunk Ő Isteni Kegyelme mellől. Śrīla Prabhupāda épp olyan könnyedén engedett el bennünket, mint amilyen könnyedén hónapokkal korábban visszafogadott engem a szolgálatába. Bármit elfogadott, amit Kṛṣṇa szánt neki, és soha nem kényszerített senkit semmire, amit az illető nem tudott megtenni. Újra és újra megfigyelhettem jóindulatú, lemondottságából fakadó fenségét.

Az embernek sírnia kell a Guru and Kṛṣṇa társaságáért. Ezeket nem lehet automatikusan vagy olcsón megkapni. Śrīla Prabhupāda mindig azt mondta:

- Az odaadó szolgálat olyasmi, amit saját önszántunkból és örömmel végzünk.

Brahmānanda Mahārāja ott maradt Hawaiion, és a templom ügyeit intézte, Śrīla Prabhupāda képviselőjeként járva el. Én folytattam az utamat Los Angelesbe (New Dwaraka / Új Dwaraka), hogy a feleségemmel és a fiammal legyek, aki immár majdnem három hónapos volt. Mesterségesen, elkülönültként viselkedve elrejtettem avégett érzett izgatottságomat, hogy még sosem láttam a fiamat. Természetes érzéseimet megtagadva voltam képes megfelelni belső szigorú elvárásaimnak. Valahogy szükségem volt arra, hogy külsődlegesen bizonyítsam jó bhaktaként való rendíthetetlen helyzetem. Ily módon tértem vissza New Dwarakaba (Új Dwaraka), nem realizálván, hogy a betegségem egyik lehetséges oka épp az érzelmi szükségleteim tagadása. Valójában alig vártam már, hogy visszatérhessek New Dwarakaba, s a családommal lehessek.

Kis ideig még New Dwarakai templomban időztem, majd családommal együtt Honoluluba (New Navadvipa / Új Navadvipa) utaztunk. Mire Śrīla Prabhupāda megérkezett, 1975. január 29-én, én már teljesen elmerültem a családosok életében. Paramahāmsa Mahārāja és Nitai prabhu nagyon keményen dolgoztak, hogy gondoskodjanak Śrīla Prabhupāda minden szükségletéről. Engem azonban annyira lekötött új asramom, hogy még csak nem is jelentkeztem a szolgálataimra, kivéve Śrīla Prabhupāda esti masszírozását.

Bár Śrīla Prabhupāda kegyesen megengedte, hogy minden este masszírozzam gyönyörű alakját, sosem kérdezte, miért nem vagyok aktívabb a neki végzett személyes szolgálatok terén. Nem kérdezte, mit csinálok a nap során, vagy hogy miért vagyok olyan elfoglalt a családos tevékenységekkel. Sosem tűnt úgy számomra, hogy teljesen le kéne foglalnom magam a Śrīla Prabhupādanak végzett személyes szolgálattal. Tudatom igen határozott fordulatot vett a grihasta tevékenységek felé. Szerencsére nem én irányítottam a sorsomat, és Kṛṣṇa elrendezte számomra, hogy már nem sokkal "játszóházas" tevékenységeim kezdete után, visszakapjam az Ő Isteni Kegyelmének végzett személyes szolgálatomat.

Śrīla Prabhupāda, fáj szembesülnöm azzal, hogy milyen hálátlan és elesett voltam. Sokszor hallottam, amikor tanítványok kérdezték:

- Miért nem kényszerít Kṛṣṇa, hogy szolgáljam Őt?

- Ha kényszerítve vagy, nem beszélhetünk szeretetről. Önként kell csinálni - felelted.

Mindig eszerint bántál velem, én mégis azért imádkozom, hogy fejezd be. Fafejű vagyok és arra vágyom, hogy kényszeríts a szolgálatodra. Ám te olyan türelmes és kedves vagy, hogy sosem kényszerítesz minket, nehogy nagy sértést kövessünk el, megtagadva utasításaidat. Kérlek, segíts felélesztenem a vágyat, hogy minden percben szolgálni akarjalak. Egyetlen boldogságom, amikor lótuszlábaidat szolgálhatom. Kérlek, tartsd ezeket a puha, aranyló lábakat a fejemen, hogy ne tudjak elkóborolni a védelmedből.

Eredeti: http://www.vedabase.com/en/spu/114