082 - Az ebéd menü megváltoztatása

Śrīla Prabhupāda Uvāca 82

Az ebéd menü megváltoztatása

1973. május

ISKCON Los Angeles

Egyik késő reggel Śrīla Prabhupāda csengetett. Beléptem a nappalijába és a hódolatomat ajánlottam.

- Ma nem érzem magam valami jól - mondta halkan. - Ezért kérlek, ebédre néhány khicharit és kadhit készíts. A khicharit csinálhatod két rész rizzsel, egy rész dhállal, kis sóval, kurkumával és ghível. Ez könnyű és könnyen emészthető lesz.

- Rendben, Śrīla Prabhupāda - feleltem.

Śrīla Prabhupāda általában nem beszélt sokat az egészségéről, így az étkezését érintő instrukciók jelentették az egyetlen támpontot arra nézve, hogy tudjam, Śrīla Prabhupāda beteg. Alkalomadtán khicharit kért, amikor megfázott.

Visszamentem a lakrészembe, hogy előkészítsem az edényét. Khicharit tettem felülre és vizet az aljára. Ez a fogás sokkal egyszerűbb volt a megszokottnál. Megkönnyebbültem, tudva, hogy ez alkalommal semmi nem fog odaégni a masszázs alatt, bár lesújtott, hogy Śrīla Prabhupāda nem érzi jól magát. Rendszerint "edény-tudatos" voltam Śrīla Prabhupāda masszírozása során, amiatt, hogy a belém égett a két év alatt kétszer odaégetett ebéd emléke. Két alkalom az kétszeresen is sok volt.

Miután összeállítottam az edényt, visszatértem a szobájába. Śrīla Prabhupāda felült a matracon a masszázshoz. A fejét általában szantálfa olajjal masszíroztam, annak hűtő hatása miatt. Amikor azonban megfázott, előfordult, hogy kérte, mustármag olajat használjak az egész testére. Ezen a napon is úgy kérte, csak mustármag olajat használjak. 15 perc masszázs után így szólt:

- Úgy döntöttem, nem eszem semmit ebédre.

- Rendben, Śrīla Prabhupāda - mondtam, sajnálkozva, hogy biztos nagyon betegnek érzi magát.

További fél órán át folytattam gyönyörű alakjának masszírozását.

- Igazából - szólalt meg aztán Śrīla Prabhupāda - azt hiszem, mégis szokásos ebédet eszek.

- Rendben, Śrīla Prabhupāda - mondtam, futólag megkönnyebbülve, hogy javul az egészsége.

Ő elcsöndesedett. Engem azonban hirtelen elöntött a felismerés, hogy semmit nem készítettem, csak khicharit, márpedig teljes ebédet elkészíteni sok idő. Féltem szólni kínos helyzetemről.

- Prabhupāda, nincs kész semmi - böktem ki végül. - Időbe telhet.

- Tart, amíg tart - mondta - csak csináld!

Amikor Śrīla Prabhupāda fürdeni ment, berohantam a szobámba, és olyan gyorsan és szépen állítottam össze az ebédjét, ahogyan csak tudtam. Valószínűleg idegesebb voltam, mint amennyire az indokolt volt, de így működött az én gyarló elmém. Szerettem előrébb járni szabályozott szolgálatommal, hogy bármilyen esetlegesen felmerülő problémát kiküszöbölhessek. Śrīla Prabhupāda kegyesen, panaszkodás nélkül várta, hogy befejezzem az ebédjét. Időnként efféle változtatásoknak tett ki engem, hogy rugalmasságra tanítson. Az volt a szolgálatom, hogy mindent megtegyek, amit ő akar, nem azt, amit én akarok.

Śrīla Prabhupāda, köszönöm, amiért lehetőséget adtál a te elégedettségedre koncentrálnom, miközben szolgádként a kötelességemet végzem. Elesett természetemnél fogva gyakran elfelejtem, hogy az odaadó szolgálat azt jelenti, a te személyedet teszem elégedetté, és ily módon Kṛṣna is elégedett. Kérlek, továbbra is nap mint nap vezess engem a személyes szolgálatodban, taníts feltétlen szeretetre.

Eredeti: http://www.vedabase.com/en/spu/82

081 - Két óra egy szolga életéből; Masszázs és főzés

Śrīla Prabhupāda Uvāca 81

Két óra egy szolga életéből; Masszázs és főzés

Két óra Śrīla Prabhupāda személyes szolgájának napi életéből

Bármely ISKCON templom

Śrīla Prabhupāda ebédjének elkészítési folyamata általában ugyanaz volt. Úgy fél órával azelőtt, hogy masszírozni kezdtem volna Śrīla Prabhupādát, begyúrtam egy kis csapáti tésztát, felvágtam néhány fajta zöldséget, és feltettem őket Śrīla Prabhupāda híres háromszintes edényének a középső szintjére. A felső szintre egy kétrészes tiffant raktam. Alulra feles dhál került vízzel, felülre pedig rizs vízzel. Majd a tiffan köré még több zöldséget pakoltam a felső rekeszbe. Ezután Śrīla Prabhupāda híres háromrekeszes főzőedényét a tűzhelyre raktam, alacsony-közepes lángra. Ezután kimentem a konyhából, megmasszírozni Śrīla Prabhupādát.

A masszázs általában 1-2 órán át tartott. A trükk, hogy masszázs közben főzhessek, az volt, hogy nem szabadott hagyni kiszáradni az edény alját. Śrīla Prabhupāda megmutatta, hogyan használjam az edényt, az alján dhállal. Néhány alkalommal a dhál elkezdett megégni a masszázs alatt. Ez komoly aggodalomra adott okot számomra. Sosem akartam a masszázs közepén felkelni Śrīla Prabhupada mellől, ám előfordult, hogy megéreztük az égett dhál szagát.

- Mi ez a szag? - kérdezte Śrīla Prabhupāda.

Tudta, hogy az ebédje.

Amikor már úgy nyolc hónapja végeztem ezt a szolgálatot, és elégettem néhány ebédet, az az ötletem támadt, hogy alul nedves szabdzsit készítek, a dhált és a rizst pedig a felső rekeszben párolom. Ennek következtében alább hagyott az aggodalmam, mivel a nedves zöldségek nem sűrűsödtek be és égtek oda, mint a dhál.

Amikor befejeztem Śrīla Prabhupāda masszírozását, mindig egy kis mustármag olajat öntöttem a tenyerébe, hogy beolajozhassa testének kapuit. Ezután elment a füdőszöbába mosakodni. Így volt nagyjából 20 percem, hogy befejezzem a fennmaradó szolgálatomat.

Először szépen leterítettem az ágyára a dhotiját, kurtáját és kopinját (alsóruha). Begomboltam a kurtáján az alsó két gombot, hogy az öltözés folyamán már csak kettő maradjon Śrīla Prabhupādának. Ezután besiettem a nappalijába és előkészítettem az asztalát a tilak felrakásához - ez azt jelentette, hogy ki kellett nyitni a tükrét. Kerek volt, mint egy púderes tégely, tetején egy kis darab bevésett elefántcsonttal. Mindig megbizonyosodtam arról, hogy kis ezüst lotájában (ami nagyjából golflabda méretű volt) van víz. Egy kis ezüst kanál került a lota mellé. Végül, egy tilak darabkát tettem az asztal közepére.

Ezután elsiettem a szolgák lakrészébe, hogy befejezzem az ebédjét. Levettem a főzőedényt a tűzhelyről, és wokot tettem a tűzre, hogy nagy csonszt csináljak. Ha kellett, a főzőedény tetejét használtam erre a célra. A csonsz egy része a nedves zöldségekbe került, az alsó rekeszbe, egy kicsi pedig a dhálba, a felső rekeszbe. Végül a válogatott zöldségeket beleöntöttem a wokba a maradék csonszba. Ha volt keserűdinnye, kurkumával megpirítottam egy kis ghíben. Készítettem egy másik csonszt is, a maradék zöldségek főzéséhez. Az összes preparációt Śrīla Prabhupāda tányérjaira tettem, egy katoriban natúr joghurttal, egy másikban pedig tejes édességekkel. Ekkor, miután Śrīla Prabhupāda tányérja már majdnem elkészült, ideje volt, kinyújtani és megsütni a csapátit.

Mindezzel remélhetőleg még azelőtt elkészültem, hogy Ő Isteni Kegyelme befejezte a Gayatri mantráját. Nem zavarta, ha várnia kellett pár percet, ám féltem attól, hogy esetleg ennél is többet kell. A tányérokat a choki-jára tettem, a hódolatomat ajánlottam, majd visszarohantam a szobámba, hogy újabb csapátit süssek. Miután megette a csapátikat, kinyitotta a kis rizzsel teli tiffant. Śrīla Prabhupāda általában 3-6 csapátit evett. Leggyakrabban 3-4 csapátit. A hátralévő fogásokat élvezettel fogyasztotta el a gőzölgő, forró rizzsel.

Csodálatos volt főzni számodra, Śrīla Prabhupāda. Imádkozom, hogy olyan ügyes szakács legyen belőlem, mint az istentestvérem, Yamuna devi, s életről életre fényűző fogásokat ajánlhassak neked.

Eredeti: http://www.vedabase.com/en/spu/81

080 - Dvivida Gorilla; Bhagavat olyan, mint egy édesség golyó

Śrīla Prabhupāda Uvāca 80

Dvivida Gorilla; Bhagavat olyan, mint egy édesség golyó

1972 május,

ISKCON Los Angeles

Kīrtanānanda Mahārājaval úgy egy hétre Új Dwarakába utaztam, hogy brahmana avatást kapjak. Minden nap, szürkületkor, Śrīla Prabhupāda kiment a kertbe, hogy a Krsna Könyvet hallgassa. Néhány szerencsés tanítvány csatlakozhatott hozzá. Krsna kegyéből megkértek, hogy olvassak fel belőle. Nap mint nap alig vártam, hogy eljöjjön ez az áldott, boldog tevékenység. Az asanaján ülve, egy szőlőtőkével befuttatott lugas alatt, Śrīla Prabhupāda általában a japa zsákjában tartotta a kezét. Időnként hallottuk, amint halkan a mahā-mantrát énekli. Gondosan hallgatta a Krsna Könyvet, és időnként elmosolyodott, hallva Krsna és testvére, Balarāma elbűvölő tevékenységeinek elbeszélését.

Egyik este, amikor a "Dvivida Gorilla felszabadítása" fejezetet olvastam fel, Śrīla Prabhupāda szélesen elmosolyodott, hallva Dvivida gonosz természetét. Kuncogott, amikor felolvastam ezt a részt: "Gyakran a nagy bölcsek és szentek remetekunyhóit vette célba - összetiporta gyönyörű kertjeiket, gyümölcsöseiket." Éreztem, hogy még ennél is jobb lesz a történet, és valóban így lett. "Sőt" - folytattam - "olykor ürülékével és vizeletével szennyezte be szent áldozati helyeiket."

Śrīla Prabhupāda úgy nevetett, hogy egy percre abbahagytam az olvasást. Reakcióját látván mindannyian hihetetlen boldogságot tapasztaltunk. Extatikusan a lábát csapkodta. Nagyon szerette hallani, ahogy Kṛṣṇa és Balarāma a démonokat pusztította.

Másnap este, amikor a kertbe léptünk, azonnal leültem a pázsitra, s démonos történetet kezdtem keresgélni. Pár másodpercig az oldalakat lapozgattam, amikor Śrīla Prabhupāda megállított, s azt mondta:

- Gyerünk! Olvasd bárhonnan. Kṛṣṇa olyan, mint egy édesség golyó. Bárhol harapsz bele, mindig ízletes.

Örömmel lapoztam a következő történet kezdetéhez, és olvasni kezdtem.

Mivel Kīrtanānanda Mahārāja közelében voltam, lehetőségem nyílt arra is, hogy reggeli sétákra menjek Śrīla Prabhupādával. Minden nap a folyosón vártuk, hogy Śrīla Prabhupāda lejöjjön az emeletről. Mivel én olvastam esténként a Kṛṣṇa könyvet, egyik reggel, amikor sétált lefelé a lépcsőn, Śrīla Prabhupāda kedvesen észrevett engem. Egyenesen a szemembe nézett.

- Ó - mondta. - Nézzétek ezt a szép fiatal brahmacārīt. Mi a neved?

Az áhítattól hirtelen elakadt a szavam. Ő tovább lépkedett lefelé a lépcsőn.

- Śrutakīrti a neve, Prabhupāda - felelte Kīrtanānanda.

- Ó! Suta Goswami - mondta mosolyogva Śrīla Prabhupāda.

Śrīla Prabhupāda kisétált az ajtón. Végre volt értelme az életemnek, mert szeretett Gurudevám - Kṛṣṇa lilájának szavalójaként - Suta Goswamit látta bennem. Ő Isteni Kegyelme méltóságteljes pillantásától túláradón megértettem, hogy értékelte a felolvasásomat.

Śrīla Prabhupādám, miután a te személyes szolgád lettem, láthattam, mennyire értékeltél minden szolgálatot, amit a tanítványaid végeztek. Örültél, hogy láthatod az odaadás általad elültetett magjait gyökeret ereszteni és megerősödni. Szeretettel nézted, amint diákjaid fejlődnek a Kṛṣṇa-tudatban. Gyakran mondtad:

- A hippiket hepivé (happy: angolul boldog) változtattam.

Ahogy visszaemlékszem gyönyörű lótuszlábaidra, nagyon boldognak érzem magam. Ezeknek a lábaknak a szolgálata az egyetlen menedékem. Köszönöm, hogy megadtad nekem ezt az örök lehetőséget.

Eredeti: http://www.vedabase.com/en/spu/80

079 - Úszás egyedül a Juhu Beach-en

Śrīla Prabhupāda Uvāca 79

Úszás egyedül a Juhu Beach-en

1974. november

ISKCON Bombay, Juhu Beach

A Śrīla Prabhupādával való indiai utazás alatt Paramahāmsa Swami volt a titkára és Nitai Dāsa a szanszkrit editora. Jól kijöttünk egymással. Mi hárman a második hullámmal érkező bhakták közé tartoztunk, akik 1971 körül csatlakoztak a templomhoz. Juhui tartózkodásunk alatt Pallika dāsi készítette Śrīla Prabhupāda ebédjét, így Ő Isteni Kegyelme masszázsa után Paramahāmsa, Nitai és én együtt elmentünk a nagyjából egy háztömbnyire lévő partra úszni és napozni. Még Śrīla Prabhupāda délutáni pihenőből való ébredése előtt visszatértünk, hátha szüksége van ránk.

Néhány nap múlva azonban mindkét istentestvérem abbahagyta ezeket a kiruccanásokat a partra, mert így nem tudták befejezni a szolgálatukat. Én azonban továbbra is mentem. Egy nap, visszatértemkor Paramahāmsa Swami odajött hozzám, és azt mondta:

- Śrīla Prabhupāda nagyon zaklatott amiatt, hogy egyedül jársz a partra. Azt mondta, beszélni akar veled. Nagyon dühös.

Megvártam, amíg Śrīla Prabhupāda befejezte az ebédjét. Visszatért a nappalijába, én pedig bementem a szobába és a hódolatomat ajánlottam. Amikor felnéztem rá, észrevettem az elégedett tekintetét. Egyáltalán nem tűnt dühösnek.

- Śrīla Prabhupāda, jobban szeretnéd, ha nem mennék a partra, miután megmasszíroztalak? - böktem ki zavartan.

- Nem - felelte közömbösen. - Rendben van. Egyedül mész?

- Igen - feleltem. - Eleinte hárman mentünk úszni, de most már csak én vagyok.

- Rendben van - mondta. - Jó kimenni egy kicsit a partra, a napfényre, és bemenni a vízbe. Menjél nyugodtan.

- Köszönöm, Śrīla Prabhupāda - feleltem megkönnyebbülten.

A hódolatomat ajánlottam, majd elhagytam a szobát. Azon nyomban odamentem Paramahāmsa Swamihoz. Kárörvendően elmeséltem neki az én szerető lelki tanítómesteremmel való beszélgetésemet. Ő a fejét rázva erősítette meg az eredeti történetet.

Nem volt szokatlan az efféle szituáció. Biztos vagyok benne, hogy Śrīla Prabhupāda panaszkodott amiatt, hogy a parton vagyok. Ám nagyon kedves, hogy milyen toleránsan kezelte a helyzetet, amikor megjelentem előtte a kérésemmel. Érezte a ragaszkodásomat és megengedte, hogy meghozzam a saját döntésemet. Boldogan hagytam fel a partra járással, mert nem kényszerített.

Śrīla Prabhupāda, te olyan ügyes vagy. Gyakran mondtad:

- Ti, fiúk és lányok, önként végeztek szolgálatot. Nem kényszeríthetlek arra, hogy megtegyetek valamit.

Mindig olyan tisztelettel bántál velem, mely végül gyakran saját feszengésembe torkollt. A te alázatod miatt árasztott el a vágy, hogy megtegyek bármit, amit kérsz. Kegyesen csak arra vágytál tőlem, hogy "énekeld a Hare Kṛṣnát és légy boldog". Amikor visszaemlékezem rád, Śrīla Prabhupāda, nagyon egyszerű követni ezeket az utasításokat.

Eredeti: http://www.vedabase.com/en/spu/79

078 - Śrīla Prabhupāda öltöztetése

Śrīla Prabhupāda Uvāca 78

Śrīla Prabhupāda öltöztetése

1973. december

ISKCON Los Angeles

Téli látogatása alkalmával nagyon hideg volt Los Angelesben, a hőmérséklet időnként 40 fokra is leesett. (Megj: ez valószínűleg Fahrenheit, mely 4 Celsius foknak felel meg.) Ez az időjárás azonban lehetővé tette, hogy egy kicsit több szolgálatot végezhessek Śrīla Prabhupāda számára.

Bármily hideg volt is, Śrīla Prabhupāda mindig elment a reggeli sétájára. Ám a nagy hidegben hosszú alsóruhát és zoknikat viselt. Śrīla Prabhupāda nagyra értékelte segítségemet a felhúzásukban.

Először fogtam a hosszú, termó alsóruháját, természetesen sáfrány színűt, és miközben Śrīla Prabhupāda - dhotiban és kurtában - az ágyra ült, felhúztam őket a lótuszlábára, egyszerre egyet, egészen a térdéig húzva. Míg ő továbbra is ott ült, sáfrány színű zöknikat adtam azokra a gyönyörű, puha lótuszlábakra. Ekkor Śrīla Prabhupāda felállt, és hosszú johns-át (Megj: ez valmiféle nadrágszerűség lehet) felhúzta egész a derekáig, dhotiját közben a helyén tartva. Ekkor, immár a segítségem nélkül, felvette sáfrány kardigánját, majd kiment a nappaliba, tilakot festett és elénekelte a Gayatri mantrát.

Ha más bhakták is voltak a szobában, ők is énekelték a Gayatrit. Általánosságában véve azonban ez nem volt valami jó ötlet, mert Śrīla Prabhupāda mindig hamarabb befejezte, mint a tanítványai. Ők pedig ekkor azon tanakodhattak, vajon mit tegyenek, brahminikus pózba fagyva a helyükön maradjanak, kihagyva, amint Guru Mahārājuk kisétál az ajtón, vagy sietősen felkeljenek, tekintetükkel próbálva követni Ő Isteni Kegyelmét. Élvezettel néztem végig ezt a vicces jelenetet. Bár minden templomban ugyanaz történt, sosem tudtam rávenni magam, hogy figyelmeztessem istentestvéreimet. Igazi gazember módjára úgy spekuláltam, hogy Śrīla Prabhupāda ugyanúgy élvezi nézni kétségbeesett tekintetüket, ahogy én.

A Gayatri mantra eléneklése után Śrīla Prabhupāda felállt, én pedig segítettem neki felvenni a sáfrány színű kapucnis kabátot. A pávatollak bolytokként lógtak a nyakánál. Ezt a kedvenc kabátját JayaSri dāsī készítette 1970-ben a Honolulu Templomban, mely éveken át utazta körbe a világot Śrīla Prabhupādával. Nem tudok elképzelni Ő Isteni Kegyelmén kívül mást, aki efféle kabátot viselhetne. Dicsőségesen festett benne.

Egy alkalommal, amikor Ausztráliába utazott, elkövettem azt a hibát, hogy nem csomagoltam be a kabátot, mert nem tudtam, milyen hideg lesz.

- Miért nem hoztad a kabátomat? - kérdezte Śrīla Prabhupāda.

Csak álltam ott, szótlanul. Olyan mérges volt rám, hogy még csak nem is kiabált. A titkára küldette utánunk.

A kabátja begombolása után Śrīla Prabhupāda a bejárati ajtó felé tartott. Én általában a cipőjével és a botjával vártam őt. Miközben botját megfogta, jobb lábfejét felém nyújtotta, melyet a vászoncipőjébe csúszttattam, egy cipőkanál segítségével, amit mindig magunkkal hordtam. Aztán következő lépésével másik cipőjét is a lábára húztam, még mielőtt az földet ért volna. Mindezt egyetlen gördülékeny mozdulattal tette. Gazdaságossága a mozdulatok terén egyszerűen lenyűgöző volt. Egyszer-kétszer átengedtem egy-egy lelkes tanítványnak ezt a legszentebb szolgálatot, ám amikor láttam, hogy Śrīla Prabhupāda kétkedve fogadja áhítatos, esetlen ügyetlenkedésüket, végül elhatároztam, hogy megtartom magamnak ezt a szolgálatot.

A gopik azért imádkoznak, hogy az Úr Kṛṣna fuvolája lehessenek, s mindig az Ő lótusz ajka közelében lehessenek. Én azért imádkozom, hogy Śrīla Prabhupāda cipőkanala lehessek.

Eredeti: http://www.vedabase.com/en/spu/78

077 - Csak purit ettem; Gyermekkori emlékek

Śrīla Prabhupāda Uvāca 77

Csak purit ettem; Gyermekkori emlékek

Śrīla Prabhupāda visszaemlékezése a gyerekkorára

Śrīla Prabhupāda időnként szeretettel beszélt édesapjáról. S amikor róla beszélt, azt mindig nagy gyengédséggel tette.

- Édesapám mindig megbizonyosodott arról, hogy megkapom, amit akarok - mondta. - Még ha az éjszaka közepén purīt akartam is, édesapám azt mondta édesanyámnak, "Ha purīt akar, készíts neki purīt." Előfordult, hogy édesanyám tiltakozott, de édesapám megcsináltatta vele. Így ment ez. Nem is tudom. Talán az édesapám tudta. Mindig ilyesmiket csinált. Aztán édesanyám teljesítette, amit kért.

Egy repülőút alkalmával Śrīla Prabhupāda purīt és subjit evett. Ahogy evett, egyszer csak hangosan nevetni kezdett, s ezt mondta nekem:

- Amikor gyerek voltam, sosem ettem meg a csapátit. Nagyon el voltam kényeztetve. Azok nem voltak elég jók nekem. Nekem purī kellett. Amikor édesanyám főzött, nekem purī kellett. Még később is, amikor már üzletember voltam.

Aztán egy percre elhallgatott, de csak azért, hogy újra nevetni kezdjen. Nagyon élvezte, hogy elmondhatja nekem, micsoda csirkefogó volt.

- Időnként elég kínos volt, amikor vendégségbe mentem - folytatta. - Meghívtak vacsorára, és csapátit akartak adni.

Śrīla Prabhupāda elkerekedett szemekkel magyarázta a dilemmáját.

- Nem tudtam megenni. Ugyanakkor, nem is utasíthattam vissza. Nem tudtam, mit tegyek. Mit mondhattam volna, hogy "Sajnálom, de nem eszem meg a csapátit"? Azt gondolták volna, "Ó, magasabbrendűnek képzeled magad? Nem eszed meg a csapátit? Neked purī kell?" Ezért elég kínos volt. Időnként kimentem, és nem ettem meg. Nagyon nehezemre esett azt mondani, hogy "Ó, én nem kérek csapátit." Nagyon sértve érezték volna magukat, de én tényleg képtelen voltam megenni a csapátit. Egyszerűen nem szerettem.

Śrīla Prabhupāda egyre csak mosolygott és nevetett, ahogy leírta ezeket a csintalan tetteit.

- Akkoriban lett szolgám - mondta. - Folyton próbált rávenni, hogy egyem meg a csapátit. Egy alkalommal igen kitartóan mondogatta, "Azt akarom, hogy próbálja ki. Azt akarom, hogy engedje, hogy csapátit készítsek önnek. Biztos vagyok benne, hogy ízleni fog." De én azt mondtam, "Nem!" Ez így ment egy ideig. Egyre csak kérte, "Kérem, hadd készítsek csapátit. Tudom, hogy meg fogja szeretni." Végül beleegyeztem, "Rendben. Kipróbálom." Elsőosztályú csapátit készített. Azóta megszerettem a csapátit. Igen váratlan fordulat volt az életemben. Addig a napig soha nem ettem csapátit.

Nehéz szavakba önteni, milyen elevenen mesélte el ezt a történetet Śrīla Prabhupāda. Minden egyes személy érzéseit kifejezte, amint örömmel feltárta előttem ezt a történetet. Szemei úgy elkerekedtek, amint kifejezte aggodalmukat ezzel a bizonyos "felsőbbrendűséggel" kapcsolatban. Minden alkalommal, amikor a gyermekkoráról beszélt, olyan érzésem volt, mintha nemrég történt volna. Nagy örömét lelte benne, ha erről beszélhetett a tanítványaival.

Köszönöm, Śrīla Prabhupāda, amiért megengedted, hogy beléphessek a gyermekkori kedvteléseidbe. Csakis indokolatlan kegyed tette lehetővé, hogy tanúja lehettem ezeknek a dicsőséges tetteknek. Olyan sok mindenre volt szükségem tőled, s te kedvesen megadtad. Örökké az adósod vagyok.

Eredeti: http://www.vedabase.com/en/spu/77

076 - Ne aludjunk Mangala Arati közben; Alvás és evés

Śrīla Prabhupāda Uvāca 76

Ne aludjunk Mangala Arati közben; Alvás és evés

1973. június

ISKCON Māyāpur Candrodaya Mandir

Egyik nap Śrīla Prabhupāda leszidta a szanszkrit editorát, Pradyumna Dászt, amiért elaludt a reggeli program alatt. Pradyumna, aki Śrīla Prabhupāda kíséretéből a kedvencem volt, komolyan vette a kritikát. Elhatározta, hogy lecsökkenti az étkezéseit, oly módon, hogy csakis forró tejet, gyümölcsöt és mandulát fogyaszt. Pradyumna azt mondta, a mandula az 'agy tápláléka'. Márpedig neki nagy agya és fotografikus memóriája volt.

Mint azt korábban említettük már, Śrīla Prabhupāda Māyāpurban gyakran sétált a verandához, miközben tanítványai praszádamot tiszteltek meg. Élvezettel nézte gyermekeit, amint teljes elégedettséggel Krsna praszádamot fogyasztanak. Úgy éreztem, lelki édesapám nagyon törődik velem. Elégedetté tette őt a Krsna praszádamhoz való vonzódásunk, ám az már egyáltalán nem tette elégedetté, amikor észrevette, hogy Pradyumna nincs velünk.

- Miért nem eszel praszádamot a többiekkel? - kérdezte Śrīla Prabhupaāda Pradyumnát, miután besétáltak a szobájába.

- Nem vagyok valami éhes, Śrīla Prabhupāda - felelte csendesen Pradyumna.

- Ezt meg hogy érted? - mondta Śrīla Prabhupāda. - Enned kell praszádamot. - Pradyumna tudta, hogy a lelki tanítómestere nem elégedett a magyarázatával.

- Nos, Prabhupāda - mondta végül - ha praszádamot eszek, akkor elalszom.

- Mit van mit tenni - mondta Śrīla Prabhupāda. - Enned kell praszádamot, még akkor is, ha napi 10 órát alszol. Hogyan élhetnél praszádam fogyasztás nélkül. Tehát akkor inkább egyél praszádamot, és aludj. Akkor sem hagyhatod abba a praszádam evést, ha egész nap alszol tőle... Enned kell praszádamot. Máskülönben hogyan maradhatnál életben?

Pradyumna kisétált a szobából, hódolatát ajánlotta, majd pedig velünk együtt elfogyasztotta a praszádamot. Boldog voltam, hogy újra megkaphatom a társaságát.

Śrīla Prabhupāda mindig arra buzdította a tanítványait, hogy a Krsna-tudatban való fejlődés érdekében minimalizálják, az evés és az alvás mértékét, ugyanakkor azt is mondta, hogy használjuk a józan eszünket.

- Annyit kell ennetek, amennyit meg tudtok emészteni - mondta gyakran. - Annyi praszádamot vegyetek el, amennyit csak akartok, de amit kivettetek, mindet egyétek meg. Egyetlen darab rizsszemet sem szabad elpazarolni.

Nagyon szigorú volt a tekintetben is, hogy mindenki vegyen részt a reggeli programon. Akinek több alvásra volt szüksége, annak máskor kellett bepótolnia, akár ebéd utáni pihenő, akár korábbi esti lefekvés formájában.

Śrīla Prabhupāda általában rögtön a reggeli lecke után reggelizett, és 1 óra körül ebédelt. Esténként forró tejet ivott, mielőtt lefeküdt volna aludni. Olykor, ha még éhes volt, purit, zöldséget vagy puffasztott rizst készítettem a számára. Amikor jó étvágya volt, épp annyira élvezte az evést, mint amennyire mi, hogy etethetjük őt. Legvidámabb napjaim egy részét azzal töltöttem, hogy forró csapátival a kezemben fel-le futkostam a konyha és az ő szobája közt, hogy még addig a tányérjára tehessem, amíg fel van puffadva és gőz van benne. 10 perc leforgása alatt 5-6 alkalommal ide-oda futottam, minden alkalommal a hódolatomat ajánlva, amikor a szobába léptem. Śrīla Prabhupāda ott ült, jobb térde egyenesen felhúzva, s elegánsan keverte össze a szabdzsit a csapátijával.

Śrīla Prabhupāda, kérlek, add a kegyed. Boldogan lemondanék az evésről, alvásról, csak hogy még egyszer csapátit készíthessek neked. Nincs édesebb dolog a három világban annál, mint egy pillantást vetni a gyermeki ártatlanságodra, ahogy ülsz és praszádamot tisztelsz meg. Nem hiszem, hogy bárki képes lehet arra, hogy miután téged enni látott, ne érezne irántad mélységes szeretetet, hacsak nem egy olyan démon, amilyen én vagyok. Talán sosem ízlelem meg az istenszeretet nektárját, de imádkozom a kegyedért, hogy újra csapátit készíthessek neked.

Eredeti: http://www.vedabase.com/en/spu/76

075 - Mi a probléma?

Śrīla Prabhupāda Uvāca 75

Mi a probléma?

1971. július 19.

ISKCON Brooklyn, New York

1971 áprilisában költöztem be a pittsburghi templomba. Még azon év júliusában néhányunkat elvitt a brooklyni templomba Kīrtanānanda Mahārāja, hogy első avatást kapjunk. Talán mondanom sem kell, mindannyian roppant izgatottak voltunk.

Mivel akkor Kīrtanānanda Mahārāja szolgája voltam, lehetőségem nyílt lecke közben Śrīla Prabhupāda Vyasasanaja közelében helyet foglalni. Az avatásom napja volt életemben az első alkalom, hogy örök lelki tanítómesterem személyes társulását megkaphattam. Olyan perc volt az, amit soha nem feledek el. Kivételes kisugárzása volt. Minden rezdülését figyeltem. A kirtan extatikus volt. Mire véget ért az éneklés, a templomszobában vagy 100 fok lehetett. (Megj: ezt valószínűleg Fahrenheitben értette, ami kb. 38 Celsius foknak felel meg.)

Bhakták százai préselődtek a templom szobába, és próbáltak a lehető legközelebb kerülni Śrīla Prabhupādához. A kirtan után egyszerre borultunk le, hogy a hódolatunkat ajánljuk. Ettől még szűkösebbé vált a hely. Én előbb keltem fel a mögöttem lévő bhaktánál, s hátsómat véletlenül a fejének érintettem. Ettől összerezzent, és igen gyorsan felkelt, ami meg engem nyomott előre nagy erővel, éppen Śrīla Prabhupāda Vyasasanajának oldalához. Kezeim és fejem épp a jobb oldalán landoltak.

- Mi a probléma? - kérdezte.

Visszahátráltam a padlóra, s képtelen voltam arra, hogy akár egyetlen szót kinyögjek.

Śrīla Prabhupāda, gyakran hallottalak, amint azt kérdezted, "Mi a probléma?" Amikor ezt a kérdést feltetted, te tudtad, hogy nem tudunk válaszolni, mert te kegyesen elhárítottál eme folyamat elől minden akadályt.

- Ez a folyamat olyan egyszerű - magyaráztad. - Csak énekeld a Hare Krsnát és légy boldog. Ha 16 kört énekelsz, és követed a négy szabályozó elvet, akkor még ennek az életnek a végén hazamész, vissza Istenhez.

Minden dicsőséget Śrīla Prabhupādának!

Eredeti: http://www.vedabase.com/en/spu/75

074 - Narancshéj; Juta vs Mahāpraszadam

Srīla Prabhupāda Uvāca 74

Narancshéj; Juta vs. Mahāpraszadam

1973. május

ISKCON Los Angeles

Új Dvárakában - Śrīla Prabhupāda kérésére - a szobámban készítettem az ebédjét, mely szomszédos volt az ő lakosztályával. Elégedett voltam a szoba berendezésével. A 8x10 láb méretű szobában minden megvolt, amire csak szükségem lehetett, annak ellenére, hogy ez volt az a helyiség, ahol éjjel-nappal tartózkodtam. Karāndhara elintézte, hogy kerüljön oda egy hűtőszekrény is. A padlón volt egy két lángos kis gáztűzhely. Két cementtömbre csináltam egy polcot, valamint egy 4 láb hosszú, 1x10 hüvelykes pultot. Nem volt folyóvíz, ezért egy műanyag kannában tároltam némi tartalékot. Śrīla Prabhupāda gyakran mondogatta, hogy minden egyszerű és hatékony legyen körülöttem. Ez a berendezés remekül működött.

Minden reggel, miután Śrīla Prabhupāda befejezte a reggelijét, ezüst tányérjait elvittem a szobámba, és maradékait egy tálcára tettem. A narancshéjat, stb. a szemetesembe dobtam, a mahāpraszadamot pedig boldogan osztottam ki a bhaktáknak, akik mohón várták a "kegyet".

Reggeli után Śrīla Prabhupāda gyakran sétált kint, a lakosztálya körül japázva. Ki-be sétált a szobáiban, előre-hátra a folyosón, s időnként egy percre megállt a szobám előtt, hogy nézze, amint elkészítem az ebédjét. Egyik reggel bejött a szobámba.

Amint belenézett a szemetesbe, elkiáltotta magát:

- Ez meg micsoda? Milyen ostoba vagy te!

Meglepve a váratlan leszúrás miatt, így válaszoltam:

- Ez a reggeli tányérodról van.

De ez nem volt jó válasz. Śrīla Prabhupāda még csak most kezdte el.

- Bhaktának kéne lenned! - kiáltotta. - De neked nincs eszed. Semmi intelligenciád. Te csak egy mleccha vagy. Minden olyan szépen ki van itt alakítva, aztán a múrtik számára ezen az ételmaradékos helyen készítesz felajánlást. Hogy csinálhatsz ilyen ostobaságot? Micsoda egy mleccha vagy te!

Nem tudtam, mit is mondhatnék. Én azt gondoltam, ezek Prabhupāda maradékai, ez nem szemét. Ám nem szóltam semmit. Hónapokkal korábban már megtanultam a leckét, amikor Nanda Kumar leszidását néztem végig. Végül kifejeztem az egyetértésemet.

- Igen, Śrīla Prabhupāda, ostoba vagyok - mondtam.

De őt nem békítette meg az én üres beismerésem, továbbra is nagyon dühös volt.

- Ezt csinálják a templomi konyhában is? - folytatta. - Ott is van ilyen szemetes?

- Nos, a konyhában is van szemetes - mondtam.

- De ételmaradékot is dobnak bele? - kérdezte gyorsan.

- Nem, Śrīla Prabhupāda - feleltem kimerülten.

Úgy tűnt, Śrīla Prabhupāda sosem fárad el.

- Miért csinálod ezeket a dolgokat? - mondta. - Olyan mleccha vagy. Nincs intelligenciád.

Úgy tűnt, sokáig fog ez még tartani. Végül kiment a szobámból, keze a japa zsákjában, s folytatta a japázást.

Én kiürítettem a szemetest, maradékait továbbra is a legszentebbnek tartva. Ironikus volt, mivel az első darabka mahā-bhagavat praszadam, amit Új Dvárakában Nanda Kumartól kaptam, egy narancshéj volt. Nagyon szerencsésnek éreztem magam, és megettem az egészet. De amikor én adtam héj maradékokat más bhaktáknak, leharapdálták a fehér részt, majd kidobták a narancshéjat. Miután meg lettem szidva, remegtem, de megértettem, hogy Śrīla Prabhupāda meg akart tanítani egy 

leckét. Úgy tűnt, mindig, amikor felfuvalkodottá válok a szolgálatomban, s úgy gondolom, jól csinálom a dolgom, Śrīla Prabhupāda tudatja velem, milyen távol állok még a brahminikus vaisnavától. Később azt mondta, nagyon jó ebédet csináltam neki. Sosem hagyta, hogy azt gondoljam, haragtartó lenne velem szemben. Minden alkalommal, ha megszidott, később mondott valami szépet, vagy elmesélt egy kedvtelést a korai éveiből. Olyan üzlet volt ez, ami nagyon is megérte nekem. Śrīla Prabhupāda tudta, hogy nagyon érzékeny vagyok a kritikára és együttérzőn a minimumra szorítkozott e téren.

Visszatekintve már értem, hogy ez a néhány eset igen áldott alkalom volt, mert ezek azok, amikre a legélénkebben emlékszem. Oly sok más alkalom volt, amikor Śrīla Prabhupāda kijavított engem. Bárcsak igazán tudtam volna értékelni a konstruktív kritikáját, akkor annyival több kedves emlékem lehetne.

Kérlek, bocsáss meg nekem, Śrīla Prabhupāda, amiért ilyen felfuvalkodott gazember vagyok. Örökké az adósod leszek, amiért pontosan tudtad, hogy bánj egy ilyen mlecchával, mint amilyen én vagyok.

Eredeti: http://www.vedabase.com/en/spu/74

073 - Los Angeles konyhai leesés; Visszabeszélni a Gurunak

Sríla Prabhupada Uvaca 73

Los Angeles konyhai leesés; Visszabeszélni a Gurunak

1972. május

ISKCON Los Angeles

Míg Kirtanananda Maharajjal egy héten át Új Dvárakában voltunk, Sríla Prabhupadától brahmana avatást kaptam. Bár akkor még nem voltam az ő személyes szolgája, így visszatekintve, már ebben a hangulatban lettem felavatva. A hét folyamán, amikor csak Nanda Kumar Dásszal, Sríla Prabhupada akkori szolgájával találkoztam, nagy szerencséjén merengve egyfolytában őt bámultam. Ő is visszapillantott rám, s próbált mosolyogni. Biztos azt gondolta, nagyon furcsa vagyok.

Egyik reggel, a lecke közben Sríla Prabhupada észrevette, hogy a szolgája nincs a Vyasasana mellett.

- Hol van Nanda Kumar? - kérdezte.

- A konyhában - felelte egy bhakta.

Ő Isteni Kegyelme folytatta a leckét. A lecke után Kirtanananda Maharaja és én bementünk Sríla Prabhupada szobájába. Igen feszült volt a légkör, és Sríla Prabhupada jól láthatóan elégedetlen volt. Ekkor Nanda Kumar behozta a reggelijét.

- Hol voltál a leckém közben? - kérdezte Sríla Prabhupada dühösen.

- A reggelidet készítettem - felelte a szolgája.

- Miért? - kérdezte Sríla Prabhupada még hangosabban. - Bárki készíthet reggelit. Neked ott kéne lenned a leckén.

Nanda Kumar újabb indokot mondott, de Sríla Prabhupadát továbbra sem sikerült megbékíteni.

- Ott kell lenned - mondta neki Sríla Prabhupada. - Nincs ok a távollétre.

Remegve ültem a szobában. Ez volt az első alkalom, hogy lelki tanítómesteremet dühösnek láttam és hallottam. Nehéz volt végignézni a szolgája próbálkozásait, hogy megvédje magát.

- Visszabeszél Sríla Prabhupadának - gondoltam. - Ez biztos nem lehet helyes.

Jó lecke volt ez nekem. Eltökéltem magamban, hogy én sosem tennék ilyet, ha Sríla Prabhupada megszidna. Amikor Sríla Prabhupada 1972 augusztusában elment Új Dvárakából, Nanda Kumar ott maradt és megnősült. Sríla Prabhupada próbálta megtartani szolgájának, mondván, Nanda Kumar "ügyes".

1973. szeptemberében már én voltam Sríla Prabhupada szolgája Új Dvárakában. Mondta, hogy a szobámban készítsem az ételét, ne a konyhában, mert ott túl sok nő van. 16 hónappal később a történelem megismételte önmagát. Sríla Prabhupada elment Új Dvárakából, én pedig ott maradtam, s elvettem egy lányt, akit a templom konyháján ismertem meg.

Sríla Prabhupada ismerte a tanítványai gyengeségét, és kegyesen inspirált minket, hogy emelkedjünk felül rajtuk. Amikor kudarcot vallottunk, együttérzően elfogadta a szolgálatunkat azon a szinten, ahogyan képesek voltunk elvégezni. Számos alkalommal mondta, hogy a fiatalságunk miatt vagyunk ilyen nyugtalanok.

1974. november

ISKCON Bombay

Juhu Beach

Amikor csak Sríla Prabhupada kijött a Juhu-i lakásából, hogy reggeli sétára induljon, az összegyűlt bhakták eggyütt zengték: "Jai, Sríla Prabhupada!", s ajánlották a hódolatukat. Mind, kivéve egy brahmacarit, aki összekulcsolt kezekkel állva maradt. Sríla Prabhupada elindult, kezében a botjával. Egyenesen előre nézett, s ezt mondta:

- Ez a leesésének a kezdete.

Sokszor beszélt arról, hogy ez a folyamat "borotvaélen való táncolás". Azon a reggelen bemutatta, milyen éles is az a borotva. A bhakta nem volt tudatában, mit tesz. Nem lehetünk Krsna-tudatosak, ha nem vagyunk tudatosak.

Sríla Prabhupada, könyörgöm a kegyedért, hogy mindig tudatos lehessek rólad, s a Legfelsőbb Úrnak végzett szolgálatodról.

Eredeti: http://www.vedabase.com/en/spu/73